Népújság, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-20 / 196. szám
Kuriózumok agy könyvtári gyűjteményben Kevesen tudják csak, hogy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest-gyújteményében számos különleges ritkaság, becses nagy értékű nyomtatvány található. Ezek közül különösen a Zrínyi-kalendáriumot keresik fel szeretettel a kutatók, A hasznos kis könyvecske 1604-ben Bécs- ban látott napvilágot. „Üj- és ó-kalendárium Krisztus urunk születése után való 1664. esztendőre” címmel. A mű értékét nemcsak a rendkívül gondos, finom metszésű betűk szépsége növeli, hanem az a véletlen is, hogy akié a naptár volt, az részt vett Zrínyi nem egy hadjáratában, s gondos feljegyzéseket készített a lapszélre. Különösen egyik bejegyzése kavarta fel a kutatók figyelmét. Eszerint „Gróf Zrínyi Miklós, horvátországi bánt vadászatba egy ördög meglőtte” — írja az ismeretlen megfigyelő. Egyébként a Zrínyi nevével számon tartott kis naptár még számos más érdekes, a kortárs olvasók számára nélkülözhetetlen, feljegyzést is tartalmazott, többek között a „Rövid tanulság az érvágásiba való rendtartásról”. — Mellette novellák, krónika szerepelt, no meg nem utolsósorban jövendölés az év várható eseményéről. A híres Bailagi Aladár-féle gyűjteményből átkerült vékony kötetecske itt arra hívja föl olvasója figyelmét, hogy Szent István havának 20. napjától nagy szárazság következik. Részletes és bőséges felvilágosítást ad a magyarországi és erdélyi ,.sokadalmakról”, azaz a vásárokról. Záradékban „chronológia” szerepel, mind a fölső, s mind alsó Magyarországba lőtt hadakról”, amelyben tekintélyes része van már a török fenyegetésének is. 1744-ből való egy másik érdekes kis naptár, házi és úti üj kalendárium. Ez Stanislaus Duzranowski filozófus tanait alkalmazta magyar viszonyokra. Többek között arról olvashatunk benne, „mely időben kelnek a vetések”, s ebből asm hiányzik a jóslat, miszerint „havas télt és esős nyárt várhatunk”. Az érdeklődő ugyanakkor felvilágosítást kaphat „Magyarországnak és a hozzá való tartományoknak emlékezetes dolgairól”. Kétezer éves vitorlázó repülőgép Tudtak-e repülni az egyiptomiak? Igaz-e, hogy már kétezer évvel ezelőtt felfedezték a repülés törvényeit? Dr. Halil Messziha, aki a kairói múzeumban — véleménye szerint — megtalálta a vitorlázó repülőgép modelljét, Igenlő választ ad a fenti kérdésekre. A madárformájú modell úgynevezett nyugati boglárfából (sziko- morfa) készült. Szárnyal lefelé hajlanak, a „törzs” hátsó részén kormányra emlékeztető, forgó alkatrész látható. Halil Messziha szerint egyetlen madár sem vehet fel ilyen testformát, ezért szó sem lehet arról, hogy a modell madarat ábrázol. Sokkal valószínűbb, hogy egy sajátos vitorlázó repülőgép miniatűr modellje. A tudós pontosan lemásolta és stabi- lizátorral látta el az ősi modellt, s ezután a „vitorlázó- gép” sikeres repülőutat tett. Az időszámításunk előtti III. vagy IV. században készült modellt más régészeti leletekkel együtt 1898-ban találták Egyiptom területén. A KÓRUS Obrazcov bábui a párizsi Olympia „színpadán”. (Foto: L’Humanité Dlmanche) SZERVUSZ, VENUS! A március 27-én „Indított” Venus 8. automata űrállomás — miután 117 nap alatt több mint 300 millió kilométert tett meg — július 22-én elérte a bolygó felszínét. Az állomással ez alatt az idő alatt 86 esetben rádióösszeköttetést teremtett a földi irányítóközpont. A leszálló rész pontos időbeli és helyrajzi célba érése érdekében, két pályakorrekciót terveztek be. Április 6-án került sor az első korrekcióra. A mérések szerint ez