Népújság, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-31 / 126. szám
Szövetkezeti demokrácia! , , Á szocialista Magyarorszagert forintra váltva Beszédek és cikkek 1968—1972 A kötetben helyet kapott negyven írás bármelyikét olvassuk is, megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatásoknak nyomát sem leljük. Sokkal inkább tapasztalhatjuk az elvi szilárdság s az élettel eltéphetetlen kapcsolatban álló gyakorlat rugalmas alakításának dialektikus egységét, azt a — találóbb kifejezés híján — reálpolitikát, amelyet a párt több mint másfél évtizede folytat. Kádár János beszédeinek és cikkeinek ez újabb gyűjteménye ugyanis e politika dokumentuma elsősorban, s csak ezt követően fogható fel úgy, mint egy pártvezető, egy ^államférfi megnyilatkozásainak összegezése. A személyiség szerepét, értékét ez nem kisebbíti, sőt, növeli, megadva szavai súlyát. Mint maga mondja egyik beszédében: „Mi ugyanabból az anyagból vagyunk gyúrva, mint amiből a munkásosztály, a nép, de mi kommunisták lettünk, kommunista meggyőződésünk és elvünk van. Ez, a kommunista név, a párttagság, bizonyos kötelezettségekkel jár, méghozzá azzal a kötelezettséggel, hogy ehhez méltóan kell élnünk, dolgoznunk.” Több mint négy esztendőt ölel fel a kötet anyaga — az első az 1968 februárjában elmondott beszéd az Ikarus-gyár művelődési házában, az utolsó az alkotmánymódosítás vitájában elhangzott felszólalás az országgyűlés 1972. áprilisi ülésszakán —, időben tehát jelentős, tettekben gazdag időszakot. 1968-ban került bevezetésre a gazdasági reform, a párt megalakulásának 50. évfordulója nemcsak emlékezésre, de összegezésre is kötelezett, lezajlott a párt X. kongresszusa, s mellettük olyan események sora, amelyek újból és újból állásfoglalást követeltek. Mi a legfőbb jellemzője ezeknek? Egyszerűen szólva: a politikai kiegyensúlyozottság, az, hogy „pártunk mindenkor a helyzet reális értékelésére törekedett és törekszik”. S ami az előbb leírtakkal egyenrangú: a párt első titkára e reális értékelés jegyében nem kerüli a szókimondó megállapításokat, tudja, hogy a meggyőzés egyik legfontosabb tényezője a valósággal kérlelhetetlenül szembenéző nyíltság. „Amikor egy párt a hatalom birtokában kormányzó párttá válik, könnyen és hamar esik abba a tévedésbe, hogy számára már kevésbé fontos az eszme, a meggyőzés. Az 1950-es években mi is elkövettük ezt a hibát és újra elkövethetjük, ha nem vigyázunk” — mutat rá figyelmeztetően 1970 februárjában, az országos agitációs és propaganda-tanácskozáson elmondott beszédében. S nem hagy fel a nyíltsággal akkor sem, amikor a testvérpártok kongresszusán szól; meggyőződése, hogy a pártnak, a kommunistáknak nincs takargatni valójuk. Sőt, a tapasztalatok közreadása egyenesen, kötelesség, mert „o szocializmus alapvető elveinek, intézményeinek védelme, ápolása, fejlesztése állandó feladat mindenütt”. Volt időszak, amikor úgy tűnt: a „nagy- politika” elválaszthatatlan a komor emelkedettségtől, a mindent legjobban tudó elme iránymutatásától. Kádár János beszédeinek és cikkeinek korábbi gyűjteményeinél éppúgy, mint most, ennek ellenkezőjét szűrhetjük le legfőbb magatartási — de persze nemcsak magatartási — jellemzőként. A legnehezebb, legbonyolultabb kérdésekről is egyszerűen, közvetlen hangon tud szólni, úgy látni és láttatni, hogy azt mindenki megérthesse. Nem jelszavakat s főként nem ellentmondást nem tűrő utasításokat fogalmaz meg, hanem a kollektív tapasztalatot összegzi, a közös teendőket taglalja. Hűen ahhoz az elvhez, hogy „a mi pártunk humánus párt, a leghumánusabb eszmevilágot, a kommunizmust képviseli. Az eszme, a párt, a harcunk és a munkánk a dolgozó emberért van”. Fontos vonása Kádár János beszédeinek az a következetesség, amellyel a párt tevékenységének internacionalizmusát kiemeli. S az a céltudatosság, amellyel a munkásosztály vezető szerepét hangsúlyozza. Nem