Népújság, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-21 / 144. szám
A MAP t 1972. június 21., szerda A Nap kél: 3.46, nyugszik: 19.45 órakor A Hold kél: 14.58, nyugszik: 0.07 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ALAJOS nevű kedves olvasóinkat! Az Alajos név XVI. században különült el a Lajostól és vált önálló névvé. Mindkettő a Chlodvig névből ered, melyben a „chold” az ógermán nyelv „dicső”, a „vig" pedig „harc" fogalmát fedi, így jelentése „dicső harcos" lenne. * 1951-ben ezen a napon halt meg — 27 éves korában — Soós Imre Jászai-dljas színész. Balmazújvárosban született 1930-ban. Már főiskolás korában feltűnő sikert aratott Fagyejev Ifjú gárdájának vizsgaelőadásán Tyulenyin szerepében. 1952-ben végzett. A debreceni Csokonai Színházhoz szerződ tt, majd a budapesti Madách Színház tagja lett. Jellegzetesen fátyolos, rekedtes hangja, ízes-magyaros beszéde, nyugtalan, izgatott, ugyanakkor természetes stílusa, kitűnő arcjátéka, jellemformáló ereje már első szerepeiben is nagyszerűen érvényesült. Hiteles paraszt színész volt, de tehetsége másfajta szerepekre is alkalmassá tette. Színházi berkekben meglepetést keltett, amikor 1951-ben Vámos László rendező ráosztotta Rómeó szerepét, de ez a szerep lett színpadi karrierjének csúcsa. Filmekben is nagy sikerrel szerepelt. Élete tragikus véget ért, feleségével együtt öngyilkos lett. 20 ezer egri ember új otthona Bemutatkozik a „közös munkaárok" Időjárás: Várható Időjárás ma estig: felhöátvonulások, főként nyugaton és északon futó eső, záporeső, zivatar. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—26 fok között. Délkeleten egy-két fokkal 26 fok felett. Ízléses megjelenésű, rajzokkal illusztrált, magyar és orosz nyelvű tájékoztató füzet került ki a közelmúltban a budapesti LAKÖTERV rotaüzeméből. A kis prospektus — nagy vállalkozásról, az ország egyik leghatalmasabb vidéki lakótelepéről, az egri, északi városrész Csebokszári negyedéről ad fontos és érdekes információt az érdeklődőknek — közöttük a testvéri Csuva- siából immár hagyományosan látogató vendégek számára. A megyeszékhely új lakónegyede — mint a füzetből kiderül — mintegy 85 hektárnyi területet foglal majd el az Eger-patak két oldalán, s hozzávetőlegesen 20 ezer ember számára ad korszerű, kényelmes otthont. A még 1969-ben elkezdődött előkészületi munkákban s az időközben megindult kivitelezésben hét nagy vállalat vesz részt. A földszint alatti közműhálózat a legmodernebb módon, az úgynevezett „közös munkaárokban” épült, hazai viszonylatban elsőként. A megoldás lényegesen takarékosabb a hagyományosnál, nem igényli a költséges vasbeton alagutat, s lehetővé teszi útkereszteződésekben is a bontás nélküli cső- és kábelcserét. Maguk az épületek ugyanekkor négyféle technológia alkalmazásával készülnek, s a lakások átlagos alapterülete 53,2 négyzetméter. Az elkészülő lakások számának fele kétszobás, közel egyötöde két. és fél szobás, nem egészen egyhatoda pedig 1,5 szobás lesz. Mindezeken kívül — kis hányadban — épülnek még egy, „2+ kétszer fél”, illetve 3,5 szobás lakások is: tekintve, hogy a városi emberek igényei és lehetőségei természetesen nem egyformák. A lakótelep új bölcsődéjében 280, óvodájában 400 gyerek számára biztosítanak helyet az első időkben, s 48 tantermes általános iskola is épül. A