Népújság, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-03 / 129. szám

Évad végi jegyzetek I A kritikus, társai és ön- »xaga nevében, ím ezzel a Cikkel leteszi a tollat. Nos, persze a világért sem végle­gesen, bármennyire örülne enne); a színész, sőt talán olvasó is, csupán az új szín­házi évadig, amely nyilván­valóan jobb lesz, mint a mostani volt, mert az élet és a színház önön törvényei szerint, ami jön, az mindig jobb lehel, mint az, ami volt. Színpadi mű, rendezés, színészi játék, színi kritika, — és a közönség is jobb lesz. Mert semmi baj nincs színházi életünkben és éle­tünkkel, illetőleg, ha van valami baj, akkor az csak a közönséggel van. Amely nem érti, mit akar a színpadi író, rendező, a színész: a közön­séggel, amely nem is ezer, de százezer fejű, amelynek semmi sem jó: a tragédia nem eléggé tragikus, a víg­játék nem eléggé víg, a színmű, nem eléggé mű. Színigazgató legyen a tal­pán az, aki egyeztetni tud­ja: elébe menjen-e a tömeg- ízlésnek, s ha igen mennyi­re, s ha elébe ment, hogyan vonja maga utná a színház magasabb szellemi és jelle- mi régióiba az úgynevezett átlagnézőt. Különös gond mindez vidéken, ahol egy- egy színház gyakran két, sőt három színház is egy társu­laton belül — prózai, ope­rett, sőt opera —, s különö­sen gond ez Egerben, amely más közönség igénnyel te­kint a közös színház produk­ciói elé, mint teszi azt a miskolci. De hát gondok nélkül él­ni, színházban élni, legfel­jebb létezés és nem élet. □ □ □ Egy kis statisztika. Kicsi, de sokat mondó. Elgondol­kodtató és konzekvenciák le­vonására is késztető. Az elmúlt színházi évad­ban 13 (!) bemutató volt Egerben. Volt olyan hónap, hogy három bemutatóra is sor került. Egy szót se hát, aki e tekintetben próbálná kétségbe vonni a Miskolcon székelő színház vezetés leg­jobb indulatait, jó szándé­kát. A „fej”, e kénytelen összenőtt sziámi ikrek ki­sebb szülöttjét is gazdagon igyekszik ellátni az éltető — színházi előadásokkal. A 13 bemutatót pedig megnéz­te kereken 61 ezer ember, háromezer nézővel több. mint az 1970—71-es színházi évadban. A legtöbb néző természetesen! — még min­dig az operetté, gyanítom nem is annyira valamiféle nosztalgiából, mint inkább a beat világából pihentetően kihallható Kálmán meló­diákért: tíz és fél ezren tap­soltak a 28 előadásnak. Nyolc és fél ezer néző jutott Abrahám Pál Hawai rózsá­jára, igaz, hogy ezt „csak” 22 előadásban láthatta az eg­ri Gárdonyi Színház közön­sége. Összesen 171 előadást néz­hetett meg a közönség, csak kettővel többet, mint a meg­előző színházi évadban, így tehát a nézőszám abszolút számokban is növekedett. Nem volt egyetlen olyan be­mutató, illetve színházi est, — átlagosan számítva termé­szetesen, — amelyre kevesebb néző jutott volna 300-nál. Sok ez? Semmiképpen sem! De nem is kevés. Egy kis színház estéről estére háromnegyed házzal játszik klasszikust és operettet, ze­nés vígjátékot és szatírát, tragédiát és bohózatot. Egri-e .vzüüiáz? A számok szerint: igen. V?’v legalábbis majdnem. □ □ □ Siker és sikertelenség: ez a színház élete. Jómagam irtózom az olyan színháztól, amely sohasem bukik meg: Íj >, ^, IITS, június 3., szombat az ilyan színház középsze­rű. Nem kockáztat, nem pró­bálkozik, langyos, mint az öregasszony teája. Egerben kétszer bukott meg a szín­ház. Az egyik tragikus, hő­si bukás volt, Shakespeare Machbet-jével megbukni meghökkentő és egyben tisz­teletreméltó is. Egy újszerű „kompozíció” bukott meg egy közbejött tragédia — Upar Péter halála — és egy újra kellően át nem értékelt rendezői munka, a modern keretek között avíttnak ható, teátrális színészi játék miatt. A másik kétségtelen bu­kás, még ha itt sem és most sem kellett levenni a mű­sorról a produkciót — mit is adhattak volna helyette? — az Méhes György Noé bárkája című szatírája volt. A téma túlhaladott, a ;ó alapötletre való építkezése az írónak oly gyenge volt. hogy azon sem játék, sem rendezés sokat segíteni nem tudott. Méhes György nagy sikerrel mutatkozott be „A 33 névtelen levél”-lel egy év­addal ezelőtt. Lám most be­igazolódott, hogy színpadon nem a nevek, hanem a mű­vek a fontosak. Mármint a jó művek! Viszont átütő sikert ara­tott — elsősorban rendezési és színészi játék alapján — Németh László Bodnárnéja, magával ragadó tempera­mentuma volt a Bolha a fül­ben, igen jó és emlékezetes volt Hasek, Svejk a hátor­szágban című színpadi adap­tációja és pazar kiállítása miatt is nagy siker volt a Cirkuszhercegnő. Bukás és siker: fény és árnyék! □ □ □ Fény és árnyék? Ügy ér­zem, még több kellett vol­na. Különösen fény. Mire gondolok? Ügy érzem, mint­ha az egri társulat — gon- dolom a miskolcira is érvé­nyes — hátat fordított vol­na a ma élő, drámaibb vere­tű színpadi íróknak. Németh László korai — kétségkívül nem ellenmondásoktól men­tes; de izgalmas színművé­től — senkinek sem volt mondandója 13 bemutatón. keresztül. a ma nagy gondo-, latairól egri színpadon. Egy­valaki lett volna. — Méhes György — de az ö szavai bi­zony csak suttogásnak tűn­tek ott. ahol nyugodtan le­het hangosan is beszélni. I Néhány modern felfogású rendezés, néhány modern stílusú színészi produkció és egyetlen egy modern drá-j ma. A vidéki színházak — el­ismerten ma már! — e leg-j jobb alkotóműhelyek sorá­ban emelkedtek. Előadásaik i nem kis része hovatovább izgalmasabb és érdekesebb,! mint a számos fővárosi szín-l ház bemutatója. A veszpré-j mi és a kaposvári, a békés-, csabai és a pécsi színház, sőt újabban a szolnoki is merészen tört előre a ma­gyar színházkultúra koránt-, sem aszfaltozott simaságú útjain. Az egri—miskolci színház, mintha óvatos lett volna és a szaporább léptek helyett, megelégedett volna a „fontolva haladás”-sal. □ □ □ Hogy gond-e? Nagyon nagy. Hogy behatárolja , és ,i meghatározza-e a színház vezetésének munkáját a| színház összevon tságánalő jellege? Vitán felül, hogyj igen. Jó tenbe-e. kellene-e: Egerben önálló színház? Az' emelkedő nézőszám, ha ezt nem is felkiáltóielezi. de már nem is kérdőjlezie meg.j Csak hogy olcsó demagógia! lenne elrikkantani: ismét ön-| álló színházat Egernek !j Azon ma már oktalanság meditálni, hogy helyes volt-e vagy .sem annak idején ösz- szevonni a két színházat, — de azt tagadni, hogy az elő­adások színvonala kétségte­lenül emelkedett, már nem oktalanság, hanem becsüle i„nne. Nyilvánvaló, hogy a mű vészi megfontolásnak is ha tárt szabnak az „alapok": a1 gazdaság. A színház nem egy színházépülettől az: a színészeitől, a színházi mű­helytől, mármint az alkotó műhelytől. S mind ehhez például csak lakásból annyi kellene, hogy... Ne is mond­juk. most ki, hogy mennyi! És még nem is a lakás a legdöntőbb! A fenntartási költségei a legdöntőbbek! Az természetesen már más lapra tartozik, hogy érde­mes-e megfontolni: kell-e önálló színház újra Egernek? Úgy vélem: megfontolni ér­demes és kell is. Megvizs­gálni az igényeket, a lehető­ségeket. s annak alapján a döntést is: igen, vagy sem. De az „igen” sem jelenthet azonnali, hanem bizony éve­ket igénylő kellő előkészí­tést. Az viszont tény, hogy a elöntést végül is meg kell hozni. Gyurkó Géza Véget ért az ünnepi könyvhét Pénteken befejeződött az ünnepi könyvhét, amely egyúttal az UNESCO nem­zeti könyvévének egyik je­lentős központi programja volt hazánkban. Könyvkul­túránk rangos eseményéről, az országos tapasztalatokról dr. Marczali László, a mű­velődésügyi Minisztérium kiadói főigazgatója többek között a következőket mond­ta: — Ha nem is vagyunk még olvasó nép, egyre in­kább beszélhetünk olvasó ifjúságról: a fiataloknak, az