Népújság, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-06 / 31. szám
Nyugdíjasait és Képesítés nélküliek f A szembeállítás nem író“ asztali kreáció, mert a mindennapi valóság vetette és veti fel ma is. Jó egy éve megjelent egy miniszteri rendelet —, de régen várták a mindennapi oktatás-nevelés jobbítására törekvők —, ez lehetővé tette, hogy a pedagógusok a nyugdíjkorhatáron túl is dolgozhassanak, ha kívánják, ha egészségük megengedi. Alikor sokan sóhajtottak fel megkönnyebbülten, remélve, hogy ha fokozatosan is, de megoldódik az oktatás aggasztó dilemmája. Nem lesz többé képesítés nélküli nevelő. Korai volt az optimizmus: mert nem elég egy jó rendelkezést megalkotni, közzétenni, következetesség is kell a végrehajtáshoz. Szaktudás — parlagon A Művelődésügyi Minisztérium illetékesei a közelmúltban tájékoztatták a sajtó képviselőit, hangsúlyozva, hogy továbbra is aggasztó a tanárhiány, különösképp az általános iskolákban. Azt is közzétették, hogy a képesítés nélküli nevelők száma álig csökkent. Hol hát akkor a rég várt, jó rendelkezés következetes végrehajtása? Nem megnyugtatóbbak a megyei adatok sem. Két évvel ezelőtt kilencvennégy képesítés nélküli oktatott — nevelésről beszélni dőreség lenne — megyénk általános iskoláiban. Megjelent a rendelet, s a számuk mindössze eggyel csökkent.' Az elszomorító összképet legfeljebb árnyalja az, hogy az egri járásban a művelődésügyi osztály munkatársai — az elmúlt évben — a nyugdíjjogosult pedagógusok ötven százalékát nyerték meg további oktató-nevelő munkára. Ez azonban mindössze Nyolcmillió tojás, 11 ezer hízó a háztáji gazdaságokból Az általános fogyasztási szövetkezeitek évek óta jelentős támogatást adnak a háztáji gazdaságoknak. Különösein a baromfi- és a nyúl- tenyósztéshez, a házikertekhez, a zöldség- és gyümölcstermeléshez, valamint a ser» tóshízlaláshoz. Az elmúlt évben több mint 700 ezer naposbaromfit adtak a termelőknek, ezenkívül 800 vagon abraktakarmányt és különféle tápot értékesítettek, amelyekkel a baromfi- és a sertéshús előállítását segítették. Jól szolgálta a háztáji termelés növelését az a 68 mezőgazdasági társulás, amely egy év alatt 20 millió forint értékű árut adott át a kereskedelemnek. A házikertek kiöregedett gyümölcsfáinak n> JL, ■■„-óhoz is segítséget nyúj- if'Mk az ÁFÉSZ-ek. 1971. iyen 300—350 hold új teleléséhez elegendő szaporító Anyagot hozlak forgalomba. A különféle segítség eredményeként növekedett, a szövetkezetekben felvásárolt áruk mennyisége. Egy év alatt 11 ezer hízót vettek árt, dolgoztak fel és hoztak forgalomba a lakosság ellátásé, ra. Üj húsfeldolgozót létesített a kápolnai és a gyöngyösi szövetkezet, amellyel a körzetében lakók igényeit teljes mértékben kielégítik. Baromfiból 40 vagon, tojásból pedig 8 milliót vásároltak fel és továbbítottak a kereskedelemnek. Mézből 35, nyúlból pedig 20 vagonnal vásároltak fél. A közelmúltban megkezdték az idei szerződéskötéseket. 1 A tervek szerint az ÁFÉSZ-ak ebben az évben növelik a baromfi-, tojás— és a sertésfelvásárlást, tovább emelkedik a takarmánytápok és a hizlaláshoz, neveléshez szükséges abraktakarmányok mennyisége is. GikmUsSß UH2. február &» vsmarmp hét nevelőt jelent, s a képesítés nélküliek száma ebben a járásban sem változott. A magyarázat kézenfekvő; épp ott nem sikerült megnyerni a nyugdíjba készülőket további munkára, ahol leginkább szükségük volt egy élet gyakorlata által fémjelzett szaktudásukra: a kulturális szempontból meglehetősen elmaradott, perifériális községekben. Mindkét félnek megéri Nem lehet belenyugodni ebbe a helyzetbe, mert a rendelkezés — különösképp az új nyugdíjtörvény után — olyan lehetőséget ajánl, amely mindkét fél számára