Népújság, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-20 / 43. szám

A NAP ­/* •/­1972. február 20.; vasárnap A Nap kél: 6.43, nyugszik: 17.14 órakor A Hold kél: 8.46, nyugszik — órakor Szeretettel köszontjflk névnapjukon ALADÁB nevű kedves olvasóinkat! Rendkívül érdekes név, törökül az „olaj” „csa- pat"-ot, az osszét nyelven pedig az „aider" „pa- rancsnok"-ot jelent: valószínűleg ezek az Aladár alapszavai. * Harminc évvel ezelőtt halt meg Dzo Mjang Hí ko­reai költő, elbeszélő és irodalomkritikus, a koreai proletárirodalom egyik megalapítója s mindvégig ve­zető alakja. 1892-ben született, 1919 és 1923 között To­kióban folytatott egyetemi tanulmányokat. Hazatéré­se után újságíró lett. 1928-tól a Szovjetunióban élt, ahol egyetemi oktatóként s egy koreai emigráns fo­lyóirat szerkesztőjeként dolgozott, de ezek mellett ak­tiv irodalmi tevékenységet is folytatott. Látóköre kü­lönösen a japán fővárosból való visszatérése után szélesedett ki. A marxista filozófia hatására szakí­tott korábbi vallásos nézeteivel. Gorkijt vallotta taní­tómesterének, s írói fejlődésének e szakaszában írott művei már a proletár eszmeiség jegyeit tükrözik Időjárás: Várható időjárás ma estig: az ország délnyugati felón időnként megnövekvő felhőzet, néhány helyen kisebb eső, máshol kevesebb felhő, eső nélkül. Az éjszakai és a reggeli órákban többfelé köd. Több he­lyen élénk, időnként erős keleti, délkeleti szél. Eny­he marad az idő. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet: általában 10 fok körül, a tartósan ködös helyeken 5 fok közelében. Hím.. ÍSIUÍHUL A közúti balesetelhárításról Sajtótájékoztató Budapesten Egerben — GYÖNGYÖSI bemutató A városi művelődési köz­pontban vasárnap este kerül sor a MÁV Kitérőgyártó Üzeme és a művelődési köz­pont színjátszóegyütteseinek bemutatójára. A Színház cí­mű összeállításban Karinthy Frigyes A dráma, Heltai Je­nő A nagy nő, valamint Mol­nár Ferenc Az ibolya című darabja kerül színre. ★ — A HATVANI képzőmű­vészeti stúdió kiállításai. Hatvanon kívül Boldogra és Nagykökényesre is eljut a hatvani képzőművészeti stú­dió három tagjának, Bálint Sándornak, Paksi Gyulának és Poczok Józsefnek a kiál­lítási anyaga. A több mint húsz képzőművészeti alkotás egy-egy kiállítási helyen két hétig tekinthető majd meg. A vándorkiállítást ma dél­után, Boldogon nyitják meg. ★ — G Y ÖNG Y ÖSHALÁSZON rendezték meg a gyöngyösi járás matematikai szaktárgyi vetélkedőjét. A járás iskolái­ból közel hatvan, hetedik­nyolcadikos kisdiák vetélke­dett a megyei döntőbe jutá­sért. A hetedikesek közül a vécsi Csordás Mária lett az első, míg a végzős osztályok tanulói közül Molnár Tünde selypi diák bizonyult a leg­jobbnak. Állatorvosi ügyelet Szombaton déltől hétfő reg­gelig elsősegély esetére ügyelet. EGER: Állategészségügyi Állo­más Allatkórháza, Szövetkezet utca 4. (Az Egerhez tartozó, va­lamint a bélapátfalvi, bátori és makiári állategészségügyi kör­zetekben.) Telefon: 13-48. GYÖNGYÖS: Állategészségügyi Állomás Állatkórháza. Deák Fe­renc u. 17. Telefon: 16-45. HATVAN: Vágóhíd. Telefon: 12-10. Tojás darabja 1,30—1,50 fo­rint, burgonya, 2 kg-os kiszere­lés csomója 7—8,60 forint, vö­röshagyma 2 kg-os kiszerelés 11,20 forint, vegyes zöldség 5,50 forint, burgonya kilója 2,90— 3,70 forint, takarmányburgonya 1,60 forint, vöröshagyma 5 fo­rint, fokhagyma 9,50—16,50 fo­rint, fejeskáposzta 3,90 forint, kelkáposzta 4,80 forint, vöröská­poszta 4,30 forint, gyökér 6—8 forint, sárgarépa 3—4,60 forint, zeller 7,60 forint, karaláb 4,40 forint, cékla 4,30 forint, fekete- retek 3,50 forint, ecetes uborka 13—15 forint, savanyú káposzta 7 forint, körte 7,20—8,70 forint, alma piros 6—9,40 forint, alma piros 2 kg-os kiszerelés 15,40— 20 forint, alma piros 1 kg-os ki­szerelés 7,60—10,20* forint, alma fehér 3—6,20 forint, mák 48 fo­rint, lencse 18—26 forint, dió hé­jas 13—17 forint, dióbél 54—64 forint, mandulabél 70—80 forint, torma 15 forint, szárított cse- resznyepaprika 55 forint, dug- hagyma egys. 20 forint, étkezé­si száraz bab 15—20 forint. Szombaton a közúti bale­setek alakulásáról, a közúti balesetelhárítási munkáról tájékoztatta az újságírókat dr. Tőzsér István KPM fő­osztályvezető, az Országos Közúti Balesetelhárítási Ta­nács társelnöke és Ledvánsz- ki Károly rendőralezredes, a BM. közlekedésrendészeti csoportfőnöke. Elmondották, hogy tavaly 22 949 személy- sérüléses közúti közlekedési baleset történt az országban, 1,2 százalékkal kevesebb, mint 1970-ben. A balesetek számának csökkenése ellené­re sem megnyugtató azon­ban a közlekedés helyzete. Az utóbbi évek tendenciája ugyanis —, hogy a halálos balesetek száma nagymér­tékben emelkedik — sajnos 1971-re is jellemző volt. A balesetek következtében ta­valy 12,6 százalékkal több ember halt meg, mint 1970- ben, a baleset időpontjától számított 48 órán belül ősz­Petőíibánya kultúrháza Gazdag programokkal ren­delkező klubok várják Pető- fibánya, s a környék lakóit» község kultúrotthonában. Kü­lön klubjuk van a fiatalok­nak, a munkásoknak, s a vanrogatást, hímezést ked­vélő nőknek. A legnagyobb érdeklődést a nők klubja váltotta ki, néha 50—60-am is összejönnek. A 14 ezer kö­tetes könyvtár különféle iro­dalmi estek megrendezésében segít s mint azt Misi Lajos- né, a könyvtár vezetője el­mondotta, mindig sokam részt vesznek ezeken az estéken. Számos jó előadás, író-ol­vasó találkozó fémjelzi az idei programtervet is. Hasz­nosan, jól szórakozhat a több száz, rendszeresen idejáró felnőtt és fiatal. Tavaszi „vásár”. szesen 1527-en vesztették életüket. A Heves megyére is jel­lemző súlyos helyzet miatt a KBT Heves megyei szerve­zete szombaton, Egerben tar­tott vezetőségi ülésén már a megelőzés hatékonyságának fokozásáról tanácskozott. Széles körű társadalmi ösz- szefogás sürgetésére és a fi­gyelem felkeltésére közleke­dési napok megrendezésére vállalkozott — először az or­szágban. A májusban sorra- kerülő nagyszabású rendez­vényen döntik el többek kö­zött, hogy ki járatos legjob­ban a KRESZ előírásaiban; a közlekedési szakemberek megvitatják a megye balese­ti helyzetének alakulását, a megelőzés fokozását; a mó­dosított BTK hatását és töb­bek között a műemlék jelle­gű városok forgalmi rendjé­nek közös problémáit. Ez al­kalomból fotópályázatot hir­detnek, autós ügyességi ver­senyt tartana.-c, gazdag prog­ramot állítanak össze a gye­rekek számára *s. A KBT megyei vezetősé­gének ülésén — amelyen részt vett Barta Alajos, a megyei pártbizottság titkára és Szelényi Zoltán, az OKBT munkatársa is — új titkárt választottak Balogh Tibor, a 4-es VOLÁN Vállalat közel­múltban kinevezett igazgató­ja személyében. NEB-vizsgálat: A tej- és tejtermék­ellátásról Miképpen alakult a tejter­melés helyzete a megyében? A felvásárlással kapcsolatos munka során melyek a ta­pasztalatok? Milyen ered­mények, vagy hibák tapasz­talhatók a tejtermékek gyár­tásában, a bel-, és külföldi forgalombahozatalban? Ho­gyan elégíti ki az ellátás a lakossági igényeket mennyi­ségben, választékban és mi­nőségben? Hogyan élnek a fejlesztésben a támogatások nyújtotta lehetőségekkel? Többek között ezekre a kér­désekre keresnek választ a tejtermelés és a tejtermékel­látással kapcsolatos vizsgá­latunkban a népi ellenőrök. A vizsgálat témája országos téma, Heves megye mellett több más megye is résztvesz saját területén a tapasztala­tok gyűjtésében. Megyénk­ben ez a vizsgálat kiterjed a tsz-ekre, állami gazdaságok­ra, a tejüzemekre, a felvá­sárló helyekre, valamint az élelmiszer-kiskereskedelmi és a szövetkezeti élelmiszer boltokra. Ezt a nagyszabású ellenőrzést a napokban kezdte meg a megyei NEB. A tapasztalatokról annak idején lapunkban mi is be­számolunk majd. ÁFÉSZ-küldöttgy ülések Szombaton három AFÉSZ­küldöttgyűlésről kaptunk je­lentést. A kiskörei szövetke­zet rendezvényén beszámol­tak arról, hogy az elmúlt esztendőben az egységekben közel ötvenmilliós forgalmat bonyolított le, hét millióval többet, mint a megelőző év­ben. Az egri körzeti ÁFÉSZ szombati küldöttgyűlésén, hasonlóképpen az ugyancsak szombaton megrendezett fü­zesabonyi küldöttgyűléshez, a vezetőség beszámolt az egy­éves eredményekről, majd pedig az 1972-es feladatokat vitatták meg a szövetkezeti küldöttek. Biztatóbb év Orosziban (Kiss Béla felvétele.) Nehéz esztendőt zárták ta­valy a Gyöngyösoroszi Érc­bánya dolgozói. A fejtés alá vett területeken kevesebb fémére került elő a telérek- ből, s a nagy százalékú med- dőközet miatt nem sikerült az évi terv teljesítése. Neon közömbös tehát, hogyan len­dülnek munkába az idén, mit tudnak teljesíteni, si­kerül-e nagyobb keresetet biztosítani az itt dolgozók­nak; ezekben a napokban ilyen kérdések szerepelnek napirenden a műszaki érte­kezleteken, termelési tanács­kozásokon, párttaggyűlésen. Az idei év kedvezőbbnek ígérkezik: előreláthatólag si­kerül leküzdeni a tavalyi sú­lyos munkaerőhiányt, a Nóg­rádi Szénbányáktól csopor­tosítanak át munkaerőket. Lehetőség van így arra, hogy változatlan tervüket az idén ne 82 százalékra telje­sítsék, hanem meghaladják a száz százalékot is. Termé­szetesen ehhez jobb munka­szervezés szükséges, s ez kí­vánságként el is hangzott a párttaggyűlésen. A korábbi években csökkentett feltárá­si munkákat szintén fokoz­ni kell, hiszen hosszabb tá­von ez biztosítja a bánya jö­vőjét; a tavalyi hiányosságok is részben ebből adódták. Hétfő m t Népfront­gyűlések Tárnáméra, 18 órakor: mű­velődési ház, Tamabod', 18 órakor: mű­velődési ház, Kisköre, 18 órákor: műve­lődési ház, Tiszanána, 18 órakor: mű­velődési ház, Átány, 18 órakor: művelő­dési ház, Bükkszentmárton. 17 óra­kor: művelődési ház, Felsőtárkány, 17 órakor: művelődési ház. Sírok, 18 órakor: művelő­dési ház, Szentdomonkos, 18 órakor: művelődési ház, Terpes, 18 órakor: tanács­ház, Váraszó, 18 órakor: műve­lődési ház, * Márkáz, 18 érakor: tanács­ház, Abasár, 18 órakor: műve­lődési ház, Szűcsi, 18 órakor: művelő­dési ház, Detk, 18 órakor: dési ház, muvelő­Hort, 18 órakor: művelő­dési ház, Rozsaszentmarton, 17 óra­kor: művelődési ház, Adács, 18 órakor: művelő­dési ház, Domoszlő, 18 órakor: mű­velődési ház. — NOVAJON a hét vegén tartotta meg a hatvantagú önkéntes tűzolto-egyesüle* közgyűlését, amelyen négy év munkájáról számoltak be. Az egyesület tagjai nemcsak a versenyeken — járási első és megyei harmadik helye­zés — értek el figyelemre méltó eredményeket, hanem a megelőző tűzrendészeti munkában is példásán tevé­kenykedtek, sőt, több ízben avatkoztak be hatásosan a tűzeseteknél is. — AZ EGRI fogyasztás{ szövetkezet KlSZ-vezetőségé- nek kezdeményezésére, há­rom rendezvényből álló elő­adássorozatot szerveztek az ifjúsági törvénnyel kapcso­latos kérdésekről. A hét vé­gén lezajlott első program­ban Herpai Sándor, a buda­pesti kereskedelmi főiskola tanára tartott előadást a té­máról, a nagy számú fiatal érdeklődőnek. Sirali-Baba Miszlimov, a földkerekség legidősebb embere, márciusban tölti be 167. életévét. Miszlimov apó a szovjet Azerbajdzsán hegyei között levő Barzavu faluban él. A vidék arról nevezetes, hogy statisztikai átlagban száz­ezer lakosból 84 él száz év­nél tovább. A 167 éves Miszlimov le­velezést folytat a világ csaknem minden részével. A szokásos kérdésekre úgy IG7 éves válaszol: hosszú életének titka a fizikai munka, a kristálytiszta hegyi levegő és a mértéktartó étkezés. „Ne siessetek élni! En so­hasem sietek” — mondja. Miszlimov hajnalban kel és azonnal a kertbe siet al­mafáit gondozni. Miszlimov mindössze né­hány hónappal ezelőtt ment életében először or­voshoz, egyébként sohasem betegeskedett. Nemrégiben fényképész érkezett Bakuból Sirali- Baba házába, hogy felvé­telt készítsen a családról: csak nagynehezen sikerült olyan fényképet csinálni, amelyen mindenki rajta volt, ugyanis a 167 éves Miszlimov élő fiainak, unokáinak, déd- és ükonu- káinak stb, száma 220. Drámai pillanat Az argentínai. Juninban ren­dezett autóversenyen Jván Massei argentin versenyző összeütközött egy másik kocsival és felborult. Bár Massei a kocsi alá került, szerencsére mind­össze könnyebb zúzódásokat szenvedett, (Telefoto — AP—MTI—KS) »•••••••••M«*'**"**'**'***************'**9***** •ss’s.sttss sä»*? kzä rsatss iram lesüss«* ssv-tts, ^ ssc» £•—«•> «•». 'sgs’^sTBÄSSSfSii. sjws isrizf*­*

Next

/
Thumbnails
Contents