Népújság, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-23 / 172. szám

How do you do, Mister Read? Egy délután Eger amerikai vendégei között imái — How do you do... Tu­dom, jön a megszokott kér­dés: hogyan érzem magam Magyarországon Jól! De nem az emberek, tájak, ese­mények meghökkentő volta miatt, hánem mert nekem Itt már minden ismerős, minden közel áll a szívem­hez. Oly sokszor jártam önöknél, hogy szinte nem érzem magam kívülállónak... Egyébként az Ohio állam­beli Kentben dolgozom, s az egyetemen az összeha­sonlító neveléstudomány professzora vagyok. Felada­tom az egész világon tanul­mányozni a különböző okta­tási rendszereket, s kiszűrni belőlük a számunkra hasz- • nos elemeket. Tíz esztendő­vel ezelőtt így kerültem az európai kontinensre, hazá­jukba. S mivel már első al­kalommal sok érdekes dol­got tapasztaltam, később többször visszatértem. De már nem egyedül. Rendsze­rint amerikai, kanadai pe­dagógusok, egyetemisták cso­portjait vezettem. És nem csupán tanév közi látogatá­sokra jöttünk, hanem nyári szemináriumokra, szabad- egyetemekre, amelyeknek a programja tágabb összefüg­géseiben tárja fel a magyar tanügy helyzetét... Gerald Howard Read az idei nyáron kilencven tár­sával az egri nyári egyete­men tölt tíz napot Azt mondja, hasonló kurzus volt korábban a szombathelyi, a szegedi, ám szervezettség, tartalmi színesség, gördülé- kenység tekintetében mindet megelőzi a mostani. Kár, hogy hétfőn már el kell utazniuk. Eger és környéke jellegzetes épületeit, tájrész­leteit diafelvételen viszik azonban magukkal, hogy az Egyesült Államokban, Ka­nadában legyen mivel színe­síteniük az élménybeszámo­lókat, s azokat az előadáso-; kát, amelyeket Magyarorszá-1 gon szerzett tapasztalatuk-; ról tartanak a pedagógus-' csoport tagjai. Hasonló gondok Az egészségügyi szakkö- < zépiskola épületében szállá- < solta el a TIT megyei szer- < vezete a vendégeket. Szép, < tiszta intézmény. A konyha ! kitűnő. Legalábbis erre es-: küszik Read professzor, aki-3 vei ebéd utáni jegyzetelés 3 közben folytatjuk a beszél-! getést. __ Milyen különbözősége- í k ét észlel a két ország köz-\ oktatásában? — Inkább hasonlóságokról! szólnék! Mint látom, önök! is folyamatos reformokkal < segítik a nevelésügy fejlődé-! sét, s a tanmenet, a tan- < anyag megújításával igye- < keznek az oktatás színvona- < lát emelni. Ez közös gond. < Miként világszerte mutatko- < zó, tehát közös gond az is, < mint lehetne a folyton ala-j kuló oktatási rendszert a < munkaerőszükséglettel egyensúlyba hozni? Nagyon! nagy probléma nálunk még, j hogy a legtehetségesebb, leg­jobb pedagógusok hamar ! hűtlenné válnak a szakmá­hoz, elmennek jobban fize­tett technikai pályákra. En­nek a következménye a tan-! testületek elnőiesedése. Ez < maguknál sem újdonság. Mit< irigy lek a magyaroktól? < Megelőztek bennünket az is- < koláskor előtti nevelőmun- < kábani Itt a fejlett óvodait rendszerre gondolok... To-\ vábbá: felszámolták az egy- házi és magánjellegű tanin-l tézményeket, ami jelentősens megkönnyíti önöknél az egy-$ séges pedagógiai elvek ér vényesítését. Ilyen szem- < pontból volt hasznos mind- s annyiunknak a ma délelőtt; hallott előadás, Kaján Lász- í ló őszinte hangú értekezése; a magyarországi alsó-, felső­fokú oktatás problémáiról.; S ezért várjuk különös ér-! fötMJWSW 1972. július 23., vasánu# deklődéssel a most követ­kező iskolalátogatást. Sportnapközi, sok látvánnyal Mierzva Erzsi, Horváth Kati, Rónavölgyi Rita, Mi­erzva Mária, Holló Judit, Mészáros Zsuzsa! Ök kap­ják a legtöbb tapsot a Had­nagy utcai lakótelepen, itt, a 10-es iskolában, ahol Já­vori József vezérletével a nyári hónapokban sportnap­közi