előnyös. Jól jár a továbbdolgozó pedagógus, nemcsak a nyugdíjnál magasabb fizetést kapja, hanem évente három százalékkal nő leendő nyugdíja. S még egy dolog: nem egy pedagógus ismerősöm elmondta: el sem tudja képzelni, hogyan telnek majd napjai az iskola, a gyerekek, a mindennapi oktató-nevelő munka nélkül. Az alkotás lehetősége sokak számára többet jelent a pénznél is. Lenne kire számítani, hiszen megyénk általános iskoláiból évente közel 40 pedagógus megy nyugdíjba. Közülük sokan vállalnák továbbra is a munkát. Nem járnak rosszul a művelődésügyi szervek sem. Igaz, többe kerül egy nyugdíjkorhatáron túl dolgozó pedagógus, mint egy kisfizetésű képesítés nélküli. így azonban nem lehet megítélni a művelődésügyi kiadásokat, mert a mai áldozat idővel busásan megtérül a felnövekvő nemzedékek szaktudásának gyarapodásában. Hány munkás—paraszt fiatal továbbtanulási gondját könnyíti meg a szakterületén és a pedagógia berkeiben otthonosan mozgó, gyakorlott tanár!... Manapság annyit beszélünk a hátrá„Zsák a könyv: eledet, 3 vetőmag van benne.” „Csudálatos batérlák, szellemi akkumulátorok ezek a könyvek, s a könyvtárban, ahol ezrével sorakoznak a megrakott polcokon, különleges elektromágneses teret teremtenek.” ... Kopasz öregúr, sokdi- optriás szemüveggel, arca csupa fakóság, akár a pergamenlapok, a régi könyvek, amelyek társaságában eltelt az élete, beszéde is kissé keresett, kissé avas, furcsa bogarai vannak, a mindennapi világhoz, a hétköznapi élethez köze nincs. Valahogy ilyennek ismertük-tudtuk ré- gente a könyvtárost, kötetek, polcok, szekrények, ősi kéziratok tárának szigorú őrét. És Kömlőn mit látok? Szép arcú, kedves mosolyú asz- szony a könyvtáros. Cseh József né a neve, s egyszerűen, családiasán csak így szólítják: „Marika”, „Marika néni”. Harmadéves egyetemista fia van, elméleti fizikusnak készül. Nem hivalkodva és nem is fitogtató- an mondja: „öt is én szoktattam rá az olvasásra, szereti a könyvet..Munkakészsége, lendülete fiatalos, erős. Elmondhatjuk róla, hogy a könyv, a kultúra napszámosa. S ennél a szónál, hogy napszámos, mindenekelőtt a napról napra végzett kemény munkára, a feladat komoly vállalására, a hivatástudatra, áldozatosságra gondolunk. Nagyrészt az ő tevékenységének köszönhető, hogy a 2800 lelkes községben 630-an látogatják rendszeresen a könyvtárat, s forgatják-olvassák a 6500 kötetet. Munkáját számos jutalom, kitüntetés jelzi. Az orosz és szovjet irodalom népszerűsítéséért nemrég megkapta az MSZBT aranykoszorús jelvényét, tavaly pedig az intézményt „kiváló könyvtár”-rá minősítették. — Kiss Abel bácsi, itteni pedagógus, alakította meg és vezette sok éven át ezt a könyvtárat. Az 50-es évekmyos helyzetű diákok gondjairól, egyre-másra keressük a segítség legjobb módszereit, s erről, mint a legkézenfekvőbbről megfeledkeznénk? Ettől eltekintve is, ki vitatná, hogy — építőipari szakkifejezéssel élve — a szakmunkát jobban meg kell fizetni. Alkalmi segítséget isi A parlagon heverő képességeket másképp is ki lehet használni. A képesítés nélküli pedagógusok alkalmazását leginkább azzal indokolják, hogy szülési szabadságon levőket pótolnak ideiglenesen velük. Ideiglenesen, két-három évre! Ök tanítanak betűvetésre, ők próbálják megértetni a matematika, a fizika és kémia bonyolult összefüggéseit, holott ezekkel nemegyszer maguk sincsenek tisztában. Mennyivel hasznosabb lenne helyettük a nyugdíjas pedagógusokra alapozni! Ha így lenne, nem veszne kárba az a sok gyakorlati tapasztalat, az a szakmai jártasság, amellyel rendelkeznek. Ügy hisszük, nyugdíjas pedagógusaink zöme szívesen venné a felkérést, hiszen ambícióik élednének újra, snem utolsósorban nőne jövedelmük is. A kezdeményező