olyan pontosan sikerült, hogy a második pályamódosításra már nem volt szükség. ... Az automata állomás a bolygó légkörébe ér, hamarosan megkezdődik a leereszkedő készülékek leszállása a felszínre. Nehéz nap vár a koordinációs számítóközpont munkatársaira. Nehéz, de inkább forró napja van a Venus 8-nak is, hiszen be kell fúrnia magát a bolygó rendkívül magas hőmérsékletű légkörébe... A központban mindenki a képernyőt figyeli, amelyen a Venus és a Föld haladási pályája, valamint a Venus 3. röppályája látható. Jobbról egy kisebb ernyő mutatja a megközelítés adatait, a repülés napját, a Földtől való távolságot. Az elektronikus órák pontosan mérik az időt. Az állomás közeledik a Venus légköréhez. A leereszkedő készülék perceken belül automatikusan leválik az orbltális részről. A leválásra a jel akkor érkezik meg, amikor az állomás a bolygó légkörébe történő behatoláskor elveszti stabilitását, amikor az optikai adó látómezejéből eltűnik a Föld. Ha a leválás ekkor nem történik meg, úgy a légkör fékezőereje következtében előálló túlterhelés eléri a terv szerinti méretet, és „parancsot” küldenek a leválasztásra. A leválasztás megtörténhet a Riport a koordinációs számítóközpontból programozó órák parancsára, vagy földi parancsra is. De még a legkedvezőtlenebb esetben is, amikor mind a három módszer sikertelen lenne, megtörténik a leválasztás. Ugyanis, a leereszkedő készülék és a műszertartály közötti rögzítések nem bírják ki a nagy hőmegterhelést, és elégnek, elolvadnak. Ugyanakkor egy megfelelő berendezés eltaszítja őket egymástól. A mi esetünkben a leválás a programozó órák parancsára történik. Már halljuk is a jelentést, hogy a távmérések szerint megtörtént a leválás. 10 óra 40 perckor következett be, de az óra többet mutatott, mivel az automata állomásról induló jelzéseknek több mint 60 millió kilométert kellett megtenniük. A leereszkedő készülék gömbje másodpercenként több mint 11 km-es sebességgel fúrja be magát a Venus légkörébe. Üjabb jelzés most már csak akkor érkezik a leereszkedő készülék adójáról, amikor kinyílik a fékezóernyő. A hirtelen fékezést nagy erejű becsapódás követi, a göml} körül több mint tízezer fok hőmérsékletű gáz kavarog. Növekszik a légkör sűrűsége, növekszik a túlterhelés, vagyis a túlnyomás. A mutatószám több mint 330, tehát az állomás földi súlyának több mint 330-szorosát éri el. Aligha van ennél nehezebb helyzet. A leereszkedő készülék különleges hőszigetelő anyagból készült külső burka elég, gőzzé válik, de a gömböt megmenti a megsemmisüléstől. A leereszkedő készülék sebessége csökken, és amint eléri a másodpercenkénti 250 métert, kinyílik a fékezőernyő. Jelzés érkezett. Halljuk az informátor hangját: megkezdődött a leszállás, működésbe lépett a fékezőernyő... Kezdődik a Venus légkörének szondázása. A műszerek mérik a fény erősségét, a légnyomást és a hőmérsékletet. — 11 óra 45 perc. Légnyomás 9,5 atmoszféra, hőmérséklet plusz 190 C fok. A képernyőn megjelenik azoknak a légköri nyomásoknak a grafikonja, amelyeket az előző kísérletek során mértek. Erre viszik rá a most mért adatokat. Nagy eltérés nincs. — Légnyomás 76 atmoszféra, hőmérséklet plusz 450 C fok — hangzik a hangosbemondóból. Néhány perc múlva: — A leereszkedő készülék belsejében a hőmérséklet plusz 20 C fok. Közeledik a bolygó felszíne. — Vibrál a műszert — a készülék elérte a Venus felületét. A fékezőernyő befejezte feladatát, most kinyílnak a leereszkedő készülék különleges antennái, és a leszállás helyén megkezdődik a kőzet tanulmányozása. Az adatok 50 perc alatt