Népújság, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-05 / 156. szám

£0 étw* jubileumra készülne*» Színjátszók a gyárban Elhangzotta^ az utolsó ak­kordon befejeződött a Ci­gány« felem három felvoná­som nagyoperett előadása. A gyöngyösi szabadtéri színház nézőterén felcsattan a szűn­ni nem akaró taps. a' szerep­lők sorban meghajolnak, majd bevonulnak az öltözők­be. — Milyen volt az előadás? Sikerüli a bemutató? — kér­dezgetik Izgatottan egymás­tól. s csak akkor nyugodnak meg amikor az ismerősök, a barátok és a nézőtéren ülő munkatársak gratuláló szava­lt hallják. Azokét, akikkel nap mint nap együtt utaznak a gyárba, egymás mellett dolgoznak a munkapado­kon . .. A kezdet: Három a kislány hoz, hogy az ország más ré­szeiben is bemutatkozzunk. — Ennyi bemutató, külön­féle fellépés közül bizonyára sokra emlékeznek vissza szí­vesen a csoport tagjai. — Rengeteg élményünk van. Csak kettőt említenék közülük. Az egyik Gyöngyös melletti faluban játszottuk annak idején a Három a kis­lányt. Van benne egy jelenet, amikor Tschök papa, az egyik főszereplő megkérdezi a fe­leségétől, hogy mi a vacsora. A mama megmondja, hogy csülök, uborkasalátával, mi­re az öreg kijelenti: „Nem kell. megyek a kocsmába ...” Mintegy végszóra, a színfa­lak mögül megszólal egy bor­ízű hang: „Már nincs nyitva, én is most jövök onnan!” A közönség természetesen azon­nal ráismert á részeges pos­port viszonozza a patronó­kist? — Minden fellépésünkre szívesen várjuk az üzemieket, s örömmel fogadjuk tanácsai, kát. Évente üzemi kabaréval lepjük meg a dolgozókat, s a — vezetőket' is. Mostanában megkezdjük a felkészülést a két év múlva közösen meg­rendezendő jubileumunkra. Többek között feldolgozzuk a saját történetünket, s ebben a műsorban szó lesz az üzemről is ... / A sok-sok emléklap, a be­jegyzéseket őrző napló sike­rekről tanúskodik. S ezekre a sikerekre büszkék éppúgy, mint az üzemi kollektíva tagjai, hiszen ahogy mond­ják: „a mi csoportunkról van szó .. Szilvás István Vasutasok tíízoltóversenye A MÁV Miskolci Igazgató­ság területén levő önkéntes tűzoltórajok részére versenyt rendeztek Miskolcon, az MVSC sporttelepén. Me­gyénk területéről a füzes­abonyi és a káli állomásfő- nökség tűzoltórajai indultak a versenyen. A 800 liter'per­ces motorfecskendő szerelés­ben a füzesabonyiak a ne­gyedik, a káliak pedig az ötödik helyen végeztek. A versenyértékelés munkájá­ban részt vett Marczis János tűzoltó őrnagy, a füzesabonyi járás tűzoltóparancsnoka is. sz. j. — Közel húsz. évvel ezelőtt alakítottuk meg a mai szín­játszó csoport elődjét — em­lékezik a kezdetre Jankovits Jenő, a kis közösség vezetője, rendezője. — Huszonkét lel­kes fiatallal akkoriban nagy fába vágtuk a fejszénket. El­határoztuk, hogy bemutatjuk a Három a kislány című ope­rettet. A bemutaló olyan nagy sikert aratott, hogy utána még legalább harminc elő­adást kellett tartanunk Gyöngyösön, illetve a környe­ző községekben. Ettől kezdve szorgalmasan tanultunk és készültünk a további előadá­sokra. Annak idején általá­ban a zenés produkciók men­tek. s a háromfelvonásos da­raboknál nem adta alább egy színjátszó csoport sem. — Számon tartják-e, hogy hány fellépésük volt azóta? — Minden eseményünket pontosan jegyzünk, így ezt is. Utána lehet számolni: évi negyven fellépés 1954. óta... — Melyek voltak az együt­tes legsikeresebb bemutatói? — Általában az operettek. A komoly műfajban pedig Max. Frisch antifasiszta drá- fája, A holtak újra énekelnek volt közönségsiker. A leg­újabbak