lépést azonban nem nekik kell megtenniük, hanem őket kell keresni, kérni, mert legtöbbjük túl szerény ahhoz, hogy maga kopogtasson. Ha mindez megtörténne, ha nemcsak szavakban alapoznánk nyugdíj előtt álló és nyugdíjas pedagógusaink élettapasztalatára, évtizedek szorgos munkája által hitelesített szaktudására, akkor, ha fokozatosan is, de megoldódna oktató-nevelő munkánk egyik gondja. Pécsi István ben egy szekrénnyi könyvet jelentett ez a „könyvtáralapítás”. A szekrény az iskolában kapott helyet Szaporodtak a könyvek és szaporodtak a szekrények, s az iskolában már nem nagyon fért meg. 1963-ban aztán bebocsátást kaptunk a művelődési házba. Kisebb termet kaptunk, amit pár hónap alatt kinőttünk és tovább terjeszkedtünk. Most már van szép nagy olvasónk, raktárunk. 1961-ben a férjem vette át a könyvtár vezetését, én afféle segédkönyvtáros voltam mellette. Jóllehet csak öt éve neveztek ki főhivatású könyvtárossá, tíz évet számíthatok életemből a könyvek között. A kömlői könyvtár olyan, mint egy kis szentély. Rendezettség, tisztaság uralkodik a könyvek otthonában. Lakályossá, kényelmessé teszik a modern bútorok, asztalok, párnás székek, fotelek, a képek, festmények, s a fal mentén polcokon sorakozó könyvek ezrei. Az ünnepien feszes ihletettségű környezet csöndet és áhítatot parancsol a belépőnek. Élénken él bennem egy kedves, sajátságos jelenet, amit még a múlt nyári látogatásomkor megfigyeltem. Cop- fos, fontcsíkos leánykák kopogtattak a könyvesszoba ajtaján, s úgy léptek be sorba a parkett szőnyegére, hogy a szandáljukat levetették. Fehér, piros, lila zoknikban libegtek, hajladoztak a könyvállványok körül. Böngésztek, turkásztak. Válogattak. Másodikos kisiskolások voltak. Más látogatásomkor megfigyelhettem azt is, hogyan törődik a gyerekekkel a könyvek gazdasz- szonya. Kérdezgette őket, hogy megy a tanulás, egyikmásik panaszkodónak átnézte a leckéjét, segített az elkészítésében, velük olvasott, számolt. Csoda-e, hogy a gyerekek szeretik, s annyira odaszoktak? Csoda-e, Egerben 13 munkahellyel fogászati rendelőt létesítettek, amely 80 ezer ember ellátására alkalmas, a jő együttműködés érdekében a rendelő szomszédságába telepítették a Fogtechnikai Váltalat laboratóriumát. Dr. Macsinka Árpád főorvosj szabályozót helyez az egyik fiatal rendelő vezetője, fog* fogazatára. Fogászai! rendelő 80 ezer ember ellátására Fogpótlások készülnek a^ogtechnikai laboratóriumban. (MTI foto — Erezi K. Gyula) Kell a ió könyv - Kömlőn hogy annyira otthonosan mozognak a könyvtárban, kutatják a polcokot, előkeresik az olvasólapokat, kartotékokat, lapozgatják a képeskönyveket, s órákat töltenek ott? Csoda-e, hogy a könyvtár valóságos gyermekklub lett? — A hatvan-hetven éves embereket már nehéz olvasóvá nevelni, ha gyermekkorában se igen forgatott könyveket — mondja. — Ám az a gyerek, aki most megszereti az olvasást, felnőtt és öreg korára se lesz a könyvekhez hűtelen. Ezért is indítottuk el mozgalmunkat ezzel a jelszóval: „Tegyük olvasóvá gyermekeinket!” Rendszeresen tartunk mesedélutánokat, könyvismertetéseket. Van komplett játékgarnitúránk, s a legkisebbeket a játékkal együtt szoktatjuk az olvasásra. — És az idősebbek? — A törődés, a gondoskodás, ha más módszerekkel és fokozatokkal is, ugyanolyan, mint a kisiskolásoknál. A kötelező olvasmányokból kitűnő az ellátottságunk, s ezekből sok diafilm is rendelkezésünkre áll. Igen jő a kapcsolatunk az iskola irodalmi szakkörével. Tavaly például a szavalóversenyt is itt, a könyvtárban rendeztük meg, amelyen 17-en indultak. A legjobb szavalok természetesen könyvjutalmakat kaptak. Pintér Istvánné, magyar—történelem szakos tanár, az irodalmi szakkör vezetője, nagy-nagy