Népújság, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-09 / 160. szám
fi HAP 1972. július 9., vasárnap A Nap kel 3.55, nyugszik 19.42 órakor A Hold kel 1.58, nyugszik 18.51 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon LUKRÉCIA nevű kedves olvasóinkat! Lukrécia nevünk a Lukretius női megfelelője és a latinban az érdekesen fokozódj „szemérmes”, „megnyerő” és végül a »,hasznot hozó” asszony a jelentése, 420 * évvel ezelőtt esett el Drégely vára védelmében Szondi György, a legendás végvári kapitány. Születését, származását homály fedi, annyi biztos, hogy nem volt nemes, valószínűleg mezővárosi polgárcsalád sorja. A végvári harcokban vitézségével tűnt ki, s küzdötte fel magát mind magasabbra. 1545- ben Drégely várának kapitánya volt. 1552-ben Ali budai pasa tízezres sereggel ostrom alá vette a kapitány kicsiny , rossz karban levő várát, amelyet Szón- di százötven emberrel védett. Külső segítség sehonnan sem volt várható. A harc eleve kilátástalan, reménytelen volt; ezt legjobban a várkapitány tudta. Mégis elutasította a megadásra szólító ismételt felhívásokat, és katonáival együtt elesett a vár védelmében, Arany János Szondi két apródja című balladájában (1856) állított méltó emléket a kiváló végvári katonának. • m m Időjárás: Várható Időjárás ma estig: főként nappali felhő- képződés, legfeljebb egy-kót helyen zápor, zivatar. Változó irányú szél. Meleg marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet, 27—31 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál, 11 óráé kor 23 fok volt. Szeptembertől újabb tanfolyamok kezdődnek Tallózás a GTE második félévi oktatási terveiben Ä MTESZ tagegyesülete, a Gépipari Tudományos Egyesület egri szervezete az év második felében is gazdag oktatási, továbbképzési tervvel fogadja tagjait, akik hat egri vállalatnál — a Finom- szerelvénygyárban, a KAEV- nál, a VÖCSl-ben, a VILATI- mál, a dohánygyárban, illetve a Heves megyei Finommechanikai Vállalatnál —, fejtenek ki fontos műszaki tevékenységet. Mint a GTE oktatási felelőse, Tamás Endre elmondotta, fő céljuk- az idén is az állandó mérnöktovábbképzés, hiszen a rohamosan fejlődő technika, az egyre növekvő műszaki információ megköveteli a lépéstartást a magas szintű önművelést. Éppen ezért dolgozták ki a sokrétű oktatási programot, hiszen ez a lépéstartás nem kevesebb, mint ötszáz műszaki szakembert érint. Az oktatási program egyik fő területe az év második felében is a számítógéptechnikai ismeretek bővítése lesz. Az előadások során a résztvevők megismerkednek a számítógépek elvi felépítésével, a gépipari alkalmazás lehetőségeivel, majd a következő évben a gyakorlati alkalmazásra kerül sor. A téma előadói egyébként ismert számítástechnikai szakemberek, akik hetente a Budapesti Ipar tervezési Intézettől, illetve a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemről érkeznek Egerbe. A másik továbbképzési területen a svéd MECMAN-céggel kötött kooperáció nyomán indult mega munka. Az egyesület tagjai azt vizsgálják, hogy miként lehet felhasználni az ipari tevékenységünk során a pneumatikus és a hidraulikus rendszereket, s szűkebb üzemi területen milyen tervezési lehetőségei vannak ennek az eljárásnak. A novemberi műszaki hónap során rendezik meg azt az előadássorozatot, amelyben a termelés egyszerű gépekkel történő operatív irányításáról lesz szó. Olyan lyukkártyarendszerű információtároló berendezésekről, amelyeknek a segítségével a kisebb vállalatok is megfelelően irányítani tudják például az anyagbiztosítást, a készletek tárolását