Népújság, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-07 / 81. szám

— Megvallom, sokat töprengtem, amíg elhatároztam, hogy jelentkezem párttagnak. Nem, nem a hovatarto- zás jelentett számomra problémát. Tizennyolc évesen, diákként is eldöntheti az ember, hogy hol a helye. Egyedül csak az nyugtalanított, hogy megértenek-e. Nem vagyok éppen zárkozott természetű, egyesek szerint — csípősebb nyelvű osztálytársnőim fogalmaznak így _ túl gyoi-san is pereg a nyelvem; mégis zavarban voltam, amikor arra gondoltam: hogyan is indokoljam majd elhatározásomat. Attól féltem, hogy nem vesznek fel, hogy elutasítanak. Amikor mindezt elmondtam osztályfőnökömnek, megnyugtatott, s bíztatott: mondjak el mindent úgy. mintha magamnak fogalmaznék, szóval úgy, ahogy érzem.

ÍGY TETTEM, felvettek... Azt kérdezte, miért lettem tizenévesként párttag. Úgy mondom el, ahogy felvétel előtt. Gyermekkorom óta szüleim tartom példaképemnek olyan emberré szeretnék válni, mint amilyenekké ők lettek. Apám húsz eve párttag, anyám fizikai mun- ' kasként kezdte, s nemreg került csak íróasztal melle,

a d minisztratív munkakörbe.

Azt hiszem, ez is mond valamit. Magamról mit is mondjak? Mindig szerettem a mozgalmi munkát, kiváló útlöiővezető leltem, Kiölésként, az alapszervezetben a kulturális munkát csináltam a legszívesebben. Igen. mert szeretem az irodalmat. Az utóbbi években sokat beszéltek a KISZ-élet hibáiról. Ügy érzem, hogy a külső szemlélőnél sokkal többet lat az, aki együtt halad korosztályával. Őszintén örültem, amikor — ennek már két éve lesz — nálunk, az egri Gárdonyi Géza Gimnáziumban különböző korúakból allo aiupszervezeteket indítottam kísérletként. Ügy éreztem, hogy így az eddiginél sokkal színesebbé lehet formál-1 ni. a KISZ-élet mindennap- fait. Nem valami világren-. gető dologra gondolok itt.' hanem arra. hogy mindenár azzal foglalkozott, amit- sze-1 relelt, azokkal együtt művelődött, szórakozott, akik hozzá hasonlóan gondolkodtak.

Ml, FIATALOK, mindent a szó szoros értelmében, tisztán értelmezünk. Ebből a szempontból én aztán sajá-J U>s alkat vagyok, makacsul hiszek abban, hogy semmi, sem lehetetlen, legfeljebb, az't ember lusta vagy tehetetlen.j Csak egy példát erre. Szü- leim arra akartak rávenni, hogy az újságírást válasz-l szám élethivatásul, ugyanis a családban nem egy újság-| író-rokon van. Én mégis, másképp döntöttem, népmű-^ velő akarok lenni. Sajnos,

E eb récén ben nem indul, ilyen szak. ezért előbb el- ! végzem \ü magyar-történe- ; lem. vagy a magyar-orosz

szakot, s utána megyek fa-j lura. népművelőnek. Sokj ismerősöm mondja. hogy nem érdemes, mert befellegzett már a falusi népművelésnek. a televízió korszakában otlhonülők lettek az emberei«. Nem hiszek ebben:

úgy érzem, rendkívül sok múlik a népművelő egyéniségén: közel kell jutnia az emberekhez, személyesen kell megkeresni őket, tudakozódni igényeik felől. Valamikor így csinálom majd. Ha ez az út sem járható, találok mást, hiszem, hogy valamit csak bizakodással lehet kezdeni.

AZT IS MONDTÁK már, nem is kevesen, hogy semmi hasznom nem lesz aból, ha szókimondó leszek, csak csalódás és számtalan keserűség ér majd felnőtt koromban. Nem tudom más hogyan ítéli meg ezt, de én úgy érzem, hogy a tanácsadók magukból indultak ki, mert számomra a hallgatás elviselhetetlen érzés. Ha valamit helytelennek találok, mindenáron meg kell mondanom. Megszóltak már nemegyszer amiatt, hogy" akkor is kinyitom a számat, amikor nem kellene, amikor látszólag csip-csup ügyekről van szó. Igaz, de mi lehet rendkívüli egy gimnazista életében. Különben, is kis álTizenéves hitvallás

iásfoglalások összességéből ötvöződik minden nagy elhatározás. Ötvöződik... de szakszerűen fejeztem ki magam. .. erről jut eszembe a kémia, s ennek kapcsán az, hogy milyen kár, hogy nem értek sokat a természettudományokhoz. Irigylem a matematikust, a vegyészt, aki kézzelfoghatóan alkotó munkát végez. Sajnos én a humán tárgyakat kedvelem, itt aztán nem könnyű azonnal eredményt produkálni. Sebaj, ezen már nem lehet változtatná.

SZÖKIMONDÁS, KELLEMETLENSÉG? Diák vagyok, valóban adódtak emiatt apróbb nézeteltéréseim. Tévedtem is, de minden esetben elismertem. Ha meg tudtam, hogy igazam volt, sosem haboztam ellentmondani, vitázni. Egyszerűen nem tudom elviselni, hogy hallgassak, amikor szólnom kellene. Elismerem, később, majd felnőtt korban nehezebb lesz egyszer-kétszer. Szívesen vállalom, mert tudom, hogy a szókimondás állásfoglalás. Sokfajta ember van, olyanok is akadnak, akik számára csak egy fontos, az önérdek. Szerintem a párttagkönyv még nem tesz kommunistává valakit, csak akkor válik azzá az ember, ha nap mint nap bizonyítja hitét. nemcsak hangzatos sza- vakkal, hanem tettekkel is. Én így értelmezem a hovatartozást. Nem is tudnám másképp, bármennyire akarnám.

Egyébként olyan vagyok, mint a többi diáktársam: tizenéves. ..

Elmondta:

PÉTERI TERÉZ

Jegyezte:

Pécsi István

Miháltz Fái kiállításáról

A Műcsarnokban nyütmeg Miháltz Pál festőművész tárlata.

Miháltz szentendrei művész, bár most kiállított képeinek nagy részét más városok, elsősorban Esztergom és Sopron házai. Utcái, terei ihlették. Az alkotások — 51 tojás tempera-festmény és 38 különböző grafika —. mindössze három év tevékenységének eredményét mutatják be. Méghozzá olyan három év termése ez. amelynek egy részében a művész közelebb állt a soha-többé-alkotni- nem-tudáshoz, mint az élethez. Nagyon súlyos betegséget vészelt át a művész, s hogy most ismét örömmel üdvözölhették a barátok és ismerősök a kiállítóteremben új műveinek bemutatása alkalmából, azt nagyrészt hatalmas élni és alkotni akarásának eredménye. S bár képein — természetesen —, a nehéz korszak rajta hagyta bélyegét. az a mély, lírai humanitás, amely Miháltz műveiben rejlik, most is szétzúzta a melankólia bilincseit. Grafikái között találunk olyan lapokat, amelyek a műfaj lehetőségeit kihasználva — a gyors munkát, a pillanatnyi benyomás, hangulat rögzítését —, olyan derűs optimizmust sugároznak, hogy szinte feledjük a szenvedés közelségét.

A három terem közül, amelyeket Miháltz alkotásaival rendeztek be, az, amelybe a látogató először lép, a művész grafikáit mutatja be. A már előbb említett bizakodó hangvételű lapok mellett — amelyre talán legjobb példa a Nyári napsütés, vagy az Összebújt házak —. már ebben a teremben találkozunk olyan képpel, amelyen érződik az elmúlt korszak tragikus nehézsége. Nemcsak arra gondolok, hogy a színválasztás eleve eléggé sötét, nemcsak a Kis tér este bar- násvöröséré, vagy a Karosszék vörös-fekete saljára, hanem arra, hogy olyan témákhoz nyúl a mester, mint például A napraforgó halála.

Miháltz művészete mindig problémát okozott a katego- rizálóknak. öt ugyanis nem lehet beskatulyázni. Művészete mindig a természethez, a látványhoz^ tapad, de ugyanakkor él is távolodik tőle. Ugyanis képei elképzelhetetlenek a táj adta és sugallta elemek nélkül, de ha nem találnánk meg bennük a művész humanista életszemléletét, ismét csak helytelenül közelednénk képeihez. Élni akarás, életöröm, emberszeretet. a természet sze- retete — mindezek benne vannak a képekben. Hogyan, miként? Ezt leírni, elmondani nem lehet: hiszen éppen azért van szüksége a művésznek az ecset segítségére, mert csak azzal tudja mindezt kifejezni. Az azonban biztos, hogy nekünk is úgy kell közeledni az alkotásokhoz, ahogyan azt a művész megfestette: teljes őszinteséggel és nyíltsággal. Arra, hogy a művész így alkot, egyértelmű biztosítékot nyújtanak a másik két teremben kiállított festményei.

A több mint félszáz tempera közül is kiemelkedik a művész három önarcképe. Ezek már csak témájuknál fogva is, leginkább szószólói lehetnek a művész szemléletének, s ez a három munka valóban azzá is lett: a tárlat legdrámaibb, legszínvonalasabb alkotásai közé tartoznak. Az önarckép I. színei hidegek, csak a nap vörös korongja, s ennek visszfényeként a nyakon jelentkező vörös csík hoz bele némi melegséget. Ez azonban szinte teljesen elvész a megfeszített. meggyötört arckifejezés miatt. Hiszen egyáltalában jelenthet-e melegséget az éppen lebukni készülő nap? S vajon miért épp a nyak köré von vörös szalagot a visszfény? Az elmúlás réme kísértette a művészt.

Miháltz Pál: önarckép III.

(Foto: Kovács Ferenc)

Az önarckép III. sárgásbarna színei a halni készülő természetet idézik, s egy törékeny, sokat szenvedett férfi arcvonásait rajzolják elénk, döbbenetes erővel.

Az önarckép III. színei térnek vissza Stáció I., Stáció II. és az Utolsó stáció című képein, amelyeken az elmúlás gondolatával már bibliai kereteken belül foglal, kozik a művész. Szinte mindenütt a pusztulás, az utolsó, végső búcsú gondolata kísért. A Műemléképület Sopronban, a Bejárat a romokhoz, az Öreg kapu, a Triptichon mind-mind egy fájdalmas jajszó. Az elveszett kert (Szentendre) visszahozza még közén!« azt, ami közben valóban elveszett: a régi szentendrei művésztelepet. S mintha a Távozás alakja is örökre elmenne közülünk ...

A megnyitón örömmel tapasztalhattuk, hogy az önarcképek sorsüldözött modellje fölött, aki szinte már reményét vesztette, győzött a festő, az alkotó művész, aki soha nem veszítette el hitét és bizalmát. Legyőzte a „balsorsot”, hisz csak „beleremegett”, s tettre készen várja az eljövendő — „mert jőni fog, mert jőni kell” — „víg esztendők”-et.

Chikán Bálint

Ct/uGoca e

a

21.

Kinyílik a bölcsőde ajtaja — s Géza jelenik meg a küszöbön.

Meglátja a feleségét — megtorpan.

Hosszú ideig néznek egymásra, mozdulatlanul.

Aztán Anna szemét elfutják a könnyek, eltorzul az arca. s menekülésszerűen rohan hazafelé.

Csonka vezetőségi ülés — Csegei nem is szorgalmazta, hogy mindenki itt legyen, így, rajta kívül csak Géza, Zsuppán, Selyem Zsiga, Sá- ray úr, a főkönyvelő és egyetlen öreg parasztember van jelen. Egy kislány vezeti a jegyzőkönyvet.

Zsuppán indulatos, megvető arccal, Géza teljes apátiában ül a helyén. Látszik, hogy nem itt járnak a gondolatai, csak néha-néha tud annyira erőt venni magán, hogy figyeljen.

— ... Pártunk mélységesen elítéli az anarchiát, a demokratizmus minden megsértését. — Folytatja Csegei. — Ez. amit Zsuppán csinált, kimeríti az önbíráskodás fogalmát. Ezért javaslom a vezetőségnek, hogy Zsuppánt a: elnökhelyettesi posztról váltsa te!

Csend.

— Tessék, szóljanak hozzá — biztatja őket Csegei.

Az idősebb paraszt szólal meg.

— Az öregek munkáját meg kell becsülni. Nem azért mondom ezt, mert én is öreg vagyok — ti is azok

lesztek. Ha valaki megsért egy idős embert és olyasmivel vádol . . én megértein Zsuppánt, hogy odaütöit. Az én legénykoromban, ha valaki szidta az anyámat, bicskát húztam.

— Mint magánember, mindenki megteheti, hogy odaüt — oktatja ki Csegei.

— Legfeljebb a rendőrség elviszi garázdálkodásért. De mint funkcionárius, nem teheti meg. Ez a különbség, öregapám.

Csorvás, a főkönyvelő szólal meg.

— Mindenki tudja Zsup- pánról, hogy nem tud uralkodni az indulatait. —Zsup- pán elképedve bámul rá, talán még beszélni sem beszélt Csorvással soha. — Miféle vezető timber az ilyen? Nem akarom az ösz- szes esetet felsoro '.ni, de legutóbb például azzal fenyegetett meg egy ] újságírót, hogy összetöri 4 pofáját. ... Véletlenül még itt voltam az irodán, minden szót hallottam.

Csegei diadalmajsan néz a jegyzőkönyvvezetői kislányra:

— Jegyzi?

Géza felfigyel. 'Magán érzi Zsuppán követelőző tekintetét.

— Nem kellett volna ..'. — kezdi, de nem bírja folytatni.

— Mit nem kehett volna?

— kiált ja Zsúppá r számon- kérően. — Megpofozni Selyem Zsigát, vagy visszavenni. Minek vetted vissza?

— Ez nem t irtózik a tárgyhoz! — kopog Csegei.

Zsuppán megvetően néz végig rajtuk.