működik. Művészi tor­nagyakorlatuk, akrobatikus ugrásaik közepette ugyan­csak kattognak az amerikai, kanadai vendégek fényké­pezőgépei. A szemüveges Roy Maiing még neki is hasal, hogy tökéletesebben örökítse meg a 8—10 éves kislányok mozdulatait. Ké­sőbb, a fizikái előadóban, az iskola igazgatónője, Király Györgyné tájékoztatja a ven­dégeket az intézmény mun­kájáról. S máris a Kocsis Bemát úti óvodában vagyunk, ahol a legapróbbak produkálják magukat. A modern, levegős és vi­lágos épület, a tisztán öltö­zött apróságok hada, láj,om, nagyon tetszik a mindenre felfigyelő, rmnden után ér­deklődő külföldi társaság­nak. Madge Rudd, aki Te- xasból jött, leguggol az egyik pöttöm magyarhoz, labdázik vele. Mások a fürdőmeden­cében visongó szőke, barna, fürdőruhás gyermekek látvá­nyát élvezik. A mindig de­rűs, körszakállas fiatal pro­fesszor, Peter Hackett pedig Kévés Pálnétól érdeklődik az intézmény ellátottságá­ról, a foglalkozások rend­jéről. — Igen; hát ez az, amit én emlegettem! — mutat Gerald Howard Read a tár­salgóban kiállított gyermek­rajzokra, kivágásokra, mi­SZÜTS DÉNES; kor elhagyjuk az óvodát. — Ebben kell utolérnünk a magyarokat! Berta Pékáré első útja Estig már csak egy föld alatti séta van hátra a kül­földi csoport programjából. A kenti egyetem professzo­ra, á delegáció vezetője ez alkalommal is élen jár. Ott forgolódik a pincemesterek, László Miska bácsi és Virág Ferenc körül, lesi szavukat, érdeklődik mindenről. Akad a társaságban, aki nem akarja hinni, hogy az Eger —Gyöngyös vidéki Pincegaz­daság még Amerikába is ex­portál fajborokat. (Másik a nemespenész szerepét tuda­kolja. Aztán dalba fognak. Előbb hazulról hozott me­lódia csendül fel a pince hűvös mélyén. De követi mindjárt a magyar csárdás, amit nyilván előző este, a gulyásleves és túrós csusza főzésének elsajátítása köz­ben tanultak meg szállásu­kon. Egy középkorú, szőke hölgy különösen jól ejti ki szavainkat. Tanult talán magyarul? — Hogyne, Lorainben! Méghozzá apámtól, anyám­tól, akik a század első évti­zedében vándoroltak ki Ma­gyarországról Mikor isko­lás voltam, a papa tőlem vett angol nyelvleckéket, én pe­dig tőle magyart... Berta Pékáré szüleivel él a Clevelandhez közel eső kis amerikai városban. Az öregek már közel járnak a kilencedik X-hez. Kivándor­lásuk óta nem voltak itt­hon. Bertának ez az első út­ja magyar földön. Kint, nagy-nagy messzeségben szü­letett Erről a tájról csak elbeszélésekben hallott De amikor aláereszkedett vele a gép a Ferihegyi repülőtéren, kicsordult a könnye. — Van ott egy magyar lap! A ,JLorame és vidékeé. (jNfflittgte? mmé (JTMBftfil XXXI. Szász elgondolkozva haladt el a porta mellett. Töpreng­ve keresett egy olyan helyet, ahol egyedül lehet. A tenger... Miért mond­ta Éva: a tengerre gondolj, Dániel?!... Elindult a kikö­tő felé. Fejének jólesett a hűvös szél, karjába, vállába friss erő költözött Az étter­mi terasz mellett elhaladva Szász vaskos betonoszlopot fedezett fél, rajta plakátokat. Szórakozottan sétált odáig. Egy befejeződött grafikai ki­állításról, a zágrábi szimfo­nikusok hangversenyéről tu­dósítottak a nagybetűs címek, Coriolanus-nyitány — olvas­ta Szász, s mindjárt dudáim kezdte: Tá-tá-tá, majd fejét felvetve visszanézett a szál­loda bejárata felé. Először csak az ajtón ki­settenkedő alak tömegey az­tán a mozdulatai vonták ma­gukra figyelmét. Ismerősnek tűnt. Elhúzódott az oszlop mellé. Ösztönösen detektívet játszott: — Nicsak, Alfred Flessburger. Hová igyekszik ilyenkor? Hirtelen támadt tü­relmetlenséggel indult a fér­fi • után. Flessburger a kikö­tő felé sietett. Nem nézett hátra, eszébe sem jutott, hogy követhetik. Ennék élle­nére, ha Szász a lámpák