Népújság, 1972. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-11 / 60. szám
A nemzetközi aranymíves- piacon az eddig uralkodó olasz és NSZK-cégek mellett az utóbbi időben egyre fokozódik a szovjet részvétel. Egy négy évvel ezelőtt feltalált öntőmódszer eredményeként ugyanis nagyon érdekes darabokat állítottak elő. Az aranyöntés új módszerét leningrádi szakemberek kísérletezték ki, amely csupán az ún. fehér arany területén évi négyszázezer rubeles megtalcarítást tett lehetővé. Ma már négyféle színű arannyal dolgoznak: fehérrel, sárgával, vörössel és zölddél. Rövidesen megjelenik a kék, fekete, kárminpi- ros arany is. Kísérletek folynak az ezüst színskálájának bővítésére is. Eddig mindösz- sze a fehér ezüst volt ismeretes. Lila paradicsom Különleges növények ki- nemesítésével foglalkozik egy állami gazdaság a hollandiai Naaldwijkben. Most nagy büszkeséggel hirdeti: előállították az ibolyalila paradicsomot, de kívánságra lehet sárgát és narancs- színűt is termelni. További újdonság: mini-uborka és mini-saláta, amely különösen alkalmas egyszemélyes háztartások vitaminszükségletének ellátására. Rádió süketek számára Jugoszláv elektronikai szakemberek és orvosok egy csoportja D. Kosztica, a belgrádi kísérleti fonetikai intézet igazgatója vezetésével olyan módszert kísérletezett ki, melynek segítségével csaknem teljesen süket emberek is hallgathatnak rádiót. A speciális rádióműsorok készítésénél szelektív szűrőket és erősítőket alkalmaznak. Rendes hallású emberek ezeket az adásokat kellemetlen fütyülésnek hallják. A süketek az ún. dekóder szűrőberendezés segítségével vehetik a műsort, amelyet a nagyothallók körében népszerű hallókészülékhez hasonló módon viselhetnek. Idestova egy éve, hogy az amerikai szenátus — nem kis meglepetésre, és legalábbis egyelőre — állást foglalt a hangsebességnél gyorsabb polgári repülés betiltása mellett az USA légterében. Kétségtelen ugyanis, hogy a szuperszonikus repülés bármely formájának nagyobb elterjedése újszerű feladatokat ró az építészetre is, hiszen már az 1940-es évek végén észlelték, hogy a szuperszonikus repülést esetenként nagy erősségű, mennydörgésre emlékeztető, korábban ismeretlen jelenség kíséri, jelentős hanghatással, amelynek magyarázatát a hullámterjedés tanulmányozása adja meg. Az álló hangforrásból minden irányban kilépő hullámok képe és hatása alapvetően megváltozik, ha a hangforrás mozog. Ha pedig a mozgás sebessége túllépi a hangsebességet, akkor az ún. hullámfrontban olyan különleges formák alakulnak ki, amelyek a robbanásszerű hángot előidézik. Az első mérések Egy kutatócsoport 1950. februárjában az USA-ban radarberendezések segítségével nagy sebességű repülésre vonatkozó adatokat rögzített. Meglepetésükre az egyik kísérleti gép zuhanó- repülésekor hatalmas dörrenés jelentkezett. Az ellenőrzésképpen egymás után négyszer megismételt zuhanórepülés mindig kiváltotta az előbbi hatást. A mérések során megállapították, hogy az új jelenség kiváltásakor a kísérleti gép éppen hangsebességgel repült. Bár ezzel a hangrobbanás és bekövetkezésének legfontosabb kritériumát felfedezték, fizikai lefolyása, tulajdonságai, terjedési módja még évekig tisztázatlan maradt. Hogy ez valóban így volt, arra elegendő azt az 1954- es repülőbemutatót idézni, amit Wiesbadenben tartottak. A repülési program egyik pontjának éppen a repülőtér felett keltett hang- robbanást szánták. Egy F— 86-os vadászrepülőgép a repülőtér irányába fordult és az előírás szerint zuhanórepülést végzett. Bár az előírt manővert a pilóta pontosan végrehajtotta, amint ezt az optikai mérések is igazolták, a várt hangrobbanás érthetetlen módon elmaradt. Ugyanabban az időpontban azonban 50 km-re Wiesba- dentől, Frankfurtban ismeretlen eredetű robbanás következtében számos kirakatüveg és ablaktábla tört be. A leírt jelenség magyarázata, a „fókuszálódás” csak több évi elméleti és kísérleti vizsgálat után tisztázódott. Hangrobbanás — gázrobbanás 1968. márciusában Dijon- ban majdnem gázrobbanás következett be, mert 14 ezer köbméter gáz ömlött a levegőbe egy hangrobbanás hatására, amely megrongált egy gáztartályt. A robbanás — és így a tömegszerencsétlenség is — csak a gázkeveréknek a levegőben történt gyors eloszlása folytán hárult eL A Görögország felett végzett szuperszonikus repülések — amint az az egész világon nagy visszhangot váltott ki — hangrobbanás következtében pótolhatatlan műemlékeket veszélyeztettek. Svájcban a hangrobbanás felismerése után azonnal vizsgálatok megindítását szorgalmazták, hogy az ország felett átrepülő gépek veszélyt jeifentenek-e a lavinaomlás szempontjából? A lakosság fiziológiai igénybevétele sem lebecsülendő probléma, noha kétségtelen, hogy megoldható edzésünk. Növeli azonban a nehézségeket, hogy a csendesebb éjjeli időszakban, amikor a nappal némiképp tompító környezeti „alapzaj” hiányzik, a hangrobbanás okozta zavarások jobban érvényesülnek. A felébredést előidéző hatást fokozza az a meglepő körülmény is, hogy zárt helyiségben kevésbé elviselhetőnek találják a hangrobbanást, mint szabadban. Megváltozik a tojáshozam is Egy amerikai kísérletsorozatnál olyan bejelentések érkeztek, hogy pl. a tyúkok tojáshozama a hangrobbanás kísérleti időszakában csökken. A kutyák pedig ingerlékenyebbek voltak. Szakértők szerint valószínű, hogy néhány állat érzékenyebb a zajra, mint az ember (pl. a lovak). Mindenesetre számukra is szokatlan lehet az a körülmény, hogy a hang- robbanás pl. a mennydörgéssel ellentétben, minden előzetes jel (pl. sötétség, páratartalom-növekedés stb.) nélkül jelentkezik. Mindent egybevetve kétségtelen, hogy a hangrobbanás rendkívül összetett probléma, amely nemcsak repülőműszaki, de számos, a lakosság nagy rétegét érintő szociális kérdést is felvet. A nehézségek egy része azonban már eddigi ismereteink birtokéiban is elháríthatok, és nyilvánvalóan az első légi járat üzeme során (TU 144, Concorde) szerzett tapasztalatok különösen gyümölcsözőek lesznek. H. Q. A világ legkisebb újszülöttje Lengyelországban, a katowicel vajdaságban született a világon eddig feljegyzett legkisebb súlyú újszülött. 450 gramm testsúllyal jött a világra és életének nyolcadik napján 360 grammra fogyott le. Az orvosok fáradhatatlan igyekezete életben tartotta a csecsemőt, aki ez év január jában, 110 napos korára már elérte a 2920 gramm súlyt, testho ssza pedig az 45 cm-t. Szinte hihetetlen teljesítményt jelent ez, hiszen a koraszülöttek hőszabályozása, táplálkozó é s nyclési készsége, légzése, ellenállóképessége, életrevalósága sok kai kisebb, mint az érett magzaté. A világ legkisebb újszülöttjénél mindezek természetesen fokozatosan érvényesültek. Biztosítani kellett számára a levegő tisztaságát, hőmérsékletét, nedvessé gtartalmát, táplálására nagy gondot kellett fordítani. Óvták minden fertőzéstől, megfázástól, táplálkozási zavartól. Képünk a 110 napos, szépen gyarapodó Karina Badurát mutatja a kórházi mérlegen. Itt orrszarvú rádió... Afrika rezervátumaiban számos olyan állat él, amely ma imár csak védett területen található, mert idők folyamán kiipusztótotta az ember. Nemrégiben új állatkö- vetési módszert dolgoztak ki a rádiótechnika segítségévéi. Miniatűr rádióadókat erősítenek egyes rezervátuma állatokra és ezek helyzetváltozását terepjáró gépkocsikra szeréit vevőállomások segítségével követik. A rádióadó — telepével együtt —, műgyantába van ágyazva, így erősítik fél az állatokra. A rádiós helyzetkövető rendszer egyik legnagyobb technikai nehézségét az állatok befogása jelenti. A gnut és a zebrát például nyíL- puskával belőtt altatóval nar- kotizálják. A gazellákat éjszakánként fényszóró segítségévéi vakítják él; a fénykévében annyira megdöbbennek, hogy mozdulatlanul tűrik, amíg a rádióadót felerősítik a nyakukra. Az egyik 575 négyzetkilométeres rezervátumban 3? 090 gazella, 1600 gnu, 2f,no zebra, 200 oroszlán, 100 leopárd, 25 gepárd, 200 hiéna és 50—80 vadmacska él. Eddig 15 'gazellára, 10 gnura és 10 zebrára erősítették fel a miniatűr rádiót. A rádióadókat tápláló kis méretű higanyelemek áltálában hat hónapon keresztül látják el energiával a felszerelt miniatűr tranzisztoros adókat. . Az orrszarvúnál a rádióadó felszerelésénél más technikát kénytelenek alkalmazni a szakemberek. A nagy testű állatot szintén altató puskával kábítják el, majd a felső szarvára lyukat fúrnak. A miniatűr adót és telepét ebbe helyezik, majd műgyantával elzárják a lyukat. Az orrszarvú másik szarván vágott résekbe kör- antennát helyeznek el. Az orrszarvú- adó jelei 2 kilométer hatókörben vehetők. A mozgó vevőkocsi így optikai „lőtávoiságon kívül” isköny- nyűszerrel követni tudja az állatok mozgását a nagy kiterjedésű rezervátum területén. A Csendes-óceán titkai A vlagyivosztoki kikötőből elindult soron következő, 48. kutatóútjára a Vityáz hajó. A Csendes-óceán mély vizei felé tart, a Hawaii- és a Marschal-szigetek körzetében végez vizsgálatokat, ahol a tengerfenék 5—5,5 kilométerre van a víz felszínétől. Geológiai kutatást végeznek, mivel a hajó korábbi útjai alkalmával már felfedeztek a tenger fenekén gazdag vas- és mangánérc-lelőhelyeket magas nikkel-, kobalt- és réztartalommal. A tengerfenék kerek kőlapokkal borított, ezek nem mások, mint ferro- mangán képződmények. Magjuk minden esetben agyagrög, vagy éppen cápafog, illetve foszforitdarabka. A közelmúltban sikerült a felszínre emelni egy szikladarabot, ez szilícium-képződmény volt, mangánkéreggel borítva. A kutatók feladata, hogy felderítsék a tenger fenekén található értékes lelőhelyeket. Ez a kérdés gyakorlati oldala. Tudományos szempontból viszont nagyon érdekes a tengerfenék üledékes képződményeinek eredete és összehasonlítása a kontinensek hasonló képződményeivel. Megállapították azt is, hogy a Vityáz vizsgálatának körzetében több kihűlt — százezer, vagy millió évekkel korábban, működő — víz alatti vulkán található, tevékenységük termékeit is tanulmányozzák. A Hawaii-szigetektől nyugatra, a tenger mélyén hegyeket fedeztek fel, amelyek a vízfelszín alatt 1—3,5 kilométerre foszíorítot tartalmaznak. Talány, miként került oda a foszforit, mivel mind ez ideig csak igen sekély tengerekben találták meg. A mélyben viszont nem szétszórt es gyér, hanem giAdag telepekAz állatokra ható külső környezeti tényezőket az állatökológia tudománya vizsgálja. Ez a rádiós jelölési módszer az ökológiai tanulmányokat könnyíti meg a biológusok számára. Választ keresnek árra, hogy adott környezetben hogyan mozognak, hogyan viselkednek az állatok? A gazelláknak piLaz a tulajdonságuk, hogy állandóan ugyanaz a vízfomás mellé tanyáznak. Csak egy szűkebb körben mozognak, és minden zöld növényt ott letarolnak. Az eddigi eredmények alapján az illetékesek most több itatóhely létesítését határozták él a gazellák számára. Ezzel a módszerrel a rezervátum területén már eddig is értékes információkat gyűjtöttek az itt élő állatok viselkedéséről, összeférhető- ségéről, mozgásáról. A rádiós módszer természetesen az ökológia mellett az állatol» számlálását és nyilvántartását is megkönnyíti A „beszélő notesz** Aki egy-egy benyomását, ötletét, gondolatát frissiben meg akarja örökíteni a hosszadalmas és körülményes irogatás helyett, a képen látható zsebmagnetofon segítségével gyorsan megteheti. A tenyér nagyságnyi kis készülék abban különbözik a világpiacot elárasztó — japán gyártmányú — hasonló méretű társaitól, hogy nemcsak diktafonként használható, hanem zenei felvételek készítésére és visszajátszásra is alkalmas, ugyanis három sebességgel — 3, 4, ly és 9,5 cm/inp. — is rendelkezik. Beszéd rögzítésére a legkisebb szalagsebesség is alkalmas, az igényesebb felvételeket azonban ajánlatos a két nagyobb sebességgel készíteni. Ebben az esetben a szalag természetesen igen gyorsan „elfogy” az orsóról, azonban ezzel meg kell alkudni a készülék kis mérete érdekében (a szalagra egyébként két hangsávot lehet felvenni). A szovjet ipar ma már nagy sorozatban készíti az „Elektron— 52” elnevezésű, a kabátzsebben elférő, könnyen kezelhető kis TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA.. TUDOMÁNY mnOMÍNT ÉS Miniatűr borotva Elektronika B—2 néven új villanyborotva jelent meg a Szovjetunióban. A kompakt, hajvágásra is alkalmas, telepekkel működő, 25 dekás borotvát modern forma, valamint egyszerű és megbízható üzemeltetés jellemzi. hatásai Sokszínű arany A hangrobbanás és ben található. «magnetofont* JKtiDOMANX ÉS TECHNIKA.». u-oMANV