szolgáltatók közül a kereskedelem és a. vendéglátóipar kapja a legnagyobb területet — összesen 6650 négyzetmétert — míg utána a különböző kulturális létesítmények foglalnak el szintén tekintélyes helyet. Egyéb szolgáltatások számára 2100, a kisipar részére ezer, s egészségügyi célokra 080 négyzetmétert építenek be. miit vihetnek magukkal a külföldre utazó turisták? A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának tájékoztatója Díszítőművészeti tanfolyam Farádfürdőn A Vám- és Pénzügyőrség Parancsnoksága — tekintettel a turistaidényre — a következő tájékoztatást adta az MTI munkatársának: A rendelkezések szerint, a nemzetközi előírásoknak is megfelelően a külföldre utazók engedély nélkül magukkal vihetik a személyes használatra szolgáló tárgyakat, ha azok mennyisége — figyelembe véve az utazás célját és időtartamát — a szükséges mértéket nem haladja meg. Személyes használatra szolgáló tárgynak számít minden olyan új, vagy használt ruházati és egyéb cikk, amelyre az utasnak utazása körülményeit figyelembe véve, saját részére indokoltan szüksége lehet, és amely kereskedelmi célokat nem szolgálhat. Ilyen tárgyak többek között a saját ékszerek, két fényképezőgép 24 lemezzel vagy 10 tekercs filmmel, egy keskeny filmfelvevő 10 tekercs filmmel, egy látcső, egy hordozható zenegép, egy hordozható lemezjátszó 10 lemezzel, egy hordozható magnetofon, egy hordozható rádióvevő berendezés, egy hordozható írógép, egy hordozható televízió, egy gyermek- kocsi, egy sátor és egyéb kempingfelszerelés, két vadászfegyver 100 tölténnyel, egy nem gépi meghajtású kerékpár, egy 5,5 méternél rövidebb kenu vagy kajak, kettő pár sí, két teniszütő. Élelmiszerből személyenként legfeljebb három napra szükséges mennyiséget, 16 éven felüliek cigarettából legfeljebb 250 darabot, borból legfeljebb 2 litert, égetett szeszes italból legfeljebb egy litert vihetnek magukkal. Egyéni útlevéllel utazók személyenként ezer forint belföldi forgalmi értéket meg nem haladó összértékű, mennyiségénél fogva kereskedelmi árunak nem minősülő ajándéktárgyakat vihetnek. Az ajándéktárgy azonban nem lehet élelmiszer, ital, dohánygyártmány, valamint nemesfém és mú- zeális értékű tárgy, bélyeg és 500 forintnál értékesebb egyedi értékű tartós használati cikk, iparművészeti és képzőművészeti alkotás. 200 forintot váltópénzben, vagy 10—20 forintos címletekben lehet külföldre vinni. Az utas kiutazáskor a vámáru nyilatkozaton történő bejegyzéssel kérheti a vámhivataltól az értékesebb tárgyak kivitelének igazolását, így e tárgyakat vámmentesen vissza is hozhatja. (MTI) A Hazafias Népfront megyei titkársága és a Megyei Művelődési Ház rendezésében tegnap délelőtt ünnepélyes keretek között kezdődött a négy napig tartó díszítő- művészeti továbbképző tanfolyam Parádfürdőn. A tanfolyam célja: továbbképzést biztosítani azok részére, akik a Hazafias Népfrontbizottságok mellett működő nőbizottságok által szervezett klubokban megismertetik a Átadás előtt az új parádfürdői benzinkút A több százezer forintos költséggel épült parádfürdői új benzinkút átadása a befejező szakaszához közeledik. A gondos munkával készült süllyesztett tartályokat a megfelelő ellenőrző mérések után feltöltötték. A világító- testek felszerelése után, a kutak kiszolgáló berendezésének üzembe állításán még dolgoznak. A