ha­tókörébe került, összerezzent, hátha Flessburger észreveszi. Flessburger letért a sétaútról. A part közvetlen közelében, a betonmellved alatt haladt. A kikötő csendes és kihalt volt, csak az őrtorony végé­ben pislogtak a piros jelző­lámpák. A szél a halászbár­kák vitorláit gyűrögette, olyan suhogással, mintha óriási lepedőket hajtogatott volna valaki össze. A tenger locsogott, verdeste a part kö­veit. Flessburger még sietősebb- re fogta lépteit, és a csónak­jához vezető úton az utolsó métereket már futva tette meg. Zseblámpájának fény­csóvája ide-oda villant. Szász a móló túlsó oldalán tizenöt­húsz méterre közelítette meg a csónakban lázasan kutató Flessburgert. Igyekezett min­den mozdulatát nyomon kö­vetni, de csak azt látta, hogy Flessburger a motorház fede­lét leszedi és abból valamit kiemel. Utána a-fedelet visz- szateszi, a csónak ponyváját felületesen visszahajtja és máris távozik. Szász először arra gondolt, feltartóztatja. Eléje áll és megkérdezi, mi ,, történt este, és mi a célja a feleségével, de gyorsan rájött, hogy a • férfi kinevetné. Szász megvárta, amíg Flessburger léptei el­haltak a betonon, aztán a motorcsónakhoz ugrott. A ponyvát nem szíjazta le a gyógyszerész, könnyen enge­dett Szász a motorház vastag lemezborítóját babrálta, de kézilámpa hiányában nehe­zen boldogult vele. Ötször­Hát annak a szerkesztője, Bognár Lajos mesélt nekem nagyon sokat apámék szülő­földjéről. ö a mai magyar életet is tudja. Szép cikke­ket közöl az itteni esemé­nyekről. Így aztán engem semmi sem ért meglepetés­ként. Nem úgy, mint néhány útitársamat. Tudj a, mi fur­csa nekem kicsikét? Egyet­len dolog csupán. Mintha túl szoros kézben tartanák is­kolában a gyerekeket! Vagy mi lennénk szabadosak...? Azzal fogja magát, fakép­nél hagy, hogy bíborfényt hintő pohárral a kezében is­mét a nótázók közé vegyül­jön. Egy hordónak támasz­kodva még sokáig nézem, hallgatom a jókedvű társa­ságot, amelynek tagjaiból talán csak egynek a szíve nehezebb most. Azé se so­káig. Mert fújja már a töb­bivel: Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék.-l Epilógus Vasárnap diplomaosztás. Hétfőn tovább repülnek Eger amerikai, kanadai vendégei. Megy velük Read profesz- szor is. Bár nem végleg. Jö­vő évben a veszprémi nyá­ri egyetemre hoz csoportot. S akkor, azt mondja, újra ellátogat Egerbe. Moldvay Győző Ötlet egy adott lehetőségre hátszor is felvillantotta ön­gyújtóját, mire a nyitottan hagyott vöröskenesztes do­bozt megtalálta. Átvizsgálta a doboz tartalmát. Kötözőpó- lyákat, sebhintopárakat, ke­nőcsöket, a szokásos gyógy­szereket ' találta benne. És ahogyan ott matatott, hirte­len. egy, a doboz aljára hul­lott, felirat nélküli ampullá­ra bukkant. Jód lenne, vagy valami más?... Tovább ke­resgélt, és egy műanyag ta­gakat talált... Szóval, eb­ből vitt valamit magával Flessburger, de miért éjnek idején és miért pont innen? Ha szokványos gyógyszerre volt szüksége, kapott volna a szálloda portáján is. Szász mindenesetre az ampullát a zsebébe süllyesztette. Aztán a többi berendezési tárgyat vette szemügyre. Mi­lyen hatalmas csónak ez. Négy személy nyugodtan el is alhatna benne. A bőrülé­sekre nézett. A huzatra ital folyhatott, enyhe szeszszagot árasztott. A kormány alatt puha takarók hevertek. Szász nem talált más érdem­leges dolgot, visszaindult a szállodába. A bárónő, amikor Alfréd Flessburger nevét az ajtón túlról meghallotta, csaknem szívgörcsöt kapott. Korábbi víziói támadtak fél, de most már nem a múlt árnyaival kellett hadakoznia, hanem valóságos, élő személlyel.' Az imént még Balátai Jenő ar­ca, alakja bontakozott ki előtte a fürdőszoba párás le­vegőjéből, és rögtön utána