Népújság, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-14 / 112. szám

VWWVWWWW\A^\AAAA/WWWWV\A^/VAA/W\AA/WWWWWWVVWW^

... hogy hálpaklacs. Ne nézze meg még egyszer ezt a szörnyű szót a kedves olvasó, mert van annak értelme, értette azt nagyon is a tógátus diák, aki legátusba járván, fejből citálta, hogy Bergengóciában menynyire rúg a dácia. Mindeme szavak bizony régiek már

,1 ha hinni lehet Jókainak — és miért ne lehetne őnéki hinni —, a XVIII. század debreceni református diákjainak szókincséből valók. Nevezetesen, a tógában, eb-’ ben a bokáig papi köntösben járó ifjoncok Bergengó- ciában — azaz a meséből kölcsönzött, de nagyon is valódi faluban — „osztották” ki az addig tanultakat, nevezik ezt ma a pedagógusjelöltek részére gyakorlati tanításnak. És ezért akkor dácia, azazhogy pénz is járt, igaz, hogy több esztendőt kellett eitöltenie a hu- manissiménak, a diáknak a dáciáért. A hálpaklacs pedig a hadaró diáknyelv nyomán, összevonásból született: hála a papnak, a másvilágon is van kulacs. Azazhogy: sikerült megszerezni azt a boldogságot, amitől e világon is másvilágban van az ember.

Amiért Jókai, És mégis mozog a föld című, a reformkorról szóló regénye eszembe jutott és aminek okán még idézni sem restelltem „rettenetes” szavakat, az nem más, mint ama — úgy gondolom —, józan nosztalgia, azért a korért, amikor ugyancsak meg kellett küzdenie a hazáját szerető diáknak —, hogy diák legyen és maradhasson. A nosztalgiának pedig nem más, mint az az oka, hogy a hajdani debreceni diák, amikor kiballagott az életbe — már nem a főurak csimutáira gondolok —, még mindig abszurdumnak nevezte a töltött káposztát, de a tudatlanja is sokat tudott azért az akkori tudományok velejéből, mígnem a mostani diák... ügye...

Tudom én azt, hogy ostobaság egy szocialista ország ballagó diákjait és ballagását összevetni a debreceni egykori togátusokéval. Nem is gondolok én vissza többet rájuk — egy ideig nem —, azt ígérem, hanem inkább azon töröm a fejem, mennyit tudnak, mennyit érnek a mai ballagók? Az életbe hetek múlva, az érettségi után kilépők! Minden bizonnyal eme ország történetének legokosabb, legrátermettebb, immáron 18 évesen férfivá, ' felnőtt nővé érett emberei lépnek ki az életbe.

így kéül ennek lennie, mert a szülők, a rokonság, az ismerősök ismerik legjobban a gyereket, s ha nem így lenne, dehogyis rendeztek volna hétországra szóló lakodalmát a ballagás idején, dehogyis vágtak volna hízót és borjút, csirkék és ludak hadát, nem lett volna oka a ballagás a halak rémisztő szapora halálának, s nem folyt volna a bor Bergengóciáig. Hogy a sörről és az egyéb italokról szót ne is ejtsek. És természetesen nem kaptak volna ezek a gyerekek kivétel nélkül mind — ki kevesebbet, ki többet, de inkább csak többet: ajándékot. Nem szerényét, nem emlékeztetőt, hanem igen gyakran olyat, hogy attól koldul és nyög a szülő, mégha százszor letagadja is. Meg a nagyszülő is, meg a sógor és koma is. Mert ugyan gazdagabbak vagyunk, mint a debreceni diákok korában voltunk —, na, már megint kezdem? —, de annyira mégsem. Illetőleg eny- nyire mégsem? .—.a—

Vagy igen?

Aztán az is eszembe jutott, hogy ezek közül a gyerekek közül, akik a ballagásra- úgy megünnepeltettek, akik miatt néhány apa felmentvényt is kapott, hogy mélyebbre nézzen és nézett is a pohár tartalmat kutatva —, szóval, hogy e gyermekek közül... hogy is mondjam ... lesz, aki még törleszteni sem lesz képes a ballagásért kapottakért. Hogy most kezdődnek még csak az érettségik, amelyeknek nehézségeit megküzdve, lesz, aki a harcot megállja és lesz olyan is, aki nem, vagy csak félig állja.

Magyarán: előre ivott itt szó szerint is egy ország a medve bőrére, azazhogy inkább az érettségi papírjára. Az, hogy érettségi után melyik szülő, milyen formában köszönti gyermekében a munkás, a dolgozó embert, a maga álmainak megvalósítóját, az valóban magánügy. S különben is, bukott diák, aligha lesz érettségi után egy jó ideig a család szeme fénye. Ám az, hogy a ballagás meghitt és bensőséges, valóban megható és megkapó, a gyermek felnőtté válásának e búcsúzó pillanata, miként válik évről évre valami oktalan ajándék és eszem-iszom döpinggé, hogyan köszönti évről évre mind több szülő, egymást is „cukkolva”, mind nagyobb fénnyel és pompával és „mindent belé”-vei — az egyszerűen pedagógiailag, az emberré nevelés szempontjából sem tekinthető — szerintem persze —, magánügynek.

