Népújság, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-07 / 106. szám
*m ! s m i 1972. május 7., vasárnap A Nap kél: 4.18, nyugszik: 19.03 órakor A Hold kél: 1.15. nyugszik: 11.58 órakor Szeretettel köszöntjfik névnapjukon GIZELLA nevű kedves olvasóinkat! A Gizella ógermán eredetű név és benne a mai német nyelv „Geisel” azaz „túsz” szava rejtőzik. Ebből alakult ki a Gislahari, Geselbert, Giselher „hadifoglyok ura” férfinév, melyek már eltűntek, s a népvándorlás komor emlékű nevéből csak a mai Gizi, Giziké női nevűnk maradt fenn. 14S évvel ezelőtt született Vajda János költő, író és publicista, a XIX. század második felének egyik legnagyobb magyar lírikusa, Petőfi forradalmi-plebejus eszméinek ápolója, Ady Endre költészetének előfutára. Pesten született. Gyermekéveit a Fejér megyei Válón töltötte, Székesfehérvárott járt gimnáziumba, s Pesten végezte egyetemi tanulmányait. A forradalmi írók Pilvax-kávéházi köréhez, ISiS-ban a márciusi fiatalok táborához tartozott. Részt vett a szabadságharcban, s emiatt Világos után büntetésből besorozták az osztrák hadseregbe: a szabadságharcos tiszt egy évig szol- yált közlegényként Olaszországban. Jelentős politikai költészete és publicisztikája mellett meg kell említenünk szerelmi költészetét; a Gittához irt verseit, amelyek új korszakot jelentettek a magyar szerelmi lírában. Időjárás: Várható Időjárás ma estig: nappali felhőképződés, szórványosan előforduló záporral, zivatarral. Mérsékelt, napközben időnként megélénkülő, változó irányú szél. Az évszaknak megfelelő hőmérséklet. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. Hit jelent a szemléltetés? Megyei szakmunkástanuló-nap Pétervásárán lottótájékoztató A Sportfogadási és kofctó Igazgatóság közlése szerint, a 18. játékhéten öt tálála- tos szelvény nem érkezett. Négy találatot 72 fogadó ért el, nyereményük egyenként 59 653 forint. Hármas találata 7839 fogadónak volt, nyereményük 274 forint. A kéttalálatos szelvények száma 192 913 darab, ezekre egyenként 14 forintot fizetnek. A KISZ Heves megyei és egri járási bizottsága a pé- tervásárai mezőgazdasági szakmunkásképző intézet, közös rendezésében ezúttal Pétervásárán tartották meg a már hagyománnyá vált megyei szakmunkástanulónapot. Szombaton reggel, a megnyitó után ifjúsági politikai nagygyűléssel kezdődött az egynapos rendezvénysorozat. A pétervásárai, az egri, a hatvani, a gyöngyösi, a sely- pi, a mátrafüredi szakmunkástanulókat Hevér László, a KISZ központi bizottság osztályvezetője köszöntötte, aki ünnepi beszédében beszámolt a szakmunkás-képzésünk legfontosabb tennivalóiról. A nagygyűlés után kezdődött a szakmunkástanulónap jól megszervezett, sokolEredmények és feladatok Ülést tartott a TIT gyöngyösi járási szervezete (Baranyi Imre tudósítónktól): A hét végén a gyöngyösi városi művelődési központban tartotta meg közgyűlését a TIT Gyöngyös járási szervezete. dalú szakmai és kulturális rendezvénysorozata. Az egész napos találkozó egyik legrangosabb rendezvénye volt az a kiállítás amelyet a pétervásárai kultúrotthonban nyitottak meg. Stílusosan, a szakmunkástanuló-napon részt vevő megyei intézmények igazgatói mutatták be saját iskolájuk szemléltető eszközeit. Ennek érdekessége az, hogy minden kiállított eszközt a diákok készítették, s ezeket nem lehet megrendelni, megvásárolni a TAN- ÉRT-nél. Különösen dicsérendő az a házi kezdeményezés, amelyet a selypi II. sz. ipari szakmunkásképző intézet tanárai produkáltak, diákjaik hathatós segítségével. A megyei szakmunkástanuló-nap rendezésének ötletességét di„Röpülj páva" Megyei döntő Verpeléten A „Röpülj páva” körök megyei döntőjére kerül sor ma délelőtt a verpeléti Fegyveres Erők Klubjában. A nagyszabású művészeti vetélkedőn 18 együttes, és 13 szólista szerepéi. Országos szakzsüri dönti majd el: kik szecséri az is, hogy a selypiek feleltetőgépet működésében mutatták be a kiállítást megtekintő tanároknak igazgatóknak. Az egész kiállítás azt igyekezett érzékeltetni, hogy a szakmunkásképzés népgazdasági szempontból rendkívül jelentős folyamatában mennyire nélkülözhetetlen szerepet tölt be az a dicsérendő aktivitás, melyet az egyes intézetek