segítőm nekem. Sokat tesz azért, hogy tanítványai az irodalmat értsék-szeressék, hogy olvasók legyenek. Telnek az évek, a felsőbb korosztályok sorra kinőnek az iskola padjaiból —, de a könyvtárból nem. Mert Marika néni, a könyvtáros azon van, hogy továbbra is a könyv barátai maradjanak, se a munka, se a szerelem, se a házasság ae vonja el a betűtől őket. S ezt azzal éri el, hogy nemcsak könyvtárosuk, hanem tanácsadójuk, tanítójuk is. Figyelemmel kíséri szellemi fejlődésüket, életüket, s lelki igényeiknek megfelelően ajánl olvasmányt nekik. Büszkén bizonygatja, hogy a „régi” iskolásolt, akikből azóta családapa, családanya, vezető lett, ma is jól érzik magukat a könyvtárban, hű olvasók maradtak. — Tudom, biztosan más könyvtárosok is így tapasztalják, de hadd mondjam el: a tévé vagy a mozi nem ellensége a könyvnek. Ha egy regényt, elbeszélést látnak az emberek filmen, utána sokan jönnek és kérik azt a könyvet, vagy az író más művét. Kérik, mert a vásznon, vagy a képernyőn megjelenített eseményeknél az emberek még egyszer és hosszabban szeretnének elidőzni, s kérik, mert a hősökkel újra akarnak találkozni. — Milyennek látja a kömlői embereket, a könyvtár kartonaiból? — Érthető módon az iskolás korú gyermekekből tevődik az olvasói gárda többsége, utánuk a 25 éven felüliek korosztályai következnek. Nem panaszkodok a 15 —19 év közötti fiatalokra, de a 20—24 év közötti olvasók száma már igen alacsony, mert sokan eljárnak, a falutól távol dolgoznak. Azt a keveset, aki mégis olvas, szeretem és becsülöm, hiszen pihenő idejükből, éjszakai óráikból szelnek le nagy karéjokat. Az olvasottság listáján a szépirodalom vezet, de alig van érdeklődés a földműveléssel foglalkozó művek iránt. Jó is, meg rossz is ez. Jó, hogy a mezei élet emberei olyasmit olvasnak, amiből felvilágosodást, látókörtágulást, emberi finomodást nyernek; kár viszont, hogy a szakmai tökéletesedés nem fonódik egybe ezzel a jelenséggel. Igaz, a termelőszövetkezet tanfolyamain különböző komoly szakképzésre törekszenek, de sok tsz-tag ma is úgy okoskodik még: gondolkodik helyettem a brigádvezető, az elnök, a főkönyvelő, a vezető mérnök, nekem csak az a dolgom, hogy hajtsam a lovat, forgassam a rendet, vezessem a gépkocsit, a traktort, ahhoz pedig nem kell nagy tudomány. Érdekes, amit Cseh Jó- zsefné az olvasók nemenkénti sajátosságairól mond. A nők többet olvasnak a férfiaknál, kezdve a hatéves kislányoktól a sokgyermekes asszonyokig. Ez azért jó, mert a legtöbb jóra az anyák taníthatják meg, szoktathatják rá a gyermekeiket. Az olvasó anya pedig a könyv szeretetére szoktatja és neveli a gyermekeit is. — Harmincnégy olvasóm nevezett be a „Kell a jó könyv” pályázatra — újságolja. — Tizenkét szovjet író könyvét kell elolvasni, s megadott kérdésekre írásban válaszolni. Egyik fiatalasz- szony olvasóm azzal állított be hozzám, hogy ő is pályázni akar, de „vékonyabb” könyvet adjak. Bábelt vitte el, s hozta is vissza, kicsit mérgesen, mert nem tetszett neki a szókimondó könyv. Kilépek, nem pályázom! — mondta. Kiléphetsz, mondtam neki, a pályázat nem kötelező, de mielőtt véglegesen döntenél, még olvasd el ezt a két könyvet. A Nagykövet asszony-t és a Kisvárosi Lady Machbetet adtam neki. Amikor a könyveket cserélni hozta, ragyogott az arca az örömtől, a azt mondta, ő duplán fog pályázni, nem 12, hanem 24 könyvet olvas el. — És mit olvas most maga a könyvtáros? Barna vászonkötésű könyvet emel fel asztaláról. So- lohov A hazáért harcoltak... Búcsúzásnál, beszélgetésünk summázásaként, azt mondja: semmi sem történik a faluban, hogy az ne fűződnék valamilyen szállal a könyvekhez. Ezt a leírtak után nem is kell bizonygatnia. Kell a jó könyv — KSts»á lön'
