Népújság, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-07 / 158. szám

Egri nyár '72 Debreczeni Zoltán grafikái a vármúzeumban A Philce-templom megmentése ASSZUÁN, FELSÖ-EGY1PT0M: AZ UNESCO védnöksége alatt húsz állam anyagi segít­ségével folyik a víztároló építése miatt vízzel elárasztott Philae-templom megmentése. Az akció kb. 13,5 millió dollárba kerül és öt évig tartanak a mentési munkálatok. (Foto: MENA—MTI—KS) Túncdab Je H sutul — hatodszor is Hatodszor rendezi meg az idén a Magyar Rádió és Te­levízió a táncdnlíesztivált. Min1’ dr. Várhegyi Tibor, a táncda'.fesztivál titkára el­mondotta, 1972-ben pályáza­ti felhívás nyomán mintegy 81)0 jeligés pályamű érke­zett a táncdal- és sanzon­ig 'zoltíág címére. Ebből 48 dal hangzik el a fesztiválon, s az illetékesek további négy úgynevezett tartalékot is ki­választottak az esetleg ki­maradó dalok pótlására. Az elődöntők, amelyeken egyen­ként 16 da: hangzik majd el — július 22-én, 29-én és augusztus 5-én lesznek a József Attila Színházban. Az elődöntőket szakmai zsűri értékeli, amelynek elnöke Lendvay Kamilló lesz. Tag­jai: Galambos Erzsi, Gyi- mesi Ernő, Harsányi Gábor, Juhász István, Kiss Gyön­gyi, Romhányi József, Sárosi Katalin, Sztevanovity Dusán, Tóth Erika, Török Jánosné és dr. Vilkán György. A döi^tő időpontja augusz­tus 19-e. ahol nemzetközi zsűri dönt a szerzői, hang­szerelői és lőadói díjak oda­ítéléséről. A döntő mező­nyét a zsűri és a közönség alakítja ki. Döntőbe jutnak azok a dalok, amelyek a zsűritől a legtöbb pontot, il­letve a közönségtől a leg­több szavazatot kapják. Az idén a közönségnek elődön­tőnként két dalra kell sza­vaznia, a szavazólapokat a rádió- és tv-újság, valamint a Zeneműkiadó fesztiválfü­zete tartalmazza majd. A közönségszavazás eredmé­nyeiről elődöntőként július 28-án, augusztus 4-én és 11- én számolnak be a rádió­ban és a televízióban, is­mertetve a kialakult sorren­det is. A döntőt kövétő gá­laesten adják majd át a kö­zönségdíjat, amikor a fesz­tivál dalait ismert külföldi előadók tolmácsolják majd anyanyelvükön. Debreczeni Zoltán grafi­káiból az egri vármúzeum klubtermében rendeztek ki­állítást: a huszonkét mű együttese azt bizonyítja, bogy a művész otthon érzi magát az ódon hangulatú kisvárosokban. Témái a tengerpartról, a dombokról, a lagúnák tövé­ből ismét és újból Szent­endre, Eger vggy Sárospatak emlékképéig viszik őt. Azzal akarja érzelmeit, világszem­léletét, világlátását formákba önteni, hogy ezeket az épü­letegyütteseket, látványokat, köveket, utcákat, házsorokat állítja a néző elé. A forma, a megjelenítés formája azonban kérdésessé válik ezeken az alkotásokon. Túl most a technikai kérdé­sek korszerűségén és izgal- masságán, a nézőben kéte­lyek merülnék fel: nem lét harmóniát a téma és a té­ma kifejezésére, megörökí­tésére szánt külső megoldás között. Ügy látja, hogy a művész vagy a túlzott mű­vészi alázat okából vagy az átélés kényszere folytán túl- egyszerűsíti vallomásait a világról. Az absztrakció fo­ka itt olyan magas, hogy a néző megkérdőjelezi az él­mény lehetőségét: lehet-e bennem, a nézőben vissz­hang és másfajta a Ballada című alkotás láttán, mint akkor, amikor a Szentendrei feljáró címűt nézem, vagy éppen akkor, amikor a Ten­gerparti emlék-ről szeretném megtudni, mekkora öröm vagy bánat, elragadtatás, vagy szelíd megadás lelki tartal­mával figyelhette-szemlél- hette a művész a látványt, amely őt cselekvésre inge­relte. Itt ugyanis a formák alaktalan sokasága valami­lyen meggondolás folyamán jellegtelenül merevednek zárt rendbe, de ez a zárt rend nem közvetít harmóniát, érthető és felfogható alkotói szándékot minden esetben. Amikor a művész eddigi munkásságának ismeretében leírjuk ezt, kétkedni kezdünk önmagunkban is, hogy ez az útkeresésnek tűnő grafikai munka hogyan hathat olya­nokra, akik az utcáról jön­nek be és arra kíváncsiak, milyen élményt kapnak eb­ben a történelmi környezet­ben, ahol egy remekmívű barokk faszobor tekint le a modern müvekre és azok lá­togatóira. Az emlékkönyvbe lapoz­tunk e kutatás során, ahol ilyen tartalmú bejegyzések találhatók: A művész — az igazi — mindig előbb jár egy emberöltővel. Vagy: Jó lenne, ha valaki magyaráz­ná ezeket a képeket, mert nem értik. Vagy egy harma­dik bejegyzés: A kiállítás tetszett, van még elvont fo­galom, de nagyon tetszett. (Ez az utóbbi megnyilvánu­lás szó szerinti hűséggel ke­rült ide!) Debreczeni Zoltán rokon­szenves egyéniség munkás­ságával korábban a Heves megyei képzőművészek kö­rében is találkoztunk, ön­korén belül mozogva bizo­nyára akadnak a művésznek tépelődései, gondjai, amelyek alkotás közben kísérik mun­káját. A belső elrévedés és alázat azonban — szerény véleményünk szerint — so­hasem fokozódhat odáig, hogy az élmény megörökíté­sére használt formák és je­lek végképp elszakadjanak a közérthetőségtől, illetve elke­rüljék azt a lehetőséget, hogy a mindennapi ember birtok, ra vehesse a művész által adott világot s általa gazda­godva formálódjék a jövő számára. A kisvárosok és meghitt helyek által diktált élmények sokkal reálisabbak, realisztikusabbak — ha úgy tetszik —, mint ez az abszt­rakció, amely ha nem is sok­kal, de túllépi a megköze­líthetőség határát, az érzel­mi megfejtés, a birtokbavé­tel köznapi készségét. Ez pe­dig elgondolkozásra késztet (farkas) A folyóirat júliusi számá­ban több cikk számol be ar­ról, hogy a körülbelül hat­vanmillió szovjet turista ho­gyan tölti nyári szabadsá­gát, milyen utazási lehetősé­ge van a Szovjetunióban. Át­veszi a Pravda egyik tudó­sítójának cikkét, aki azt fej­tegeti, hogy a pártszervezet hogyan tudja befolyásolni a termelés menetét? A cikkíró például azt a kérdést teszi fel a kurszki Akkumulá­torgyár egyik üzemegysége párttitkárának, hogy előfor­dul-e olyan eset, amikor a pártszervezetnek kell a dön­tőbíró szerepét betöltenie a dolgozó és a vezető közötti vitában ? Két újságíró szociológiai témájú könyvének egyik fe­jezetét közli a folyóirat. A cikk 400 fiatal válaszát sum­mázza arra a kérdésre, hogy szeretik-e gyárukat, milyen terveik vannak az elkövet­i) Szputnyik júliusi száma kezö öt évre, mivel foglal­koznak szabad idejükben? A Szputnyik elkalauzolja olvasóit az Atlanti-óceánon dolgozó halászokhoz, az örök fagy birodalmába. Beszámol a kancsalság gyógyításával kapcsolatos szovjet orvosi eredményekről. „Termonukleáris szellem a mágneses palackban” cím­mel a termonukleáris plaz­makutatásokról számol be annak kapcsán, hogy 1971- ben több szovjet fizikus Ál­lami Díjat kapott az e téren végzett munkáért. Tudósít egy különös leningrádi tv- közvetítésről, a kulturális élet újdonságairól: az idei színházi évad kirobbanó si­kerű színdarabjáról, a csu­kotkai eszkimók első hiva­tásos együtteséről, az uráli, szibériai és távol-keleti kép­zőművészek kiállításáról. A Könyvespolc rovatban Vla­gyimir Szanyin humorista író jelentkezik útijegyzetei­vel. Közli a Szolszkaja Molo- gyozs (Falusi Ifjúság) című folyóirat munkatársának be­szélgetését egy falusi fut­ballcsapat kapitányával, aki rendkívül érdekesen elemzi a falusi sport problémáit. Természetesen a júliusi szám is hoz népszerű dal­szöveget, közöl ételrecepte­ket (ez alkalommal lett re­cepteket), ismertet új bé­lyegeket. A gyermekolvasót kazah mesével és egy, a moszkvai gyerekekről készi - tett riporttal szórakoztatja a legújabb szám. (APN—KS) SZCTS DENES: XVII. Dániel minden erőfeszíté­sével vissza akart hullni ab­ba az alkotó révületbe, kon­centrációba, ami munkájához szükséges volt. Egyelőre azonban feleségével párbajo­zott. — Semmi lényeges változ­tatást nem tudok kitalálni — válaszolta Évának arra a követelésére, hogy vigye el az­nap este egy szerb kisvendég­lőbe, mulassanak, szórakozza­nak, amíg erre idejük van. — Semmi lényegeset... És te már annyit mentél, na­ponta együtt vagy a társa­sággal, Flessburgerrel, csó­nakáztál, fürödtél, táncoltál, kocsíkáztál... Évában lassan, de biztosan nőtt fel a düh. — Rendben van, megér­tem, dolgozni jöttél, de ezt a megszállottságot én nem bí­rom elviselni. Nem is őszin­tén teszed ezt, mert otthon hetekig csak a szerkesztőségi ügyekben futkosol. Otthon 1012. Julius.^.L/péntek -w nem írsz, dolgozol, csak ol­vasol és bámulod az ablakot. Meg tudsz őrjíteni, amikor csak ülsz és bámulsz kife­lé... — Azt hittem, neked is ér­deked, hogy apádról mindent a valóságnak megfelelően megtudjunk — mondta Szász. — Neked is írom ezt a könyvet, teélted is. — Nagyon 1 is szeretnék megtudpi apámról mindent, de úgy érzem, ami lényeges, tu­dom róla. Éva rágyújtott, aztán fel­kelt és a/polchoz ment. Po­harak és két üveg brandy állt ott. Töltött magának és ivott. Mire visszaült, Szász már mosolygósán, a meg­nyert időcsata miatt hálásan pislogott feléje. — Majdnem mindent tudsz, most elégedj meg eny- nyivel. Ha élmény vacsoráz­ni, kérlelt, mentsél ki. Nem vagyok eher,. Mire visszajössz, főzök neked egy jó hazai kávét. — Mondhatom, isteni figu­ra vagy — és Éva idegesen verte le cigarettájának ha­muját a szőnyegre. — Azt kívánom, bár inkább ne len­nel itt. — Felugrott, s be­ment a fürdőszobába, fésűt rántott rövid kis hajába, cseppnyi púdert szórt arcá­ra, és az ajtóból még visz- szaszólt: — Ne csodálkozz, ha későn jövök meg. — Szervusz! — Dániel üd­vözlésre emelte karját. Bó­lintott, mosolygott is ehhez a mozdulathoz. — Szia ... Vi­gyázz magadra! — kimond­ta, és abban a pillanatban nagyon megsajnálta az asz- szonyt. Tényleg undok hoz­zá és elhanyagolja. Felugrott és utánarohant. A folyosó közepén érte utol. Maga felé fordította és megcsókolta az arcát, aztán a kezét is. — Éva, ne haragudj! Tu­dom, hogy lehetetlen alak vagyok... de rövidesen rá­jössz, rendkívül fontos, amit csinálok... Mindkettőnk számára fontos... — Nem tudott többet kipréselni ma­gából. A gondolatok világá­ban élt, és ha onnan kilé­pett, már bizonytalankodott. Éva kissé szomorúan húzta el a száját. — Rendben van, megbo­csátok. De jövőre még köny­vet sem engedek magaddal hozni, ha nyaralni megyünk. Feltéve, ha még együtt me­gyünk nyaralni — idegesen felnevetett. — Jól gondold meg, Dániel! Szász nem tudta mire vél­ni az asszony megjegyzését. Máskor sokáig töprengett volna rajta, magyarázatot kért volna, de most egyetlen vágya volt, megtalált kin­csével, egy névvel, Ludger Westrickke! félrevonulni. — Csacsi! Csacsi asz- szonykám! — veregette meg Éva arcát, és visszament a szobájába. Az ajtóra ráfordította! S reteszt, és a bőröndjéhez ro­hant. Hol találkozott ő ez­zel a névvel? ... Beletúrt az iratokba. — Hát persze! — mondta hangosan —, ez az ember volt... Most mar megvan!... ,,, Ludger Westrick 1930— 1933 között, a Vereinigte Stahlwerke délkelet-európai exportvezetője, majd lelkes náciként a hadigazdálkodás kulcsembere. Gőring meghív­ja a légi fegyverkezést irá­nyító tíztagú tanácsba, az In- dustrieratba. Később vezér- igazgatója a Vereinigte Alu­miniumwerke A. G,-nek, és befolyásos tagja a birodalmi Vereinigte Industrie Unter-„ nehmungen A. G.-nek, a VI- AG-nak, amely a legfonto­sabb hadiipari vállalkozáso­kat egyesítette ... Itt van egy levél, amelyet von Hanneken tábornoknak, a birodalmi gazdasági mi­nisztérium államtitkárának küldtek: „Egy háború eseté­re a szükséges nyersanyag biztosítása érdekében 1933 óta évente annyival több bauxitot kell behoznunk, hogy a háború kitörésekor több mint egymillió tonna tartalékkal rendelkezzünk...” Aláírás: Ludger Westrick. Mennyi lehetett az évi ki­szállítás? — Szász újabb adatokat szedett elő gyűjte­ményéből. — Carl von Clo- dius, a birodalmi külügymi­nisztérium osztályvezető-he­lyettese 1943. május 30-án (ennek az iratnak az erede­tije az NDK-ban található, s Szász onnan kérte meg a fo­tókópiát) Ribbentropnak jelentette: „... Magyaror­szág Németország bauxitel- látásának bázisa. A magyar kormány kötelezettséget vál­lalt évi egymillió tonna bau- xit szállítására, s ezzel a mennyiséggel túlszárnyalja az összes többi ország együt­tes szállítását”. Ludger Westriclcet tehát a Rajniss-féle estélyen ütötték a bauxit rablólovagjává. Raj- nlssnak pénzt, lakást adtak, hogy fogja be a száját, s ne / tárja ország-világ elé a bau- xi'.íal folyó manővereket. De hallgatásnak más ára is volt, nemcsak az a 40 ezer pengő. Be kellett a svájci társaság­nak vennie az üzletbe Lud­ger Westricket. Vajon tudták a magyar gyárosok, bankárok, hogy kit vesznek be? Ki ez az em­ber? ... Aligha. Talán annyit árult el nekik Schröder, hogy ez az úr német nagyiparos, aki adni, venni, fizetni, hitelt szerezni tud, egyszóval min­den tranzakciót képes lebo­nyolítani. Chorin, az okos Chorin azért biztosan elhúz­ta a száját. Szász a magukkal hozott kis turistafőzővei kávét ké­szített magának. És miköz­ben várta, hogy kifolyjon, összegezte eddigi ismereteit; a szándékokat és cselekede­teket. Az Alumíniumérc Bánya és Ipar Rt. életében Chorin Ferenc megjelenése hozott döntő fordulatot, a svájci Blancart Bankház által fi­nanszírozott Bauxit Tröszt életében pedig Ludger West­rick megjelenése. De ez a második tény radikális vál­tozások kezdetét is jelentet­te. A svájci csoport befo­lyásának elsorvasztását, csökkentését, majd teljes megszüntetését, és a német csoport előretörését, hatalmá­nak növekedését, majd a teljes behódolást. Milyen állásponton lehe­tett Mayer dr., a vezérigaz­gató? Pénz, pénz, Pecunia non ölet... Csak jöjjön, cso­rogjon, minél nagyobb fo­lyamban. Ennyire egyszerű lett vol­na ezexet a rafinált gyáro­sokat becsapni? Ennyire nem látták volna előre, hogy végül őket is felfalják a ná­cik? De a legfőbb szereplő, a felfedező, Balátai Jenő meg­győzése, lefizetése, megvesz­tegetése még hátra volt. Az­az ... Balátai Jenő, azt hit­ték, házasságával teljesen a hálójukba esett. Az elképze­lés ragyogó volt. Nem kel­lett más, mint egy nagystí­lű, gyönyörű nó, aki lehető­leg úgy költekezzék, hogy azt ne lehessen normális pénzkeresettel bírni. Akkor majd a férfinak több és mind több pénzre lesz szüksége. Akinek pedig sok pénz kell, az mindenre kapható. Szász elismeréssel adózott távoli, nagy, részben már el­hunyt ellenfeleinek, de a még élőknek is. Ezt csak az­zal a germán alapossággal lehet előkészíteni, amivel az ötödik hadoszlopok szétrág­ták a hátországokat, amire a Wehrmacht menetelni kez­dett. Von Clodius, dr. Werner Daitz, Fritz Hugenberg, Lud­ger Westrick s ki tudja még, hány kitűnő koponya dolgoz­hatott a magyar bauxit megszerzésén. Amikor aztán ez a terv megvolt, már csak végrehajtók kellettek, s be­lépett az üzletbe a Gestapo: Artur Frisch. Csak éppen ott hibáztak, ott szakadt meg a láncolat, ahol nem várták... Szász a falon függő képre nézett, amelyen kéken izzó ég és a tenger közé egy nyo­morult lélekvesztő bárka éke­lődött. A bárkán egy szakál­las alak óriási igyekezettel próbálta evezőjével a csóna­kot gyorsabb futásra ösztö­nözni. A festmény egyik sar­kában gomba alakú, fekete felhő ereszkedett alá az ég­ből. Az atombombával szem­ben tehetetlen erőfeszítést, szimbolizálta a kép komor beállításban. Az emberek nem tudnak a vész, a végzetes sors elől menekülni, arra csak kétség- beesett kísérletet tesznek, de amikor a végzet elkerülhe­tetlenné válik, kétszeres düh vei és erővel állnak el­lent. A hatalom — ha rövid időre is —, de megtorpan ezek előtt az emberek előtt. Balátai Jenő — mondta ki hangosan Szász apósa nevét —, ő tett ilyen kétségbeesett, utolsó kísérletet a náci gépe­zettel szemben ... (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents