Népújság, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-20 / 92. szám
fl szovjet sakkszövetség nyilatkozata ,,A Szpasszkij—Fischer sakkvilágbajnoki páros mérkőzés helyszíne körüli huzavonáért teljes mértékben a FIDE vezetőségét és Fischert terheli a felelősség” — hangoztatja a szovjet sakkszövetség legújabb memoranduma: „Március 20-án Amszterdamban a jugoszláv, az izlandi, az amerikai, a szovjet és a nemzetközi szövetség képviselői alá- írták a páros mérkőzés helyszínére, és díjazására vonatkozó megállapodást. Fischer néhány nap elmúltával megtagadta e dokumentum elismerését, és újabb követelésekkel lépett fel. Emiatt a jugoszláv szövetség lemondott a rendezésről, és Reykjavik is fontolóra vette, hogy megtartsa a páros mérkőzés második fordulóját, a holland szövetség pedig elhárította Max Euwe kérését, azzal kapcsolatban, hogy vállalja-e az első forduló lebonyolítását Fischer végnélküli követelései és a FLDE engedékenysége nehéz helyzetet teremtettek. A nemzetközi szövetség magatartása a mérkőző felek iránti nem egyenlő elbánásmódot jelzi” — írja a TASZSZ. A nyilatkozat megemlíti, hogy a szovjet szövetség nem találta igazságosnak az első kompromisszumos megoldást, azt, hogy két városban rendezzék a találkozót. Ennek ellenére késznek mutatkozott a megállapodás szigorú betartására, és őszinte reményét fejezte ki: „becsületes küzdelemben dőljön el a világ- bajnoki cím sorsa”. A FIDE titkárságának április 14-én nyilvánosságra hozott kommünikéjéből világosan kiderül, hogy a megállapodás felrúgásáért az amerikai fél a felelős. A FIDE vezetősége nem tanúsított következetes magatartást, hogy döntéseinek tiszteletben tartását kikényszerítse, s lényegében Fischer cselekedeteit következmény nélkül hagyta. A labdarúgó EB történetet A VII. csoport győztese: Jugoszlávia Rajkó Mitics szövetségi kapitány vezetésével kezdte meg az Európa-bajnoki szereplést, s Vujadin Boskov irányításával fejezte be. Mégpedig csoportgyőztesen, ami megfelel a hagyományoknak, hiszen Jugoszlávia legjobb tizenegye kétszer már a döntőig jutott Európa válogatottjainak nagyszerű mérkőzéssorozatában. A mostani csoportgyőzelmük, legalábbis a kívülről szemlélőnek egészen biztosnak, köny- nyűnek látszott. 1970. végén Nyugat-Európába utaztak, l:l-re játszottak Hollandiával, utána 2:0-ra legyőzték Luxemburgot, ezzel csoportjukban a második helyen fordultak az NDK mögött (Hollandia 1:0, Luxemburg 5:0), amely még gólt sem kapott. Minden szakember biztosra vette, hogy a két csapat között az első, a Lipcsében sorra kerülő találkozó dönti majd el az elsőséget. így is történt. A jugoszláv csapat, mint oly sokszor, „felnőtt” a nagy feladathoz, s imponáló biztonsággal szerezte meg a számára annyira értékes két pontot, ellenfele otthonában. A mérkőzés tulajdonképpen már az első 20 percben eldőlt: hiába űzte, hajtotta kedvenceit a 100 ezres nézősereg, Dzsajicsékat nem lehetett nyugodt, de tempós, körültekintő játékukból kizökkenteni. A hibákat pedig azonnal kihasználták. Így a 12. percben