Népújság, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-13 / 137. szám
Miért nem maradnak falun... f Kezdjük egy meghökkentő ! ®ámadattal: az ötvenöt éven felüli aktív dolgozók aránya nálunk megközelítően kilenc százalék. Vagyis min- I den tizenegyedik kereső ju- í tott el a munkaképesség lassú csökkenésének határáig. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetekben azonban ennél sokkal több, 25 százalék, azaz minden negyedik ember! Kellene tehát a nemzedék- váltás, kellenének a fiatalok. De nem jönnek. Vagy alig jönnek. Kevesen, azok is — tisztelet a kivételnek — inkább olyanok, akik úgy érzik, másutt nem boldogulnának. Ebben a tempóban a pihenőre térő öregek munkaerejét nem tudjuk pótolni. Pedig a téesz ma már nem bizonytalan perspektíva. A munkások és parasztok kereseti viszonyai nagyjából kiegyenlítődnek, ám az átlag mögött a fiatalok nézőpontjából két előny húzódik meg. Egyik, hogy a jó munkaerőben levő, modern mezőgazdasághoz értő fiatal olyan beosztást kaphat, ahol jóval az átlag feletti keresethez jut. A másik, hogy városon most lényegesen gyorsabban emelkednek a megélhetési költségek, tehát falun maradni anyagi előny. Mégsem maradnak falun a fiatalok, vagy nem annyian, amennyire most égető szükség lenne. Mit akarnak hát? Véleményem szerint a falusi fiatalság azt kívánja, hogy ha otthon marad, té- eszbe lép, élete ne különbözzék lényegesen városra ment, ipari munkába állott kortársainak életétől. Köny- nyű ezt leírni, de a sommás kívánság mögött rengeteg részkérdés húzódik; Elsőnek említsünk talán egy olyan vonatkozást, amiről nem, vagy nem szívesen beszélünk. A klasszikus paraszti világtól bő három évtized választ már el bennünket, a földreform is több mint negyedszázaddal ezelőtt volt. Tízegynéhány esztendeje annak is, hogy befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása. A most negyven éves emberek között kevés olyan akad, aki igazi egyéni gazda Volt valaha, a harminc évnél fiatalabbak pedig legfeljebb gyermekkoruk homályából emlékeznek a földimádatra, az önálló paraszti lét külön világára. Márpedig a mi egész érdekeltségi rendszerünk erre épült, arra a bizonyos „paraszti gondolkodásmódra”, amit a fiatalokban már hiába keresünk. Bevezettük a föld járadékot, kötelezővé tettük, eredményesen hatottunk is vele az idősebb generációra. A fiatalnak sose volt földje, őket nem hajtja meg a földjáradék. ö a közös építéséhez nem az egyénileg gyűjtött vagyonkájával járul hozzá, hanem tanult ismereteivel és ifjúi energiájával, tehát a munkájával. Meg kell találnunk a módját, hogy ezt a hozzájárulást újszerű tulajdonosi érdekeltségként ismerjük el. A gyárak a diffe renciált nyereségrészesedéssel, a törzsgárda megbecsü lésével előbbre járnak ezen az úton, mint a csoporttulajdon alapján gazdálkodó téeszek! Itt válig bizonytalanná az a megfogalmazás, hogy a paraszti jövedelmek „lényegében elérték az ipari színvonalat”. Mert a „lényeg” csak a kereset összegszerűsége. De ez falun a közös és a háztá ji együttes eredményéből adódik. A munkaidő pedig ma már külön a közösben is csak hajszálnyira marad el a gyári mögött. És még ehhez jön a háztáji elfoglalt ság. A téesztag, ha komoly jövedelmet akar, irgalmatlan sokat dolgozik. Sokkal többet, mint a városi. Élhetne már szépen, csak nincs hozzá ideje. A fiatal ezt nem vállalja. Inkább lakik