ifjúságnak szóló művek for­galma erre enged következ­tetni. Kívánatos lenne, ha a könyvhét után is tartana a könyv, az olvasás pátosza, hisz kulturális, társadalmi és tömegszervezeteinkre szá­mos feladat vár a nemzet­közi könyvév sikeres hazai megvalósításában, * félezer éves könyvnyomtatásunk és kiadásunk méltó megünnep­lésében, népünk olvasás-sze- retetének állandósításában. Csodabogár — Régen láttam. Hogy érzi magát? — Köszönöjn, vagyogatok ... Látom az arcán, hogy valami nincs rendjén. Régi, jó ismerősök vagyunk, érdekel a sorsa. — Hallottam, új munkahelyre ment. Anyagiakban nincs t alán probl ém a ? — Négyszázzal többet kapok, mint amott. — Beosztása ? — Előléptettek. Osztályvezetőnek. — Akkor hát, minden rendben! Nyel egvet-kettőt. Tanakodik magában, mondja, ne mondja. Az órájára pillant. — Lenne egy korsó sornyi ideje? — Két korsó sornyi van. Mert, ugye, maga rendel egy­szer, ezután én következem. A kerthelyiségben csend van. Hétköznap délután, ahg akad vendég. A nagybőgő meg a cimbalom nagyokat ásíta­nak a sarokban-, a csapos a felszolgálókislánnyal élcelődik. — Giziké! Két szép korsó sört az uraknak... Máris libben a mini és előttünk a tarka abroszon a két korsó hideg sör. — Minden rendben lenne. Csak a bizalom! A bizalom hiányzik. Mert én, kérem, olyan ember vagyok, hogy mi­után megismertek, elvárom, hogy bízzanak bennem. Már gyermekkoromban is ehhez szoktatott az anyám. Adott egy pengőt, elküldött a boltba, de sohasem számolta meg a pénzt, amit visszahoztam. Ha két fillérért medvecukrot vettem, azt is megmondtam: — Anyám! Két fillérrel kevesebb a pénz. Félig felhajtja a sört, bajuszáról letörli a habot, — Említettem, hogy osztályvezető vagyok. Nagy ember a cégnél. A múltkor kiszállásra mentem. Félóra múlva meg­érkezett a főnök autója. — Csak meg akartam nézni, itt vagy-e? Azt hittem szégyenemben a föld alá süllyedek. Két szerelmes vadgalamb fújja délutáni nótáját a gesz­tenyefán, a pázsit zöldjén feketerigók csodáitatják magukat a nappal. — Nemrég kért tőlem egy bizalmas jelentést. Őszintén megírtam mindent. Másnap hallottam, hogy a két kollé­gámtól, meg az egyik előadótól érdeklődött: valóban úgy áll-e a dolog? Nem hazudtam-e? Már megpendítettem a személyzetisnek is. — Rá se ránts — biztatott. — A főnök bizalmatlan ember. Meg kell szokni. A falról is csak akkor hiszi el, hogy fehér, látta ... Üres a két korsó. Giziké, mint valami kis pillangó, száll a következővel. — Parancsoljanak. Egyenesen a jég mellől hoztam. — Miért nem beszél vele? Bizalmatlan légkörben pokol lehet az élet. — Már szóltam. Nem ismer el semmit. Csodálkozik, sót ő érzi sértve magát. Az egyik nőnek azt mondta: üldözési mániában szenved. Ezért hát elmegyek a cégtől. A bizalom nálam olyan csodabogár, amely nélkül a négyszáz forint plusz nem ér egy rongyos garast sem ... Szal.ay Isiván HARMAT ENDRE: Egy főügyész elnémul (7.) Chicago császárának, az amerikai maffia urának az­óta több utódja volt. Az egyik leghíresebbet Alberto Anastasiának hívták. Ö volt az alapítója a világ legna­gyobb bűntársaságán belül is a legfélelmetesebb cso­portnak, a hírhedt Murder Incorporatednek, a Gyil­kossági Részvénytársaságnak. ... Mr. Caldwell, a Flori­da állambeli Jacksonville fő­ügyésze. határozottan lehan­golt volt azon a reggelen. Tudta, hogy nagy fába vág­ta a fejszéjét. Közeledtek a helyi törvényhatósági vá­lasztások, a republikánus fő­ügyészt pedig pártja dús­gazdag mecénásai felszólítot­ták: üdvös lenne, ha vala­mi látványos fogással szava­zókat szerezne a pártnak. Ezért vágott neki Jeremy Caldwell a maffia floridai dzsungeljének. Capone egyik volt bizalmasával, JackGus- mondóval akarta kezdeni. Az eszes, kiváló fizikai adottsá­gokkal rendelkező bandita, aki a szakmában a