általában, az adott helyzettől elvonatkoztatva, hanem mindig a soron lévő teendők fényében. A könyv anyagai között megtalálni — a már említetteken kívül — a párt első titkárának felszólalását a Hazafias Népfront IV. kongresszusán, beszédét a Budapesti Harisnyagyárban, a szocialista brigádvezetők harmadik országos tanácskozásán, a kommunista és munkáspártok 1969. áprilisi találkozóján, a párt X. kongresszusán, az SZKP XXIV. kongresszusán. Kádár János beszédeinek és cikkeinek legújabb gyűjteményét a Kossuth Könyvkiadó jelentette meg. Ha dönt a döntőbizottság A dolgozók gyakrabban veszítenek KÖZGAZDASÄGI tény, hogy a mezőgazdaság egyike a legköltségesebb ágazatoknak, ahol az országos produktum minden százaléknyi emelése újabb milliár- dok befektetését követeli meg; munkában, gépekben, vegyszerekben, szaktudásban. Ezen az úton járunk és nem is eredménytelenül. De tartalék mégis van a magyar mezőgazdaságban. Ha nem is oly könnyen felismerhető és nem is oly könnyen mozgósítható, de van. Nem szándékozom itt recepteket adni, hiszen gazdaság és gazdaság között ek- , kora különbségek soha nem ] voltak még mezőgazdasá- ! gunkban, mint most. Ami a legjobb az egyik helyen, a legnagyobb hiba lehet má- | sutt? Egyedi vizsgálat alapján lehet csak megtalálni a tartalékokat. Általános vonásuk azonban mégis van. ' Meghökkentően hangzik, ide igaz: véleményem szerint hazánkban a legnagyobb tartalék a szövetkezeti demokráciában található meg. Mert valódi nagyüzemek lettek tsz-eink és tény, hogy mondjuk ezer emberrel a negyed- évenkénti közgyűléseken nem lehet minden aprócsep- rő dolgot megbeszélni. Előtérbe kerültek tehát a vállalatszerű vonások és módszerek. Az ember egy kicsit háttérbe szorult. Pedig változatlanul és mindig is az ember marad társadalmunkban és gazdaságunkban a legfontosabb termelőerő. Egy szövetkezeti közösségen belül a rossz hangulat nagyobb kárt csinálhat, minta tőkehiány és az emberek munkakedve, öntevékenysége több hasznot hajthat, mint a legcsillogóbb John Dear kombájn. Megvannak végeredményben az alapszabályszerű formái annak, hogy az emberek véleményt tudjanak nyilvánítani a közgyűlések közötti időszakokban is. A bizottságok és szervezetek seregét azonban nem mindenütt működtetik és ahol igen, ott sem mindig jól. Élettel kell megtölteni ezeket a kereteket, hogy kiskirálykodás, munkaügyi viták, tagsági különérdekek, szűkebb csoportérdekek elhanyagolása ne ronthassa a közhangulatot, ami megtermett, az ne futhasson mellékvágányokra. Ezer ember között se gépiesen, se ösztönösen nem lehet demokratikus légkört teremteni, de a fórumok öntevékeny, ügyes, lelkiismeretes felhasználásával igenis meg lehet nyerni ezer ember szívét a közös ügynek. A MUNKA IRÁNYÍTÁSA még mindig része egy kicsit a demokráciának. Egy falu kicsi közösség, kevés a választék, sok az elkötelezettség. Mindenki odahaza tud- 3a megmondani, milyen gyakori, hogy egy funkciót azért bíznak valakire, mert más Közel 450 ifjú Tette át személyigazolványát Gyöngyösön Ünnepélyes külsőségek között kapta meg közel 450 ifjú tegnap délelőtt Gyöngyösön a személyazonossági igazolványt. A Kertmoziban megtartott ünnepségen Patócs László, a városi KISZ-bizottság titkára köszöntötte a most nyolcadik osztályos, 14. életévüket betöltött fiatalokat, majd Császár István r. százados, a város hat általános iskolája négy-négy kiváló tanulójának átadta a személyazonossági igazolványt. A többiek az igazolványt •k iskolában vették át , hirtelenjében nem akadt; sőt, még rosszabb esetben azért, mert hát annak az elvtársnak is adni kell valami funkciót. A legeslegegyszerűbb esetben csak ezer forintok, súlyosabb esetben már milliók pazarolódnak el ilyen döntések miatt. A nagyüzem csakugyan vállalatszerű és ebben a felfogásban irgalmatlan. Nem viseli el, ha rosszul vezetik. Egy szakosított gazdaságot tönkre lehet tenni azzal, hogy a főagronómus hiúságának engedve egy kézbe adjuk az összes főágazatok gyeplőjét. De egy brigád munkáját is terméketlenné tehetjük, ha vezetőnek nevezünk ki valakit, aki jó szakember ide, jó szakember oda, öt helyen bizonyította már be, hogy nem tud bánni az emberekkel. Minden egységet — legyen kicsi vagy nagy — olyan ember vezessen, aki ért hozzá, és aki speciálisan ahhoz a munkaterülethez ért. Akkor is, ha másvalaki esetleg megsértődik. Az egyszemélyi vezető tartson rendet, szavának súlya legyen. És ezt a súlyt ne csupán a szakértelme adja, de az is, hogy ismeri az emberek véleményét és olyan utasítást ad ki, amivel az emberek egyetértenek. Így tárulnak fel olyan tartalékok, amelyek létezését elméleti számolgatással soha nem lehetne kideríteni. ADDIG HASZNÁLTUK a ’„korszerű” és a „hagyományos” fogalmakat, amíg ezekkel valósággal megosztottuk a mozgalmat. Vannak korszerű gazdaságaink, amelyek a hagyományos formákat már röstellenék és vannak hagyományos gazdaságaink, amelyeknek szinte elvettük az önbizalmát, gondolni sem mernek a korszerűre, mert nekik arra úgysincs pénzük. Tartalékaink egyik jelentős területe, hogy próbáljuk ismét közelíteni egymáshoz ezt a két fogalmat. Higgyük el végre, hogy a csillogó műszerek, az okos automaták mellett nagyon jó szolgálatot tehet még egy rozsdás kapa vagy egy ügyesen termelésbe állított nádtetős pajta. A tudományos módszerekkel kidolgozott készpénzes munkadíjazás egyáltalán nem bizonyos, hogy minden sarokban feleslegessé tette a részesművelést. A másik oldalon pedig a legszegényebb gazdaságban is adódhat munkafolyamat, amelyet néhány ezer, legfeljebb néhány tízezer forint előteremtésével legalább részben korszerűsíteni lehet, a kicsi közösség szempontjából igen jelentős többletjövedelem lehetőségét teremtve meg ily módon. Arról nem is beszélve, hogyha a szegénységre hivatkozással elspórolják a műtrágyát vagy a jószágoktól a fehérjét, a gyógyszert, akkor szinte erőszakkal konzerválják a szegénységet. Befejezésül pedig néhány szót a legolcsóbban mozgósítható tartalékról. Ezt úgy hívják, hogy háztáji gazdaság, a tartalék feltárásának útja pedig a közös és a háztáji. szerves egységbe olvasztása. Nem túlzunk ha azt mondjuk, hogy szövetkezeti gazdaságainknak legalább felében ezzel a lehetőséggel komolyan nem gondoltak még. Pedig éppen a sertéshizlalás tavalyi felfutása bizonyította be, hogy a költségeket — ha vannak — a tag maga is szívesen elvállalja, ha segítik és jól érthető, közeli célt rajzolnak eléje. A sertéshizlaláshoz hasonló lehetőség sok van még a háztáji gazdálkodásban, egyik helyen ez, a másik helyen az. Az ide befektetett vezetési kapacitás lehet hogy nem mutatkozik, vagy csak részben mutatkozik közvetlenül a közös kasz- szában. De biztos, hogy eredménnyel mutatkozik meg a tagok zsebében — és így a tagok hangulatában — valamint az ország háztartásában. VANNAK TEHAT tartalékok. Persze, a lehetőségek nem tolakodóak, nem kiabá- lóak, kihasználásuk nem olyan egyszerű, mint mondjuk egy évtizeddel ezelőtt. A tartalékok segítségével nem is fokozhatjuk csak úgy uk- mukfukk ötven százalékkal a mezőgazdaság hozzájárulását a nemzeti jövedelemhez. De országosan milliárdokat teremthetünk elő ezen az úton, egy-egy gazdaság hozamait pedig igenis fokozhatjuk adott esetben akár 20—30 százalékkal is! !A Munka Törvénykönyve 63. paragrafusának 1. bekezdése értelmében „a dolgozó és a vállalat között a mun- viszonyból eredő jogokkal és kötelezettségekkel összefüggésben felmerült vitában ■— ha a törvény vagy a Minisztertanács kivételt nem tesz — első fokon a vállalati döntőbizottság jár el.” A vitás ügyek tisztázásán kívül jelentős szerepük van, illetve jelentős szerepet szánnak még a döntőbizottságoknak a szocialista törvényesség betartása, a munkafegyelem megszilárdítása, a dolgozók jó munkahelyi közérzetének kialakítása területén is. S hogy mindezekre bőve» is van lehetőség, alkalom, azt jól bizonyítja az a jelentés is, amely a megyében működő döntőbizottságok tevékenységét összegzi, amelyet már megtárgyalt, elfogadott a közelmúltban a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának elnöksége is. Az írásos értékelés szerint 1970-ben nem kevesebb, mint 1865, 1971-ben pedig 1843 ügy került a döntőbizottságok elé. A döntések többsége megalapozott, törvényes volt, egyértelműen mérhető: javult a döntőbizottságok munkája, azSZMT segítségével, támogatásával szakmailag is megerősödtek a döntőbizottságok tisztség- viselői. Mindezek ellenére is van azonban néhány olyan szám, néhány olyan tény is az említett jelentésben, amely az SZMT elnökségének ülésén is vitát váltott ki. Például a következő statisztika is. „A másodfokú, vagyis a Területi Munkaügyi Döntőbizottság 1971-es határozatairól készült statisztika szerint a dolgozók számára kedvező határozat született 21, részben kedvező 12,7 és kedvezőtlen 66,3 százalékban.” Nincs jogunk és szándékunk sincs akár egyetlen ítélet jogosságát, törvényességét, alaposságát is kétségbe vonni, de a 66,3 százalékot, döntések arányát azonban a dolgozókra kedvezőtlen mégis túlságosan magasnak érezzük. Bizonyára sok összetevője van, de hogy ez így történhetett, abban minden bizonnyal, és igen erősen belejátszott az is, hogy a dolgozók meglehetősen gyakran és nagy számban maradnak egyedül a másik féllel szemben a tárgyaláson. Mert ahogyan a jelentés is bizonyítja: „az elmúlt évek alatt a Területi Munkaügyi Döntőbizottság valamennyi fellebbezési ügy tárgyalására meghívta és jelenleg is meghívja a dolgozó vállalata szakszervezeti bizottságának képviselőjét. EumJs tUamre azonban a szanszerveze- tek képviselői alig 50 százalékban vettek részt a tárgyalásokon. És tapasztalataink vannak azzal kapcsolatban is, hogy a tárgyaláson megjelent szakszervezeti küldöttek nem készülnek jel az ügy ismeretére, nem egy esetben szinte ki kell erőszakolnunk a szakszervezeti bizottság álláspontját.’’ Ezért ül hát egyszálmagá- ban a dolgozó a tárgyaláson, míg vele szemben ott van a vállalat teljes csapata: a személyzetis, a munkaügyes, a jogtanácsos, akire csak szükség van. A szakszervezet képviselője viszont nem megy el, nem ül oda a dolgozó mellé, nem ismeri az ügyet, ki kell erőszakolni belőle a szakszervezet véleményét. A szomorú tényhez aligha szükséges különösebb kommentárt írni. Nem véletlen, hogy a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának elnöksége is nagyon erélyesen fellépett ezzel a szemlélettel, ezzel a gyakorlattal szemben. Nem tudni, kié volt az ötlet, hogyan került bele, és miért van még benne a Munka Törvénykönyvében a munkaviszony megszüntetésének azon paragrafusa, amely kimondja: „Felmondás esetén nem jöhetnek számításba a méD tányossági, a mérlegelési szempontok.” Ez több mint sértő, több mint igazságtalanság. Mert az enyhítő körülményeket, a méltányossági szempontokat még a gyilkosok perén is mérlegelik, egy felmondásnál viszont nincs rá mód. Nem véletlen e rendelettel szemben kialakult országos ellenszenv. De ez már nem a döntő- bizottságokon múlik. Mint ahogyan az sem: hogy ott van-e a szakszervezet képviselője a tárgyaláson, elmondja-e véleményét, vé- di-e a dolgozót. Nem a paragrafusok, nem a vállalattal szemben, hanem az igazság érdekében, Koős Soziai Földeáki Béla & S é3 4 át a* sí fs ÍS § ^ gyöngyösoroszi Február 24. Termelőszövetkezet fűrészel* g t*i> üzeme saját erdejének faanyagát dolgozza fel az 1400 holdnyi erdőterületről. A fenyőkből és vegyes fákból víkendházak, nyers parkett, borosrekeszek a Budapesti Hajtómű- és Felvonógyár részére pedig különböző méretű faládák készülnek. A munkát megkönnyíti az egy éve beállított lengyel fűrészgép is amely tíz köbméter, fát dolgoz fel két műszak alatt. Képünkön a feldolgozásra váró faanyag.