érkeznek a Földre. Tudósaink ismeretei a bolygóról sok értékes adattal gazdagodnak. Értéküket az is növeli, hogy a kísérlet, a kutatás első ízben történt a Venus Nap által megvilágított oldalán! Kirill Vlagyimiron (APN — KS) Idősebb Zelenák Béla pesta- ' tisztviselő hanyatt dőlve olvasott a fotelban. A szétnyitott újságlap egész fejét eltakarta. Mellette — kis kerék asztalkán —, tea gőzölgött és ajándékba kapott holland szivar illatoskodott. Ez a vacsora utáini teázás volt — úgyszólván —, legkedvesebb élvezete. Apjától öröklött szokás volt ez is. mint annyi más apró gesztus, amelyek mostanában kezdtek alőtünedezni. Csak ezeket örökölte. Földjük is volt szépecskén — háromszáz hold Biharban —, meg telkük a Balaton mellett, de minden elúszott még negyvenöt előtt. Szokások maradtak és a posta. Apját is ott nyugdíjazták. Felesége csipkét horgolt — egész nap ezt csinálja, anélkül, hogy egy fillér haszon lenne belőle! — a fiú pedig mellette kuporgott egy zsámolyon és nézte. Nem a horgolást figyelte, hanem anyja arcát leste. Néha, amikor összeakadt a szemük, riadtan, kérdőn figyelt rá. Az anyja nagyokat sóhajtott, időnként férje felé pillantott, de az teljesen eltemetkezett az újságban. — Szóljon már, mama! — suttogta a kamasz. Imára kulcsolt kezeit az állához emelte. Anyja ismét sóhajtott és gyorsabban kezdte mozgatni a horgolótűt. — Béla! Kellene ötven forint a gyereknek. Be kell fizetni az érettségi bankettra... Hallod? Figyelj rám, az isten áldjon meg. hát hozzád beszélek! A férfi leeresztette az újságot és szemüvege fölött nézett ■f pl pepCT — Mit mondtál, kérlek! — Adjál Zolinak ötven forintot Be kell fizetni a bankettre. — Miért keil olyan lármát csap; CSÁK GYULA; ÖNFEJŰEK ni? Azonnal rohan vele? Hozd ide a kabátomat! A hosszú, sápadt képű fiú kiemelte a szekrényből a kabátot, s alázatos ábrázattal apjához vitte. — Fene nagy bankettet csapnak az urak — dörmögte idősebb Zele- nák, miközben előnyálazta tárcájából az ötvenest. — Egyszer van az életben, papa — motyogott a fiú. — Na, persze, persze. — Isimét az újságba bújt. — És... kellené húsz forint, tudniillik ... fé... fényképezés is lesz. ; Apja kissé bosszús képet vágott, de szó nélkül kinyitotta a bőrtárcát és elővette a húszast. — Meg szmoking... — nyögte a fiú. Olyan halkan mondta, hogy apja nem értette. Legalább is úgy tett, mintha nem értené. — Leszel szíves a cipőmet — mondta és szivarjáért nyúlt. Közben az újságba temetkezett, s tévedésből a teába dugta az ujját. A gyerek sietve visszaakasztotta a kabátot, azután apja elé térdelt és fűzni kezdte a cipőjét. Ez is minden este ismétlődő szertartás volt, sajátságos atavizmus, egyik megnyilvánulása idősebb Zelenák rabszolgatartó hajlamának. Z elenák remegő ujjakkal bo- gozgatta a fűzőt és sirhat- nékja volt. Ezt elpasszolták. Hagyni kellett volna a fényképezést, meg a bankettet a csudába — és a szmokinggal kezdeni. Így most már nem lesz belőle semmi. Pedig akkor 6... Anyja az ölébe ejtette mindkét kezét, s kissé bizonytalan hangon megszólalt. — Mi a véleményed, Béla? Csináltatni kellene Zolinak egy szmokingot. Béla! Ejnye, hát tedd már le azt a nyomorult újságot! Az apa előbújt az újság mögül. Homlokára tolta aranykeretú szemüvegét és csámcsintgatva szür- csölte a teát. — Figyellek, szívem. — Látom. Azt mondtam: csináltassunk Zolinak szmokingot. Ügy is kell neki egy ruha. Már mindet kinőtte. Az apa gonoszul mosolygott: — Szmó-ó-king? Azt mondtad: szmoking? — Igen, papa, mindenki... abban lesz... — Hát — te majd nem leszel. — De mért, papa, igazán... — Azt