Népújság, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-08 / 133. szám
Bérkedvexmények Okok és okozatok f Az elmúlt esztendőben • egymilliárd forintot fordítottak — szakszerű kifejezéssel ¥üve —, bérpreferenciákra, azaz különböző ágazatok, foglalkozások előnyben való részesítésére. Így a többi között az állam adta bérkedvez, mény segítségével növelték az öntők keresetét, a papír-, a nyomdaipar dolgozóinak munkából származó jövedelmét. Helyeslés és ellenzés közepette kerül alkalmazásra a kedvezményezés, tudatos — és szükséges —, eszközként a feszültségek enyhítésére. Furcsán hangzik, de tény: helyeslőknek és ellenzőknek egyaránt igazuk van, ami az időlegességet illeti. A kedvezményezés hosszú távon ran megoldás. Napjainkban azonban még nincs jobb helyette. Utolsó pár.M Ügy tűnik, mintha a kedvelt gyermekjáték, az utolsó pár előre fuss, hosszú időn át az iparban is dívott volna. Jó néhány iparterületen pusztán azért emelkedtek a bérek, mert ők másoknál hátrább álltak a sorban; a tényleges munkafeltételek és követélmények csak másodrendű szerephez jutottak. A valós különbségeket eltüntető kiegyenlítődés, illetve a vélt különbségekre támaszkodó differenciálás bérfeszültségeket teremtett. Így állt elő például az a fonák helyzet, hogy míg a textiliparban az „egyszerű” szaikmiumkát végzők átlagos órabére csupán 7,84 forint volt, addig a fémtömegcikkiparban „bonyolult” betanított munkával 8,33-at, a híradás- és vákuumtechnikai iparban 8,24-et lehetett keresni (Az idézőjelbe tett j kifejezések a hivatalos kate- 5 góriákat — egyszerű, normál, . bonyolult —, tükrözik). Bár a társadalmi érdek azt diktál- ' ta volna; hogy a textilipari munkás maradjon a helyén, a kialakult bérezési gyakorlat viszont elcsábította onnan. Nem véletlen, élszórt esetekről van szó. A kohászatban 1964-ben 8,17 forint volt az átlagárabér, 1969-ben 9,44. A közlekedési eszközök gyártásában 7,89, illetve 9,38. Még szemléletesebb a kép, ha ugyané két ágazatban, a „normál” szakmunkát végzők átlagórabérét vetjük ösz- sze. Míg 1964-ben ötven fillér különbség mutatkozott a kohászat javára, 1969-re ez hat fillérre csökkent, pedig a két iparterület erősen eltérő munkakörülményeit még a kívülálló is ismeri. Torz tükör A példaként kiragadott esetek érzékeltetik, hogy a bér a tényleges munkakörülmények — a nehéz, nagy erőkifejtést igénylő munka, az alacsony vagy magas szakmai követelmények, a folyamatos munkarend stb. —, torzító tükrévé vált. Bonyolítja a helyzetet, hogy vannak nagyon „egyszerű” szakmunkák, s „bonyolultak” amelyek kivételes képzettséget — kvalifikációt —, követelnek meg. Továbbá: vannak olyan szakmák, amelyek csak egy adott területen hasznosíthatók — pl. a textil-, az élelmiszeriparban —, más képzettségek viszont — így pl. a forgácsoló, a lakatos, a festő stb. — széles körben kamatoztathatók. Mindezen tényezőket a bérrendszernek —s természetesen magának a bérnek is — tükröznie kellene. Mivel ez sűrűn hiányzik, a bér a társadalmi kívánalmaktól eltérően rangsorol, s rossz irányú vándorlás előidézőjévé válik. Ez történt például az öntők esetében. A bér nem fejezte ki nehéz munkakörülményeiket, a más szakmákkal meglevő korábbi különbségek a bériben kiegyenlítődték, a munkavégzés feltételeiben. viszont nem! A meglevő öntőkapacitásokat sem lehetett kihasználni létszám híján, köziben jól képzett öntőszakmunkások vállalták másutt segédmunkát. Hasonló folyamat tanúi lehettünk a textil-, a papír-, a nyomdaiparban, s hogy e folyamat lassuljon, illetve megálljon, az állam szükségszerű eszközként nyúlt a kedvezményekhez. 1971-ben a textil- és a nyomdaiparban két- két, a papíriparban — ahol nehéz a munka s folyamatos az üzem, bár „könnyűipar” —, egyszázalékos bérpreferenciát tett lehetővé. S hogy továbbra is vannak teendők, azt bizonyítja: ebben az esz-; tendőben 80 millió forintot fordítanak bérkedvezményekre csupán a textiliparban, elsősorban a fonók, szövők, illetve az éjszakai műszakban dolgozók anyagi érdekeltségének növelésére, s ezzel — bevallottan —, a társadalmi célok jobb szolgálatára. r Uj alapbérrendszer A tennivalók természetesen nem érnek véget a kialakult feszültségek enyhítésével, újak keletkezésének megelőzésével. Egy dolog elősegíteni a meglevő kapacitásokhoz szükséges létszám megtartását, s más dolog általában és fokozatoan úgy alakítani a bérarányokat, hogy azok az adott iparterület tényleges körülményeit tükrözzék, illetve úgy, hogy azonos munkáért mindenütt azonosan fizessenek, ne az döntsön, hol — milyen tárca vállalatánál —, dolgozik valaki. E meggondolások és elvek alapján dolgozták ki a munkások és alkalmazottak új alapbérrendszerét, amely jelentősen bővítette az ún. ,,-tól-ig” határokat. Míg korábbam, a minimális órabér négy, a maximális 16 forint volt, most ez öt—huszonkét forintra módosult. Finomítja a rendelkezés a képzettségi kategóriákat — öt helyett hatot állítva fel —, növeli a többszakmás, sokoldalúan képzett munkaerők kereseti lehetőségeit stb. Fokozatosain — írtuk föntebb. Az új alapbér-rendszer megszabta alsó határokat 1973. január 1-től már alkalmazni kell. Amilyen mériék- ben növekszik a vállalati munka eredményessége, úgy teremtődnék meg a saját anyagi alapok az ésszerű, a társadalmi célokkal összhangban álló béremelésekre. S e vállalati alapok bővülése teszi — teheti —, majd fölöslegessé a ma szükség- szerű eszközt, a bérkedvezményeket. S hosszú táivan ez — sőt, csakis ez —, a járható út, a teljesítményt ténylegesen elismerő, az egyéni és közös érdekeket közelebb hozó megoldás. Mészáros Ottó ~Á nyomdaiparban is nagy gond a szakmunkás-utánpótlás biztosítása. A magyar nyomdaipar az utóbbi időben és az elkövetkezendő években egyre több korszerű géppel gazdagodik, azonban még mindig kevés ezekhez a szakmunkás. A budapest. Kossuth Nyomdában jelenleg 170 ipari tanuló sajátítja el a szakma egyes ágazatainak ismereteit. A fiatalok az elméleti képzést a Ságvári Endre Nyomdaipari Tanintézetben kapják. A nyomdában megszervezték a kiválótanuló-versenyt, amelynek eredményeképpen a jó képességű fiatalok szerződési idő lejárta előtt nyerik el a szakmunkás-bizonyítványt. A vállalat vezetősége bevezette a jól dolgozó ipari tanulók havi pénzjutalmazási rend- győztesét és Nyárádi Árpád szeret. ipari tanulót, a magasnyomáLázár Imre gépmester sú gépterem színnyomó részjobbról szakmai tanácsokkal legében, látja el Szekeres Sándort, a kiválótanuló-verseny egyik. (MTI-foto —; Bereth Ferenc) Pedig lakásokról van szó Miért nem Stell a pénz A gazdasági rendszer reformja óta az üzemek, a vállalatok anyagilag is segíthetik dolgozóik lakásépítését. Eredményeként, ha nem is kapott szárnyakat, de a vállalati lakásépítési mozgalom megyénkben is gyökeret eresztett, több lakás épült A tétel világot és érthető: nz egyéni érdeket alá kell rendelni a közösség érdekeinek. Ez eddig azonban csak e legfontosabb erkölcsi törvényünk egyik fele, mert ehhez szorosan, elválaszthatatlanul hozzátartozik a másik fele is: Nem lehet olyan közösségi érdek, amely az egyént súlyos, embertelen helyzetbe hozza. A törvény csakis így szocialista és humanista egyszerre. K. Rózsika húszéves fodrászlány kálváriája és az egri TECHNOLÜX Ktsz vezetőinek szemlélete alkalmas illusztrációja