Népújság, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-16 / 113. szám
Versenytársunk: az idő A műszaki fejlődés, mint minden progresszív változás, az egyszerűtől halad a bonyolult felé. Nem kétséges például, hogy a telefonnál bonyolultabb technika a rádió, a rádiónál összetettebb a televízió. Mégis, különös módon, ahogy megyünk előre a műszaki fejlődés, a technikai bonyolultság . lépcsőfokain, úgy csökken egy-egy fontos felfedezés és annak gyakorlati alkalmazása közötti idő. Íme: a fényképezésnél ez az idő még több mint 100 év, a telefonnál több mint ötven, a rádiónál harminc, a televíziónál tizenkettő, a lézernél öt év. Mindez sajátos módon példázza, hogyan gyorsul meg korunkban, a tudományos és technikai forradalom időszakában, a fejlődés. Mivel magyarázható, hogy a mind bonyolultabb megoldások egyre gyorsabban hasznosíthatók? Az egyes ember szellemi teljesítő képessége lényegében változatlan maradt, a kísérletek és kutatások kockázata pedig inkább növekedett. Egy dolog változott időközben. Sokszorosára növekedett az egyazon feladat megoldására koncentrált szellemi erők és anyagi eszközök mennyisége. S a koncentrált mennyiség minőségi változással párosul. A kutatók körében nagyszabású szakosítás és együttműködés bontakozhat ki. Drága berendezések — számítógépek, részecskegyorsítók, űrhajók stb. — eddig ismeretlen _és megközelíthetetlen világra nyitnak kaput. Az anyagi és szellemi erők magas fokú összpontosítása a kutatásfejlesztés növekvő hatékonyságával társul. Az egyre gyorsuló műszaki fejlődés megnövelte az időtényező szerepét s kiélezte a világcégek és a világ- rendszerek versenyét. Bizonyos élenjáró ágazatok, főként a kozmosz és az atom titkainak kutatási igénye olyan nagy, hogy a verseny a két gazdasági világhatalomra, a Szovjetunióra és az USA-ra szűkül. Jogos tehát . az a kérdés: hogyan állhatnak helyt a hazánkhoz hasonló kis és gazdaságilag közepesen fejlett országok? A fejlődő országok — a harmadik világ — és a fejlett tőkés országok közötti műszaki és gazdasági különbségek például nem csökkentek hanem észrevehetően növekedtek az utóbbi évtizedben. Hazánkban jelentős erőfeszítések árán sikerült elérni, hogy lemaradásunk nem nőtt tovább. Szakembereink közül többen is állítják: belátható időn belül nem érhetjük utói műszaki színvonalban, a gazdaságilag fejlett országokat, legfeljebb tarthatjuk a távolságot. Rövid távon ez az állítás meggyőzőnek tűnik. Ám, ha történelmileg vizsgáljuk, kiderül, hogy a Szovjetunió rendkívül elmaradott országból vált a világ második ipari hatalmává. Hosszabb távon nemcsak az egyenlőtlen fejlődés törvénye érvényesül, hanem a szocializmus potenciális előnyei (a tervgazdaság, a dolgozók tulajdonosi aktivitása, a magasabb rendű erkölcsiség, a műveltségi monopólium felszámolása stb.) is kibontakozhatnak. Ebből azonban nem következik, hogy dolgainkat az időre bízhatjuk, mondván: hosszú távon automatikusan megoldódik minden. Ellenkezőleg: a legfőbb kon- kurrenciánál is nagyobb versenytársunk az idő. Megkell tanulnunk becsülni a perceket és a másodperceket. Nem általában sietség, hanem céltudatosabb munka, magasabb fokú szervezettség szükséges. Azért, mert országunk viszonylag kicsi, s erőforrásaink végesek, nem fordíthatunk kevesebb szellemi erőt, vagy anyagi eszközt egy-egy önálló kutatási és fejlesztési témára — ha hasonló idő alatt akarjuk Kevés a takarmány Figyelemre méltó tanácskozásnak adott otthont _a Gyöngyösi Felsőfokú Mező- gazdasági Technikum. A tanácskozáson a takarmánytermesztés volt napirenden, s mint Papp Sándornak, a Heves megyei Állattenyésztési Felügyelőség igazgatójának bevezetőjében elhangzott, megyénk takarmány- szükséglete nem megfelelően biztosított. A központilag elrendelt megyei takarmánymérleg elkészítése ugyan megtörtént, de az ideális tervszámokat a valóság nem követte. Ez a nem megfelelő vetésterületnek, az agrotechnika hiányának köszönhető s nem utolsósorban annak, hogy a gyors és kis veszteséggel dolgozó betakarító gépsorokat igen nehezen lehet beszerezni. Kedvezőtlenek megyénkben azok a tapasztalatok is, amelyek az öntözési lehetőségek kihasználását vizsgálták. Dr. Mándy György, a biológiai tudományok doktora, a debreceni Agrártudományi Egyetem tanszékvezető tanára a takarmányok fehérjetartalmának kérdéséről tartott előadást, kísérleteivel igazolva a vetési idő rendkívüli fontosságát, amelyet ha nem optimálisan választanak ifieg, 50 százalékos terméscsökkenésre is lehet számolni.. Dr. Villányi Sándor, a tápiószelei Agrobotanikai Intézet tudományos osztály- vezetője a korszerű betakarítási és szénakészítési módszerek megválasztására hívta fel a figyelmet. Dr, Bojtos Zoltán, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, a kompolti kutatóintézet tudományos osztályvezetője, a korszerű lucernatermesztés technikai kérdéseivel foglalkozott előadásában. Megyénkben a körülményeknek megfelelően különösen nagy hangsúlyt kapott a meddőhányók hasznosításának kérdése. A témával kapcsolatban dr. Szabó Béla, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, a gyöngyösi Felsőfokú Mezőgazda- sági Technikum tanszékvezető tanára és dr. Szabóné Gordienko Nonna levelező aspiráns, gyöngyösi felsőfokú technikum docense foglalkozott. Hodászy Miklós, a vendéglátó intézet igazgatója, az előadások összefoglalójaként megállapította, hogy a tanácskozás hasznos volt, mert ráirányította a figyelmet a takarmánykérdés megoldásra váró problémáira. világszínvonalra fejleszteni azt — mint például az Egyesült Államok. A felzárkózás időszakában persze némileg kevesebb anyagi és szellemi ráfordítással licenceket, gyártási eljárásokat vásárol-, hatunk. De még itt is lerövidül az átvételi, az adaptá; ciós idő, ha nő a szellemi és az anyagi erők koncentrációja. Hasonló módon, fokozott koncentrációval még inkább meggyorsíthatjuk . műszaki fejlődést az önálló, a saját kutatási témáknál. Miután erőink, eszközeink végesek műszaki haladásunk meggyorsítása nem utolsósorban attól függ, hogy milyen mértékben sikerül a kutatási és a fejlesztési témák számát csökkenteni. Persze, nem mechanikusan, hanem a hazai adottságok nak megfelelően, és a jövő követelményeit leginkább szolgáló fő irányba koncentrálva az erőket. A kutatás- fejlesztés koncentrációjának sajátos formája a nemzetközi műszaki tudományos együttműködés, amely egy / re nagyobb szerephez jut a KGST keretében. A műszaki fejlesztés, amely végső soron a termelékenység emelésének s így az egész társadalom anyagi fejlődésének alapja, nem szorítkozik kizárólag kutatóintézetekre, laboratóriumokra, kísérleti üzemekre. A társadalom adott technikai színvonalát legalább ilyen mértékben befolyásolják például a beruházások, vagy a termelés szubjektív tényezői (a szakképzettség, a vezetés szintje stb.). A leghatásosabb technikai vívmányok is csak akkor válnak anyagi erővé, ha széles körben képesek azokat alkalmazni, hasznosítani. A z anyagi és szellemi erők átütőerejű összevonása egyébként a hatékony beruházási és termelő tevékenységnek egyaránt feltétele. Vagyis időt nyerünk — esetenként éveket — ha nem kezdünk él több beruházást mint amennyinek gyors kivitelezésére erőnkből futja. Hasonlóképpen szükséges a gyártmányválaszték szűkítése is ahhoz, hogy termékeink mind az alkalmazott technológiát, mind a sorozatnagyságot tekintve világszínvonalon készülhessenek. A műszaki fejlesztésben, minőségben csak akkor lehetünk igényesek, ha a mennyiségi feladatok vállalásában mértéktartóak vagyunk. Magunktól is sokat tehetünk ezért, de erőnk meghatványozódhat a KGST- országok összefogásával, a nemzetközi szakosítással és kooperációval, a szocialista integrációval. Kovács József Tisztelet, elismerés és megbecsülés érte „Ahol közösséget károsító gazdálkodást találnak, avatkozzanak be a közérdek védelmében és törvényes jogikörük alapján járjanak el az ilyen vezetőkkel és vállalatokkal szemben.” A fenti szavak a X. kongresszuson a Központi Bizottság beszámolójában hangzottak el Kádár János elvtárs szájából. S bár ez a biztatás a minisztériumoknak, a felügyelő hatóságoknak, az ellenőrző szerveknek lett címezve, szinte egy az egyben feladata a népi ellenőrzés szerveinek és közkatonáinak, a népi ellenőröknek is. Megyénkben 1540 népi ellenőr és mellettük 600 különböző szakértő — a dolgozó nép szinte valamennyi rétegéből —, tevékenykedik, ellenőrzi a célkitűzések megvalósítását, a feladatok végrehajtását. Munkásságuk szinte az egész életre kiterjed, segítségük, fáradságuk gyümölcse ott van az eredményesebb munkában, a hibák — esetenként a bűnök — feltárásában, megszüntetésében és elítélésében. íme, bizonyságul néhány adat a népi ellenőrök elmúlt évben végzett munkájának gazdag példatárából. A Heves megyei népi ellenőrök 278 bejelentésnek jártak utána, 72 vizsgálatot folytattak — a vizsgálati munkanapok száma négyezer-négyszáz — 1215 népi ellenőr ellenőrzött, vizsgált, intézkedett, javasolt. Munkájuk „eredménye”, hogy 44 esetben fegyelmi eljárásra, 17 esetben kártérítésre került sor, és 22 esetben ,,kényszerültek’’ szabálysértési eljárás megindítására javaslatot tenni a felügyeletet gyakorló szerveknek. Sajnos, a fegyelmire és kártérítésre ajánlottak fele vezető állású. Miért teszik, amit tesznek, mi hajtja, mi fűti a népi ellenőröket? Munkájuk párt- munka, része társadalomformáló, jövőt építő munkánknak. Szándékuk: segíteni, időben figyelmeztetni, megelőzni a hibákat, feltárni minden káros elváltozást, leleplezni minden szabálytalanságot, becstelenséget. A népi ellenőrök elismerése elsősorban erkölcsi. Időnként egy-egy apró ajándék, egy-egy pár soros dicsérő levél a munkahelyre. A mérhetetlen segítségért, amit a társadalomnak nyújtanak, meglehetősen szerény ez az elismerés, de ők nem is vágynak többre. Amit viszont joggal elvárnak: amikor kék-piros csíkos megbízólevelüket felmutatják, kapjanak meg minden támogatást. hogy eredményesen végezhessék feladatukat. Mert — ha elvétve is —, előfordul, hogy egyes helyeken nem fogadják szívesen, nem támogatják munkájukban a népi ellenőröket. Igyekeznek eltitkolni az adatokat, felvilágosítás helyett sok a mellébe- 'széles, a magyarázkodás, és előfóidul az is, hogy megpróbálják szándékosan félrevezetni a népi ellenőröket. Ismételten csali hangsúlyozná lehet: a népi ellenőrzés közügyet szolgál, a népi ellenőr a köz érdekében tevékenykedik, s aki, vagy akik ezt a munkát gátolni, akadályozni próbálják, a közélet tisztasága ellen vétenek. A pártnak, a kormánynak, a népnek, kötelessége, hogy minden piEanatban tudja, hogyan valósulnak meg a határozatok, hogyan realizálódnak — vagy esetleg torzulnak el —, a törvények, milyen egy-egy intézkedés hatása. Ez csalt akkor lehetséges, ha jól szervezett ellenőrzés áll rendelkezésre. A népi ellenőrök, a népi ellenőrzés szervei segítsége nélkül ez elképzelhetetlen lenne. A népi ellenőrök tevékenységükkel szilárdítják a szocialista törvényességet, az állami es munkafegyelmet, munkásságuk jelentkezik a termelés, a gazdálkodás hatékonyságában, a tudat, a közerkölcs formálásában. A népi ellenőrök hozzáértő, áldozatkész munkája a szocializmust szolgálja. Tisztelet, elismerés és megbecsülés érte. (papp) m w> Öten a mindennapi italunkért... A KOCKA ALAKÜ, vöröstégla épületet körülölelő kert kapuján „Idegeneknek belépni tilos!” tábla őrzi láng- pallosú arkangyalként a visontai vízmű-gépházat. Az éppen nappali szolgálatban levő Krizsó Alajos, az itt dolgozó öttagú kis közösség brigádvezetője, szíves szóval beljebb invitál. Egy üdülőtelepnek is méltó díszére váló, szépen gondozott, gyönyörű fenyőkkel, magas termetű rózsafákkal szegélyezett udvar fogad. A hatvan méter mély, búvárszivattyús nagy kút közelében ültünk le. A föld mélyén szüntelenül, egyforma ritmusban dobogó, dolgozó gép zaja csak halk zümmögésnek hallik idefent. Sok ezer ember mindennapi italáért dohog ott lenn az a gép. Kétszáz visontai, száznyolcvan halmajugrai család házába jut el innen a víz. Hetven Évi hatmillión! cigaretta Egerből Az Egri Dohánygyárban 15 féle cigarettát és 9 féle szivart gyártanak. Automata gépsorain évente hatmilliárd filteres cigaretta készül, az országos termelés 60 százaléka innen származik. Képünkön: korszerű gépekkel csomagolják a cigarettákat. i pi . . ■ Ám foto — Erezi K. Gyula) közkutat táplál a két faluban és bőséggel ontja a bánya fürdőibe is a vizet ez „az öreg földnek vérét” percenként háromszázötven literes szomjúsággal szívó vasszúnyog. — Nagy a becsülete ennek a kútnak errefele — mondja a tizedik éve itt dolgozó brigádvezető. — A bánya víztelenítő munkálatai egyre inkább kiszárítják a környéket, hol egyik, hol másik kútból tűnik el a víz. Halmajugrán már két hatalmas kutat fúrtak, úgyszólván egyik napról a másikra „megszökött”, elapadt mind a kettő. Ez a visontai kút most a szomszédos falvak fő támasza. Éppen ezért úgy kellene bánni a vízzel, mint valami nagy kinccsel. Mert az is valójában. Mi tulajdonképpen háztartási vízként adjuk, nem pedig a kertek öntözésére. Nagy öröm, hogy Visontán még bőségesen van víz, de gondolni kell a halmajugraiakra is, akik csak azt a vizet kapják, ami itt, Visontán már felesleges.« ÉS BESIET a gépházba; a manóméiért megnézni, „nem folyik-e túl” a víz Halmajon? Nem, nem kell még kikapcsolni a szivaty- tyút — üzen vissza a szomszéd falu a műszer érzékeny mutatójával. Aztán a munkatársakra fordítjuk a szót, valameny- nyien kedves, jó ismerőseim. Ügy vannak együtt, mint egy család. Ez annál is hihetőbb, mivel Málek István sógora, Debrei István meg az unokatestvére a brigádvezetőnek. — A környékbeli kereseti lehetőségekhez képest nem valami „zsíros” szakma a mienk — mondja. — 1700— 1900 forint között mozog a havi fizetésünk. Van viszont egy óriási előnye: sok a szabad időnk. Tizenkét óra szolgálat, huszonnégy szabad. így aztán kiegészítődik a dolog. Nagyon szorgos, a munka végét derekasan megfogó emberek. A szabad 24 órákban is „összedolgoznak”. Együtt építették fel Krizsó Alajos házát, s Debrei Jancsiék ' otthonát is közös erővel varázsolták egészen újjá. (Azóta aztán folyton sürgetik: mikor visz már menyecskéi a mzíiQZ'.il Umt kerül sorra a Málekék építkezése; ott is együtt dolgozik majd a három barát. De az ő „hármasfogatuk” egyáltalán nem jelent a többiektől különállást. — Tűzi Jóska bácsival i* nagyon jól kijövünk. Elérte már ugyan a nyugdíjkorhatárt, de hogy nincs még ki az éve, tovább dolgozik. Bizony, nehéz lesz megszokni, ha már nem lesz itt köztünk. Aztán Kecskés Lászlóról, másik munkatársáról beszél. Hogy milyen szeretettel olío- gatja a gépház körüli rózsafákat, és nem kis büszkeséggel meséli, hogy a „Laci bácsi” fia három éves szakmai gyakorlatát tölti az NDK- ban, mint ifjú elektrolaka- tos... A visontai gépkezelők a* gyöngyösi üzemegységhez tartoznak. Éppen az imént járt itt Krizner Károly művezető. Mint megtudom, jó munkatársuk, jó közbenjárójuk, minden gondjukban, bajukban, akár fizetésemelésről, akár az építkezőknek járó nagyon alacsony vállalati fuvar megadásáról legyen éppen szó. Szakszervezeti üdültetés? Nem, olyan még nem volt a tíz év alatt, majd talán az idén gondol rájuk is az üzemi bizottság. Egy pillanat alatt beborult az ég, futva értünk a gépházba. Óriási víztárolók, sok műszer, egy olajkályha és egy íróasztal. Az épületnek ez az egyetlen helyisége. A gépterem. És nincs öltöző, se fürdő, pedig az itt dolgozók bizonyára nem fehérkope- nyes, glasszékesztyűs munkát végeznek... A GÉPTEREM nyitott ajtajában állunk. Még mindig zuhog. A brigádvezető örül: egy darabig nem öntözik a „csapi” vízzel a kertekei, kevesebb fogy a kútból. Mert most ugyan van elég benne, de ők öten a bőségben is érzik: aranyat ér minden cseppje... T. Mányi Judit 1953. május Hr., k«4l i i i V
