Népújság, 1972. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-18 / 66. szám
Búcsú a Sámfától Prohászka Rajmundról, i nyugdíjba vonulót munkás igazgatóról szól írásunk a a 3. oldalon. Kilencen az egri Rudnay- lerém jen Az egri képzőművészek bemutatkozásáról írunk a 4. oldalon. isgleislés ii? Az Egri Dózsa—Újpesti Dózsa mai találkozójának előkészületeiről, esélyeiről írunk a 7. oldalon. Tartalékosok bevonulásával gyakorlat kezdődött ,A Magyar Néphadsereg kijelölt csapatainál — a kiképzési terveknek megfelelően — tartalékosok bevonásával gyakorlat kezdődött. VILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA IS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXIII. évfolyam, 66. szám Jr * lm* ,n A ABA: 80 FILLÉR 1972. március 18., szombat Befejeződtek Königin és Bhutto tárgyalásai Pénteken a szovjet fővárosban befejeződtek a tárgyalások Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök és Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni elnök között. A záró eszmecserén a felek a szovjet—pakisztáni kapcsolatok jelenlegi helyzetéről és további fejlesztéséről, a Hindusztáni-félszigeten kialakult helyzet normalizálásáról, valamint egyéb — közös érdekű — nemzetközi kérdésekről tárgyaltak. „Szeretnénk kifejezni azt a reményiünket, hogy a Bhutto elnökkel csütörtökön megkezdett eszmecsere lehetővé teszi számunkra, hogy megtaláljuk a közös szempontot a szovjet—pakisztáni kétőlVéget ért az Olasz KP kongresszusa Berlinguer záróbeszédé vel... és a határozatok elfogadásával pénteken befejeződött az Olasz Kommunista Párt XIII. országos kongresszusa. Berlinguer vitazáró beszédé-, ben a figyelmet főként a május 7-i választásokra összpontosította nem hiányoztak azonban a' párt általános stratégiájára vonatkozó mélyebb összefoglaló megállapítások sem. A kongresszus ismét leszögezte az OKP mélységes nemzetközi elkötelezettségét, ugyanakkor teljes autonómiáját — hangoztatta Berlinguer. Ezen belül kiemelt figyelmet szentelt az új európai problémáknak, a baloldal új szerepének, a nyugat-európai integráció kapcsán. Kellő erővel sürgette az európai biztonsági értekezlet összehívását. dalú kapcsolatok fejleszté sét, a hindusztáni probléma rendezését, valamint más nemzetközi problémákat illetően” — mondotta Alekszej Koszágin szovjet kormányfő a hivatalos látogatáson Moszkvában tartózkodó Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni elnök villásreggelijén. Az elmúlt válság lényege, hogy „egymással szem ben álló erők tűztek össze: egyrészről a nemzeti felszabadítás erői, másrészről a népellenes katonai diktatúra erői, amely utóbbiak összefonódtak a hindusztáni népekkel, köztük a pakisztáni néppel küzdő ellenséges külső agresszív erőkkel”. „A szovjet nép jóindula tot tanúsít a hindusztáni szubkontinens népei iránt és természetesen azt várja, hogy Bhutto elnök Szovjetunióban tett látogatása segíti majd a kapcsolatok normalizálását Pakisztán, India és a Bengali Népi Köztársaság között, ami elsősorban e húrom állam népeinek érdeke”. Mi hisszük, hogy India, a Bengáli Népi Köztársaság és Pakisztán „tárgyalásokat folytat majd és e tárgyalások eredményeképpen létrejön a megállapodás, amely helyreállítja a békét és a nyugalmat az indiai—pakisztáni határon. Nincs más észszerű kiút”. Március 27s Gárdonyi Géza Társaság alakul Egerben Feladatok: a Gáidonyi-örökség ápolása a megyeszékhely kulturális életének gazdagítása, az alkotókedv fokozása Még' a múlt évben foglalkozott a Heves megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, illetve tanácsülése a művelődésügyi osztály javaslatával, amely az Egerben létrehívandó Gárdonyi Géza Társaság megalakítását és, művészeti díj létesítését célozta. Példaként nyilván Kecskemét lebegett a i avaslattevők előtt, ahol a Katona József Társaság már évek óta hasznosan tömöríti a különböző művészeti ágakban alkotó tevékenységet végző embereket, s a humán jellegű tudományágak művelőit. Eltelt az idézett javaslat megszületése óta néhány hónap, s ez idő alatt történt néhány jelentős lépés a megkezdett úton. Janúárban a városi tanács operatív bizottságot létesített az idei négyes évforduló ünnepségeinek előkészítésére. Majd e bizottság három tagját azzal bízta meg. hogy lásson a Gárdonyi Géza Társaság' szervezéséhez. A majdani társaság első fontos feladatként a Gárdonyi Géza halálának. ötvenedik évfordulója alkalmából rendezendő emlékünnepség lebonyolítását jelölte meg a Danes Lajos tanácselnök-helyettes irányításával összeült operatív bizottság. örömünkre szolgál, hogy a ■társaság létrehívásának éi&a munkálataival megbízottak a január óta eltelt hetek alatt eredményesen tevékenykedtek. Mindenekelőtt megalkották a működés alapjául szolgáló szabálytervezetet, amely a szervezeti élet rendjén kívül meghatározza a társaság munkájának fő vonásait. Szellemi tartalom tekintetében első helyen áll a Gárdonyi-örökség ápolása. De ugyanilyen fontos az a célkitűzés, amely az Egerben és Heves megyében született, itt élő, avagy innen elszármazott írók, művészek, tudósok