annak, hogy a gyakorlatban még nem ilyen harmonikus a viszony az idézett erkölcsi törvény egyik és másik része között. • • • — agy szüleim neveltek négyéves koromtól, mert édesanyám meghalt, apám pedig disszidált. Fodrásztanuló és korán önálló lettem. Szeretem a szakmámat, s szeretnék megélni is belőle — mondja, s elbeszéléséből körvonalazódik egy olyan egyéni sérelem, amelyikre azt szokás mondani: nem nagy ügy. — Még fel sem szabadultam, amikor 1970. május 5- én arról értesített a szövetkezet, hogy kihelyeznek a hevesi részlegünkhöz, mert annak idején Kálból azért szerződtettek tanulónak, hogy ebben a körzetben helyezhessenek el. Megértem a szövetkezet tervszerű tanu- lőszerződtetési elveit, de jó lett volna, ha erről én is tudok. Megmondom őszintén, hogy én ekkor megpróbáltam többek, külső szervek Segítségét ÍS kérni; bírjak i'á Szövetkezeti érdek- és emberség.. a szövetkezet vezetőségét, különösen Lakó Pétert, a személyzeti vezetőt, hogy engem valamelyik egri üzletben helyezzenek el. Erre komoly okaim voltak. Megismerkedtem egy fiatalemberrel, akit élettársamul választok, s ő is engem. Rövidesen, mihelyt vőlegényem szüleinek egri lakását — hogy az számunkra is kényelmes otthont nyújtson — átalakítják, összeházasodunk. Ügy néz ki, hogy ez év júliusában ... Hiába kérte, hiába fordult f űhöz-f ához: kihelyezték Hevesre. Ezután, 1970. október 1-én visszahelyezték Egerbe, a Marx Károly utcai szalonba. — A visszahelyezésem után, mondanom sem kell, nagyon örültem. Kezdtem kialakítani az úgynevezett vendégkörömet. Ez az ilyen forgalomtól függő munkakörben. mint a fodrászé, nagyon fontos dolog, szinte létkérdés. Az örömöm azonban nem tartott sokáig, mert kb. egy hónap múlva kihelyeztek. Verpelétre. Lakó elvtárs azzal „vigasztalt”, hogy közöljem a vendégeimmel, jöjjenek akkor hozzám, amikor itthon leszek ... — Verpeléten egy hónap múlva annyira visszaesett a keresetem, hogy abból a legszerényebb keretek között sem lehetett megélni. Állítását 200—400 forintos havi fizetést bizonyító bérszalagok tanúsítják, amely „fizetés" jóformán még a tisztesen alacsony — havi 250 forintos — egri albérletét is alig fedezte. — Nagyszüleimre kellett támaszkodnom, s az ő szerény segítségük mentett meg a nagyobb bajoktól. — Mi történt ezután? — 1971. január 1-én viszszahelyeztek Egerbe, a Marx Károly utcai szalonunkba, ahol g már kialakított korábbi vendégköröm az áthelyezés miatt megszűnt, s keresetem az első hónapokban ott is alacsony volt. Erre a vezetőségben rám sütötték, hogy lusta vagyok, nem törődöm eléggé a vendégekkel, ezért keresek keveset... . .m, ,,. • • • Prókai Ferencné, a szövetkezet pártalapszervezeté- nek nőfelelőse, a KISZÖV nőbizottságának elnöke, a Dobó téri női fodrászszalon dolgozója: — Régóta ismerem Rózsikét. Tanulókorában a mostani elnök, Veres Imre keze alatt is dolgozott. Mindig szorgalmas, törekvő kislány volt. Ez érthető is. hiszen csak a munkának, a szorgalmának tudható be, hogy nehéz egyéni körülményei ellenére is eredményes, „jó” rendű szakmunkás-bizonyítvánnyal szabadult fel. És mellesleg: harmadéves korában a szakma legjobb tanulója verseny megyei második helyezettje lett... — A mostani elnök volt a mestere és mégsem segít rajta? — Ezen ne csodálkozzék. Azelőtt, amíg egy üzletben dolgoztunk, jó kollégák voltunk Imre bácsival, s amióta elnök lett, én lemondtam a vezetőségi tagságomról is, mert — ellenség lettem .1. — Hogyan? — Mert bátor voltam sok mindenben ellentmondani az egyes döntéseknél. Például Rózsika ügyének megítélésében is... Ferber Erika, a szövetkezet KISZ-titkára, a Dobó téri szalon kozmetikusa: — Hallottam a Rózsika gondjairól, de ő még eddig egyszer sem keresett fel, hogy segítsünk mi, a KISZ- alapszervezet is. — Ezen múlott? — Hát igaz, nem egészen! Nézze, lehet hogy nincs igazam, de szerintem az természetes, hogy nem egy régi, olyan dolgozót osztanak be hol ide, hol oda helyettesíteni, aki már bizonyított, ahogy mondjuk, „befutott”, hanem egy kezdőt. Annak még sokat kell tanulnia, tapasztalnia. Egyébként is: nemcsak egyéni, hanem szövetkezeti érdek is van a világon, s ha tói tudom, az utóbbinak kell alárendelni az előbbit... — Maga mióta dolgozik ebben a szalonban? — Közel tíz éve, felszabadulásom óta... « • • Rózsika kálváriája persze 1yezésével. 1971! március 10-i keltezéssel Lakó Péter személyzeti vezetőtől újabb le- | velet kapott: „Szövetkezetünk elnökének egyetértésével közlöm, hogy 1971. március 15-ével a BÉRVA 13. sz. női fodrászüzletbe helyezem át ideiglenes jelleggel és szövetkezeti érdekből" ... Üjra ideiglenes jelleggel és szövetkezeti érdekből. Aztán, mert külső szervek segítségét kérte, miután munkahelyi vezetői évek óta elfelejtik, hogy a szövetkezeti érdek mögött valóságos és komoly emberi problémák is vannak, Veres Imre elnök aláírásával ilyen megjegyzést tartalmazó levelet kapott 1972. február 17-én j „Szeretnénk, ha panaszaival szövetkezetünk megfelelő szervei felé fordulna. Vélt, vagy jogos sérelmeit orvosolni csak a munkahelyének megfelelő szervei tudják...” Ehhez csak egyetlen kérdést lehet feltenni: Meddig kell még K. Rózsikénak erre várnia? • • • Az ilyen ügyekre szokás azt mondani: nem nagy ügy. És sajnos — úgy látszik, van néhány munkáltató és hatóság —, ahol már az is „szokás”, hogy az ilyen „kis ügyek” mégsem intéződnek el simán. A nagy erkölcsi igazságok pedig — mint minden általános igazság — apró kövekből, részigazságokból állanak. Ahol pedig ezek a részigazságok hamisak, ott ingatag alapon áll az általános igazság is, mert nem valódi, csupán fikció és a „szeplők” elrejtésére való takaró... f ahidl Sándor már fel vállalati támogatással. Van, ahol kamat nélkül adják a pénzt, s van olyan üzem is, ahol vissza sem kell fizetni az összeget. Mindezek ellenére is azonban elég kevesen, illetve egyre kevesebben veszik igénybe a vállalat segítségét, nem egy példa van rá, hogy még a vissza nem fizetendő összegekről is lemondanak a dolgozók. S hogy miért nem kell a pénz? Egyszerű magyarázata van. A vállalatok általában 15—30 ezer forint közötti támogatást biztosítanak a dolgozóknak. Ez azonban még kevés egy lakás felépítéséhez, ezért az építtetők felkeresik az OTP-t, s kölcsönt kérnek az építkezésre. A hitelt szinte minden esetben meg is kapják, csak éppen nem annyit, amennyire szükségük lenne. Mert az érvényben levő rendelkezések, törvények értelmében akik a vállalat támogatásával kívánnak építkezni, lényegesen kevesebb hitelt kaphatnak az OTP-nél. így aztán a 15—20 ezer forintos vállalati támogatást nem is érdemes igénybe venni, mert így az OTP lényegesen — 40—50 ezer forinttal is — kevesebb hitelt tud biztosítani, így pedig nem jön ösz- sze a pénz a házhoz. Még egyszer hangsúlyozzuk: mindezt törvény írja elő, törvény szabályozza, így a megyén belül nincs is mód a változtatásra. Ezért csökken, illetve ezért kevesebb a vállalati támogatással épülő lakások száma, mert hiába a jóindulat, hiába van hozzá pénz is, a kisebb vállalati kölcsönök lényegesen nagyobb összegeket vesznek ki a másik zsebből. Ezért nem kell tehát a pénz. Pedig lakásokról van szó. Lakásokat lehetne építeni vele. Azoknak, akiknek meg nincs lakásuk. — koós — MmMjsm © 1972. június 8., csütäri% !! nyomdäszutänpitläs gondjai