munkásszálláson, de városi környezetben. Kiutat kell ebből találni. Ne beszéljünk most az Istálló elé kitett vödörről, meg szappanról, mint a munkahelyi mostohaság példájáról. Van még ilyen, de szerencsére nem ritkaság a közös gazdaságokban a zuhanyozó, az öltözőszekrény sem. Ma már elemi követelmény ez, „istállószagúan” a fiatal nem hajlandó haza indulni. Sokkal izgalmasabb kérdés néhány sor a statisztikából. Az egyenlőnek vett jövedelem mellett a téesz-tagok szociális ellátása csak 73 százaléka a városinak. Még ezen belül a bölcsődei ellátás csak egyharmada, a szervezett üdülés egyötöde, az üzemi étkeztetés egy hetede! Egyszerűen nem igaz, hogy ez azért van, mert a parasztember „nem igényli” az ilyen szolgáltatásokat. Talán az idős nem. A középkorú már szívesen venné, a fiatal pedig követeli. A boldoguláshoz falun is szükséges, hogy az asszony dolgozzon. Ha gyerek érkezik, ott is a bölcsőde lehet a megoldás, különben a kicsi emberke az életszínvonalat viszi el. Az üdülés sem lehet városi privilégium. Az óhatatlanul szűk kört jelentő faluból még inkább elkívánkozik legalább két hétre a fiatal ember. Inkább két hétre menjen, mint egész esztendőre... Igen, hallom a választ: csinálja meg mindezt a termelőszövetkezet. (Számos tanács, amikor bölcsődét épít, téesz-tagnak csak akkor ad helyet, ha a közös gazdaság ezt súlyos ezresekért megvásárolja). Nagyon primitív kibúvó ez a társadalmi felelősség alól. Ne felejtsük el, hogy a TSZ: a termelő- szövetkezet rövidítése. A mai tőkeszegény viszonyok között éppen elég, ha a téesz anyagi ereje futja a termelés nélkülözhetetlen fejlesztésére, a munkakörülmények javítására, a tisztes jövedelem biztosítására. Legtöbb közös gazdaság képtelen arra, hogy átvállalja még a társadalmi feladatokat is. Földeáki Béla A Minisztertanács ülése nyomán: Szervezettebb a gázvezetékek ellenőrzése Megkezdték a feltérképezést Májusban foglalkozott a Minisztertanács ülése a bányabiztonság helyzetével, többek között a gázrvezetés és -felhasználás kérdéseivel is. Ezen az ülésen több hiányosságra is rámutattak. A Minisztertanács szükségesnek látta az elavult vezetékek cseréjét, rendszertelennek ítélte a gázvezetékek ellenőrzését és hiányosnak a vezetékek útját jelző térképeket. Az MTI munkatársa felkereste az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt illetékeseit és tájékoztatást kért arról, hogy milyen intézkedések születtek e hiányosságok pótlására. * A gáznemű energiahordozót Budapesten kétszer, vitéken pedig 1900 kilométer hosszúságú vezetékek szállítják. Ebből a hálózatból több mint 400 kilométer elavult és gyors felújításra szorul. A nagyon költséges vezetékcserét azonban behatárolják az OKGT anyagi lehetőségei és így csak fokozatosan tudják felváltani a régi öntött vasat és eternitet korszerű vezetékkel. A tervek szerint ezt a munkát 1975-re fejezik be. Legnagyobb mérvű vezetékcserére az Észak-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat területén van szükség, ahol 110 kilométernyi csövet kell kicserélni. Nagyságrendben ezt követi a Dél-alföldi Gázszolgáltató Vállalat, amelynek területén csupán Szeged városa 70 kilométeres cserére szorul. .