és felhasználását Évek óta rendszeres nyelv- oktatás folyik a GTE és a TIT közös szervezésében, így a résztvevők elsajátíthatják a választott idegen nyelv alapjait, hogy a későbbiek során egy speciális tanfolyamon a műszaki kifejezésekkel ismerkedhessenek meg. Ezeken túl állandó programmal támogatják a MTESZ műszaki klubjának munkáját, amelyben a klubtagok minden hétfőn és szerdán vehetnek részt. A GTE szakosztályai egy- egy kutatási területet választottak — profiljukhoz megfelelően —, s ezen belül folytatják a megkezdett munkát az év második felében is. Szeptembertől azonban lesz egy közös kutatási témájuk is: a tervszerű megelőző karbantartás, a tmk. A vizsgálódás célja, hogy minél alacsonyabbra szorítsák le a gépek meghibásodásából származó idő- és termeléskieséseket, s az újabb gépek felhasználási lehetőségeinek ismeretével segítsék a többi szakosztály munkáját. í-s) Mit yizsgál a NEB Országos katonazenekari találkozó Egerben Elkészült a Heves megyei Népi Ellenőrző Bizottság második félévi ellenőrzési munkaterve. A program gazdag és sokoldalú. A népi ellenőrök vizsgálják azt, hogy a lakásépítések ütemszerű teljesítését veszélyeztető műszaki és pénzügyi akadályok elhárultak-e? Azt is ellenőrzik, hogy a különböző szervek miként hajtották végre a másodállásokra, a mellék- és egyéb foglalkoztatásokra vonatkozó jogviszonyok felülvizsgálatát. Bizonyára számos érdekes ösz- szefüggésre derít majd fényt a termelőszövetkezetek bizonylati rendszerének tüzetes vizsgálata. Közérdekűek az egyéb témák is. A népi ellenőrök felmérik a társulások helyzetét. Vizsgálják a gyermek ellátási költségeinek növekedését előidző tényezőket. A vállalati döntési hatáskörbe tartozó beruházások előkészítésének és közgazdasági megalapozottságának helyzetét, az építési, szerelési munkák áralakítását. Utóvizsgálat keretében ellenőrzik, hogy az érintett vezetők milyen intézkedéseket tettek a közérdekű bejelentéseket kiváltó okok megszüntetésére. J cél: 75-80 milliós gazdasági eredmény elérése (Tóth Lajos tudósitónktól): Együttes ülést tartott Gyöngyösön a Mátraalji Szénbányák pártbizottsága és szakszervezeti tanácsa, amelyen az 1972. évi gazdasági tervprogram racionalizálási tervét, az ehhez kapcsolódó munka- és üzemszervezeti politikai tervet, továbbá a szocialista munkaverseny szabályzatát tárgyalták meg. A tanácsokzáson részt vett Kriston József a Bányász Szakszervezet képviselője és Oláh István, a Gyöngyösi Járási Pártbizottság titkára. Elsőnek Papp Béla, a vállalati pártbizottság titkára és Németh József, a szakszervezeti bizottság titkára tartott előadást, majd az ezt követő vita után Goda Miklós, a Mátraalji Szénbányák műszaki igazgatóhelyettese beszélt aktuális gazdasági kérdésekről. Kérte a párt-, a szakszervezet és a KISZ- szervezetek segítségét, mozgósítsák a dolgozókat nagyobb aktivitásra, hogy az év végére kitűzött tervet, a 75—80 milliós gazdasági eredményt elérhessék. Csigalassú munka Sombaton délután megnyitó díszszemlével kezdődött az egri Dobó téren a VII. országos katonazenekari találkozó. Az esti program nyitánya az egri főiskola erkélyén rendezett fanfárzene volt, amelyet a Magyar Néphadsereg Központi Zenei S&akközépiskolájának növendékei adtak elő. Az esti műsor során bemutatkozott a nyíregyházi, a debreceni, az egri, a szolnoki, az aszódi katonazenekar. Változatos programot ígér a mai nap is. Délelőtt fél 11- től az egri katonazenekar ad térzehét a vár gótikus palotája előtt. A Népkertben sétálók délután 3-tól hallgathatják a Magyar Néphadsereg Zenei