Weise átadását elcsípte Obiak, középre játszott, s Filipovics fejessel szerezte az első gólt. A másodikat nyolc percre rá Dzsajics lőtte. Hiába volt az NDK csapatának minden igyekezete, jubileumi, 100. mérkőzésük 2:l-es vereséggel végződött (a 70. percben Lőwe szerezte a szépítő gólt), s ezzel EB-s reményeik füstbe mentek ... A szakemberek tehát jó jósoknak bizonyultak. Az NDK kikapott még Hollandiától, s a jugoszlávok végül még azt is megengedhették maguknak, hogy az utolsó selejtezőn 0:0-ra játsz- szanak Luxemburggal, amely mérkőzésen viszont az igazolódott be, hogy ha félvállról kezelnek egy ellenfelet —ez pedig gyakran, megtörténik — bizony kellemetlen meglepetéseket is tudnak okozni a szurkolóknak. Hogy ez mennyire így van, annak alátámasztására két eredmény: Zágrábban 2:0-ás győzelem a világbajnoki bronzérmes NSZK ellen, Újvidéken pedig l:0-ás vereség Romániától — barátságos mérkőzésen. A jugoszláv válogatott — a múlttal ellentétben — ma már nem változik állandóan. Ez a tény különösen az EB folytatása előtt jelentős, hiszen jól összedolgozott együttes indul majd újra a küzdelemben. Ha az ember jugoszláv labdarúgó szakembert vagy szakírót kérdez meg arról, hogy vajon kik is válogatottjuk erősségei, sorolják: — A két szélsőhátvéd, Ra- mijak és Sztepanovics, a remek középpályás: Nikezics, vagy Obiak, Jerkovics és Acsimovics. Elöl pedig Dzsajics, Petkovics és Filipovics. Akárhogyan számoljuk ez már nyolc játékos, a „nagy” csapat gerince tehát megvan, sőt még tovább variálható. Sokan szeretnék, ha például Krivakucsa játszana balhátvédet, ebben az esetben a bal oldalt teljesen a Crvena Zvezda adná (Krivo- kucsa, Acsimovics, Dzsajics), s akkor Sztepanovics akár a középpálya jobb oldalán is szerepelhetne, hiszen neki teljesen mindegy. Boskov közeli munkatársai biztosak abban, hogy a jugoszláv EB csapat elsősorban ezekre a játékosokra épül és vívja majd a negyeddöntőt és a további mérkőzéseket. As ötödik forduló után is veretlenek Egri Finommechanika— MEAFC 61 ál (29:22) NB Il-es férfi kosárlabdamérkőzés, (Miskolc. V.: Há- vel, Mészáros. Rendkívül idegesen kezdett az egri csapat. Sorra hagyták ki a „ziccerhelyzeteket”, s csak jó védekezésüknek köszönhették, hogy nem szerzett jelentősebb előnyt a MEAFC. A 14. perctől kezdve átvette a játék irányítását a Finommechanika és néhány szép támadással hétpontos vezetésre tett szert. A második félidő első 8 percében eldőlt a találkozó: az egriek 44:24-re húztak el. Ezután csökkent az iram, kevés jó akciót láthattak a nézők, s legfeljebb a rendkívül gyengén bíráskodó játékvezetők ítéletein „szórakozhattak”., Sipos, Vass és Busák kipontozódott, de a MEAFC erejéből már csak a szépítésre tellett Nagyon értékes győzelmet szerzett az Egri Finommechanika, s így az 5. forduló után is veretlen. Eger: Sipos (4), Kiss (17), Zachar (12), Vass, Korepta (18). Csere: Busák (8), Mer- czel (2), Németh, Sipeki. Edző: Ifj. Csányi Barna. INNEN-OM MÁM Április 23-án, vasárnap Tatabányán 16.30 órakor kezdődő Tatabánya-Egri Dózsa NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzésen Vízhányó játékvezető bíráskodik. * Nagyobb meglepetés nélkül folytatódott a küzdelem a megyei kézilabda-bajnokságban. A forduló találkozóin nyújtott teljesítmények közül az Egri Tanárképző Főiskola és a Gyöngyösi Építők csapatáé emelhető ki. Eredmények: Férfiak: Gáspár SE—Hatvani Szövetkezet 20:19 (9:10), Egercsehi—E. Tanárképző 13:20 (8:10), Gyöngyösi Építők—Egerfarmos 37:6 (12:2), Gyöngyösi FMGT—E. finommechanika 16:25 (8:11), Siroki Vasas—Gyöngyössolymos 25:17 (17:4). Nők: Füzesabonyi Vasas— Bervai Vasas 7:7 (4:4). Férfi ifjúsági: Dormánd—Füzesabonyi Vasas 13:11 (5:6), Hevesi G.—E. Finommechanika 14:10 (6:5), Gyöngyösi Kékes—Egerfarmos 22:6 (10:4), Egercsehi—Egri ITSK 19:14 (10:6). Rakonczi Lászlót (E. Finommechanika ifi) a játékvezető végleg kiállította. * A jugoszláviai Púiéban befejeződött a világtalan sakkozók negyedik olimpiai csapatbajnoksága. A döntő utolsó fordulójában Jól végződött az 1971-es év: Veröczi Zsuzsa és Ivánka Mária kettős sikerével a Vrajacka Ban- ja-i. női Európa-bajnokságon. Ugyancsak jól indult 1972: Sax Gyula, a Vasútépítő Törekvés versenyzője, 28 ország 30 versenyzője között első lett az Ifjúsági Európa-bajnokságon, a hollandiai Groningenben. Ezzel a legfeljebb húszéves versenyzők európai seregszemléjén harmadszor egymás után magyar siker született: 1970-ben Adorján András, 1971-ben pedig Riblí Zoltán nyerte el a Nemzetközi Sakk- szövetség serlegét és az Európa- bajnoki címet. Ez mutatja, hogy az utánpótlás nevelése terén jó munka folyik hazánkban és lesznek, akik átveszik a stafétabotot az idősebb nemzedék sok dicsőséget szerzett tagjaitól. Sax Gyula nagy lendülettel kezdett és az elődöntőben első négy játszmáját megnyerte. Ez elég is volt ahhoz, hogy biztosítsa, néhány pihentető döntetlennel, egyedüli elsőségét és , bejutását a tízes döntőbe. Itt az NSZK-beli Borngässer, a bolgár Velikov, a szovjet Gorcsakov és a svéd Kaíszauri volt legnehezebb ellenfele. Különösen Borngässer, a tavalyi EB bronzérmese és az athéni ifjúsági VB 4. helyezettje járt állandóan Sax nyomában. Végül mindkét versenyző 7—7 pontot ért el 9 játszmából, azonban a torna 2. fordulójában Sax sötéttel legyőzte a nyugatnémet versenyzőt és ez- • zel ö szerezte meg az elsőséget. Harmadik helyen a bolgár Velikov végzett. Sax Gyula már évek óta ismert. mint a magyar utánpótlás egyik legtehetségesebb tagja. A magyar ifjúsági sakkozás minden formáját végigjárta. Volt úttörőbajnok, ismételten részt vett az ifjúsági bajnokságon, ahol legutóbb, 1971-ben első helyen végzett. Többször volt ifjúsági válogatott, az utóbbi két évben pedig sikerrel vett részt az országos felnőtt férfi bajnokság döntőjében is. Szicíliai védelem Sax Gy. F. Natalucci (Olaszország) Groningen, 1971. 1. e4, c5 2. HÍ3, Hc6 3. d4, cd*. 4. Hd4:, g'6 (Az ún. sárkányváltozat) 5. Hc3 (Itt sokan, pl. Larsen, Portisch és mások, Maróczy lé(Fenyeget Ff6:, majd Hd5? és Vd2:-re Hf6: + közbeiktatás a sötét gyalogállás döntő meggyengítésével. Ez meg is valósul a játszma további folyamán) 13. —, Bfd8 14. h4 Hc4 15. Fc4:, Bc4: 16. Hb3, Va6 17. Ff6:!, FíG: 18. Hd5! Fe6 19. Hf6:+, ef: 20. Vf4!. Ba4 21. a3, Bc8 22. Vf6:, Bc2:!? (ötletes ellentámadás, világos azonban könnyűszerrel elhárítja. Persze nem volna jó elfogadni az áldozatot: 23. Kc2:?, Fb3:+ 24. Kb3:?, Vc4+ és matt: pését 5. c4-et kedvelik) 5. —, Fg7 6. Fe3, Hf6 7. Fc4, 0—0 8. Fb3, Va5 9. f3, d6 10. Vd2, Fd7 11. 0—0—0 Bacö (Gyakoribb 11. —, Bfc8 12. h4, He5 stb.) 12. Kbl! (Hasznos lépés. Egyrészt a király biztonságát fokozza, másrészt az a jelentősége, hogy a Va5xd2 csere netp történik sakk- %Sf& április 5Jfln «satöliök adassa!) IS. —. Bea Eget QMMM& 23. h5!,- gh: (Kényszer, mert nemcsak 24, h6, hanem 24. Vd8+, Kg7 25. h6-f es matt is fenyegetett!) 24. Bh5:, Bc8 (Most nem volt idő támadó lépésre, mert pl. 24. —, Fb3:-ra 25. Vd8-h Kg7 26. Bg5+. Kli6 27. Bhl matt) 25. Bh7:!! sötét feladta, a matt h8-on védhetetlen. Fi őri ár* T:b~ r nemzétközi mister TOfe&Ef'flR# Felszabadulási emlékünnepség a Nagy-Egeden Magyarország 4:0-ás vereséget szenvedett Jugoszláviától, így a 8. helyen végzett. A bajnokság győztese a Szovjetunió lett. BÉLAPÁTFALVA—TABNAME RA 2:2 (2:2) Megyei L o. labdarúgó-mérkőzés, Bélapátfalva, 200 néző. V.: Drahos. Bélapátfalva: Ambrus — Berecz (Bársony), Mikó I., Sütő, Kelemen, Mikó n., Mészáros, Sas, Mikó IH., Gere, Lorincz. Edző: Gere Tihamér. Tárnáméra: Kovács — Ózsvá- ri, Tóth, Magda, Szűcs, Várko- nyi, Sike, Nagy, Forgó (Kovács), Keresztesi, Varga. Edző: Képes András. A nagyon gyengén játszó hazai csapattól megérdemelten vitte el az egyik pontot a Tárnáméra. A Bélapátfalva 11-esből egyenlített. G.: Sütő, Mikó I., illetve Nagy, Forgó. Jók: A Bélapátfalvából senkit sem lehet kiemelni, illetve Szűcs, Nagy, Forgó. (horváti*) ♦ Egri Dózsa—DVTK 3:0. NB lies női röplabdamérkőzés, Diósgyőr. * Üjabb Európa-rekord született a hannoveri nemzetközi úszóversenyen. Nyina Petrova 17 éves moszkvai iskoláslány a 200 m-es vegyes úszásban 2:26.9 percre javította az NDK-s Grunert 1969- ben, Budapesten felállított 2:27.5 perces idejét. * Az MTS Eger városi Tanácsának kézilabda-szakszövetsége május 11-től kezdődően megrendezi Eger város 1972. évi kézilabdabajnokságát. A bajnokságban azok a női es férficsapatok vehetnek részt, amelyek nevezését április 27-ig az MTS városi tanácsi címére (Eger, Dobó tér 2.) beküldik. A bajnokság sorsolását május 4-én, 16 órakor a városi TS hivatali helyiségében bonyolítják le. * A Heves megyei férfi tekebajnokság első fordulójának eredményei : Egri Lendület—Lőrinci 3:5 (2141:2149), Egri Spartacus II. —Egri Olajbányász 2:6 (2167:2353), Gyöngyösi V. Izzó—VÖCSI 7:1 (2301:2112), a Petőfibánya—Egercsehi mérkőzés, amelynek eredménye 6:2 (2357:2302) az egercse- hiek óvása miatt még nem hivatalos eredmény. * Kisköre—Visznek 1:0 (1:0). Megyei II. o. labdarúgó-mérkőzés, Kisköre, 150 néző. G.: Simon. * Füzesabonyban rendezték meg az úttörő-olimpiai lövészverseny járási döntőjét. Eredmények. Lányok: 1. Nagy Éva (Füzesabony, 2. sz. iskola), 2. Szabó Mária (Kompolt), 3. Krisztián Mária (Kápolna). Fiúk: 1. Demeter János (Besenyőtelek), 2. Székely István (Füzesabony, 1. sz. isk.), 3. Asztalos Mihály (Fel- debrö). Az első három helyezett a megyei döntőbe jutott. Gépkocsi-meghibásodás miatt elmaradt a Királd—Zalka SE NB III-as labdarúgó-mérkőzés. A fegyelmi bizottság döntése értelmében a két bajnoki pontot 3:0- ás gólaránnyal a Királd javára írták. * A füzesabonyi járási labdarúgó-bajnokság április 23-i fordulójának párosítása: Mezőtárkány —Kompolt, Mezőszemere—Poroszló. Feldebrő—Gagarin SE, Kál—Dankó SE. * Az eredetileg április 17-re tervezett megyei labdarúgó ifjúsági bízovcsás'SE. ülésfe alájuk 19-én, Rél- apatíaivan rendezik majd meg. Hazánk felszabadulásának 27. évfordulója alkalmából Eger város. természetbarát szövetsége emléktúrát és ünnepséget rendezett a Nagy- Egeden. Az alkalomra közel 300 természetjáró gyűlt ösz- sze, ezzel is ápolva a hazafias érzést, az egymás iránti szeretetet, megbecsülést. Zimándi Mátyás veterán természetbarát mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi műsort az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium természetjárói adták, több szólamú énekkaruk különösen nagy sikert aratott. A Szilágyi Erzsébet Gimnázium, a Közgazdasági Szakközépiskola és a 10-es sz. általános iskola tanulói részvételük létszámának megfelelően okleveleket kaptak. Felavatták a Tiba-kutat Mintegy száz természetbarát ütött tanyát az újjáépített Tiba-kút környékén, hogy azt ünnepélyesen felavassa. A Mátra—Eger—Nyugat-Bükki Intéző Bizottság, Eger város természetbarát szövetsége, az egri erdőgazdaság, a MEZŐGÉP egri üzemegysége és az egri Vasas Elektromos SK természetbarátainak összefogása, anyagi támogatása tette lehetővé a forrás felújítását, környékének rendezését. A 'MEZŐGÉP Zalka Máté brigádja — Gyulai István, Ligeti László, Téglási Gyula, Varga Gyula — kiváló munkát végzett és továbbra ys vállalta a létesítmények ísk- ügyeletét, fejlesztését. A tel" mészetkedvelők örülhetnek egy újabb rendezett, szép kirándulóhelynek, fiba István, a Czobor-huszárok ezredének kapitánya emlékére virágot tettek a forrásra. Hevesi ÁFÉSZ azonnali belépésre szakképzett cukiászt Jelentkezés, Heves, Tanácsköztársaság tér Ifi. alatt. AZ EGRI KÖZÚTI ÉPÍTŐVÁLLALAT sürgős belépéssel 2 tő gyakorlattal rendelkező autószerelőt keres Minimális gyakorlati idő 5 év. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a vállalat gépészeti osztályán, mindennap 8 órától 15 óráig. Tisza menti Vegyiművek Vállalat Szolnok, Tószegi út felvételre keres termelő és karbantartó üzemeihez férfi segédmunkásokat, lakatos, hegesztő, villanyszerelő, és elektrikus szakmunkásokat, ilarukezelüket, valamint gimnáziumi cs egyéb középiskolai érettségivel rendelkező lórii munkaerőké; betanított munkásoknak, szakképzés megegyezés szerint. Csökkentett munkaidő! Jó kereseti lehetőség! Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán! J-T