— Lenne csak keserű a hatalom, majd ne\n gyilkolnátok érte egy máit!

— Nem a hotelomért — védekezik Géza. — Nincs nekem abból semmi hasznom ...

— Nincs?... ■- ké. Zsuppán. — Csak az a haszon, amit tárgyakban fel lehet mutatni? Csak a Imái autó, a perziaszőnyeg?

Hát a vezetés? Hogy tíz év alatt átalakítottál egy falut? Hogy a semmiből teremtettél valamit? Hát a szabadság? Hogy mindig azt teszed, amihez kedved van?

— Azt teszed, amit kell — védekezik Géza.

— És most vissza kellett venned?

— Én el sem akartam küldeni.

Zsuppán megvetően:

— Mert semmivel sem vagy különb, mint ők.

Csegei körülnéz:

— Szavazzunk!

Géza és az öreg paraszt kivételével megszavazzák Zsuppán leváltását.

Zsuppán feláll, hogy elhagyja az irodát.

— Leváltottatok, rendben van. De csalódtok, ha azt hiszitek, hogy visszamegyek a Vagongyárba. Nem megyek vissza. Engem itt mindenki ismer, az én szavamnak itt akkor is hitele van, ha nem vagyok vezető. Én itt maradok. Ügy vigyázzatok, hogy rajta tartom a szemem mindenen!

Csegei az autójával kiviszi Selyem Zsigát a szőlődombra. ahol ma reggel kezdték a szüretet. Zsiga a borkombinál előtt: a diófa árnyékába ülteti Ősegeit, ő eltűnik, s nemsokára pókhálós palackkal, poharakkal tér vissza.

— Aranydíjas — mondja büszkén s tolt a poharakba.

Csegei a napfény felé emeli az italt. Jókedvű, elégedett.

— Kihúztuk a tn-rigJogát! — és Zsiga meglxr ránkoz- va látja, hogy egy hajtásra leönti a csodálatos bort, amit forgatni, ízlelgetni, gurgu- láztatni kellene a sséjfcss,

míg ki nem adja minden

titkát.

Csegei újra tölt a poharába. Megissza. Jelentősen néz Zsiga szemébe.

— Jövőre te leszel itt az elnök, én meg a föagronó- mus.

Zsiga bámul. Nem ért

semmit.

— Negyvenéves vagyok — mondja Csegei. — Húsz éve dolgozom a mozgalomban. 56-ban a forradalmi bizottmány, vagy mi a rossebnek hívták, felakasztat, ha idejében meg nem logok .. . Én még mindig itt rohadok a járásnál. A Moravek, akivel együtt kezdtem, már országos főember... Itt megvan a fix, isten bizony, csak annyi, hofjy minden fizetéskor az a régi vicc jut eszembe, hogy aszongya a magyar munkás: én úgy csinálóI:, mintha dolgoznék, ők meg úgy csinálnak, mintha fizetnének. — Felcsillan a szeme. — Egy téesz?.,.

m

lehetne az elnöknek? Tizenötezer! Havonta! Törvényesen! S me,llé a prémium, ez az ... A tagság megszavaz mindent, ha úgy van neki tálalva... A Szabó, aki kit éve ment ki területre, már villát épített Siófokon... — Önt a poharakba, megisz- szák. — Téesz-elnöknek lenni vagy nagy felelősség, vagy nagy buli... Erről van szó, b arátocskám.

— Nem értein — mondja Zsiga. — Rám mi szükség van? Ha főagronómus akarsz lenni, gyere ki főagronó- musnak.

Csegei nevet.

— Nem vesz fel a Niklai. Közgyűlés elé viszi az ügyet, s az elutasít... 56 előtt begyűjtő voltam. Sajnos, emlékeznek rám a parasztok.

Zsiga tölt, Hallgat.

— Az emberek szeretik — mondja aztán. — Nem tudom elképzelni, hogy leváltsák!

— Azt bízd csak rám! —

Aranybánya, öregem. Aranybánya! '

— Nem mondhatnám — mondja Zsiga fancsalian. — Egy éve itt vagyok, de még csak a házam alapjait tudtam lerakni.

— Mert a Niklai hülye, puritán ember; Neki nine szíve Iviö piizi felvenni, mint amennyu a traktorosa kei is!... Egy ekkora téesz- b?::t tudod tne&uut fizetésé

legyint Csegei fölényesen!—. Az emberek mindent megszavaznak, ha úgy van nekik tálalva. Majd mozgósítom a megyénél, meg a járásnál a barátaimat, kivonulunk nyclc-tiz autóval, úgy meg ’olgo'zuk a gyűlés'. hogy a végén egyszerűé i nem tudnak mást csinálni az emberek, mint amit mt akarunk.

IjolyiaijtuQ

*

r

i

4