Flessburger hangja... Túl­ságosan gyors volt a gondo­lati összekapcsolódás, túl élénk, kegyetlen és dermesz­tő. Ennek ellenére bizonyos megkönnyebbülést is érzett. Balátai Jenő halott. Fless­burger pedig él, és szeren­csére ez nem fordítva van. Nagyot sóhajtva nyitott aj­tót. — Mi történt, Frisch, hogy maga ilyenkor itt? — cson­tos kezével összefogta a nya­kánál fürdőköpenyét, és für- készőn figyelte a férfi sze­mét — Nincs semmi különös, nyugodjék meg! — A kölni gyógyszerész hidegen és nem éppen barátságosan intette le MINDEN AZZAL KEZDŐ­DÖTT, hogy a Bajcsy-Zs. u. 28—30—32. számú házat Gyöngyösön fel kellett újíta­ni. Összesen 84, úgynevezett Cs-lakást foglal magába ez a tömb. A furcsa megjelölés tulajdonképpen a csökkent értékre vonatkozik. Miután ezek a lakások nagyon kis alapterületűek, és fürdőszo­bát sem csináltak hozzájuk, ezért Cs-lakások. Amikor a városi tanács végrehajtó bizottsága elren­delte az Ingatlankezelő Vál­lalatnak, hogy az épületet újíttassa fel, az volt a eél, hogy a konyha rovására igyekezzenek egy fürdőszo­bát is kiszorítani. Biztosít­sák a melegvíz-szolgáltatást is. Ennek megfelelően készí­tették el a felújítás tervét: a fürdőszobákba ülőkádat sze­reljenek be, a megkisebbe­dett konyhákba pedig épít­senek be bútorokat. A meleg vizet csak úgy tudják adni, ha olaj kazánt szerelnek fel az épület pincerészében, a volt közös helyiségekben. Az épület felújításával kapcsolatban Marosán Lajos­tól, az Ingatlankezelő Válla­lat igazgatójától megtudtuk, hogy az jó minőségben és megfelelő ütemben folyik. Elégedettek a munkát végző Mátravidéki Építő- és Szak­ipari Ktsz-szel. Bár nincs könnyű dolguk a kőműve­seknek és a szakipari dolgo­zóknak. Kezdetben úgy csi­nálták, hogy a családok bent maradtak a lakásokban. Rengeteg nézeteltérést, vitát, kényelmetlenséget okozott ez a helyzet. Rákényszerültek végül is arra, hogy tizenkét családot kiköltöztessenek, a felszabadult lakásokat pedig átadják az építőknek: dol­gozzanak nyugodt körülmé­nyek között — minél jobban és gyorsabban. MAR NÉGY FELÚJÍTOTT lakást birtokba is vettek a lakók. A felújítást 1971. márciu­sában kezdték él. Ügy szá­mítják, hogy 1973 végére! lesznek teljesen készen vele. Pontosan 4,2 millió forintot kell kifizetni ezekért a mun­kákért a költségvetés szerint. Ennek árán lesz a városnak több mint nyolcvan egyszo­bás lakása, komfortos, amik­ben ugyan a szobák melegét a cserépkályhák biztosítják. Egyszobás lakások. Ez a tény késztette arra Körösi Gézát, az OTP hely­béli fiókjának igazgatóját, a városi tanács végrehajtó bi­zottságának egyik tagját, hogy a testület ülésén el­mondja a javaslatát. Arra a példára hivatkozott, amit Óbudán látott. Édesanyja ha­sonló kisméretű lakásban la­kik, mint amilyeneket a Bajcsy-Zs. utcai épülettömb­ben lehet találni itt, Gyön­gyösön. De csak nyugdíjasok élnek Óbudán abban a ház­ban. Csendben, nem zavarja őket a lármázás és a vesze­kedés. Maguk között vannak. Mert, kiknek lehet adni egyébként ezeket a kis laká­sokat? Legfeljebb gyermek­telen fiatal pároknak. És mit csinál akkor a tanács szak- igazgatási szerve, ha megje­lenik az első, azt követően pedig a második gyerek is a fiataloknál? Azt is figyelembe kell ven­ni, hogy nem egy olyan idős házaspár él Gyöngyösön, akiknek birtokában legalább kétszobás lakás van. Sokan közülük nem ragaszkodnak a számukra már nagynak tűnő lakáshoz. Szívesen cserélnék el egyszobásra. A végrehajtó bizottsági ülésen elhangzott javaslatot jegyzőkönyvben rögzítették, Keresztesi Lajos, a tanácsel­nökhelyettese egyet is értett az ötlettel. A JAVASLAT életrevaló­sága kétségtelen. Megvalósí­tása hasznos. Talán, ma még nem is látható át teljesein, mennyi előnnyel járna az idős emberek részére a nyug­díjasok házának kialakítása Gyöngyösön. (G. Molnár F.) a bárónőt, de aztán gyorsan észbe kapott: — A kedves kis unokájával kiránduláson voltunk, és gon­doltam, beugróm önhöz, megnézem: javult-e már az állapota? — Ö! — a bárónő csak ennyit mondott, s ebben a rö­vid szóban csalódás volt. — Csak ezért? Eléggé szokatlan időpontot választott magának. Már lefeküdni készültem. — Rendkívül fontos dolgot kell önnel megbeszélnem. — Flessibunger úgy tett, mint aki féL, hogy valaki meghall­hatja, mit beszél, és suttogó- ra fogta a hangját. — Ta­lán ... Az idős hölgy a szobába vezette Flessburgert és hely- lyel kínálta. A tíz lépés meg-, tétele elég volt neki, hogy visszanyerje lelki egyensú­lyát, és már az eredeti elkép­zelésre tudjon koncentrálni. Frisch, alias Flessburger úgy látszik, meggondolta magát és fizet. A részleteket fogják most megbeszélni. Leült hát ő is az egyik fotelbe, és vá­rakozóan nézett a férfira. — Megbeszéltem Évával, hogy a kis hajómon átviszem magukat Olaszországba. Én visszajövök, és majd kocsi­val önökért megyek. Termé­szetesen addig is a költségek­re némi pénz... A bárónő azt hitte, bol­dogságában menten felkiált. Koráit meghazudtoló ruga­nyossággal ugrott fel ültéből, de aztán kétrét görnyedve ereszkedett vissza... — Nagyszerű — akarta monda­ni és ebből csak az lett: — Jaj, a gyomrom! — Ó, bárónő, fájdalmai ■vannak? Flessburgemek úgy ragyo­gott az arca, mintha váratlan öröm érte volna. — Éppen van nálam egy kis csillapító szer. Vegye be, mert nem tudunk tárgyal­ni... Minden fájdalom olyan kultúrálatlan... bocsánat... egy pillanat... Flessburger a fürdőszobá­ból pohárral a kezében tért vissza. A pohárban sötétsár­ga színű, teljesen szagtalan folyadék csillogott. — Köszönöm, ön igazán kedves — Bayer Olga felhaj­tott# a pohár tartalmát, utá­na hevesen összerázkódobt — Mi, németek, eléggé bírjuk a fájdalmakat, de... szóval, ami engem illet, Olaszorszá­got jónak tartanám, bár ne­hezen bírom a tenger hullám­zását, majd meglátjuk. _ Sajnos, nekem annyi minde­nen kellett keresztülmennem az utóbbi húsz év alatt... Maguk ott Nyugaton, él sem tudják képzelni... Apropó, Frisch úr... — Kérem, ne hívjon még magunk között sem azon a néven. Az az ember már nem él, halott... — Jó, rendben van, delll persze ez a szörnyű kor.. 1 boldogult apám Verdünnet tüdölövést kapott, ö mondta mindig: a fiatal németek el­fajzottak. nincs bennük erő, hit, lelkesedés. Megtagadják életüket, céljaikat... Flessburger felhúzta • szemöldökét. — Hát miránk aztán igazán nem lehet ezt, mondani. De sokan mások bizony ... Flessburger az órájára né­zett. Másfél, két óra múlva kezd majd elmerevedni. Hu­szonnégy órán bélül kell ad­ni a következő adagot, akkor teljesen megbénul... Beszél­ni szerencsére nem fog tudni, írni sem... aztán meghal... Flessburger izmai megke­ményedtek a székben. Csak semmi érzelgősség. Sajnál­hatja, mint egy legkevésbé sem ügyetlen, régi munkatár­sát, egy németet, de mégis meg kell halnia. Éppenséggel eleget is élt. Bezzeg, ha neki nem sikerült volna megsze­rezni Flessburger papírja­it?... A derék Alfred Fless­burger, duisburgi gyógysze­rész, forogna a sírjában, ha megtudná, ki él a nevével. De szerencsére Flessburger gyógyszertárát, egész család­ját bomba pusztította el. a gyógyszerész a nyugati fron­ton halt meg, s amikor ő a papírjaival megérkezett Ar­gentínából Kölnbe, szívesen vették, hogy gyógyszertárat nyisson. Az igazolás puszta formaság volt, könnye«, túl­esett rajta. Aztán lassan megmelegedve felkereste Ludger Westricket... ÍJWtatiuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents