Népújság, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-04 / 103. szám
Hazáink* mezőgazdaságának ndenkori legnagyobb el- ísége, az aszályos időjárás utóbbi másfél évben mert nagy károkat okoz. W. október végétől 1971. tptember 30-ig az országit 20 százalékkal kevesebb ipadék hullott, mint asok- i átlag. Az elmúlt év ok- lerétől idén január végéig óbb nőtt a csapadék- my, s a Dunántúlon elér- a 45, az Alföldön az 55 zalékos aránytr Érthető, $y ebben a helyzetben a IM miniszteri értekezlete Országos Vízügyi Hivatal légiumával közösen fel- ással fordult a mezőgaz- ági üzemekhez, s ebben kérte: mindent tegyenek g az öntözési lehetőségek íél teljesebb kihasználá- érdekében. íz öntözés ügye a halaszt- alan tennivalók sorában elsők közé került. Orszá- Öntözési Operatív Bi- :ság alakult, s napirendkerült a hasonló elneve- ű megyei bizottságok létozása is, a leginkább itett vidékeken. Március- [ az országgyűlés mező- dasági bizottsága is na- ;ndre tűzte áz öntözés, amint a melioráció, a ta- avítás és talajvédelem yzetéről, hatékonyságáról fejlesztéséről szóló jelen- . Április elején pedig ~ arról olvashattunk, hogy »kezdődött az aszály elle- erőteljes védekezés, s a ábbi évekhez viszonyítva ban halad az öntözés :te az országban. égóta ismert, hogy az ön- is milyen jelentős mértékjárulhat hozzá a mező- dasági termelés növeke- éhez. Azt is tudjuk, hogy utóbbi évtized során — mányzatunk hathatós se- ége mellett az üzemek ■ntős erőfeszítéseket tet- az öntözött területek növelésére. Ennék: eredményeként rendszeresnek mondható az öntözés a rizsföl dókéin, sok helyen a szőlővel, zöldséggel és újabban a cukorrépával beültetett területeken. Ugyanakkor azonban tény az is, hogy tavaly — az aszály ellenére — 205 ezer hektárnyi területet öntöztek az országban s ez azt jelenti, hogy az öntözhető területeknek még a felét sem öntözték. Többféle oka van ennek. A szakemberek első helyien említik az öntözőberendezések elavultságát. Ez így igaz, hiszen a gyors amortizálódás következtében egyre több felszerelés szorul pótlásra. Míg 1961—65 között az öntözőfelszerelés 65 százalékban új volt, 1966—70 között ez az arány 14 százalékra csökkent. Ma pedig ott tartunk, hogy a berendezések 10—12 százaléka tulajdonképpen nem használható. Érthető ilyenformán, hogy az idei évtől kezdődően az állam újból könnyítette az öntözőberendezések pótlását. Az eddig 50 százalékos ár- kiegészítés mellett további 20 százalékkal mérséklik a felszerelések árát. Az öntözési kapacitás kihasználását nagymértékben gátolja továbbá a munkaerőhiány, pontosabban az öntözési szakmunkások hiánya. Mindeddig ugyanis nem alakultak ki — csekély kivételtől eltekintve — az öntözés üzemi szervezetei. Bár az utóbbi években nőtt a vízügyi szakközépiskolák és szakmunkásképzők száma, a megvalósult az intézményes szakmai továbbképzés, mégis nagy hiány van csőtelepítőkben, zsilipkeze- lőkben, nincs elég vízőr, aggasztóan kevés az öntözéshez szükséges gépész szakember. Nagy gond ez. különösen ha tudjuk, hogy a technikai' előrehaladás természetes velejárójaként az öntözésnél is elérkezett a technikaváltás ideje, arm azt jelenti, hogy a fejlesztési terveket, elképzeléseket a korábbinál lényegesen magasabb szinten kell megvalósítani. így például világszerte terjed a gépi áttelepí- tésű öntözés. Különböző mozgásrendszerű berendezéstípusok terjednek el szinte egyik évről a másikra. Megfelelően képzett, elegendő szakmunkás nélkül — mint ezt a tavalyi példa mutatja — már a jelen tennivalói sem oldhatók meg nemhogy a jövő feladatai. A kapacitáskihasználásnál mutatkozó hiányosságok között jelentős helyen szerepel az alkatrészhiány, illetőleg a nem megfelelő választék. Az illetékes felügyeleti szervek épp ezért utasítottál!: az AGROTRÖSZT-öt, hogy tegyen intézkedéseket az alkatrészválaszték bővítésére, a szocialista országokból történő imagyobb behozatal árán is. Igyekezzék az eddiginél jobban feltárni és kielégíteni a korszerűbb gyártmányok iránti keresletet. A tennivalók között találjuk továbbá a szervizszolgálat ki- terjesztését a felszín alatti nyomócsöves öntözőtelepekre, szivattyúkra, szórófejekre, az öntözőtelepek rendeltetésszerű használatának előmozdítása érdekében. öntözési gondjainkat nehezíti a kritikus időszakokban helyenként fellépő vízhiány. A meglévő víztárolási lehetőségek fokozott kihasználása mellett sokat enyhít majd ezen a gondon az épülő II. tiszai vízlépcső. Ahhoz azonban, hogy öntözési lehetőségeinket a jelenleginél jobban kiaknázzuk — mint ezt az illetékes kormányszervek hangsúlyozzák — szükséges áttekinteni IV. ötéves tervünk idevonatkozó célkitűzéseit, s egybehangolni a legközelebbi évek feladatainak megvalósítására irányuló erőfeszítéseiket. Mindezek az öntözés műsza- iki fejlesztését célozzák. Kovács Imre Miniszteri rendelet a gondozási díjak szabályozásáról Az Egészségügyi Közlönyben megjelent a szociális otthonokban és szociális intézményekben fizetendő gondozási díjakat szabályozó miniszteri rendelőt. Hatálya a tanácsok, valamint a szociális intézetek központjának irányítása alá tartozó szociális otthonokra és intézetekre terjed ki. A rendelet kimondja, hogy a gondozási díjat az intézményben történő felvétel napjától kell megállapítani és azt a gondozott fizeti. Ha erre nem képes, a gondozási díjat, vagy a teljes díjból meg nem fizetett összeget a tartásra köteles hozzátartozó (a gondozott házastársa, illetőleg gyermeke vagy szülője) fizeti. A gondozási díj megállapításánál a gondozott jövedelmét, készpénzét, ingatlan- és ingó vagyonát, illetőleg a tartásra kötelezett hozzátartozók jövedelmi, vagyoni viszonyait és az általuk eltartottak számát veszik figyelembe. Több egyformán tartásra kötelezhető hozzátartozó esetén a gondozási díjat megosztva állapítják meg. A járadékszerű jövedelemmel (nyugdíj, öregségi, rokkantsági vagy egyéb járadék) rendelkező gondozott jövedelmének 80 százalékát, a munkaviszonyból származó rendszeres keresettel rendelkező gondozott keresetének 60 százalékát köteles gondozási díjként befizetni. A munkaviszonyból származó kereseten felül járadékszerű jövedelemmel is rendelkező gondozott e rendszeres jövedelem összegével növelt keresetének 60 százalékát fizeti gondozási díjként. A rendelet, értelmében a gondozási díj összegét úgy kell megállapítani, hogy a gondozottnál visszamaradó összeg havi 100 forintnál kevesebb ne legyen. Az esetben, ha a szociális intézményben együtt gondozott házastársak, vagy szülők és gyermeke között csak egyiknek van jövedelme, illetve keresete, a gondozási díjat úgy kell megállapítani, hogy a legalább havi 100 forint, visszamaradó összeg a jövedelemmel nem rendelkező gondozottnak is biztosítható legyen. Egy hordó ürügyén A hordó ott áll az ország talán legszebb terén. A klasz- szicista székesegyház és a copfstüusú „lyceum" közötti téren, ahol közel és távolban egyaránt olyan a -park és környéke, hogy szájtátva torpannak meg az idegen turisták. Szájtátva a szépséges környezettől és — a részegektől. Az otromba hordóból vékony csövön folyik a mosogatóié a járda menti csatornába. Mert a higiéniára adnak. A szépségre nem. Es mégsem nagy ügy ez a hordó ügy. Sakkal nagyobb gondjaink vannak, s ha néhány e tárgyban írt cikkünk nyomán tovább vitték volna a megfelelő helyre ezt a hordói, sokkal nagyobb örömeink között nem tűnt fel volna ez óriásnak. A hordó immáron csak ürügy, hogy kapcsán az illemről meditáljunk: illik-e válaszolni, vagy sem? Mert cikkeinket ez ügyben, eme hordó üzemeltetője, az Eger—Gyöngyös vidéki Pincegazdaság, még válaszra sem méltatta. Igaz ugyan, hogy törvény van a választ adást illetően, az is igaz, hogy mi mégsem a törvényekre, hanem az illemre apellálva vártuk a pincegazdaság válaszát. Mindeddig hiába! Szót emeltünk az egri vízművek néhány intézkedése kapcsán. Még velünk vitatkozó választ sem kaptunk, sem mente- getődzést, sem tiltakozást, sem érveket, sern méltatiankodást. Egyetlen szót sem. Illetlenség ez, vagy hányaveti közömbösség? Beszámoltunk arról is, hogy hosszú esztendők óta nem jut dűlőre az egerszalóki magas hőfokú termálvíz ügye. Vártuk a választ az illetékesektől, elsősorban talán a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztályától — egyetlen szó, egyetlen reagáció sem jött. Sem magyarázat az ügyben, sem bírálata a cikknek, egyetértés sem, de tiltakozás sem. Illetlenség ez, vagy a kellő felelősség hiánya? Az újságírót, személyesen e sorok íróját sem érdekelné különösebben az egerszalóki gyógyvíz ügye például —, ha nem. érezne közösségi felelősséget közös dolgaink iránt, s ha szakmai kötelessége nem hajtaná, hogy hivatásának megfelelően foglalkozzék társadalmi életünk visszásságaival is. Lehet az ügy látszólag kis ügy, semmit sem mondó ügy, de ezreket bosszantó, vagy lehet nagy, milliós értékű, bár ma még csali néhány embert érintő. Lehet hordóról szó egy város közepén és lehet egy százmilliós gyár építéséről a város szélén. Az újságíró, szakmája iránti tisztelettel, a közvélemény „megbízottjaként” a nyilvánosság élé tárja az örömök mellett a gondokat is, néha bizony meg is botolva következtetéseiben, de sohasem botolva meg szándékaiban. A tájékoztatás és tájékozódás elemi joga minden magyar állampolgárnak ! Heves megyében is! Egy megyei lap ugyan nem jelenik meg milliós példányban, s nem jut él az egész országhoz — bár így ez sem igaz —, de eljut egy megyében százezer emberhez, ennek a megye lakóinak egyharmadához legalább. A z újsággal szemben lehet ugyan tapintatlan és illetlen bármely cég, vagy vállalat — bár a tapintatlanság nem jogi lehetőség —, de semmiképpen sem lehet az százezer emberrel szemben. Amennyiben azonban ezek a cégek és intézmények — szerencsére ezek vannak a .legkisebb számban.! —, úgy vélik, hogy illem rájuk nem kötelező, csak legmélyebb sajnálkozásunkat tudjuk kifejezésre juttatni. A ránk kötelező iliem keretein belül. Gyurkó Géza Maguk alatt gyújtottak tüzet Az elnököt letartóztatták, a szövetkezetét feloszlatták Ügy is mondhatnánk; „lőttek” egy karriernek. Mert a rendkívül fantáziadús, de anyagilag és erkölcsileg fölöttébb ingatag egri Tüzeléstechnikai Ktsz fölött az Egri Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága már kimondta a végleges áment. Pedig micsoda sikerről álA MÁR VERSENY. lett az a javából. Valami sfajta meggondolásból; tött úgy a Mátravidéki iipail Vállalat, hogy iyrédén szakboltot nyit. ány méterrel a GYÖNGY. )V ottani élelmiszerüzle- nellett.- Naponta tíz kiló keret kérek a sütőipartól — ídta Virág Ferenc, a vetkezeti üzlet vezetője. — sem fogy el mindig. De em nem azt a kenyeret lítja a sütőipar, amit a it szakboltjába küld. íg csak a szövetkezeti üz- k .árusítottak kenyeret a jégben. . naponta egyszer ént szállítás, az is ál tain a zárást egy órával 'előző időben. Elképzelhe- micsoda tumultus, elége- enség származott ebből. >közben senki sem tudott t egy fél kiló kenyeret i venni a faluban, mert > mind elvitték. orsós Benjámin, a köz- . tanács elnöke egyetér- az elmondottakkal Hoz- ;tte még, hogy a kenyér őségé ellen gyakran hang- : el panasz. A tanács teste tehát úgy döntött, y felajánlja a segítségét ütőiparnak: nyisson szak- tot a községben. Ez meg iörtént. «gfeljébb ötven métert l meglMuú a két üzlet köKét pékiislet egymás mellett Nagyrédén zött. A kenyérben mérhető távolság azonban óriási. A szaküzletben roskadásig telve a polcok, a szemre is mutatós kenyerekkel. Naponta kétszer szállítanak teljesen friss árut. A gépkocsivezető szerint a vállalat legmodernebb üzemének a termékét viszik Nagyrédére. Kap a szövetkezeti üzlet is kenyeret. Azzal a járművel szállítják azt is, amivel a szaküzlet áruját. De nem ugyanazt a kenyeret, nem abból az üzemből és csak a délutáni órákban. Naponta hét mázsa kenyér iogy el a szaküzletben hét közben, szombaton viszont 11 —12 mázsa. Amióta a szaküzlet megnyílt, lehet itt venni kiflit, zsemlét, fonott kalácsot, bejglit, buktát, perecet és rozscipót. Nagyon örül. nek a rédeiek a kifogástalan ellátásnak. Megállapítják, amíg csak a szövetkezeti üzletek kínálták a pékárut, egészen gyenge volt a minősége. Az elmondottakból kitűnik: a vevőért folytatott versenyből a sütőipar került ki győztesen.. Közel százezer forintos havi bevételtől esettel a szövetkezeti üzlet ennek nyomán. Csupán azért, mert minőségileg sokkal jobb árut kínál a sütőipar saját szaküzlete, mint a szövetkezeti bolt. Könnyű így versenyezni. KÉRDÉS: illik-e így versenyezni? A rédeieknek igazuk van a maguk szempontjából. ök jól jártak. A sütőiparnak is igaza van a saját szempontjából. Ő is jól járt. Most már csali annyit kell tenni egy községben, ahol jó kenyeret akarnak vásárolni, hogy a sütőiparnak fel kell ajánlani egy üzlethelyiséget: árusítsa ott a saját termékeit. A szövetkezeti és az élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek pedig kapják a gyengébb minőségű kenyeret. Eszi, nem eszi...! Ez már így megkülönböztetés, nem illik egy szocialista élvekre épülő vállalathoz, még a konkurrencia jegyében sean. Egy dologra mindenkeppen jó: ráirányítja a figyelmet arra, hogy a sütőipar termékei nem azonos minőségűek. Tehát fel kell fejlődnie mindenütt a jobb minőség szintjére. Addig is úgy hozná az illem, hogy osztozzon a kereskedelmi partnereivel