Melyik az a munkás szülő, aki előre megkapja a bérét, a nyereségrészesedését, a prémiumot azért a munkáért, amit el fog majd végezni... Mert a munka nem a ballagással, hanem manapság még mindig az érettségivel fejeződik be: a középiskola négy esztendejének munkája.

Így aztán níiért mondaná a ma diákja, hogy hálpaklacs. Miért? Még hogy van kulacs? Metszett kristálypohárban aszúbor, az van, amennyit akarsz, kisfiam !

Tévedések elkerülése miatt e sorokat olyánvataki írta, aki mint szülő, maga is részese volt a ballagási dínomdánomnak. Tekintsék ezt józan önkritikának. Vagy ha úgy tetszik, kijózanodott számvetésnek.

WSiVWSAAAAAAAAA/»^W\AA^NAAAA^VSAAAAA/VWVVVWWVVVVVWWWWVVV

TESTVÉREK

(Vietnami grafika)

A^vVVSAA/SAA/VVVVVVVVVVWVS/WWVWWWWVWW v

TOLDALÁGI PÁL:

Jlteq (tat Utó

karaiig s zó

Ha megszólalnak a harangok, mintha jő hírt jelentenének, zászlók lobognának, és frissen felcsendülne egy rövid ének,

mely miután elhangzik, mégis tovább remeg a levegőben,

Ártatlan és áttetsző hangok!

A múltkor is hogy meglepődtem:

mint Jób, én is szemétben ültem s rossz gondolatok cserepével vakaróztam, de a harangok megszólaltak, és víg és éber

és fiatal is lettem újta; ezekben a pillanatokban a dicsőséges tavaszoknak nagy erejével felragyogtam.

/WAWW'MÁAA/VWVVVWWWVWVWMVWÁ/WWVVWNV

IÖJJ LE A SÍK FÖLD" RE ... Két évszázadnál öregebb episztola strófája élén ez a serkentő, hívó biztatás az útnak indítóm. Mária Terézia volt testőrét, felvilágosodottságunk vezéralakját, Bessenyei Györgyöt hívta, csalogatta a költői levél, ő azonban nagy dolgok elfoglaltsága miatt sohasem fordíthatta szekere rúdját a Tárná mellé. A mai krónikást se a versben kínált praktikák, a „tanulj marakodást” csábítják utazásra. Nem annak megismerése hajtja, hogy... melyik a jobb. szántás, mint megy a kaszálás, melyik szebb aratás, mely földön kell zabot, áf- pát, kölest, búzát vetni, s mint lehet paripát, kost, bikát, kant, ártánt nevelhetni. Azt kitudni űzi a nyomozói kíváncsiság: emlékszik-e Tarnaörs faluja az itt született költeményes holmik alkotójára, őrzik és ápolják-e literatúrai örökségüket, Orczy Lőrincet, kinek által a falunév lexikonok és irodalomtörténeti munkák lapjaira került?

Csend van, szombat délelőtt, és dologidő.

Lassú tempóban hajt gépkocsink, így is minduntalan kátyúkba, gübbenőkbe fordulnak a kerekek. Erre haladhatott tán zörgő barátom jó kétszáz éve „az Örs öreg Dallójá”-hoz Kazinczy Ferenc. Vitt útja erre elébb a főúri költő epigon Koháry Istvánnak, s az itteni haditáborban ért véget földi útja híres kuruc generálisunknak, Vak Bottyánnak.. Láthatta e vidéket Széchenyi, ki az Or- czyak méntelepének nemes paripáit jött el csodálni ide. Zarándoklatra tért Tarnaörs- re Jókai is, „kinek emlékét egy feledésbe ment írása, sírfelirata örökítette meg”. Mindenképp és sokszorozet- tan irodalmi és történelmi emlékhely számunkra ez a Tárná menti tájék.