Szakiközépiskolája növendékeinek térzenéjét. _ A bazilika előtti tér lesz a színhelye az esti rendezvénynek, amely sok vonatkozásban újat ígér. A program fél nyolckor kezdődik, szintén fanfárzenével. Ezután fellép a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia, és a Magyar Néphadsereg Központi Zenekara, valamint a székesfehérvári együttes. Meglepetés ígér az egyesített zenekari szám: az együttesek Csajkovszkij 1812. című nyitányát adják elő, méghozzá úgy, hogy a hangszereknek kevesebb munkájuk lesz, mert megszólalnak a bazilika harangjai és a fegyverek is. Hónapok óta tátong egy jóko ra gödör az egri Lenin úton, < gyógyszertár előtt. Szerelők ásták ki, s úgy látszik: hagyták a. utókorra ... Lehet persze, hogy szó sinci valamiféle „hagyatékról”, s csu pán kényelmes, ráérős emberei miatt, gondolható annak. Min denesetre: nem a legkellemesebb meglepetés! El tudnánh képzelni mást is a megyeszék• hely fő útvonalán, légforgalmi sabb szakaszán. S ennek alighc lehet akadálya. Legalábbis: nem szabad, hogy akadálya legyen. Annál is inkább, mert az említett gödör rendkívül zavarja a vasútállomásra igyekvők, vagy éppen onnan jövök, s általában az utcai járókelők közlekedését, másrészt esztétikailag is fölöttébb kifogásolható. Nem utolsósorban pedig összefügg az útmenti parképítés ezen a szakaszon félbehagyott munkáival. Indokolt hát a feladatot mielőbb befejezni! (-ni) Öltönyök a Szovjetunióba, Titkárt választott kabátok Ausztriába megyebizottsága Helyiséghiány nehezíti az egri szabók munkáját Az Egri Ruhaipari Kisipari Termelő Szövetkezetből nap mint nap kerülnek az üzletekbe a jó minőségű öltönyök, kabátok és nadrágok. Az 1972-es esztendő első felében — 26 millió forint értékben —, teljesítették a tervet. Naponta közel 140 zakót, valamivel több nadrágot készítettek. Fiúöltönyből 18 ezret a Szovjetunióba szállítottak, osztrák bérmunkában pedig 12 ezer női kabátot gyártottak. Mindez azonban nem hozott fejlődést az elmúlt évi szinthez képest. Ennek okáról érdeklődtünk a ruhaipari szövetkezet • vezetőitől, akik elmondták, hogy súlyos gondokkal küszködnek. Az egyre növekvő munkaerőhiány jelentősen akadályozza a termelés emelkedését, annak ellenére, hogy minden esztendőben mintegy másfél millió forintos beruházással korszerűsítik az üzemet, új modernebb gépeket vásárolnak. Igen sok problémát okoz a a helyiséghiány is: a jelenlegi épületrészben szűk termekbe zsúfoltan végzik a munkát a dolgozók, kevés a raktár, szociális helyiséget pedig nem is találni. Ügy gondolják, talán ez is oka annak, h<}gy kevesen jelentkeznek dolgozni az üzembe, s az ipari tanulók nagy többsége is más, „divatosabb” szakmák után érdeklődik. Döntő fordulatot az 1973- as év második felérj remélnek, amikor is a KISZÖV központi irodái az addigra felépülő új, szövetkezeti házba költöznek, s így a felszabaduló helyiségekkel bővül a ruhaipari részleg. S ott már üzembe helyezhetik a nemrég vásárolt modern autbma- ta gépeket is. A MEDOSZ Heves megyei Bizottsága tisztújító ülést tartott az SZMT széknázában, ahol megjelent dr. Deli István, a MEDOSZ központi titkára, valamint Dorkó József, az SZMT titkára 'is. A tanácskozáson személyi ügyeket vitattak meg, s a megyebizottság titkári tisztjére megválasztották Czirmay Tibort, a Szilvásvárad! Állami Gazdaság dolgozóját. Baracksztíret Pillanatkép: Nő a kirakatban Gyöngyösön, a helyi fogyasztási szövetkezet ízlésesen berendezett emeletes áruházának bejáratát két oldalról üveggel bélelt kirakat övezi. Ebben a 34 méter hosszú kirakatban gyakran