Népújság, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-28 / 124. szám

A NAß Gyermeknapon t G 1972. május 28., vasárnap A Nap kel 3.54, nyugszik 19.29 órakon A Hold kel 20.19, nyugszik 3.30 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon EMII. nevű kedves olvasóinkat! Az ókori Róma egyik nemzetsége viselte az >>Aemi- Hus'* nevet, melynek „okos, szorgalmas, illedelmes'* a jelentése. Személynévként azonban a római kor el­múltával kiveszett, s csupán az újkorban kelt megle­petésszerűen életre. * Százhúsz évvel ezelőtt, 1852. május 28-án született Rákosi Szidi (eredeti nevén Kremsner Szidi), a kiváló drámai színésznő, és színészpedagógus. Rákosi Jenő és Viktor testvére, Beöthy László színigazgató édes­anyja. Először 1867-ben lépett jel a budai Népszín­házban. Az ezt követő esztendőben beiratkozott a Színitanodába. Itt feltűnt nagy színészi tehetségével, s 1870-ben a Nemzeti Színház tagjául szerződtette. Ké­sőbb a Népszínházhoz szerződött, majd 1885-től ismét a Nemzeti Színházhoz. 1892-ben színiiskolát nyitott, s közben maga is rendszeresen fellépett. 1909-ben a Nemzeti Színház örökös tagja lett. Művészete öreg­korában érte el tetőfokát, amikor kellemetlen idős nő­alakok ábrázolásában kitünően érvényesült ösztönös, egyszerű eszközökkel dolgozó játékmodora és nagy mesterségbeli tudása. Számos filmszerepet is alakított. Ünnep az egri Lajosvárosban 0 © Időjárás: Erősen felhős idő, sokfelé esővel, záporesővel, zivatarral. Megélénkülő déli, délnyugati, majd meg­erősödő és elsősorban a Dunántúlon északnyugati, északira forduló, helyenként viharossá fokozódó szél. Erős lehűlés. Várható hőmérséklet kora délután északnyugaton 15, délkeleten 20 fok körül. (Folytatás az 1. oldalról) Eger egyik legdinamiku­sabban fejlődő városrésze — Lajosváros. Teljesen meg­szűnőben van a hajdan el­maradott és elhanyagolt te­rület falusias jellege; a föld­szintes, kertes házak között mind több lesz az emeletes, magas villalakás, több szin­tes lakóépületek tömbjei nőt­tek ki a földből, s itt épült fel a megyeszékhely új ipari negyede is. Megszaporodott az utóbbi időkben Lajosvá- ros népessége, s annyi most már a növekvő gyermekso- kaság, hogy ikinőtték az Ara­di utcai régi iskolát. Egy éve hozzákezdtek egy új iskola­épület elkészítéséhez, s most arról adhatunk számot, hogy a munkálatok befejeződtek és korszerű, modem körül­mények között tanulhat 217 általános iskolai diák. Az új iskolaépület 6,8 mil­liós költséggel épült fel. Van benne 5 tanterem, 2 mű­helyterem, természettudo­mányi előadó, 200 fős kony­ha, étteremmel. És aminek legjobban örül mindenki; van az új iskolaépületben korszerű tornaterem is. A mostoha körülmények után nagyon nagy örömet jelent az új létesítmény a gyereke­ken kívül a szülőknek is, akik vállalták, hogy a társa­dalmi munikaakció, a város­szépítő mozgalom keretében elvégzik az iskolaépület kör­nyékének tereprendezési munkáit, parkosítását. A lajosvárosi iskola új épületének avatási ünnepsé­gére szombat délután került sor, amelyet a gyermeknap rendezvényével egybekötve tartottak meg. Az új létesít­ményt dr. Varga János, Eger Város Tanácsának elnö­ke adta át az iskola igazga­tójának, Studt Sándoménak. Az avatási ünnepségen részt vett Pelyhe Szilárd, az egri városi pártbizottság első tit­kára is. Szabadtéri fotókiállítás Egerben Versenyző ápolónő-jelöltek A KISZ központi bizottsá­ga, az Egészségügyi Dolgo­zók Szakszervezete, és az Egészségügyi Minisztérium negyedszer hirdeti meg az Egészségügyi Szakiskolák or­szágos tanulmányi verse­nyét, melynek házigazdája ebben az évben egri szakis­kola volt. Az ápolónő-jelöl­tek elméleti és gyakorlati feladatok megoldásával ver- ' sengtek a Szakma Kiváló Tanulója címért. Az országos vetélkedőn 14 iskola házi versenyének legjobbjai in­dulhattak. Az egrieket kép- *■ viselő Kiss Rózsa a maximá­lis 25, Benke Gizella pedig ‘ 22 pontot ért el a szakmai gyakorlati feladat megoldá­sával. Mindketten jól szere­peltek, s összesítésben az el­ső tíz között végeztek. A háromnapos programot szombaton délelőtt az ünne­pélyes eredményhirdetés zár­ta. Állatorvosi figyelőt Szombat déltől, kedd reggelig, elsősegély esetére ügyelet: EGEK: Állategészségügyi Állo­más Állatkőrháza, Eger, Szövet­kezeti u. 4. (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bátor! és makiári állategészségügyi kör­zetekben). Telefon: 13-48. FÜZESABONY: Petőfi Tsz köz­ponti irodája, Zrínyi u. 11. Te­lefon: 99, 132. GYÖNGYÖS: Állategészségügyi Állomás Állatkőrháza, Gyöngyös, Deák Ferenc u. 17. Telefon: 16- 45. | HATVANs Vágóhíd. Telefon: 12-10. PÉTERVASARA: Községi tanács- | háza. (Volt pétervásári járás és l verpeléti körzet területe.) Tele- ’ fon: 19. HEVES: megyei tanács vb já- ’ rási hivatal. (Telefon: 124.) •• Ötös névadó ünnepség a hatvani munkásőr egységnél Ritka ünnepségre került sor szombaton Hatvanban, a városi munkásőrségnél. Elő­ször fordult elő az egység fennállása óta, hogy öt munkásőr szülő egy alka­lommal tartotta gyermeké­nek névadó ünnepségét. A névadást az egység parancs­noka, Tőzsér József és a pa­rancsnoki gárda a munkahe­lyi párt- és gazdasági vezetők közreműködésével szervezte. Részt vett az ünnepségen Kepes Lajos, az MSZMP vá­rosi bizottságának titkára is. Az ünnepség alkalmával — ahol az „ifjú munkásőrö­ket’ úttörők köszöntötték — Bozsik József munkásőr és felesége, Klincsek Erzsébet gyermeke Andrea, Beáta, Ko­vács István munkásőr és fe­lesége, Kenner Ágnes gyer­meke István, Bozsvár László munkásőr és félesége, Csillag Mária gyermeke István, Ba­ta István munkásőr és felesé­ge, Bankos Erzsébet gyerme­ke Zoltán, Hojdák István munkásőr és felesége, Rádi Anna gyermeke Mónika utó­nevet kapott. A hivatalos el­járást követően Tőzsér József Boda Gábor Hatvanban Az ünnepi könyvhét al­kalmával Hatvanba látoga­tott Goda Gábor Kossuth- és József Attila-díjas író. Részt vett az „Egyszer volt egy csa­lád” című filmjének bemu­tatásán, a Vörös Csillag mo­ziban. A Tanácsköztársaság utolsó napjaiban játszódó színes film vetítése előtt, Tóth János tanácselnök-he­lyettes mondott megnyitó be­szédet. munkásőrpananicsinok kö­szöntötte az újszülötteket, a szülőket, névadószülőket és a munkahelyi párt- és állami szervek megjelent képviselő­jét. Kérte a szülőket, hogy gyermekeiket neveljék szo­cialista hazánkhoz hű, becsü­letes állampolgároknak. Ezt követően Kepes Lajos, a vá­rosi tanács nagytermében megrendezett fogadáson po­hárköszöntőt mondott, kérte a szülőket, a névadószülőket, hagy neveljék gyermeküket munkásőrré, becsületes, hazá­ját szerető állampolgárokká. A munkásőrség parancsnokai és a jeleienlevő munkahelyi párt- és állami vezetők vi­rággal és ajándékokkal ked­veskedtek az újszülötteknek. Dr. Zölei Dávid tudósító «U j í?§*5 Mit kérdezne Ún dr. Havellant Ferenctől, a MÉSZÖV elnökétől ? Júniusban interjút készí- ; tünk dr. Havellant Ferenc­cel, a MÉSZÖV elnökével. Ehhez az interjúhoz kérjük most olvasóink segítségét: : írják meg, hogy a megye fogyasztási, takarék- és la- : I kásszövetkezeti mozgalmá­val kapcsolatosan milyen kérdéseket tennének fel. A leveleket június 5-ig kérjük beküldeni. A borítékra vagy levélre kérjük ráírni: Júniusi in­terjú. Címünk: Népújság Szer­kesztősége, Eger, Beloian­nisz u. 1—3. Érdeklődéssel várjuk kér­déseiket. vVVVVVNAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/ Ifjúsági nagygyűlés Gyöngyöshalászon A gyöngyöshalászi, a vámos- györki, a nagyrédei ifjúsági szer­vezetek, valamint két gyöngyösi üzem KISZ-esei tartottak tegnap este hat órai kezdettel tiltakozó nagygyűlést Gyöngyöshalászon, a művelődési házban. A megjelenteket Tóth János párttitkár köszöntötte, majd Cse­res István, a KISZ-kb tagja, a helybeli KISZ-szervezet propa­gandistája mondott beszédet. A nagygyűlés után a fiatalok még ismerkedési estet rendeztek. A megyei Művelődési Köz­pont fotoklubja az idén is megrendezte hagyományos szabadtéri kiállítását. Saját válogatás és zsűrizés útján Kohászati szakemberek országos tanácskozása (Foto: Tóth Gizella) került bemutatásra az a 75 kép, amely az élet apró örö­meit, szépségeit tárja az ér­deklődők elé. Az első ven­dégkönyv már megtelt, min­denki véleményt alkotott, s lám ilyen közelszemlélő is akad a nézők között. Ki mit tud — traktorosoknak Pénteken este agrártechnikai vetélkedőt rendezett a poroszlói November 7. Termelőszövetkezet a községi tanács nagytermében. A „Házi ki mit tud”-on 34 trak­toros és szerelő vetélkedett a legjobb helyezésért. A díjakat Rózsa Kálmán, az üzemegység vezetője, a zsűri elnöke adta át a győzteseknek. Két napot át (május 29— 30) az egri Technika Házá­nak nagy tanácsterme adott­hont az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület tudományos ta­nácskozásának. A tudomá­nyos ülés napirendjén az öntvénygyártás egyik leg­alapvetőbb kérdésének meg- tárgyálása szerepeli a kor­szerű homokelőkészítés. A tanácskozáson több mint 100 magyar kohászati szakember vesz részt, ugyanakkor be­jelentették részvételüket a rendező bizottságnak külföl­di szakemberek is. A tanácskozás első napján az NDK szakembere, Rem­ler, a lipcsei kohászati üzem vezető-mérnöke tart ismer­tetést a „GISAG” gyártmá­nyú homokelőkészítőmű mű­ködéséről. Hesz János oki. kohómémök, az egri vasön­töde igazgatója számol be az­után az „AMK” homokmű­vel kapcsolatos tapasztala­tokról. Végül előadás hang­zik el a görgős homokkeve- rők és a gyorskeverők alkal­mazási területének helyes megválasztásáról. A tanácskozás másnapján a kohászati szakemberek megismerkednék az egri vas­öntöde gyártmányaival, majd a program üzemlátogatással zárul. Miskolci fiatalok hét végi kirándulása - egri botránnyal A miskolci ÉPFU fiataljai va­lószínű nem úgy képzelték el az Egerben töltendő hét végét, hogy az néhány társuk számára a rendőrségen ér véget, illetve ott folytatódik. Mégis így történt.. 7 Volt közöttük ugyanis olyan ,.tréfáskedvű”, aki a forgalmas egri főutcán cipőjét rakta le az autók elé, heccelve a gépkocsi- vezetőket, hogy nem mernek ke- resztülhajtani rajta. Sőt, a szem­tanúk szerint, azzal is alátámasz­tották „bátorságukat” hogy az úttestre feküsznek és biztos, hogy nem mernek rajtuk ke­resztülmenni. Az egyik személy-« gépkocsi vezetője, hogy elkerül-« je a balesetet, a kormányt téli A7 ATOM­GYUFA Hadnagy Gábor és Mekis János szatirikus képregénye 7. Hősünk városba érve, tüstént stratégiai pozíciót foglalt el az illetékes Hivatal előtt. Azzal a jóleső érzéssel hajtotta karjára fejét, hogy már kora reggel megváltja a világot... 8. ... ám reggelre kelve ez a hálátlan világ, a hivatalnokok képében, nem ölelte keblére őt Mivel a sok útbaigazítás ellenére sem talált illetékest találmánya bejelentéséhez... 9. ...találomra bekopogtatott egy tekintélyesnek látszó ajtón. „Tessék! Már vártam!” — kiáltott ki belülről egy meg­lepően szívélyes hang. rerántva felszaladt a járdára és csak a szerencsének köszönhető, hogy a szombat délelőtti csúcs- forgalomban nem szedett áldoza­tot vagy áldozatokat az „oltár! jó hecc”. Az említett gépkocsi után még négy kényszerült hirtelen meg­állásra. és ki tudja, milyen kö­vetkezményekkel járt volna ez a „heccelődés”, ha a járókelők nem szólnak rendőrért. A bot­rányhősök, amint ezt megneszel- ték, pánikszerű menekülésbe kezdtek, s hiába volt a rendőri felszólítás, nem álltak meg. Ez­után a rendőrök mellett a járó­kelők is bekapcsolódtak a ga­rázda fiatalok kézre kerítésébe, amely végül is az AKÖV dolgo­zóinak sikerült, akik felismerték a bortányokozót, bár szerelőnek álcázva magát, elbújt az autóbu­szuk motorháza mögött. Letartóztatása után még to­vább tartottak a botrányos jele­netek, végül az autóbusz „csök­kentett létszámmal” indult to­vább. Ez eset kapcsán is felmerült a kérdés: miután Eger sok-Sok ezer turistát, vendéget fogad a mostani szezonban is, miként le­hetne elejét venni a hasonló eseteknek. A szezon elején járunk. Vár­ható, hogy fiatalok, idősebbek kisebb-nagyobb csoportjai felke­resik a történelmi hagyományok­ban, emlékekben bővelkedő me­gyeszékhelyet, ezért az idegen- vezetők, csoportvezetők felelős­ségére, lelkiismeretére és nem utolsósorban a vendéglátó város lakosainak biztonságára hivat­kozva, joggal fogalmazhatjuk meg azt a követelést, hogy adjuk meg a tiszteletet a vendégeknek, de ők is a vendéglátóknak. S aki ennek ellenére tesz,- an­nak útja fejeződjön be, mint a miskolci garázdáké, — a rend­őrségen, l- K. E. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23.) Telefon: Szerkesztőség: 12-73.. 20-29., 24-44. Lapkiadó Vállalat* 12-68. Gyöngyösi szerkesztőségj 16-97. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hóra: 20,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál éa kézbesítőnél. index;* 20 Ott. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor üfcsa £. szám. Igazgató; SÓLYMOS JÖZSáSff. )

Next

/
Thumbnails
Contents