A falut két folyamág fonja körül, sziget kezdődik itten, a Tárná hatalmas „szigete.” Városba kívánkozó villák, csinos, szép új házak

Irodalmi

emlékhelyek

Ali

egy

Őrsön

csokrában áll falu közepén az Orczyak kastélya. Az ősi fészek. Itt született 1718-ban, s itt halt meg 1789-ben. Rég elporladt már a földben a legapróbb csontja is. *

/TRCZY LŐRINC LÁBA

™ NYOMÁT még képletesen, jelképesen is hiába ke- resnők. Lóra termett ember volt, aki ritkán járt gyalog. Lóhátról szemlélte a Tárnától Tiszáig elérő birtokföldjeit, amely — úgy mondják — minden órában egy aranyat jövedelmezett. Nemes mén nyergéből parancsnokolta saját kötelességén felszerelt lovas ezredeit, hajdú és jászkun huszárjait. A hétéves háborúban harcolt Drezdánál, Hadik András oldalán megsarcolta Berlint, s mint nyugalmazott tábornok tért vissza örsi birtokára, gazdálkodónak. Volt főispáni helytartó, majd főispán is Abaúj megyében, s mikor tisztségéről leköszönt, a Fel- ső-Tisza és más folyók szabályozásának kormánybiztosává állították. Különben közéleti ténykedése mellett is a poétika, a versírás volt mindene, igazában a rímek szerzésének vágya teljesítette ki az életét.

Nem tagadom, elméjn

gyakran ösztönzött Firkálni, Fébúsztál

amit kölcsönzött, Szándékom azonban

mindenkor ütközött, Mert bajos hivatal

dolgomhoz kötözött.

örsi jószága volt kedvelt

és rendes lakóhelye, alig is hagyta el birtokát hosszabb időre. Fel-felrándulgatott ugyan Pestre és Budára, pártfogolt írói közé, ám szívesebben fogadta literátor barátait Tama menti kastélyában, az „ártatlan falusi élet” környezetében. Sokan is zarándokoltak „az örsi böl- cső”-höz, élvezve a mecénás bőkezű vendéglátását. Kazinczy Ferenc például nem kevesebb időt, mint két teljes esztendőt töltött Orczy- nál, Tarnaörsről is szakadatlan irányítva és szervezve a magyar literatúrát. Verseket írtak és olvastak egymásnak, ezzel teltek a napjaik.

1/ ÓRÁN REGGEL ÉR- " KEZÉK Kazinczy, oly időben, hogy generális Orczy uram még álomban nyugovók. Kazinczy kitisztálkodott az út porából, kicsit pihent, hogy fáradságát elűzze, majd sétát tett a kastélypark ősi fái alatt és várija, „míg a főispán hivatni fóg.”

Pályám emlékezete c. emlékiratában Kazinczy riport- szerű érzékletességgel örökítette meg a tarnaörsi találkozást, s az első közös nap eseményeit: „ .. .Mente nélkül, de a szent István rendje commandeuri pántlikájával nyaka körül üle szobájában, mert a nap igen meleg volt. Elővevé verseit kéziratban, s amiket Barcsay Ábrahám íra hozzá és barátaihoz, s a franciákat, kiknek poétájikat minden más nemzetségbelieknél inkább kedvelte...” így olvasgattak beleunásig, míg elkövetkezék az ebéd ideje. Ebédnél és a vacsora ideje alatt szó sem esélc versről, irodalomról. Aztán, mikor a vacsora étkeit elfogyasztották, Orczy „szó nélkül inte... hogy követném...” «s éjfélig ismét kellett maradónk, s ismét olvasgatva”.

Később — ezt még mindig a Pályám emlékezetéből tudni — mikor Miskolcon összetalálkozik a két íróbarát, megismétlődik az örsi eset. Orczy akkor úgy rendezi a dolgot, hogy még az ebéd ideje alatt túl legyen a hivatalosságokon. Aztán Ka- zinczyval bezárkózik az irodájába, s „itt is elővevé szekrényét, melyben verseit, s a Barcsayét tartogatta ... s vé- gigolvasá”.

Magyar Hírmondó, Orpheus, Magyar Múzeum, Új Magyar Múzeum — ezek az irodalmi és kritikai folyóiratok őrzik lapjaikon Orczy Lőrinc szép magyar nyelven megírt verseit, cikkeit, beszédeit. Két könyvbe vannak gyűjtve költeményei: Költeményes holmi egy nagyságos elmétől (1787) és Két nagyságos elmének költeményes szüleményei (1789). Pedig sosem akarta közre bocsátani a verseket: „Nem méltó, hogy jusson sok ember kezében”.

Állok az ősi kastély gyomokkal, gazzal felvert zárt udvarában. Az oszlopsorok most is szomorúan merengenek, s tán még szomorúbban is mint amikor hosszú évekkel ezelőtt itt jártam. Réges- rég tanyát ütött itt a bomlás, az enyészet, a pusztulás. Valamikor őrállomás, szép vízivár állott itt, annak köveiből emelték ezt a kastélyt., Még 1936-ban azt írhatta róla a monográf us: „Épülete egyrészt emeletes, másrészt földszintes. 42 szobája, hatalmas istállói, lovardája és üvegháza ma is a régi szép időkről mesél.” A kastély jó ideje életveszélyes, látványa elkeserítő. Pusztulnak a kövek, porladnak a falak, az enyészet foga rág itt mindent, mindent. S egy napon tán recsegve-ropogva össze is roskad. Pedig ez a kastély műemlék. Építészeti érték.

Pataky Dezsf