Népújság, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-16 / 39. szám
MINDENNAP AZ ÉLETÉRT En nem kérdezem: ki vagy, honnan jössz, mi a iajiád és mi a szilied, én azt kérdezem, mid fáj.” Pasteur Amire legelőször emlékezem: a fehérség... Téli vaddisznóvadászat, hóba taposott lőáliások, havas nyiladék. Ez volt. az alkalom, a helyszín, s a díszlet megismerkedésünkhöz. Több éve annak a télnek, s noha semmi különös dolog nem történt, a régi emlékeket felerősítő képtől mostani friss találkozásunk perceiben sem tudok szabadulni. A fehérség miatt. Pedig tulajdoniképpen borzongattam kellene, hiszen orvosi rendelőben vagyok, ahol gyógyszerszag és ínjek- clóstük, fecskendők, furcsán csillogó komor műszerek vesznek körül. Délután három óra. A rendelés ideje lejárt. Nincs már senki a váróban, az orvos — dr. Nagy Dezső — fáradt, hallgatag. Öltözik, indul haza. — Hányán jöttek ma rendelésre? — Hetven-nyolcvan ember, szokás szerint. — ^Leveszi, megtörli sötét színű, íény- tompító szemüvegét. — De van egy különös ^rekordom” is, az influenzás időkiből: egy nap 251 beteg.*. Kényelmes, ízléssel berendezett lakásában folytatjuk a megkezdett beszélgetést. A festmények, kerámiák és más díszek mellett a zsákmányolt trófeák, vadbőrök, gerez* tiák jelentik az igazi ékességet. Kellemes, zsongó-zsi- bangó muzsika körülöttünk a két gyermek lármája. A szőke, foncsikos Szilvia 6 éves, már iskolába jár; Attila elmúlt 4 éves. A feleség? Épp beteget látogat, körzeti orvosi teendőit végzi. Talán egy óra múlva itthon lesz q is. Nincs szükség közös témakeresésre. Életének hétköznapi eseményeit idézi. S ahogy a történetek orvosi, orvos-etikai részleteibe elmélyed, mindinkább látom, hogy megfeledkezik ró- lium s újra éli azokat a pillanatokat, amikor neki kellett szembenéznie élet tel-ha!.-illái. így nyilván nagyképűen hangzik, nem is tőle valók e szavak, de tömören összefoglalva mégis ez az igazság. Maradjunk csak Mág bácsi eseténél. .1 Petőfibánya üzemi főorvosa szokásos délelőtti rendelését végezte, mikor egy idősebb munkás, Mág bácsi kopogtatott az ajtón. Műszakból kéredzkedett él, mert rosszul érezte magát. „Üljön le egy kicsit, mindjárt végzek és maga kerül sorra” — mondta neki. A vizsgálattal azonban nem végezhetett, mert az idős férfi halottfehérré vált hirtelen, s úgy eldőlt, mint egy zsák. Gyorsan, sietve, de minden kapkodás nélkül látott hozzá, hogy kiderítse, mi történt az öreggel. Meghallgatta a szívet. Semmi hang. Tapintotta a pulzust. Semmi. Semmi!'. Gyorsan vérnyomást méi ^ ni...! A műszer semmi vérnyomást nem mutatott. Meghalt!?!! Gyorsan, gyorsan! Injekció, injekciói! Szív- masszázs!!! Telefon a mentőállomásra. A mentők — akiknek annyi ember halas az életével gyorsaságukért — ezúttal komótosak voltak, sót okvetetlenkedőn kíváncsiak. kit kell szállítani, mi a neve, a betegsége ... ? Az orvos káromkodott és ordított, lecsapta a kagylót. Rohant vissza a mozdulatlan test mellé. Injekció, masz- százs, masszázs, lélegeztetes, masszázs. Aztán egyszerre megmozdult a test, s a beteg 0JMMBj 1912. február 1&. nerda Mág bácá kezdett magához térni. Hat hétig feküdt a hatvani kórházban, ahonnét a gondos kezelés után gyógyultan távozott. — Amikor az öreg meglátogatott, erőnek-erejével meg akarta csókolni a kezemet, s úgy szorította. Később is sokat bejött a rendelőbe, virágot hordott nekem. Most már nyugdíjban van, makkegészséges. Amikor az úton találkozunk, a bicikli kormányát is elengedi, úgy ihte- get... Sok esetet mesél még. Olyanokat, hogy egyesek azt kertek, vitesse őket mentővel égerbe. Betegek voltak? Dehogy! Kényelmesebben akartak utazni, mint az autóbuszon. Előfordult olyan is hogy sürgősen beteghez hívtak, s amikor csapot-papot, a rendelőt és a várakozót hagyva a helyszínre sietett, szinte elhűlt a látvány miatt. A „beteg” ugyanis egy bambán vigyorgó részeg volt, aki orvosi igazolással akarta megúszni az igazolatlan hiányzást. Látogatásakor éppen a lábáztatás utáni köröm- toalettjét végezte. Aztán arról beszél dr. Nagy Dezső, mennyi gonddal és nehézséggel kell szembenéznie egy üzemi főorvosnak. Rendelőjének felszerelése a lehető leggyengébb. Itt nincs EKG, röntgen és nincs laboratórium sem. S ha van is olyan kollektíva (asszisztensi, orvosírnok), amely némileg könnyít az orvos munkáján, a döntésben, vagy akár az esetek megtárgyalásálban nemigen erősíthetik az orvos biztonságérzetét. Pedig ha valakire, az orvosra a paciensei úgy tekintenek, mint az istenre. Városon talán csak operáció és szülés alkalmával , érezni ezt a már-már miszti- $ kus tiszteletet. Más esetek-^ ben ott bujkál a remény, $ hogy ha ez nem találja meg$ a gyógyítás módját, majd a$ legközelebbi szakorvos segít. § A vidéki orvosok még erre is § kevésbé számíthatnak. Feleségem is orvos.! Hozzám, az üzemi orvosig rendelőbe járóbetegek jön-§ nék, ha valakit fektetni kell,! arról már a körzeti orvos | (többnyire a feleségem) gon-$ doskodik. Szerencsés, de sae-1 renesetlen is egyszerre ez e| szoros egymásrautaltság. Sze- $ rencsés, mert a gyakran adó-| dó, váratlan orvosi eseteket^ is meg lehet beszélni. Sze-| rencsétlen, mert a rendelési! idő lejártával nem ér végett a szolgalatom. Este és éjszia-^ ka ugyanis én kelek fel,hogy! helyette teljesí teem a beteig-| kihívásokat,.; §--------------- | Késő délutánba hajlik azfc idő, amikor az előszobából S behallatszik az ismerős jelzés, § a két kurta csengetés. S most $ már hármasban beszélgetünk, § mert csatlakozik hozzánk feleség is, dr. Kupka Jarmila A finom arcú, szép feleség-^ nek a neve is szépet jelent, & a Jarmila magyarul — ta-8 vaszváró. ] — Olmützben végeztem azs egyetemet, ott szereztem dip-S lomát 64-ben. Férjemmel —§ aki romaszécsi — egyetemis-^ taként ismerkedtünk össze, amikor ő 65-ben Budapestre^ jött a tanulmányait befejez-$ ni. nemsokára. feleségként,^ követtem én is. Amikor fér-^ jem 67-ben végzett, Magyar-§ országra költöztem és orvosi S esküt tettem vele együtt, v Zagyvaszántó volt az első ál-| lomáshelyem, ott is tanul-$ tam meg magyarul, a betege-^ lm tói, hiszen morva létemre 5 nem tudtam egyetlen szót$ sem. ' Hibátlanul, dallamos muzsi-5 kával ejt minden szót. §_______ S dr. Nagy Dezső, s ennyi ideje szolgálja a magyar egészségügyet körzeti ötvösként a felesége, dr. Kupka Jarmila. öt esztendő nem nagy idő egy ember életében, ám kettejük esetében megsokszorozódott értéke van az éveknek. Megsokszorozott értéke van, mert naponta átérzik a hivatásukkal járó bizalmat, s így a felelősséget is. A naponta újraélt felelősségtudatból fakadóan végzik munkájukat lelkiismeretesen, becsülettel. És tegyük hozzá: gyakran mások helyett is végzik! Hiszen két éven át — más orvos híján — ők látták el az egészségügyi feladatokat egy másik körzetben is, úgy, hogy közben a maguk megszabott munkájának is eleget tettek. Mindenki tudja, hogy a beteget elsősorban nem az érdekli, hány kitűnő osztályzatot gyűjtött össze orvosa az egyetemi évek során, milyen rendű és színű a diplomája, vannak-e leközölt tudományos értekezésed. Fontosabb számára az ember, akinek elmondhatja baját, és az meg is hallgatja, aki előtt levetkőzhet. Fontosabb az, hogy a legapróbb szolgálatokat is megtegyék mindennap, az életért Petőfibánya arvosdiázaepá- ra — dr. Nagy Dezső ésdr. Kupka Jarmila — ilyen emberek Pataky Dezső Kürti Andrtía: AZ UJ KRITIKA A közélet és közművelődés vitázó fórumain, a művészeti és irodalmi élet alkotó közösségeiben hosszabb ideje már, hogy egyre több szó esik egy olyan folyóirat szükségességéről, amely alapvető és legfőbb feladatának vallja az irodalmi és művészeti kritikát, a művelődés- politikai kérdések vitát kezdeményező nyílt felvetését. A megújult és új formában először februárban megjelenő Kritika, eleget téve a köz- művelődés, a kulturális politika, kulturális élet kérdései iránt érdeklődő olvasók igényének, ilyen művelődéspolitikai és kritikai fórum kíván lenni. A megújult lap terjedelmes kritikai rovatban foglalkozik a kortárs magyar irodalom, színházművészet, film- és zenei élet, valamint a televízió és rádió jelentős eseményeivel, művészeti életünk elvi kérdéseivel. Figyelembe véve a szüntelenül növekvő tájékozottsági igényt; ismerteti a lap szellemi életünk külföldi kapcsolatait, elsősorban a szocialista országokat összekötő kulturális feladatokat, gondokat. A megújult művelődéspolitikai és kritikai folyóirat a publicisztika, riport, szociográfia segítségével a magyar valóság, szellemi életünk minden felbukkanó, új, fontos kérdését megkísérli majd bemutatni. Az eleven szellemű, vitákat kezdeményező, a kulturális élet jelenségeire marxista szemlélettel reagáló lap — értékes hagyományait folytatva — a kritika, a kulturális publicisztika mozgékony eszköze, tényezője kíván lenni. Hetilapokat jellemző gyorsasággal, szellemi elevenséggel kívánja szemrevételezni a kulturális élet eseményeit, aktuális gondjait, de elméleti folyóiratoktól elvárt és megkövetelt elemző-értékelő színvonalon. (KS) Áz egri orgonahangversenyről Az egri megyei Művelődési Központ és az Egri Szimfonikus Zeryékar orgonahangversenyére nétíón este került sor a tanárképző főiskola zenetermében. A teljes közönségsiker jegyében folyó hangversenysorozatnak ez az estje is kitűnő élményt hozott a klasszikus zene híveinek. Az egri szimfonikusok J. S. Bach D-dúr szvitjéből az Air-t játszották bevezetőként. A csillogó, légies muzsika könnyed, kellemes bevezetőként szolgált Händel g-moll orgonaversenyéhez, amelyet Szathmáry Lilla adott elő az egri szimfóniku- sok közreműködésével. A hallgató nem tud szabadulni már az első akkordok után attól az atmoszférát teremtő és betöltő hangtömegtől, amellyel Händel közli gondolatait, érzelmeit. A mai fülnek talán túl ünnepélyesek és túl méltóságosak ezek a harmóniák, a mi disszonanciákhoz, különcségekhez és meghökkentő zenei fordulatokhoz szoktatott fülünk és lelkivilágunk túlzottan befejezettnek, mindenesetre lezártnak hallja ezt a művet, de a szépségét, a harmóniákban megnyilatkozó emberi lelket nem lehet nem kihallani belőle. Vagy menynyi szépség és báj, az ünnepélyességen túl mennyi kedély és csillogás játszik ki a B-dúr orgonaversenyből, amellyel Szathmáry L”la arról tett tanúbizonyságot, hogy a barokk zenét elméiyülten tudja tolmácsolni. A g-moll esetében még valahogy nem barátkozott meg a teremad- ta akusztikai méretekkel, ezért néhol az orgona hangtömbjei mellett a zenekar vonósai eltűntek; a B-dúrnál azonban az arányok helyrebillentek és a közönség lelkesen tapsolt a rokonszenves művésznőnek. Vivaldi a-moll gordonka-' versenyét Mező László Lisztdíjas szólaltatta meg. A műKOPASZ-HEGYEN öl éve tolta be Petóübá-Sj nyún üzemi főorvos lisztét?! 27. •— Minden. Kivéve azt, hogy te mit fogsz csinálni közben? — Én? Lesétálok a faluba, ha a történtek után beengednek az ÁBC-boltba, vásárolok magamnak egy inget és egy nyakkendőt. Reggel is ez volt a szándékom, de akkor az üzlet nem működött, minthogy az árucikkek nagy része állandóan mozgott. Azóta talán visszakerültek a polcokra. Csak aki már látta, milyen képet mutat egy nemzetközi vásár, egy kiállítás, egy árubemutató röviddel a megnyitás előtt, csak az képzelheti el igazán maga elé azt a rendetlenséget, zavart, lótást-futást, idegeskedést, pánikot, ami a Kopaszhegyi telken uralkodott tizenegy óra után. Az egyik énekes úgy érezte, hogy berekedt, szerezzenek neki tojássárgáját, vagy legalább cukros vizet. A kosztümök egy része bent maradt a faluban, a filmhíradósok kábelei összekeveredtek a tévésekével, bedöglött egy magnó, az egyik zenekarnak elromlott az erősítője, színészek nem tudták a szövegüket, egy operatőr berúgva érkezett, egy gitáron elpattant a legfontosabb húr, hol a legközelebbi hangszerbolt? És így tovább. De tizenegy óra ölvenkor, amikor Gaál Feri felmászott a sufni tetejére és a körzeí- parancsnokságlól kölcsönbe kapott kézi liangerósitóbe beleordilotta: „Mindenki s- helyére) Hél Bare múlva adás!”, egy csapásra minden elrendeződött. Középen ott állt Bártik elvtárs, elegáns, világosszürke ruhában, kihajtott nyakú, fehér ingben, kezében a papír, az ünnepi mondókával, előtte három mikrofon. És ki virított mellette színes népviseletben, piros csiz- mácskában, virágos ingváll- ban? Gitta, a manöken. Ezüsttálcát tartott kecsesen a kezében, rajta parányi cipó, csipetnyi só. Bár ekkor már köztudott volt, hogy az űrhajó csak a fejük fölé emelkedik majd, semmiképp sem lehetséges, hogy Hax- nak átnyújthassák ezt a jelképes ajándékot, azért Gitta nagyon jól mutatott Bártik elvtárs mellett. Tőlük jobbra, egy hosszú asztal mögött ült a profesz- szor úr, egy külpolitikai és egy sportkommentátor, a sikeres színpadi szerző, és még sokan mások, akik majd egyszerre fognak beszélni a legkülönfélébb fontos témákról, hadd okuljon a világmindenség. Mögöttük a vll- lámjelenetek szereplői, szavalóművészek és pantomimesek sorakoztak fel. A bal oldali terepszakasz a dalnak és a táncnak van fenntartva. Sebtében ácsolt kisebb-nagyobb pódiumok, rajtuk torzonborz zenészii- úk, hongkongi pizsamától a líbiai burnuszig a legváltozatosabb öltözékekben, mini- mldl-maxi szoknyás, tarró- nadrágos és nagyestelyis énekesnők, szmokingos ésapacs- yiüias énekesek, s/.lnpompás látvány. Háj még s»jU, amikor egyszerre kezdenek dalolni beatet, dzsesszt, magyar népdalt, cigányéneket, Mozartot! A pódiumok között lesz szalontánc, csárdás, csürdüngölő és shake. Csikorgó-súrlódó zaj, nem erős, de a platón olyan nagy a csend, hogy messze elhal- lik. Az űrhajó három lába rugózik néhányat, fellöki a gömböt a levegőbe, vagy háromemeletnyi magasságba. Ott lebeg. Most már szorgalmasan dolgoznak a lenti felvevő- kamerák, az izgalomtól elfúló hangon közvetítenek a riporterek. A gömb aljából előbb egy fényes rúd nyúlik ki, majd a rúd oldalából küllőszerűen egy sor hosszú, vékony pálcika. Vízipálma, koronával lefelé. Az űrhajó fala halvány izzásba kezd, majd fokozódik a sugárzás, sárgás-piros színben ég az egész gömb. — Most! — kiáltja a kézi hangerősítőbe Gaál Feri, s már beszélnek az előadók, szavalnak a szavalok, felcsendülnek az első zenei taktusok, a táncosok is ropják már. Megejtő egyveleg. Az űrhajó adó-vevő antennájának közepén levő apró, szinte észrevehetetlen homorú tükör lassan elfordul, megdől, sugárba fogja a kő- kupacot a telek túlsó szögletében. Minthogy ez a tereprész nem esik bele a földi televíziós és fUmkamerák látómezejébe, a felvételre kijeiéit négyzetbe, itt alig néhány ember tartózkodik. vész már évekkel ezelőtt nagy sikert aratott Egerben, s most ezzel a játékával is ismételten azt bizonyította, hogy hangszerének jeles művelője. Ráadásul eljátszotta Bach c-moll gavotte-ját és ez a icorabe!i táncos ráadás csak fokozta a közönség hangulatát és elismerését. (Csak mellékesen jegyezzük meg: ez a gavotte-szám arra is kitűnő példa, hogyan lehet, egy nem magas igényű lánctémát nagyszerűen feldolgozni, kibontani, variálni, hogy a jókedv és vidámság egyre fokozódjék a zene iramától) Az est betetőzéseként Händel h-moll Concerto gros- sója hangzott el Radnóti Tibor, Lévai Zsolt, Mező László Liszt-díjas és az egri szimfonikusok előadásában. A Vivaldi és Bach-művek társaságában felhangzott versenymű élénken festi Händelnek azt a sajátos, a barokk zenében is mindenki mástól megkülönböztető egyéniségét, amely a kor által kívánt frazeológia mellett is az egyénit, a sajátját ötvözi műalkotássá. Az Egri Szimfónikus Zenekart ez alkalommal — apróbb szeplők ellenére is — dicsérnünk kell. Farkas István karmester jól vezeti ezt az együttest, igényességben sincs hiány az egri muzsikusoknál. Radnóti Tibor koncertmesteri munkája is megtenni lassankint a maga gyümölcseit. Most mégis éppen az első hegedűsök produkcióját kevesellnénk az egyszer. Mintha ez a zenekari rész további erőteljes zenészeket kívánna ahhoz, hogy egy ilyen műsort teljes szépségében és csillogásában meg tudjon valósítani. Ez a megjegyzésünk azonban annak megállapítása mellett igaz, hogy ez az együttes most már magabiztosan halad a saját útján. Farkas Istvánt és zenészeit nagyobb lélegzetű tervek megvalósítására is bíztatnánk. (farkas) A falusi öregasszonyok fekete ünneplőjében és méltóságteljesen özvegy Pauk An* talné áll a halom tetején. Mellette a lánya, Erzsiké, mini-szoknyában, könnyű, virágos blúzban. Az izgalomtól kipirult arccal nézegeti a lentebb álló, ágáló, éneklő, táncoló sok híres személyt. Közben lassú, ősi ütemben mozog jobbra-balra a felsőteste, a picit ringatja a karjában, fel ne sírjon, meg ne zavarja a világprodukciót. Lábánál a fiatal bakkecske, Samu szemléli figyelmesen a környéket, mi kárt tehet majd éjszaka, amikorra elkotródik ez ások felesleges kétlábú, csend lesz, sötét lesz és beköszönt a bosszú órája. Kissé oldalt szeplős képű kamasz, ifjabb Safranek Mátyás ül egy lapos szikladarabon, kezében „A tűz csiho- lói” című versgyűjtemény, szemébe lógó haja eltakarja homlokán a tapadókorongot. Mozgó szájjal, de hangtalanul olvassa a költeményt: Kezdetben teremté isten a mennyet és a földet, ezután mikor eljött az ideje, bolygókat rakott az égre és megpihent a hetedik napon, Milliárd évek óta az ember, kit saját képére és hasonlatosságára teremtett, percnyi pihenés nélkül, a maga felszabadult értelmével, félelmet nem ismerve, egy októberi éj derült egére más bolygókat rakott, hasonlatosakat azokhoz, melyek forogtak a világ teremtésétől fogva. Ámen. Ez a kép röppent fel a Földről, ezek a gondolatok szálltak a magasba, hogy első híradásként mutassanak, jelezzenek valamit a Kozmosznak, a Naptól számított harmadik bolygóról. És aztán visszahúzódott a gömb belsejebt* az adu-vevő szerkezet, az űrhajó meglódult, szempillantás alatt eltűnt a bárányfelhők inogott. v