munkák befejezését sürgeti az egyre élénkülő mátrai idegenforgalom, a motoros és autós turizmus fellendülése. Ez az ÁFOR-telep régi gondját oldja meg a Mátrába induló motorosoknak, autósoknak, hiszen a parádi korszerűtlen benzinkút után modern berendezésekkel ellátott tankolóhelyen gyors kiszolgálást kaphatnak nemcsak hétköznap, hanem ünnepnapokon is. (—ács) népművészeti hagyományokat az asszonyokkal. A négynapos tanfolyamon érdekes előadások és gyakorlati bemutatók váltják egymást. A részvevők előadást hallgatnak a szakkörvezetés módszereiről. A Heves megyei díszítőművészetről Bakó Fgrenc, a múzeum igazgatója tájékoztatja a részvevőket, s bizonyára nagy érdeklődést vált ki az az előadás is, amely a háziipari szövetkezetek részéről számol be a népművészeti hagyományok ápolásában. A gyarkorlati bemutatókon a recski fehér hímzéssel, a Heves megyei vagdalásos hímzéssel és a Heves megyei színes hímzéssel ismerkednek meg a hallgatók, illetve eddigi ismereteiket bővíthetik. A tanfolyamnak szerepe van abban is, hogy a részvevők hazatérve, segítségükre legyenek azoknak az asszonyoknak, akik egyes szövetkezetekben bedolgozóként kívánnak dolgozni, de részt vállalnak abban is, hogy minél többen ismerjék meg a megye gazdag népművészeti hagyományait. Újítás, de miért as utas ssebére? örvendezve olvastam — miután többször bosszankodtam már az egri taxihiány miatt, hogy június v-lől Egerben éjjelnappal iaxiügyelet 'működik. A forgalmi szolgálattevő jelentkezik, felveszi a rendelést, cs Induktor os telefonon útba indítja az ügyeletes / taxit. Az újítással, amelyre sok ezer forintot költött a Volán Vállalat, szervezetiebbé lehet tenni a fuvarvállalásokat. Valóban örültem neki, míg a saját „bőrömön” nem tapasztaltam áz újítás ,,előnyeit”. Mert mi volt eddig? Felvette az ember a telefont, hívta a 11-11-et. Vagy volt taxi és jött, vagy nem volt, és üresen csengett a hivott szám. Mindenesetre az ember addig próbálkozott, amíg jelentkezett a taxiállomás, és jött a taxi. De mi lett? Hívom a 11-11-et. Azonnal jelentkezik egy udvarias hang, s közli, várjak egy kicsit, megnézi, van-e taxi. Nem volt. Érdeklődésemre azt válaszolta, hívjam Ismét. Hívtam. Ismét nem volt. Végül mégis csak szerencsés lettem, mert a negyedik hívásra jött a kocsi. Tehát a sokezer forintos újítás nyomán az eddigi egy forint helyett négybe került, amíg taxit kaptam. De végső soron kerülhetett volna 10 forintomba is. Így én, a szegény utas, nem tudhatom meg, mi a jó nekem abban, hogy lyen módon tették szervezettebbé a taxi-fuvarvállalást? Végül is arra a következtetésre jutottam, jó-jó a szolgáltatás fejlesztése, de még jobb lett volna, ha nem az én és utastársaim zsebére történik. — d. — Cigányszere'em — Gyöngyösön A MÁV Kitérőgyártó Üzem közel két évtizede működő öntevékeny színjátszó csoportja, más művészeti együttesekkel együtt, két esztendővel ezelőtt alakította meg a gyöngyösi városi művelődési házban a központi művészegyüttest. A szép múltra visszatekintő színjátszó csoport ebben az esztendőben vette fel a Gyöngyösi Játékszín nevet. Az együttes hosszas munka után ezen a héten, 24-én és 25-én este a város szabadtéri színpadán bemutatja Lehár Ferenc Cigányszerelem című háromfelvonásos nagyoperettjét. Az előadáson közreműködik a gyöngyösi városi szimfonikus zenekar Zá- borszky