közül pedig a Mind­kettő emberül... című sze­relmi témájú irodalmi szín­padi összeállításunk. Egyebek között ezkért a produkciókért kaptuk meg kétszer is a ki­váló együttes címet, amely hozzásegített bennünket ah­tásuk hangjára, s a nem várt poén utáni nevetés miatt majdnem félbe szakadt az előadás. A másik egy kissé szorongató eset volt. A mos­tani szabadtéri előadás előtt berekedt a Cigánybáró egyik kulcsszereplője, a Jolánkát alakító Holló Erzsébet. Mind­össze négy napunk volt csak hátra a bemutatóig. Az utol­só pillanatban ugrott be a szerepre Medvenicz Ilona, akinek viszont ez volt élete első színpadi fellépése. Na­gyon szorítottunk, micsoda izgajom volt akkor este. De sikerült... A gyár és a jubileum A Gyöngyösi Játékszín ne­vet viselő színjátszó csoport magját képező tagok a MÁV Kitérőgyártó Üzemében dol­goznak, s a gyár messzeme­nő patronálását élvezik, — A közel két évtized alatt nagyon sok támogatást kaptunk az üzem vezetőségé­től, de a munkatársaktól is. Utazásainkhoz autóbuszt kap­tunk, segítettek a díszletek elkészítésében, a próbák rendszeres megtartásában. Ez már csak azért is lényeges, mert a bemutatók előtt szin­te megállás nélkül próbálunk. — S mi az, amivel a cso­Egy továbbképzés tanulságai Ügy tűnik, hogy egy-egy hasznos kezdeményezés meg­valósítása nem mindig a szervezők jó szándékán mú­lik. Így volt ez a filmklubok egri továbbképzésén is, ame­lyet a Megyei Művelődési Központ szervezett a megyé­ben dolgozó kulturális in­tézmények (szervek) bevo­násával. A tanfolyamon, amelyré mintegy húsz főt hívtak meg, mindössze nyol­cán vettek részt, akik me­gyénk öt helységét képvisel­ték. Nem képviselték többek között Hatvan várost, Heves, Füzesabony és Lőrinci nagy­községeket sem. Pedig nem kisebb jelentőségű problé­máról van szó, mint filmmű­vészetünk megismertetésé­ről, esztétikai, pszichológiai és pedagógiai megközelíté­séről. Nap mint nap tapasztal­juk, hogy fiataljaink köré­ben egyre népszerűbbek az ilyen film- és vitaklubok, más helyeken meg éppen ezek létrehozásának az igé­nye merül fel. Középiskolai oktatásunk tematikájában szerepel ugyan a filmesztétikai ismeretek el­sajátítása, de őszintén be­vallhatjuk. hogy mindeddig nem tudtuk biztosítani diák­jaink ilyen irányú nevelését, oktatását (zsúfolt tananyag, kevés óraszám, stb,). Mi látjuk ezeket a problé­mákat — hozzátéve, hogy rö­vid időn belül nem is várha­tó mélyreható változás — és éppen ezért még inkább szükség lenne a filmesztéti­kai oktatás más keretekben történő elsajátítására. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy ebben a jelentős úttörő munkában szerepet, közös tevékenységet vállaljon a MOKÉP, a művelődési há­zak, a TIT és az ifjúsági szervezel. A megyei továbbképzés szervezői igényes és jól ösz- szeválogatott műsorfilmeket, neves előadókat biztosítot­tak a tanfolyam résztvevői számára (dr. Veres József filmesztéta, Csányi Miklós rendező). A közönség részéről egy­re jobban jelentkező kultu­rális (újfajta) igényeli meg­követelik, hogy a felnövek­vő nemzedék sokoldalú okta­tásáról gondoskodjunk. A filmklubvezetők egri to­vábbképzése — a rendezőik újra hangsúlyozott jó szán­déka ellenére — ezt a célt nem szolgálta egyértelmű eredményességgel. Baranyi Imre Rejtőző kincsesbánya Az ablak alatt, mint gépágyú, légsűrítő dübörög. A?, unoka kávét főz a konyhán. Az íróasztalnál, apró cédulák tengere felett, fehér hajú, szemüveges férfi. A rózsaszín, zöld és szürke lapocskák rendeltetéséről faggatom, — Több évtizedes