tekinté­lyes „Vasöklű” jelzőt érde­melte ki, felismerte, hogy most dől el a floridai szek­ció jövője. Haladéktalanul intézke­dett. - , Kígyóm éreg-iniekció így virradt a főügyészre a végzetes reggel. Azt hitte, egyedül ő tudja, hogy birto­kában van egy perdöntő ütőkártya: Gusmondo egyik haragosának, ugyancsak ak­tív gengszternek a levele, amelyben gyilkossággal vá­dolja a floridai főnököt. Ami­kor jelentették neki, hogy a levélírót szitává lőve talál­ták meg egy elhagyott ré­ten, Caldwell még mindig bízott abban, hogy valami­féle helyi csetepatéról volt szó, és az ügynek semmi köze a levélhez. Vaskos ak­tatáskáját maga elé tette az asztalra és várta az ápolót, aki idült betegsége miatt másnaponként injekciót adott neki. Meglepetéséi'» ismeretlen fiatalember é"lcezett. Közöl­te, hogy kollégájának el kel­lett utaznia, és a páciens engedelmével „néhány na­pon át" ő helyettesíti majd. Az ismeretlen nagy rutin­nal végezte el a szúrást. A főügyész másodperceken be­lül halott volt. Az utólagos kémiai analízis megállapí­totta, hogy kúráiét — gyor­san ölő kígyómérget fecs­kendeztek belé. A táska — benne a levél­lel — eltűnt. A ;>e>. jóca Az „ápoló” egy óra múl­va már repülőgépen últ. Az előzetes megbeszélés szerint este 9-kor beállított az egyik előkelő New York-i szálloda, a Lullaby hotel halijába. A portás felszólt a 402-es szá­mú lakosztályba, és közölte a jövevénnyel: — Parancsoljon felfáradni. Percekkel később Ralph Garbo, az alvilág egyik te­hetséges „mindenese”, a Csu- kottszájú, ahogy szűkebb körben nevezték, bekopog a belülről párnázott ajtón. A szobában Alberto Anas­tasia ül. Nyájasan érdeklődik, rendben van-e minden. Az igenlő válasz után újabb kérdés következik: — Nem ittál? Egy kortyot sem? A felelet ezúttal határo­zott nem. de „Albert bácsi”, a Gyilkosság Részvénytársa­ság és pillanatnyilag az egész maffia főnöke, dühös­nek látszik. — Szívesen dolgoztattalak, mert mindent tudsz, ami ehhez a szakmához kell. Mondták, hogy valaha ittál, de eddig nem volt baj ve­led. Őszintének látszol, ami­kor azt állítod, most sem fecsegtél. Annái rosszabb rád nézve, fiam Ez azt je­lenti, olyan állapotban vol­tál, hogy valóban nem em­lékszel semmire. Márpedig fecsegtél, gyermekem, egy bárban orvostudományról és hatásos injekciókról tartot­tál előadást. Tudod, hogy van az, Albert bácsihoz visz- szaj útnak a dolgok. Ralph Garbót soha többé nem látta senki. Még a holt­teste sem került elő. Ezek után ideje, hogy be­mutassuk az olvasónak Al­berto Anastasiát. Miközben A1 Capone Chicagóban irá­nyította a gengsztermonopó­liumot, ő viszonylag nagyon fiatalon Amerika legnagyobb városában, Nek Yorkban sze­rezte meg a Főnök engedé­lyét a „munkához”, ö épí­tette ki New York óriást szeszcsempészhálózatét, de egyéniségéhez mindig a gyil­kosság állt a legközelebb. Válogatott brigantikból kü­lönítményt szervezett, akik eleinte gazdag gyermekek el­rablására specializálták ma­gukat. A gyermekrabló cso­port főnöke, a „Fojtogató”, Abe Reles, egy szadista vad­állat, aki gyakran a váltság­díj kifizetése után is meg­fojtva küldte vissza szüleik­nek a gyermekeket. Anasta­sia nem bánta, a szülők a leghalványabb reményre is fizettek, és így legalább még kevesebb volt a nyom. Nos, Reles csoportjából alakult ki az egyik legjövedelmezőbb üzletág, a már említett. Gyilkosság Rt Hatvan el­szánt gazemberből állt ez a különítmény. Munkáját az üzleti életben bevett mód­szerek szerint végezte: a megrendelő rendelt és a cso­port szállította... a kialku­dott áldozat holttestét vagy halálhírét. (Következik: A Cosa Notd- »■<«----------------— S okféle taneszköz készül az iskolai szertárak részére a TANÉRT Vállalat műhelyeiben. Képünk: készül az emberi fül modellje. (MTI foto)

Next

/
Thumbnails
Contents