Népújság, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-09 / 160. szám

A nehezen változó közízlés

Ráth-Végh István Az emberi butaság története című könyvének témánkhoz illő fejezete: „A kortárs ítélkezik...” Néhány alcím: „A tehetségtelen Petőfi.” Vagy: „Shakespeare a részeg barbár”. Sőt: „Durva bohóc!...” „Hamlet olyan barbár mű, hogy a legalacsonyabbrendű francia vagy olasz közönség sem bírná elviselni”. Üjabb cím: „Goethe nem tud verset írni!” Wagner híres művéről, a Nürnbergi mesterdalnokokról: „Laposságok és bárgyúságok halomba hordva.”

Ismeretes a francia impresszionista festők vesszőfutása: a kortársi közízlés'be sem engedte képeiket a kiállítási szalonba! Társadalmi elszigeteltségben és érthetet- lenség közepette küzdöttek az új festői nyelv, a látvány újszerű rögzítésének kialakításáért... És lám, nagyságukat ma már senki sem vonja kétségbe.

Talán ennyi elég is. Nyilvánvaló: a fenti kritikák ma csak arra jók, hogy nevessünk rajtuk. íme, a korabeli „hozzáértés”, a nagyképű és ostoba ítészkedés!

Ám ha kinevettük magunkat a fentieken, gondolkodjunk el: a jelen — számunkra újszerű, szokatlan — műalkotásainak megítélésében nehogy magunk is ezeknek az ismereteik börtönablakán kilátni képtelen embereknek a táborába tévedjünk! f

Be kell látnunk: bár társadalmi forradalom kellős közepén vagyunk a közízlésben itt-ott mégis uralkodó a ma- radiság. A művészet területén a régiek bűvöletében élünk. Különösen a felnőtt nemzedék, mely a korábbi esztétikai ízlés nevében született műalkotásokon nevelkedett. Olyan alkotásokon, melyeken nagyapáink talán megbot- ránkoztak, ám maguk ezt vallják egyedül idvezítőnek, míg fiaik az „érthetetlen” művészetet értik. így lép előre a történelem a művészetben is.

Balga gondolat lenne azt hinni, hogy éppen a mi életünkben érvénytelen a történelmi dialéktika. Remélhetjük-e, hogy valamikor becsukódik az adott kor művészének és közönségének „ízlésollója?”

?<i^^WiAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA>á»4Aá*ai«i«»»aY^^

CSANÄDY JÁNOS!

Nyár

Itáliában

Sima sikátorok, göthös kövek, < szűk közök, széles ég fent; felhővel int d lengd vásznak angyal-hadának.

Szalad az ég Itália felett tengertől tengerig. A csizma talpa trópusi vizekben ázik. A Pó

síkság felett száraz szelek örvénylenek, ö, ismerős ez a szél itt, az ősz apó tálján hajfürtjei még

göndörek;

Lajos Johannát büntetni indul < zörgő sereggel — köztük

Toldi is — «

Mátyás Velencét fenyíti, a félelmetes Nagytanácsot.

S míg Bakócz keresztes hadjáratra gyűjti a póri hadakat — így fújja a szél Dózsa ingét is a

Vérmezőn. !

Szalad az ég Itália felett seregét összegyűjti, * s kiadós, mele záporát zuhintja ; a kicserzett-bőrű hun-ivadékra.

■ (teásán.

A kilencedik évad is tovább őrzi a gyulai hagyományokat

Miszlay István, a Békés megyei Jókai Színház akkor még főrendezője a jugoszláviai Dubrovnikban járt. Végignézte a szabadtéri játékokat és amikor - hazatért, mégszületett az ötlet: a 60Ö éves gyulai végvár udvarán várszínházát kell csinálni!

Csak az ötlet azonban,

valljuk be, kevés ahhoz, hogy legyen belőle valami. Az ötlet értékét felismerő vezetők kellenek, hogy ne maradjon torzó az elképzelés. Gyula város vezetői ilyen emberek voltak ezelőtt kilenc évvel is.

A többi, folytatni ezt a krónikát, gzt hiszem szinte teljesen felesleges, A gyulai várszínház kilenc évadja a legremekebb bizonyítéka annak, hogy Miszlay István ötletének megvalósításán egy egész város munkálkodott és nem nyugodott addig, amíg meg nem szerezte magának azt a rangot, hogy várszínház legyen, hogy nyaranta — ezért is — odafigyeljen rá az ország.

Most Miszlay István, művészeti vezetőt kérdezzük a programról, az érdekességekről.

— Július 7-én nyitottunk Áprily Lajos A bíboros című történelmi drámájával, mert a kilencedik évad is tovább őrzi a hagyományt, hogy a várban minden esztendőben bemutatunk egy magyar történelmi drámát és egy klasszikus vígjátékot. Most ez utóbbi Racine A veHULLÄMZÖ BALATON

reskedők című játéka lesz. Premierje július 22.-— Az Áprily-drámát • én rendezem. A Báthory Andrásról szóló, költői nyelvezetű drárrfa címszerepét Szo- boszlai Sándor alakítja. A drámában Áprily szintézist igyekszik teremteni magyarság és európaiság között. Ez a kettős gondolatkör izzik a bíborosban és hat a huszadik század nézőire az élmény nagy erejével. Hőse, Báthory András, a XVI. század végértek nagy történelmei alakja, papi rangját, egyházi méltóságát cseréli fel a politikával, a hatalommal, kora és önmaga szellemének parancsát teljesítve. Útja tragikus végű pusztulásba vezet. A darab eszmeisége a székely és a román „tibor- cok” együvétartozásával, a < „magyar, oláh, szláv bánat’’

közös vállalásálban csúcsosodik.

— A pereskedőket Sándor János Jászai-díjas rendezi. A darab fordítója Illyés Gyula, zenéjét Aldobolyi Nagy György szerezte. Főbb szerepeit Pap Éva, Szentir- may Éva, Végi István, Tordy Géza és Horváth Gyula alakítják.

A várszínház plakátjai az ország minden városából, községéből hívják az érdeklődőket. Az IBUSZ valamennyi előadást megvásárolt tőlünk, szervezési feladatokkal ők foglalkoznak. Még valamit: A bíborost és A pe- reskedők-et is nyolc-nyolc alkalommal mutatjuk be.

És jövőre?

— Az előkészületeket már most megkezdtük! Jövőre 10 éves jubileumot ünnepiünk, tizedik évadját kezdi a gyulai várszínház. Méltó ünnepet akarunk, méltó bemutatókkal. Így történt, hogy a várszínház művészeti tanácsa és a Gyulai Városi Tanács meghívásos drámapályázatot írt ki, ezen Darvas József, Keresztúry Dezső, Száraz György és Görgey Gábor vesz részt. Darvas Törökverő című művét írja drámává, Keresztúry Mátyás királyról ír, Száraz az 1849- es aradi vértanúk gyulai fogságát választotta témájául, Görgey pedig a gyulai vár történetét, egykori kapitányának, Kerecsényi Lászlónak tragikus életútját.

★

Kilenc év telt el a dübrovni- ki élmény nyomán született nagyszerű ötlet megvalósulása óta. A gyulai várszínház a magyar színházkultúra neves színfoltja lett.

Sass Ervin

9 várudvar színpadán ..

(Foto: Deményi Gyűli*

. s ;

£ Kritikusok, esztéták vallják: ez az ízlésolló természetes : i, módon nyílik. Hiszen a művész többet közöl velem, ; mint amit eddig tudtam. Egy mű akkor hat igazán, ha fe- ;

< szültséget, szellemi izgalmat kelt, vitám van vele, küzdők ;

< megértéséért. ;

< Szocialista kultúrpolitikánk kiépíti azokat az ismeret- : i csatornákat, amelyek az olló két szárát egymáshoz köze- ; s lítils. Megakadályozza, hogy a kortársi művészet és közl ízlés egészséges távolsága ne torzuljon szakadékká.

> Persze, mi, nézők és hallgatók sem csukhatjuk be sze- 1 s münket*dughatjuk be fülünket, ha tanító szót hallunk az 1

> „érthetetlen” művészet értelmérőL Fontoljuk meg Lyka 1 S Károly intelmét A Kis könyv a művészetről című mű- !

> vében — szintén történelmi tapasztalatokra apellálva —, I

> ajánlja: „... voltak olyan időpontok, amikor Munkácsyt, '

> Szinyei Mersét tehetség nélküli kontároknak mondották. • 5 Ezért helyesen cselekszik a tárlatlátogató, ha némi óva- •

> tossággal formálja meg ítéletét oly munkákról, amelyek •

> nem illeszkednek rögtön az eddig megszerzett művészeti < l fogalmad körét>e”. Vagy hivatkozhatom olyan köztiszte- •

> letben álló költőnkre, mint Illyés Gyula, aki egyik inter- ; ? jójában így bátorítja a művészet kedvelőit: „A közönség • í semmiképpen ne nézze le magát, ha ném érti a modern ; i verseket, hanem próbálja; meg követni a művet, megfej- ; | teni az alkotást. Azokat becsülöm, akik kellő erőfeszítést ;

< tesznek, hogy megértsék az alkotókat”. ;

$ Nos mindkét tapasztalt művész arra tanít: ne kátéd> ráról, hanem iskolapadból ismerkedjünk a művészettel, J

$ Tanuljunk, hogy megérthessük szavát. Olyan korban élünk, ! ? amikor nemcsak a társadalmi haladás perel az avult íz- • i léssel a korszerű műalkotások igazáért, hanem olykor-oly- • ? kor mi magunk is perpaifcvarba keveredünk friss művek- '< ? kel és alkotókkal. <

s Pártunk kultúrpolitikai alapelve megállapítja" A

s művészi közérthetőség elválaszthatatlan az adott művé- ;

> szeti ág formanyelvének ismeretétől, ezért szorosan ősz- ! | szefügg a közönség általános művészi kulturáltságával... ! | Az eszmei-tartalmi eredetiség, amely joggal teremt szó- I S katlan formát, átmenetileg lehet nehezen hozzáférhető a í

> széles tömegek számára a szocializmus viszonyai között is, < j de ezt a konfliktust, a kultúrforradalom, a szocialista 5

> népművelés hivatott feloldani, nem pedig a művészi szín- í

> vonal csökkentése”. ;

| Világos a feladat: a közönséget kell felnevelni a mű- < | vészeihez és nem fordítva. ;

> * ★ <

S Ha hitelt adunk a fenti kultúrpolitikai alapelvnék < 5 — márpedig hitelt kell adnunk! —, a demokratikus sza- ; 5 vazás létjogosultsága magvas műalkotások esetében kér- ; 5 désessé válik. A történelem nem ismer olyan példákat, ; | hogy nagy művek közfelkiáltással születtek volna. Inkább ; 5 közfelháborodással! Ma másként lenne? Aligha. Az alap- ; | elvben említett „eszmei-tartalmi eredetiség” szülte konf- ; 5 liktus nem oldható meg a közönség voksának kikérésével ;

< —, sokkal inkább a szocialista népművelés által végzett ;

I esztétikai neveléssel. !

| A közönségszavazás művészeti kérdésekben csupán !

I játék a demokráciával; a művészet demokratizmusa ! ugyanis — a tartalmi követelmények mellett —, mindé- ' nekelőtt a műalkotások hozzáférhetőségét, megismerésé- 1 nek lehetőségét jelenti: a széles közönség számára.

★

„Tudom azt, hogy semmit sem tudok, s ez előpyöm”

— vallotta Szókratész. Kikkel szemben előny? Azokkal szemben, akik azt hiszik, hogy tudják, amit nem tudnak. Akik az ítész magabiztosságával kiáltanak nemet egy-egy szokatlan formanyelvű filmre, versre, szoborra. És az sem rendíti meg ítéletük magabiztosságát, hogy azt a műalkotást éppen az év legjobb alkotásai közé sorolják majd a szakértők. Konokságukban inkább a zsűri „elfogultságát” hangoztatják, semmint a maguk véleményét kérdőjeleznék meg.

Persze, nem arról van szó. hogy tartózkodjunk a sze- . mélyes véleményalkotástól. Csupán arról: ne kiáltsuk ki rossznak azt, ami csupán nekem nem tetszik, mert „érthetetlen”. Attól a mű még lehet jó, sőt remek! A hiba — megeshet —. a néző „készülékében” van.

Szókratész, midőn mások által hangoztatott bölcsességét szigorú önvizsgálattal mérlegelte, erre a következtetésre jutott: „Azzal a kicsinységgel vagyok bölcsebb... (valakinél), hogy amit nem tudok, arról nem is hiszem, hogy tudom”: Magunk is mennyivel szerényebbek — egyben bölcsebbek — iennénk, ha egy műalkotás előtt állva, így gondolkodnánk.

Balogh Ödön