változik a „szín”. Üjabb és újabb divatos árucikkek kapnak helyet a dobogókon, a vásárlók nem kis örömére. A kirakat most ismét megújul, megváltozik a kép, átrendezik a pódiumot. Azaz átrendezi egy fiatal kirakatrendező: Zelei Mária. Jókora kalapáccsal dolgozik, ren- getet gombostűt és több méter nylonzsinórt használ, állványok között munkálkodik. A dobogósoron a férfikonfekció újabb nyári divatkellékeit, kalapokat, ingeket, pulóvereket, nyakkendőket és zsebkendőket helyez el precíz pontossággal. — Mióta rendez? — kérdeztük a fehér köpenyes „mestert”. — Három éve. — Hoí tanulta a szakmát? , — Budapesten, a SZÖVOSZ Kereskedelmi Szakmunkás- képző Iskolájában. — Mi volt az első munkája? — Női kötött divatáru kirakatot rendeztem. Pulóvereket, táskákat, esernyőket, kesztyűket és kalapokat. — Kit tart jó kirakatrendezőnek? — Akinek a szakmai tudása mellet jó improvizációs készsége is van, tud bánni az árukkal és a színekkel. — Mennyire közelít a kirakatrendezés a képzőművészethez? — A festő ecsettel alkot képet, a kirakatrendező pedig különféle árukkal alkot kompozíciót egy adott térben. — Mit a legnehezebb rendezni? — Méterárut. Ugyanis nagyon sok részfogásból áll össze a kompozíció, de mindig másként. — Leginkább mit rendez szívesen? — Női- és férfikomfekciót, meg kemping-kirakatot. Mindegyik igen változatos, érdekes munka, jól lehet variálni az árut. — Honnan veszi az ötleteket? — Többnyire külföldi szaklapokból. Az igazi rendező azonban mindig keresi az újat, a még meg nem valósított kompozíciót. — Mit akar megvalósítani? — Munkámmal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy egyszer valóban megszűnjön az a régi szemlélet, hogy csak Budapesten vannak jó kirakatok. Ez nem igaz, mert vidéken is lehet jól berendezett kirakatokat készíteni, csak élni kell a lehetőséggel... (mentusz) Megkezdődött a barackszüret a verpeléti Dózsa Termelő- szövetkezet gyümölcsösében. A 175 holdas tízéves telepítésű barackosban naponta közel 100 asszony szüreteli a kajszibarackot. A termés nagy része exportra kerül. Képünk a szüretelök egy csoportjáról készült. (Foto: Kiss Béla) Mikor lesz „telt ház" a Balatonnál? Milyen telepítésfejlesztést követel a Balaton-part; meddig fokozható az idegenforgalom; hogyan lehet jobban kihasználni a kisebb üdülőtelepeket? — Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják a zsúfolt nyári napokban a magyar tenger felelőseit. A Balatoni Intéző Bizottság szakembereinek és a tárcaközi fejlesztési bizottság főmérnökségének erre vonatkozóan már kialakult terveik vannak. Mérnökök és idegenforgalmi szakértők azt vallják, hogy túltelepítéssel tönkretehetik a vidéket. Számítások szerint a regionális terv megvalósítása után egy nyári napra számítva hatszázezer embert képes befogadni a Balaton nyaralóvidéke. Ez az optimális felső határ. A jelenlegi befogadóképesség — a negyven parti település több mint százezer lakosát is beleértve — 300 ezer főre tehető. >#.£h A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága ás a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyd tapldadő Vállalat. Felelős kiadó: TÖTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. (Pt: 23.) Telelőn: Szerkesztőség: 12-73., 20-29., 24-44. Lapkiadó Vállalat: 12-68. Gyöngyösi szerkesztős égj 1M7. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dl) egy hóra: 20,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél, Index: 20 00. ' ___ ’ " . Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Sródy Sándor utca A arám. Igazgató: SÓLYMOS JOZKT.