— Az elavult, régi, de az új vezetékek is rendszeres ellenőrzésre szorulnak. Meghatározott időnként szükséges vizsgálni, hogy az esetleges földmozgások nem tettek-e kárt a hálózatban. Az ellenőrzés szervezetté tételét már két évvel ezelőtt megkezdték, de a leghatékonyabb lépésekre az elmúlt hetekben került sor. az OKGT munkába állított egy korszerű, angol gyártmányú műszerautót, amely pontos évi program szerint járja végig a vezetékeket, és azonnal regisztrálja az esetleges hibát. A gázszolgáltató vállalatok nyolc darab rendkívül érzékeny nyugatnémet és angol gyárt mányú* műszert vásároltak, amelyek már az egymillió- modrésznyi gázt is érzékelik a levegőben, a vezetékek mentén. Ezek mellett száz különböző gázérzékelő berendezéssel rendelkeznek. Ezekkel általában kéthónaponként minden szakaszt ellenőriznek. Nagy gondot okoz azonban az OKGT vállalatainak gázvezetékek feltérképezése, A vezetékek útját lakott területen eddig egy-egy házfalán jelölték meg. Ez a kezdetleges módszer azonban nem adott lehetőséget arra, hogy például az építőiparral egyeztessék terveiket. A téi> kép szükségessége vitathatatlan. A gázipari vállalatok azonban csak ott tudják elkészíteni, ahol a településnek korszerű térképe van. Sokhelyütt azonban még a századfordulón elkészült városrajzokat őrzik, az akkori utcákkal, házakkal, ezekbe a térképekbe nem lehet és nem is érdemes belerajzolni a gázvezetékek útvonalát Az alaptérkép hiánya oiyan nagyvárosokban is problémát okoz, mint Például Kazincbarcika, Leninváros. Az OKGT több városban sikeresen összefogott a helyi szervekkel és közös anyagi hozzájárulással együttesen készítik él a térképeket. E kezdeményezés első lépéseként Szombathelyt térképezik fel, s ezt követi majd több város és község is. (MTI) Folyamatos acélöntő mű épül Osdon Az özdi Kohászati üzemekben 356 millió forint költséggel folyamatos acélöntőművet építenek. A Kohászati Gyárépítő Vállalat, az észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat és számos más cég összefogásával 1973- ban készül el az új létesítmény, ahol évente 325 ezer tonna közepes méretű bugát öntenek. Jelenleg kiszolgáló épületek építése, csarnokok vasszerkezetének szerelése történik. (MTI-foto: Erezi K. Gyula felvétele.) Ismét Gyöngyös vízellátásáról A végső megoldás még sok fáradságot igényel Néhány évvel ezelőtt nagyon kritikus időket éltek át a gyöngyösiek a melegebb idők beköszöntésével. A vízhiány sok kellemetlenséget okozott városszerte, különösen a magasabban fekvő részeken. Ezekben az utcákban éjféltájban sorban álltak az emberek az utcai kutaknál, hogy a gyéren csorduló vizet kannákba gyűjtsék. Az első komoly figyelmeztetés után aránylag gyorsan következett be az enyhülés. Mostanában azonban ismét felvetődik a kérdés: a távlatokban biztosítottnak tekinthető-e az egyre rohamosabban fejlődő város vízellátása? Valamikor, több mint ötven évvel ezelőtt, a nagy tűzvész adta az első figyelmeztetést: ki kell építeni a vízhálózatot a városban. Fél évszázada annak, hogy a vízcsapokat felszerelték a lakásokban és a járdák mellé. Évtizedeken keresztül változatlan maradt a helyzet. Csak az ötvenes években megkezdett nagyobb arányú városfejlesztés vetette fel ismét a vízkérdést. Érdekes összevetni a legfontosabb adatokat. Az első húsz évben a vízmű teljesítménye nem érte el az évi félmillió köbmétert.. A felszabadulást követő húsz évben már egymillió köbméterrel nőtt meg a vízmű teljesítménye, de az 1970-et megelőző öt évben ismét egymillió köbméterrel. A fejlődés gyorsulása látványos és egy kicsit