mondtam: nem leszel. A gyerek kappanhangja sirósan remegett. — Igazán nem tudom... Apa is szmokingban érettségizett. — Az akkor volt. De esküvőre már kölcsönzőből vettem a zsakettet. — Ez igaz volt, minden életrajzba be is írta, hogy kölcsönkért ruhában esküdött. — Máskülönben pedig az én apám nem kistisztviselői fizetésből tartotta el a családját. — Tehetek én róla, hogy apa nem vitte többre? Akarata ellenére szaladt ki a száján. A férfi tágra meredt szemekkel bámult egy darabig, mintha távoli zajra figyelne, azután felugrott és kékre v ál tan rikácsolta. — Msirs ki! Azonnal takarodj! F él cipője még a lábán volt és sántikálva rohangászni kezdett. Felesége felállt, s ijedten figyelt. — Azt mondtam: kotródj! — toppantott a férfi. — Tűnj a fészkes fenébe, mert... — Béla! Hogy beszélsz a gyerekkel? — Ne taníts! Őt oktasd! Ezt kellene, ezt kellett volna megtanítá- nod, hogy azt a parányit, amit még manapság el lehet várni, azt a minimális tiszteletet megadja az apjának, aki nemez... nemezette és vesztére felnevelte! Annyira felindult, és olyan gyorsan beszélt, hogy nemzette helyett azt mondta: nemezette. A gyerek őszintén meg volt szeppenve, de ettől a szóbotlástól majdnem elrö- hintette magát. Visszafojtotta nevetési ingerét, s kicsikét hátralépve, erősödő elszánással nézett feldühödött apjára. A szmokingnak már úgyis lőttek, most legalább odamondogat kevéssé. — Tőlem nem minimális tiszteletet, hanem maximális szolgai alázatot követel apa. Ha elmondanám valahol, hogy tizennyolc éves koromban is én fűzöm a cipőjét, körülröhögnének. Apa úgy zsarnokoskodik a családja felett, hogy... — Kuss! — Igenis, zsarnokoskodik! És anyának is mindig alázkodnia kell a konyhapénzért... és ... és apa egy vén reakciós! Összebeszélt mindent, ami hirtelen a szájára jött, s közbeit az villant az eszébe, hogy úgysem tud az apja nagyot ütni. C salódott, mert akkora pofont kapott, hogy nekiesett az ajtónak. Gyorsan fel tépte, kiugrott az elősziobaajtón is, és pergő léptekkel iszkolt le a lépcsőn. Az előszobaajtó úgy bevágódott, hogy zengett tőle a lépcsőház. A kapuban pillanatra megállt és figyelte: nem rohan-e utána az apja, de csak saját lélegzését hallotta. Borús, viharos volt az idő: rövidesen esni kezdett. Ingujjban szaladt le, s a májusi zápor megborzongatta. Elégtétellel gondolt a végzetes tüdőgyulladásra, amit majd most szerez, s a koporsója felett aztán meakulpázhat az apja. Szándékosan a járda szélén ment, hogy alaposan megázhasson. Fel- rémlett előtte a vizsgák napja is. amikor szmokingos diákok és tanárok összesúgnak a háta mögött, hogy ez az a zseni, aki kopott ruhában jött, mert kegyetlen apja direkt megtagadta tőle a szmokingot. Jó ideig gyalogolt, de aztán any- nyira fázni kezdett, hogy visszaindult. Ablakukban még mindig világosságot látott. „Lesz ami lesz” — gondolta és felment. Anyja nyitott ajtót, s azonnal sí- rósan körültapogatta és a fürdőszobába tuszkolta. Dörzsöfgette, majd fürdőköpenybe bugyolálta. — Egyformán önfejűek vagytok. Jaj nekem! — sóhajtott. — Eredj, kérj bocsánatot. Na, eredj szépen ... A fiú először tiltakozásfélét dünnyögött, de aztán arra gondolt, hogy érettségi után úgyis elköltözik otthonról, addig meg: egye fene... Apja az ablaknál állt, háttal az ajtónak. Ahogy a fiú belépett, kicsit megrezzent, de nem mozdult. — Apa ... bocsánatot kérdk... — Megkapod a pénzt a ruhára ... Nyáron dolgozni mész, s majd visszafizeted. És nem' kén többé a cipőmet fűznöd ... Továbbra sem nézett hátra. * Ügy állt az ablaknál, mint Napóleon — Szent Ilona szigetén.