összefogását sürgeti, s elvárja, hogy a társaság munkája nyomán gazdagodjék a megyeszékhely kulturális élete. A társaság által rendezendő felolvasóestek, zenés programok, kiállítások mindezen túl fellendíthetik az itt élő alkotóművészek munkásságát, a szervezet publikációi pedig a jövendőnek őrzik meg a születő szépirodalmi és tudományos műveket. Az előkészítéssel foglalkozó bizottság, amelynek élén dr. Nagy Sándor irodalomtörténész áll, foglalkozott az ünnepélyes alakuló közgyűlés összehívásának programjával is. Eszerint március 27-én, hétfőn délután 4 órára a városi tanács dísztermébe hívják össze « fontos tanácskozás résztvevőit, hogy kinyilvánítsák szándékukat. Üdvözlő beszédet Danes Lajos mond, majd sor kerül a szervezeti szabályzat ismertetésére, annak elfogadása esetén pedig megejtik a tisztikarra vonatkozó jelölést, illetve választást. A Gárdonyi Géza Társaság alakuló közgyűlését művészi műsor zárja majd. amelyben versmondók idézik a névadó szellemét, s ide illő művekkel közreműködik az Egri Vonósnégyes. Heves megye vezető ágazata a fém- és vilfamoslpcsr Szakszervezeti tanácskozás Gyöngyösen Mudriczki János, az SZMT megyei vezető titkára tartott vitaindító referátumot. ■ Egy .újabb - munkastílus |d-.. alakításával, Borsod, . Pest • Fejér. megyék - után, a Vasny'cskozást. A kölcsönös informálás jegyében tartott egynapos gyöngyösi értekezlenak, 13 üzemében tavaly már négymüliárdnál nagyobb értékű, termeléssel járultak hozzá a nemzeti jövedelemhez. Hatszázat is meghaladja a szocialista cím elnyeréséért, illetve megtartásáért dolgozó brigádok száma, amelyeknek része van többi között abban, hogy csupán az elmúlt évben utókalkulált újítások 14 millió forintos népgazdasági haszonnal jártak. Az eredmények mellett hiányosság többi között, hogy a szakma általános tapasztalataival ellentétben az utóbbi időkben erőteljesen nőtt a túlórák száma, a megyei gyáregységek késve kapják meg az éves terveket, ugyanitt ma sem ismertek a középtávú tervek. Nem mindenütt kielégítő a szociális létesítményekkel való ellátottság, a helyzet sürgős javítására van szükség még az olyan új üzemnél is, mint például a Gagarin Hőerőmű. Hiba, hogy a dolgozók részéről minimális az érdeklődés az általános iskolai tanulmányok befejezése iránt.- Ugyanekkor passzivitás ta• K. Pillanatkép a gyöngyösi tranzisztorszerelő csarnokból. (Foto: Kiss) Fém és Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezete pénteken Hevesben rendezett széles körű szakmai taEgyüttműködés az egri népfrontbizottság és a városi tanács Pénteken Egerben, a városi tanács végrehajtó bizottsága ülésén mindenekelőtt szó esett a város polgári védelmi helyzetéről szóló beszámolóról, s ezután került sor a végrehajtó bizottság elmúlt évi munkájának értékelésére, majd a város 1972. évi költségvetési és fejlesztési alapjának felhasználásáról szóló beszámoló és az elmúlt esztendei városi zárszámadás megvitatására. A Hazafias Népfront városi bizottságának és az Egri Városi Tanács együttműködési megállapodásának feladataival kapcsolatban dr. Varga János, városi tanácselnök és Veres István, a városi népfrontbizottság titkára válaszolt a végrehajtó bizottság tagjainak kérdéseire. Ugyanezen az ülésen került sor a KISZ egri városi bizottsága és a városi tanács közös munkája során elért eredmények értékelésére és a, további együttműködés feLadatai* itali meghatározására. , . . ...... T ten részt vett Méhes Lajos főtitkár, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Mudriczki János, a megyei párt-vb tagja, az SZMT vezető titkára, Lakatos József- né, a SZOT alosztályvezetője, Józsa György, a megyei pártbizottság munkatársa, Dienes Béla, az Egyesült Izzó vezérigazgatója, s képviseltették magukat a megyében érdekelt trösztök, veze- tő szakszervezeti testületéi is. A megjelenteket az Izzó gyöngyösi gyáregységében Skultéti János igazgató köszöntötte, majd ezután a korábban készített s közreadott írásos jelentést szóbelileg is - kiegészítették. Mint ; beszámolóból — egyebek mellett — kitűnt: megyénkben a legutóbbi két évtized alatt úgyszólván az ismeretlenből vált jelentőssé a fém és villamosipar. Ma már a legte- Icintelyesebb ágazat, s országosan is az előkelő 7. helyen áll. Tizenhét alapszervezetéfesz Mart, ii mm tartóz*. pasztaiható a könyvtárak iránt is. S végül, de nem utolsó sorban: noha a szervezettség tekintetében Heves megye alapszervezetei, az országos átlagnál is joDbák, a szakszervezeti tagdíjfizetést illetően jóval az országos átlag alatt vannak. Ilyen és ehhez hasonló megállapításokat tartalmaztak a beszámolók, amelyeket a hozzászólók számos. más észrevétellel, válasszal a későbbiekben kiegészítettek. Az elhangzottakat délután a fém és villamosipar megyei szb-titkárai számára külön ankéton ismertette Méhes Lajos főtitkár. Egyidejűleg időszerű bel- és külpolitikai kérdésekre is válaszolt. Végül Mudriczki János, a megyei témákkal kapcsolatos érdeklődésekre felelt, a trösztök szakszervezeti vezetői pedig sajátos szakmai problémákban adtak eligazítást