meghökkentő. A kérdés elkerülhetetlenné lesz azonnal: meddig lehet győzni ezt az ütemet? Hiszen az újabb és újabb lakótelepek összkomfortja, központi fűtése, melegvízszolgáltatása újabb és újabb vízmennyiséget tételez fel. Az 1969-es nagymértékű vízhiányt négy új kút megépítésével és bekötésével sikerült aránylag rövid idő alatt megszüntetni. Az at- kári térségben további kutak-fúrása folyik. De a mostani ötéves tervben ismét több mint ezer lakást építtet meg a város. A vízmű pedig egyelőre csak annyit tud tenni, hogy a napi igények kielégítésére törekszik. A távlatot nem tudja figyelembevenni. Furcsa versenyfutás ez, a legjobb szándék ellenére is. A vízmű mindig lemarad legalább egy fejhosszal. ROZSA FERENC Emlékezés mártírhalálának 30. évfordulóján (Ma harminc éve, hogy a Horthy-fasiszták börtönében az agyonkínzott Rózsa Ferenc mártírhalált halt. Rózsa Ferenc életútját egy kegyetlen korszak határozta meg. Mint forradalmár, maga választotta ezt az utat. Miután leérettségizett, 1926- ban a karlsruhei egyetemen kezdte meg tanulmányait, majd Drezdában folytatta és ott is szerezte meg mérnöki oklevelét. Még mint fiatalember, bátyja, Richárd révén ismerkedik meg a munkásmozgalommal. Egyetemi évei alatt baloldali ifjúsági csoportot szervez és szerkesztője a szocialista diák- szövetség lapjának. 1931 végén már mint mérnök tér haza Magyarországra. Idehaza is Richárd bátyja életútját követi, aki hét esztendőt töltött a Horthy- rendszer börtöneiben, majd a második világháború idején, mint partizán halt hősi halált. Bátyja bevonta őt a Kommunista című lap szerkesztő bizottságába, 1935-ben pedig részt vesz az ifjúmunkás egységfront megteremtésében. Közben összekötő a KIMSZ és a KMP között. Hivatásos forradalmár lesz és mind nehezebb feladatokat kap. Részt vesz a nagy építőmunkás-sztrájk- kokban, s úgy járja ki az illegális munka iskoláját, hogy idős szülei nem is sejtik, milyen veszélyes az út, amelyen fiuk jár. 1940-ben már a Központi Bizottság és a Titkárság tagja, majd a Szovjetunió elleni támadás után illegalitásba vonul és a magyar függetlenségi mozgalom egyik irányítója lesz. Rózsa Ferenc elvtársnak oroszlán- része volt a Népszava 1941 karácsonyi számának szervezésében, amely jelentős állomása volt a magyar népfrontmozgalom kialakulásának. Amikor a párt megbízza az illegális Szabad azért esik rá a választás, Nép szervezésével, éppen azért esik rá a választás, mert tudják, hogy csak egy ilyen kiváló adottságokkal és tapasztalatokkal rendelkező férfi képes megbirkózni az akadályokkal, amelyek a fasiszta terror esztendejében egy illegális lap megjelenése előtt állnak. Rózsa elvtárs munkatársaival együtt teljesíti a párt megbízatását, és 1942. február 1-én a gyárakban, üzemekben és másutt, az illegális párt lapterjesztői által továbbítva, megjelenik az illegális Szabad Nép első száma. A KMP Központi Bizottsága Rózsa Ferenc elvtárs személyében nagyszerű szerkesztőt állított illegális lapja élére. Rózsa Ferenc nagy műveltségű, hatalmas munkabírású ember volt. Nagyfokú érdeklődés és optimizmus sugárzott belőle. Rendkívül fogékony az élet új kérdései iránt. 