Népújság, 1972. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-13 / 10. szám

Télen is szükséges mozosrni A HIDEGEBB időjárás az embereket a lakásokba kény- szeríti. Télen zsúfoltak a közlekedési eszközök is, mert még azok is járművek­re szállnak, akik rövidebb utakra indulnak, közelebb lakftak a munkahelyhez. Nagyon sokan vannak, akik a téli időszakban csak elke­rülhetetlen esetben .merész­kednek ki a szabadba, s szin­te minden idejüket lakásuk­ban és a munkahelyen töltik. A zárt helyiségben korláto­zott a mozgási lehetőség, s bizony a levegő sem friss. Ugyanakkor az étkezések — mint az élelmiszer-fogyasztá­si statisztikák mutatják, télen bőségesebbek, magasabb zsír­tartalmúak, mint nyáron. Mindez együttvéve azt jelen­ti, hogy a legtöbb testsúlyfe­lesleget télen szedjük fel. A súlygyarapodás azonban nem az egészség jele. A kilókat cipelni kell, azt megsínyli a szív, s a vér megnövekedett koleszterintartalma is károso­dásokat okoz. Nem véletlen tehát, hogy tavaszra elfára­dunk, s ennek legfőbb okozó­ja a helytelen táplálkozás, a szabad levegő, a napfény és a.vitamin hiánya. A legyen­gült szervezet azután kevés­bé tud ellenállni a betegsé­gek támadásainak, ezért a ta­vasz veszélyes időszak. A veszélyeket azonban él lehet kerülni, a bajokat meg lehet előzni. A rendszeres testmozgás sok problémát megelőzhet. Mindenkinek módjában van például, hogy naponta 10 percet áldozzon erre. öt-hat jól megválasz­tott gimnasztikái gyakorlata legkisebb lakásban is elvé­gezhető. HA ESIK A Hő, a ródli és a szánkó jó szórakozást nyújt. A felnőttek is nyugod­tan kipróbálhatják ezt az ősi szerszámot, örömük fog tel­ni benne. A síeléssel is meg­próbálkozhat mindenki. Még idősebb korban is el lehet kezdeni, az enyhébb lejtők nfem jelentenék különösebb veszélyt'. Drága felszerelés nem szükséges ehhez a sport­hoz, a legolcsóbb léc is meg­teszi, legfeljebb nem fogunk olyan gyorsan siklani... Hazánkban alig akad olyan ember, aki ne pró­bálkozott volna meg a kor­csolyázással. Az utóbbi évek­ben megritkult a korcsolyá­zók, de főleg a jégpályák száma. Pedig ennek a lehe­tőségét könnyű megteremte­ni. Sok az olyan terület, mint az iskolaudvarok, sportpá­lyák, vagy egyéb sík helyek, amelyeket fel lehet önteni a téli időszakban, s máris kész a pálya. Ez pedig már sport a javából, s ráadásul nagyon szórakoztató és kellemes. MINDENKI számára ajánl­ható a jó téli kirándulás. A természet télen is nagyon szép. Ha egyszer felmegyünk a havas hegyekbe, utána mindig kívánni fogjuk ezt a különleges élményt. Itt dél­tájban legtöbbször még a nap is kisüt, s csak akkor vesz- szük észre, hogy lakóhe­lyünkön ezt nélkülöztük. Eleinte csak rövidebb kirán­dulásokat tegyünk, s utána pihenjük ki a cseppet sem kellemes fáradtságot. Ha hetenként ismételjük, később hosszabb utakra is vállalkoz­hatunk anélkül, hogy elfárad­nánk. Ez már az edzettség jele, s így — már nyugodtan várhatjuk a tavaszt... Hevet megye Tanáét* V. B» munkaügyi osztály» főelőadó munkakörbe, közgazdasági egyetem! végzettséggel rendel­kező dolgozó« alkalmaz tanácsi bérrendszer 118/1960 (12) Mü. M. sz. utasítás szerinti díjazással. Hirdessen a Népújságban 1------------------------------------------------*------------------------­A Heves megyei Tanács Kórháza, Eger, Szé­chenyi utca 27. műszaki adminisztrátort keres felvételre, technikus előnyben. Jelentkezés a személyzeti főelőadónál. Ezúton mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik fe­lejthetetlen édesapám HERÉNYIK JÓZSEF temetésén részt vettek és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló fia és családja. Á FÖSPED 14. sz. üzemegysége BÜrgő- sen felvesz tehergépkocsi­vezetőket Jelentkezés: Budapest, X, Gyömrői út 105. Kereskedelmi vállalat azon­nali felvételre keres 1 fő műszaki és kereskedelmi ismeretekkel rendelkező, lehetőleg közgazdasági kö­zépiskolai végzettségű férfit központi beszerzői munkakör betöltésére. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezéseket kérjük „UNIVERZÁLIS” jeligére, a Magyar Hirdető egri ki- rendeltségére beadni, levél formájában. _________________________ A próhirdetés ALLAS BUDAPESTI összkomfort«»« lakáscserével, fiatal házaspár * éves gyerekkel vidéki állást ke» rés. Féri: Autóközlekedési Tech­nikumba Járó, hivatásos gépko­csivezető. Feleség: Közgazdasági technikumot végzet! munkaügyi előadói, bérelszámolói, SZTK- ügylntézől munkakörben dolgo­zó. „Vidékre vágyunk 54 048'® Jeligére hirdetőbe Budapest, Fel- szabadulás tér. GÉPÍRNI tudó adminisztrátor állást változtatna. Minél előbb jeligére egri Magyar Hirdetőbe. EMELÖS villanytargonca vizs­gával rendelkező munkavállaló* felveszünk. PlERT-lerakat, Eger, Bajcsy-Zs. u. 15. INGATLAN____ E GRI, belvárosi, 3 szoba-össz­komfortos, garázsos társasházban levő lakásomat Júliusi beköltöz- hetőséggel elcserélném azonnal beköltözhető hasonlóra. „Vörös­marty úti előnyben" Jeligére ^gri Magyar Hirdetőbe. HAROMSZOBAS összkomfor­tos családi ház azonnal beköl­tözhetően eladó. Marsó József, Hatvan, Thurzó u. 3, BUDAPEST, XIV., Bosnyák térnél kétszer egyszobás kom­fortos lakásból álló, kertes ház eladó. Egy lakás megállapodás szerint beköltözhető. „Ház 53 998" jeligére Felszabadulás té­ri Hirdetőbe, Budapest. BEKÖLTÖZHETŐ kertes csa- ládi házat vennék Egerben. „Kertész" Jeligére a gyöngyösi Magyar Hirdetőbe. JÁRMŰ ELVESZETT D£ 56-75-ös zöld színű Zsiguli. Nyomra vezetőt jutalmazom. Tulajdonos: Kovács László. Eger, Lenin út 51. Tele­lőn: 11-20. VEGYES 1971. Xn. Sl-én elveszett I éves, magyar vizsla kan. Ismer­tetőjele: sötétsárga, erős alkatú, jó kondícióban levő, szügyén fehér folt, orra ősz. Jobb la­pocka felett heggedő seb látha­tó. Nyakán szíj és fényes kara­biner. Neve: Rex. Nyomraveze­tőnek 500,— Ft Jutalmat adok. Cfm: Bozsllc Pál, Mátrafüred, Béke u. g. Nyitás: január 14-énf pénteken IDEIGLENES W ÁRUSÍTÓ helyen^ r C61R, 3IÉCH6NVÍ u.16 ^ NAPOK PMSW áWiKKBel arbnGEDMCNV ARENGEUmtznw f MINDEN ÁRUCIKKBŐL Nyitás: Január 14 én9 pénteken I 4

Next

/
Thumbnails
Contents