szenvedélyem, hogy a kezem ügyebe kerülő könyvekből, folyóiratokból, egyéb kiadványokból ki­jegyzetelem magamnak a Heves megyei vonatkozású rész­letek adatait. Szerző, cím, megjelenés dátuma, előfordulás helye. Főleg a helységnevek alapján dolgozom. Itt van pél­dául Márki Sándor írása, amely Dózsa György hada Heves megyében címmel a Gyöngyösi Kalendáriumban jelent meg, 1914-ben. A cikk a 35. oldalon kezdődik... Kápolnai tanítóskodása idején hozzáfogott mar a gyűjtö­getéshez Szügyi Trajtler Géza. Azóta sem lankad szorgalma. Pedig rövidesen a vasdiplomára válik méltóvá, mivelhogy 65 évvel ezelőtt végezte el jó eredménnyel az egri képzőt. Ahogy mondja: nyugdíjazása óta ez a munka tartja benne az életet, ez ad értelmet hétköznapjainak. — Forráshelynek szánom én a sok-sok köteg kartont'. Azoknak, akik helytörténettel, megyénk kulturális életének múltjával kívánnak foglalkozni. Lassan minden összegyű­lik már nálam, alig férek könyveimtől, papirkötegeimlől a lakásban. A szekrényhez lép, gondosan átkötözött újabb cédula­csomókat vesz elő, hogy érzékeltesse munkája sokrétűségét. — Olvastam tavaly a Népújságban egy riportot a heve­si önkéntes tűzoltókról! Talán maguk a hevesiek sem tud­ják, hogy már 1907-ben megírta egy Duhopolszky Bertalan nevű tanító az önkéntes tűzoltótestület negyedszázados tör­ténetét, amelyről feljegyzés található gyűjteményemben. Ha­sonló könyvritkaságnak számít Fóris Ferenc önálló kiad­ványa Heves község zuzmóiról. A növényélettani munka Pécsett jelent meg 1931-ben. Akit netán az egri műkedvelő színjátszás múltja érdekel, az is bőven talál jegyzetanyagot nálam. Itt egy adat mindjárt! Az Egri Thália elnevezésű társaság 1940 áprilisában Kodolányi János Földindulás című darabját játszotta Hevesen. Régi kápolnai nyomtat­ványban az ottani katolikus templom oltárképének leírásá­ra, amelyből kitűnt, hogy a festmény egyik alakja Szent Bulduszt, Eger vértanú püspökét ábrázolja, akit Vatta lázadásakor Gellért püspökkel együtt pusztítottak el. Külön cédulakötegek őrzik a Heves megyében megje­lent folyóiratok, újságok repertóriumát. Ebből derül ki pél­dául, hogy a Népújság és elődje oldalain a mai napig 416 költő szerepelt verseivel. De számon tartja Szügyi Trajtler Géza az Egerből elszármazott szépírókat is! Egészen átme­legszik a hangja, amikor Gyomlay Lászlóról beszél. Ég és föld elmúlnak című diákregénye itt játszódik, a megye- székhelyen, s szereplőit ifjú éveiből mind jól ismeri az öreg könyvbúvár. Munkastílusát, módszerét szemléletesen mutatja Reme- nyik Zsigmond egyik regényének polcról leemelt példánya. A „Bűntudat” sok eseménye ezen a tájon játszódik, ilyen­formán a fedőlap külső, belső oldalait bőven ellepik a hely­nevek, személynevek, lapszámok, abban a sorrendben, aho- hagy az olvasással haladt Trajtler Géza. Az apróbetüs fel­jegyzésekből készültek később a kartoncédulák, s ilyenek nyomán áltt össze a mintegy hatezer írásművet feldolgozó egész bibliográfia. Kincsesbánya, forrás ez a megszámlálhatatlan köteg papírlapocska, itt. a Grónai utca 5. számú ház első emele­tén. Akinek a kezéhez, elméjéhez fűződik, talán nem érzi annyira munkája fontosságát a gyűjtögetés lázában. De ér­tékelik majd mindazok, akik megyénk valamely táján hely- történeti könyv írásához látnak a jövőben. Nekik lehet ki­indulási alap a szeretettel, gonddal életre hivott adattar, mely hivatalos helyről is több figyelmet érdemelne. (moldvay) SZÜTS DENES: ÖNemKOftfc? XV. Szász többször is elolvasta Rajniss beszédét, és