József karnagy vezetésével. A darabot Janko- vits Jenő rendezte. Országos erdőgazdálkodási szabályzatot adnak ki Kedden ülést tartott a MÉM miniszteri értekezlete; a hazai erdőgazdálkodás eredményeit és feladatait tárgyalták meg. Az értekezlet megállapította, hogy az üzemek figyelembe veszik a hosszú lejáratú erdőgazdálkodási terveket és így a népgazdaságnak ez az ágazata egyenletesen fejlődik. Az elmúlt évben termelték ki hazánkban a felszabadulás utáni legnagyobb famennyiséget, 6,4 millió bruttó köbméter fái. Különösen gyorsan nőtt a fakitermelés a mezőgazdasági tsz-ekben, amelyek az 1968. évi 800 000 köbméterrel szemben 1971- ben 1,2 millió bruttó köbméter fát nyertek. A következő években tovább nő majd a tsz-ek jelentősége az erdő- gazdálkodásban: különösen nagy feladat vár a közös gazdaságokra a cellulóznyár- telepítéseknél. A miniszteri értekezlet felhívta a figyelmet arra, hogy több erdőgazdálkodó szerv az elmúlt időszakban nem fordított elég gondot az erdőfelújításra, ezért ezt a munkát meg kell gyorsítani. Több szaporítóanyagot kell adni a gazdaságoknak és a különböző fajták közötti arányt is javítani kell. Az értekezlet hangsúlyozta: nagy szükség van az országos erdőgazdálkodási szabályzat mielőbbi kiadására; ez szektorra való tekintet nélkül tartalmazza majd az erdőgazdálkodás általános érvényű rendelkezéseit. Bolgár könyvtári küldöttség Egerben A Magyarországon tartózkodó, könyvtárvezetőkből álló bolgár küldöttség kedden Egerbe látogatott. A vendégeket Ebergényi Tibor, a megyei könyvtár igazgatója fogadta, s tájékoztatta a megye könyvtárainak munkájáról. A delegáció tagjai megtekintették a korszerűen berendezett megyei könyvtárat is, a délután folyamán pedig városnézésen vettek részt. Ijabb községeknek ad jó ivóvizet a köszörű-pataki víztározó... A Köszörű-pataki víztározó újabb községnek biztosít egezséges ivóvizet. Parádsasvár, Párád és Parádfürdő után most Recsk községben építik meg jelentős költséggel a fővezetéket, amelyről a lakosság segítségével történik majd a meliékieágatások megépítése. A lobbára gépek segítségével épülő fővezeték építését, a csövek lefektetését megkezdték a falu Parádfürdő felőli részében. (—ács) Helikopteres növényvédelem pet es egy helikopter évről évre visszatér Heves megye több termelőszövetkezetébe hogy elvégezzek a szükséges növényvédelmet. Az Eger—Gyöngyös vidéki Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége ez évben húsz termelőszövetkezettel kötött szerződést több mint háromezer-ötszáz holdnyi permetezésre. A modern, szovjet gyártmányú helikopter nyolcnaponként tér vissza egy-egy termelőszövetkezetbe, hegy elvégezze a szükséges permetezést. Felvételünk az aldebröi termelőszövetkezet szőlőjében készült. (Foto: Kiss Béla) ^,®ífsy,ar Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. - Főszerkesztő: PAPP JANOS - Kladla a Heves meevpl r . fg&ZJX*6'- TÓTH JÓZSEF. - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u 3. (Pf.: 23.) Telefon: Szerkesztőség: 12-73 2^29 24-« TaJf P£S?,S„r ?’™ Gyöngyösi szerkesztőseg: 16-37. Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hóra: 20,- Ft. Előfizethető bármely oos ähivata^'- & kézbíStőnéí üti 12'68’ Heve* «egyel Nyomás Vállalat, láger, Brődy Sánrtar utca 4. ctia, igaz-t-j: goduttCS JtAüiSS Kézbesítőnél, inti 12-68. 33 ML i