vezetői illetve tanárai az oktatás és nevelés korszerűbbé tételében produkálnak. A pedagógusok számára hasznos tájékoztatást és tudnivalókat nyújtó program mellett színessé, változatossá tette ezt az egész napos rendezvénysorozatot a kulturális és sportprogram. A pétervásárai mozi „színpadán” bemutatkozó verselő, táncoló fiatalok, azt mindenképpen igazolták, hogy az igyekezet, az ambíció megvan bennük, arra, hogy tolmácsolják, irodalmunk, táncművészetünk követendő hagyományait. Dicsérendő akarásuk arra hívja fel a figyelmet, hogy az eddiginél sokkal többet kell törődni kulturális képzésükkel. Május 10—13: Nemzetközi orvoskonferencia Parádfürdőn A Magyar Gastroenterológiai Társaság az idén is megrendezi Parádfürdőn a hagyományos nemzetközi orvos- konferenciát. Május 10-től 13-ig, mintegy kétszáz hazai és külföldi belgyógyász tanácskozik a fürdőhelyen. A hetvennél több előadás elsősorban a gyomor- és máj- betegségek okait, a korszerű gyógymódokat tárgyalja. A konferencián átadják a Magyar Gastroenterológiai Társaság 1971. évi tudományos díjait, közöttük a He- tényi Géza Emlékérmet is. Halálos baleset A hét végén halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a Hatvan és Salgótarján közötti műút 13. sz. kilométerkövénél. Az esti órákban Vitai Zoltán budapesti tehergépkocsivezető gépkocsijával nekiütközött az előtte haladó egyfogatú lovag kocsinak. A baleset következtében Vasalicz Erzsébet 19 éves, mátraszentimrei lakos, a tehergépkocsi utasa A résztvevőket Széles János járási népfronttitkár üdvözölte, majd dr. Ripka Kálmán számolt be az eltelt négy esztendő munkájáról. Elmondotta, hogy az elmúlt időszakban mélyreható társadalmi, politikai és gazdasági változás történt a járás területén. A megváltozott feladatokkal azonban nem álltak arányban a TIT működési feltételei. A járás ipari bázisai nagyszámú műszaki értelmiséget foglalkoztatnak, akiknek a bevonása a TIT munkájában megkezdődött. Ennek köszönhető, hogy a járási szervezetek által kezdeményezett társadalomtudományi és természettudományi hét sikeres volt, rendezvényeire mintegy tíz községben került sor. Különösen kiemelkedett az űrkutatási hét rendezvénysorozata. A termelőmunkához kapcsolódó tudományok népszerűsítése főleg a mezőgazdaság területén volt sikeres. A tsz-ek nagy része igénybe is veszi ehhez a TIT segítségét. A beszámoló végül érintette az elkövetkezendő időszak fontosabb feladatait, melyek közül a társszervekkel való kapcsolat erősítése, az ismeretterjesztő munka összehangolása a legsürgetőbb. A tárgyalóteremből Amikor az amnesztia hatályát veszti... A közölt adatok tájékoztató jellegűek l (MTI) Állatorvosi ügyelet Szombaton déltől, kedd reggelig elsősegély esetére ügyelet. EGER: Állategészségügyi Állomás Állatkórháza, Eger, Szövetkezet u. 4. (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bátor} és makiári állategészségügyi körzetekben.) Telefon: 13-48. FÜZESABONY: Petőfi Tsz központi irodájfc Srínyi u. 11. Telefon: 99, 132. GYÖNGYÖS Állategészségügyi Állomás Állatkőrháza, Gyöngyös, Deák Ferenc u. 17. Telefon: 16-45. HATVAN: Vágóhíd. Telefon: 1Í-Í3. PETEK VAS ARA: Községi ta- nácsháza. (Volt pétervásárl javas és verpeléti körzet területe.) Telefon: 19. HEVES: Megyei tanács vb járási hivatal. Telefon: *124. _PIACI Burgonya kilója 2,40—3,20 forint, burgonya 2 kg-os kiszer. cs. 6—7,20 forint, takarmányburgonya kiólaj 8,lorf0niobzbzmbm gonya kilója 1,80 forint, vörös- hagyma cs. 11,60 forint, vöröshagyma 2 kg-os cs. 11,60 forint, fokhagyma kilója 9,50—16,50 forint, fejessaláta 6,80 forint, kelkáposzta 6,80 forint, vöröskáposzta 5,30 forint, gyökér 6—8 forint, sárgarépa 5—7 forint, zeller 0,20—8,50 forint, karalábé 4,60 forint, cékla 4,90 forint, alma piros 7—10,80 forint, alma 2 kg-os klszer. cs. 18,20—22,80 forint, alma piros 1 kg-os kiszer. cs. 9,30 —11,60 forint, alma fehér kilója 3—6,20 forint, mák 44 forint, lenese 18—26 forint, dió héjas 13—17 forint, dióbél 54—64 forintí man- dulabél 70—80 forint, torma 15 forint, tojás darabja 1,20—1,40 forint, szár. cseresznyepaprika 65 forint, vegyes leveszöldség cs. 5.20—5.80 forint kilója, dughagy- ma egys. 20—24 forint, étkezési szárazbab 15—24 forint, zöldhagyma cs. 0,80—1,50 forint, hónapos retek cs. 1,70—3,30 forint, saláta 1,60—2 forint, zöldpaprika he. erős db 2—3 forint, új karalábé db 2.70—3,20 forint, paradicsom Import kg 70 forint, sóska kerti 9,80 kilója, paraj tisztított 4,80 forint, szárított vöröshagyma 60 forint. Annak idején, a korábban érvényes paragrafus szerint jogtalan használatért és ittas vezetésért kapott kétévi és kéthónapi szabadságvesztés büntetést Szakácsi Tamás, a Mátravidéki Fémművek egyik dolgozója. Értett a gépkocsikhoz és szerette is e járműveket — feltörni. .. Aztán beült, összekötötte az önindító vezetékeit és útra keit. E büntetésnek a felét, az amnesztiarendelet értelmében elengedték, tehát csak egy év és egy hónapot ült, s 1970. augusztusában szabadult. A letöltött büntetés, úgy látszik, nem érte el a célját, mert 1971. júliusában, fizetésnapon alaposan felöntött a garatra, s Verpeléten, a honvédtiszti lakótelepen több garázst feltört. Az egyikben talált egy kocsit; beült, s Eger—Felnémet—Felsőtárkány útvonalon végighajtott. Répásihuta térségében letért az útról, beszorult két szikla közé és — elaludt. Másnap — autóstoppal ment haza — jelentkezett a rendőrségen. Az Egri Járásbíróság, dr. Medgyesi Iván büntetőtanácsa tárgyalta Szakácsi Tamás ügyét — mellesleg Szakácsi 16 éves kora óta (ma harminc éves) iszik rendszeresen, s ilyenkor követi el a bűncselekményeit —, s jogtalan behatolás útján elkövetett lopásért, illetve közlekedési vétségért (ittasan vezette a lopott gépkocsit) hathónapi szabadságvesztésre ítélték. A bíróság ítéletében ugyanakkor kihangsúlyozta, Szakácsival szemben az amnesztia hatályát vesztette, mivel az újabb bűncselekményt a rendelet óta eltelt időszakon — három éven — belül követte el. Érdemes megemlíteni, hogy az újabb bűncselekményért kiszabott szabadságvesztés is súlyosabb, hiszen a Btk. módosítása szerint, ma már a gépkocsi ilyetén „használata” nem jogtalan használatnak, hanem lopásnak minősül, tehát súlyosabb elbírálás alá esik. Mellékbüntetésül Szakácsit két évre tnindennemű gépjármű vezetésétől is eltiltották. Büntetését szigorított börtönben kell letöltenie, s nem bocsátható feltételes szabadságra. fc ft repülhetnek az együttesek és szólisták közül a „Röpülj páva” körök augusztus 20-1, budapesti találkozóján. A zsűri elnöke Lengyel fi Miklós, a televízióban népszerűvé lett „Röpülj páva” műsorok szellemi atyja és kitűnő rendezője. A színes programot Vadkerti Jenő, a péter vásári mezőgazdasági szakmunkás- képző intézet KlSZ-tanács- adó tanára zárta, aki értékelte a nap szakmai, kulturális jelentőségét. (pécsi) olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A gépkocsivezető súlyos, a fogat hajtója pedig könnyebb sérülést szenvedett. Vitai Zoltán ellen rendőrségi eljárás indult. Másfél ezer középiskolást búcsúztatott szombaton megyénkben az utoljára felhangzó csengőszó, s elköszönt az alma matertől, a főiskolától 152 leendő tanár is. Az öreg diákok elbúcsúztak tantermeiktől, a megszokott iskolapadoktól, tanítómestereiktől, s mindazoktól a helyektől is, ahol diákéletük esztendői elteltek. Énekelve, dalolva járták végig az iskolafolyosókat, a kedves utcákat, elköszönve a régi, ismerős házaktól, boltíves kapuktól, fáktól és virágoktól. „Válásra int immár az óra...” „Ballag már a vén diák.. „Gaudeamus igitur...” összefonódtak, szétváltak, elhalkultak a régi diákénekek, s felcsendültek az újak is, szomorkásán, visszafogott hangon. A ballagó ünnepségek után most majd következik az érettségi, az államviszga, s aztán a nagybetűs ÉLET, az újabb helytállások, a szorgalom, akarat és a munka próbái. Képünk az egri Gárdonyi Géza Gimnázium ballagási ünnepségén készült, (Foto; Tóth Gizella) „ , - —ispárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. (Ff.: 23.) Telefon: Szerkesztőség: 12-73., 20-29. “»44. LmAuadó Vállalat•gflnfU’órt «zerSesztösé«: IMS. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hóra: 20,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál éj kézbesítőnél Indes. -o 06” megyei Nyomd* vállalat, Eger, Bródy Sándor utca 4. szám. Igazgató: 6QEYMOS JÓZSEF, a