a különböző minőségben testvériesen, azonos arányiban. És ilyen, azonos feltételek mellett mutassa meg: mit tud! Akkor legyen konkurrencia a- jobb kiszolgálásért, a jobb ellátásért, a kedves vevő elismerésének elnyeréséért. De úgy, hogy én a jobbat megtartom magamnak, neked pedig odaadom a rosz- szabb minőséget, nem illik és nem szabad vetélkedni semmiféle elvinek feltüntetett indok alapján. Hogyan lehet ilyen módon lejáratni egy kereskedelmi partnert, erre a nagyrédei példa a legékesebb. És ez már jogi kérdés, ez már hitelrontás, emiatt már lehet jogorvoslást is kérnie a megkárosítottalak. SZÖVAL: nem a vevő érdekeit szolgálja csupán. Ez a szépséghibája. Sajnos. ÍG. Molnár F.) modozott, micsoda karriert tervezgetett a furcsa kis ktsz — ahogyan a városban becézték — vezérkara. Olvasóink közül talán még emlékeznek a „Tyúkszem és egyéb lábfájdalmak” című cikkünkre, amelyben hírül adtuk a város, a megye lakosságának, hogy amennyiben — többek között — ' V'M-rendszerű cserépkályha- olajégőre és tyúkszemeiket ápoló pedikűrre van szükségük, elég csak tárcsázni a Tüzeléstechnikát és néhány perc múlva már nyithatják is lakásuk ajtaját az olajégő-szerelők előtt. Emlékeztettük többek között az illetékeseket a Minisztertanács Tanácsi Hivatala 100—26/1970. számú körlevelére is, amely a következőkre hívja fel az állami felügyeletet gyakorló tanácsok figyelmét a szövetkezetek alapításával kapcsolatban; „Meg kell akadályozni az olyan szövetkezetek alakulását, amelyek néhány ember nyerészkedése miatt jönnek létre.” A Tüzeléstechnika azonban mégis beszerezte a szükséges okmányokat, s a kezdeti bizonytalanságok után munkához, bizonyításhoz látott — ahogyan akkoriban az elnök mondta — a lelkes kis kollektíva. Gyártották, szerelték az olajégőket, ez év márciusában a VM-rendszerű cserép- kályha-építés előnyeiről, a kémények megóvásáról, a magyar kerámiaipar és a cserépkályha-olajégők történetéről még országos ankétet és üzleti tárgyalásokat is szerveztek nevükhöz és profiljukhoz illően a Technika Házában. A bizonyítás azonban mindezek ellenére sem sikerült. „Pártokra” szakadtak a dolgozók, az egyik csoport a régebbi, a másik az új vezérkart támogatta. Az általuk világhírűnek titulált olajégőkkel is egyre több baj volt, gyakran elfogyott a munka, s még gyakrabban a pénz. Hogy heteken át mégis fizetett a szövetkezet, az elsősorban az elnöknek köszönhető, aki viszont annyira belelendült az anyagiak előteremtésébe, elosztásába, hogy végül is — korábbi, hasonló vállalkozásokban szerzett érdemeit is figyelembe véve — letartóztatták, a szövetkezet működéséhez szükséges engedélyeket, okmányokat pedig a városi tanács végrehajtó bizottsága vonta be. Már tart a vizsgálat, így rövidesen részletesen is megtudjuk: mi volt a szövetkezet banánhéja, kinek, s mennyi része van a Tüzeléstechnika összeomlásában. Annyi azonban máris biztos: a szövetkezet az 1971-es népgazdasági évét nem kevesebb, mint 1 600 000 forint tartozással zárta. Nem utólagos okoskodás, de előre sejtettük a ktsz sorsát. Az 1971. október 30-án megjelent cikkünkben meg is írtuk aggodalmainkat, véleményünket. , A történtek bennünket igazoltak: az egri Tüzeléstechnikai Ktsz összeomlott, úgy is mondhatjuk, hogy maga alatt gyújtott tüzet. — koós — MSmitan £1 1972. május 4„ csütörtök t