csak most vette észre benne a nyilvánvaló szándékot: tö­meghangulatot teremteni, megpendíteni az oly fülbe­mászó dallamokat a tőkéről, s kapitalistákról, a kizsák­mányolásról, a bankházról, hogy aztán egy újabb fordu­lattal a náci Németország malmára hajthassa a tömeg- hangulat. vizét. Szász nagyon érdekesnek találta, hogy Raj­niss beszédének első része mesterien felépített mű. Akár egy szocialista képviselő is elmondhatta volna. Éles sza­vakkal rántotta le a leplet a munkásokat kizsigerelő, a nemzet kincsét eltékozló tő­M18- július feieríi* késekről. De mit ajánlott mindjárt cserébe? És mi­ért...? Mi lett következő interpellációjának sorsa? Az interpelláció és a kö­vetkező felszólalás között rendkívül érdekes események zajlottak le, amit egy szem­füles újságíró szimatolt ki. Feltűnt ugyanis a riporter­nek, hogy amikor az Ország­ház következő ülésén a jegy­ző Rajniss Ferencet szólította es a képviselő helyére nézett, a pad üres volt. Rajniss Fe­renc nem folytatta interpel­lációját. Az újságíró kutatni kezdte az okokat, és ezt írta: „ ... Budapesten, a Kos­suth Lajos utca l. szám alat­ti bérpalota első emeletére egy kültelki vityillóból új la­kó költözött. A lakberende­zőket a legdrágább szalonok­ból küldték. Később műbú­torasztalosok jöttek, köny­vespolcokkal építették be a dolgozószobát. Beállították a félbarokk szekrényeket, a tölgyfa tárgyalóasztalt, a bor­dó huzatú karosszékeket, az­tán az ajtókat párnázták be. Mások díszes heverőket, fo­telokat hoztak. Külön csoma­golva érkeztek a drága fest­mények, csillárok. Négyen felügyeltek a finom porcelá­nok kicsomagolására. A sző­nyegeket egy híres külföldi cég szállította. Teherautóra való nippeket, evőeszközöket, poharakat, metszett tükröket hoztak és tették gyorsan a helyükre, mintha a tulajdo­nos pálcával kergetné a be­rendezőket. A telefonszere­lők csengőket, titkos telefon- vonalakat építettek ki, a la­katosok különleges zárakat, titkos fiókokat szereltek fel. A sürgő-forgó népség a házi­urat nem is látta, csak a megbízottját, egy magyarul nagyon rosszul beszélő, de pénztárcájába sűrűn bele­nyúló, harminc év körüli fér­fit. Mit gondolnak olvasó­ink — kérdezte cikkében a riporter — ki lehet a tulaj­donos, a boldog ember, a ti­tokzatos és valamiféle fordí­tott gravitáció útján hirtelen felemelkedett férfi?... El­kalauzolom önöket a lakás- szentelőre, ami felér egy la­kodalommal is. A ház elé egymás után érkeznek a lu­xusautók és azokból olyan előkelőségek szállnak ki és sietnek fel a lépcsőn, mint Imrédy Béla, Jaross Andor, Rátz József, Nagy László, Darányi Béla, Hunyady Fe­renc gróf, Hardi-Dreher, Andrássy Mihály, herceg Montenuovo Nándor, Schrö­der Erik. A háziasszony habkönnyű, hófehér keppben borzong a kapuban, aztán forró rokon- szenvvel és olyan hévvel öle­li át Mayer Ödön dr., a Bauxit Tröszt vezérigazgató­jának kedves feleségét, mint­ha száz éve ismernék és sze­retnék egymást. Nagy haj- bókolással fogadják a házi­ak Fritz Opel német gépko­csigyárost, Vida Jenőt, a MÁK, Chorin Ferencet a Salgótarjáni Kőszén Rt. tu­lajdonosát és vezérét, aztán a sok külföldi méltóságot, a német nagykövetség kereske­delmi attaséját, és három másik ismeretlen urat. Amikor a vendégsereget elnyelte az ajtó, a házmes­terhez siettem. A szállító- munkásoktól már tudtam, de hallani akartam tőle is, ki az új lakástulajdonos. — Rajniss Ferenc képvise­lő úr — mondta a házmes­ter, áhítattól annyira reme­gő hangon, hogy még a szi­varcsikket is kiköpte a szá­jából. Várhatta