1935-ben az Internacionálé VII. kongresszusa után nagy hatást gyakorolt nézeteire a népfront, a fasizmus ellen harcolni kívánó erők összefogásának gondolata. Nemcsak magáévá tette ezeket a gondolatokat, de cselekedeteinek is ez volt rugója, amikor a második világháború időszakában a partmunka céljának tekinti a politikai munka kibontakoztatását. A pártvezetésben sokat tesz a baloldali szociáldemokratákkal való együttmunkálkodás megteremtéséért, szorgalmazza a kapcsolatfelvételt a radikális értelmiséggel, különösen pedig a Szabad Szó körül tömörülő parasztírókkal és -politikusokkal. A Szabad Népben megjelent írásai kommunista helytállásra nevelték a párt tagjait, elemző cikkei helyes útmutatást adtak a háború és a fasizmus elleni harcban. Az illegális kommunista újságot sok szál fűzte a munkásokhoz és a dolgozókhoz. 1942. június 1-én letartóztatják és az Andrássy laktanyában kétheti kegyetlen kínzás után, anélkül, hogy egy szó vallomást tudtak volna kicsikarni belőle, gálád módon meggyilkolják. Rózsa Ferenc számára a leírt sfó és az eleven tett szoros egységet jelentett. Hű maradt ahhoz, amit maga írt a Szabad Nép hasábjain: „Ha vallatnak, inkább válaszd a halált, minthogy árulóvá legyél. Ütni fognak, villanyozni, csontjaidat ösz- sze fogiák törni, de te gondolj közben arra, a pártnak ki kell vezetnie Magyaron szágot a háborúból.” Mikor őrá került sor, egy betűvel sem tért el attól, mint amit leírt. Egy nagyszerű emberre, egy hős forradalmárra emlékezünk ma mártírhalálának harmincadik évfordulóján. Rózsa Ferenc elvtárs élete napjaink emberének is például szolgálhat. Mit tehet a hatóság, ha nincs elegendő víz? Az ipari üzemek fogyasztását korlátozza. Ügy tűnik, ez célravezető megoldás. A baj csak ott van, hogy sem a tejüzem, sem a vágóhíd, sem a kenyérgyár, de még az Izzó félvezető gyára sem tud olyan vizet használni, ami ivásra alkalmatlan. Leálljon a termelés ezekben az üzemekben? Az lehetetlenség. De ha nincs víz! Akkor az üzemek adjanak pénzt á városnak, aminek a felhasználásával újabb kutak tudnak vizet biztosítani. Meg is tették ezt az érintett üzemek. Furcsa, de azok a nagy fogyasztók. Arányuk a teljes vízmennyiségből tíz évvel ezelőtt a lakossághoz viszonyítva a kétharmadot is meghaladta. Most már szinte kiegyenlítődött az arány. A vízmű legnagyobb teljesítménye napi kilencezer köbméterre növekedett. Két év múlva a vízigény naponta már legalább tizenkétezer köbméter lesz. A két adat összevetése nemcsak arra alkalmas, hogy a fejlődést reprezentálja, hanem arra is, hogy újabb kérdést fogalmaztasson meg: képes lesz-e ennyi víz kiemelésére, szállítására, tisztítására a vízmű a mostani műszaki állapotában? Nagyon rövid a válasz: nem. Tehát nemcsak elegendő vízről kell gondoskodni nagyon sürgősen, hanem ugyanilyen sürgősen a gépház és a tisztítómű megfelelő bővítéséről is. Egyik a másik nélkül nem megy, az egyik feltételezi a másikat. És újabb milliókat követel. Honnan? A kérdés drámaiságát maga a valóság teremti meg. Kutak és újabb kutak az adott vízmezőben. A régebbi kutak lassan eliszaposodnak, csökken a teljesítményük. Ez a megoldás tehát véges. Már régóta felmerült egy felszíni víztároló megépítése. Elkészült a tanulmány is: Gyöngyössolymos fölött alakítanának ki egy völgyzáró gátat. A költségekre a százmillió forint nem is sok. De egyelőre még egy fillér sincs erre a célra. Hiába csűrjük-csavarjuk, ma már világos, a valamikori „ingyenes” dolgok, mint a tiszta víz és a tiszta levegő, egyre drágább mulatsággá válnak. Még a Mátra lábánál is. (G. Molnár F.) Mmism g* ID1Z. június 13*