ugyebár a T. Ház a derék honatyának a bau- xitügyben elmondandó újabb interpellációját...” Szász golyóstollával alá­húzta az újságcikk két sorát. Eszébe jutott, hogy egy má­sik anyagban olvasta, Raj­niss nemcsak lakást, hanem 40 ezer pengő készpénzt is kapott Mayeréktől, a-Bauxit Tröszttől. Megtörtént tehát a látszólagos kibékülés a ma­gyar tőkések és a németek, a magyar tőkések és a jobb­oldal között. Miben állapodtak meg? Rajniss már jóval előbb megkapta a palota emeletét és a pénzt. Bizonyos megál­lapodásnak, ha többnek nem, de fegyverszünetnek be kel­lett következnie. A hallgatás árát kifizették ez volt a leg­fontosabb. De kizárólag a hallgatást vásárolták volna meg? ... Ott, a Rajniss-la­kásban végeredményben em­beri sorsok dőltek el, milli­árdos értékek és ennek a párbajnak fogcsikorgató be- leegyezői, győztesei és veszte­sei lehettek, ha mindezt diszkrét, udvarias mosolyok takarták is. Miért nem fi­gyelt fel a riporter a nők­re? Miért csak Mayernét em­líti? Mert jelenlétük, a töb­biek jelenléte természetes volt neki. Cikkében lakás- szentelőt emleget, és Ma­gyarországon feleségek nél­kül aligha van ilyen. A férfi­murikat „házon kívül” szo­kás tartani. Az újságíró szá­mára a nők nem voltak fon­tosak, mert a nőket ő nem számította a politikai bo- szorkánykdnyha szakácsai közé. Nem volt ez magyar divat!... őfelsége a nagy­méltóságú kormányzóné is csak használt ruhákat oszto­gatott a proletár népnek ka­rácsonykor, s ebben minden társadalmi és közéleti sze­replése kimerült. A gróínék, bárónők is csak majmolták a kegyes hölgyet, a politiká­ba nem avatkoztak. Igen ám, de ha az a nő nem magyar, hanem német származású volt?!... Akkor ott kellett lennie! Akit Ma­gyarországon érdekelt a bau- xit — természetesen Baláta- it kivéve, ami a dolog spe­ciális pikantériája —, az részt vett a Rajnissék esté­lyén. Bizonyos körülmények megnehezítik az ember szá­mára a választást — gon­dolta Szász —, de mindig az egyén választ, dönt, s ezért viselnie kell a felelősséget. A bűnéért mindig a bűnözőnek kell felelnie, s nem a kör­nyezetének, mert a bűnöző követi el a bűnt, s nem a környezete. A felelősség nem a társadalmat terheli, hanem a bűnözőt. Igen ám, de ha az egész társadalom céljává a bűnözés válik? ... Ha egy adott társadalom vezető ré­tege, ki nem mondottan ugyan, de más népek kirab­lásában látja a társadalmi gyarapodás egyetlen lehet­séges eszközét, akkor az eb­ből részt kérő tagjait — egyénenként — felmenti a felelősség alól? Nem menti fel, hanem bűnrészessé teszi. — A Dédi — villant agyá­ba. Nélküle nem történhetett a régi Pesten semmi valami­revaló társasági összejöve­tel .. . Egyszer mesélt is ar­ról a lakásszentelőről. Szász villámgyorsan döntött: meg kell tudnia a teljes igazsá­got és ezúttal nem lesz kí­méletes. Az irathalmazra né­zett és hangtalanul felneve­tett. Eszébe jutott, hogy pár napja az öreg angol nyugdí­jas ezredes, aki minduntalan vörös kis bajuszát simogat­ja, megkérdezte tőle: — ön egy zenekar vezetője, uram?... — Nem, sajnos, ezredes úr, ki kell ábrándítanom. Egy­szerű magyar újságíró va­gyok ... — Hm ... — ennyi hallatszott a bajusz alól, s a kisöreg azóta messze elke­rüli. Dániel izgatotton kopogta­tott a szomszédos lakosztály ajtaján. Hallotta dédar.yósg csoszogó lépteit, de mielőtt, ajtót nyitna, németül kérdez­te: — Ki az? — En vagyok, Dédi — szólt vissza magvarul. — Fel­tétlenül beszélnem kell ön­nel Kérem, eresszen be (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents