Népújság, 1972. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-29 / 24. szám

4/KAP Mm... [S[Mfm...Hím..jsmfm 1972. január 29., szombat A i\ap kél: 7.1tí, nyugszik: 16.39 órakor A Hold kél: 15.35, nyugszik: 6.43 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ADÉL nevű kedves olvasóinkat! A név eredet jóval a népvándorlás előtti időkre nyúlik vissza. Az Adél —, amelynek a mai német „edel” vagy a dán „üdéi” szó után „nemes” a jelen­tése — volt az első germán név, amely a rómaiak között elterjedt. Egyénként önálló névvé valószínűleg az „Adelheid” rövidítéseként formálódott át. ❖ Nyolcvan évvel ezelőtt született Moravcsik Gyula klasszikus, filológus, blzahtinológus, Kossuth-díjas akadémikus, a magyar tudományos élet nagy örege. A budapesti tudományegyetemen és az Eötvös Kollé­giumban tanult. Részt vett az első világháborúban, s az orosz fronton hadifogságba esett. Hazatérése után gimnáziumi tanár lett, majd a budapesti Eötvös Kollégium tanszékvezető tanára. 1936-tól 1967-ig, nyug­díjazásáig, a budapesti egyetem görög filológiai tan­székének volt a professzora. 1934-ben a MTA levelező tagjává választották. A felszabadulás után, tudomá­nyos tevékenységének jelentős külföldi visszhangjával párhuzamosan egy sor ország tudományos akadémiája választotta tiszteletbeli tagjai sorába. Nagy jelentő­ségű tudományos tevékenysége elismeréseként 1949- ben Kossuth-díjjdl tüntették ki. Időjárás: Várható időjárás-ma estig: borult-.idö, sokfelé ha­vazás, havas eső, a déli és a keleti megyékben átme­netileg eső. Mérsékelt, időnként megélénkülő, helyen­ként megerősödő keleti, északkeleti szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet plusz 2, mínusz 3 fok között. ■©I Tájegységi intéző bizottsági ülés Pénteken délelőtt Egerben, az erdőgazdaság székházá­nak tanácstermében megtar­totta az 1971-es évet érté­kelő, s az ez évi feladatokat meghatározó plenáris ülését a Mátra—Eger—Nyugat-bük­ki Intéző Bizottság. Az ülé­sen — az intéző bizottság tagjain kívül megjelent és felszólalt Oczel János, az Országos Idegenforgalmi Ta­nács tagja, Kiss Dezső, a közlekedés- és postaügyi mi­niszter helyettese, valamint több országos főhatóság, il­letve minisztérium vezető be­osztású munkatársa is. Az 1971-ben végzett mun­káról és az intéző bizottság által biztosított támogatási hitelek felhasználásáról szó­ló jelentés megvitatása után Berecz Istvánnak, az intéző bizottság elnökének írásos és szóbeli előterjesztése alapján megvitatták a Mátra—Bükk üdülőterület rendezési tervé­ről szóló, 1971. júniusában hozott kormányhatározatból adódó feladatokat. Állal or vom ügyelet Szombat déltől hétfő reggelig elsősegély esetére ügyelet: EGER: Állategészségügyi Állo­más Állatkórháza, Szövetkezet utca 4. (Az Egerhez tartozó, va­lamint a bélapátfalvi, bátor! és makiári állategészségügyi kör­zetekben.) Telefon: 13-48. GYÖNGYÖS: Állategészségügyi Állomás Állatkórháza, Deák Fe­renc u. 17. Telefon: 16-45. PIACI Burgonya kilója 2,90—3,70 fo­rmt, burgonya 2 kg-os 7—8,60 forint, takarmányburgonya 1,00 forint, vöröshagyma 5 forint, vö­röshagyma 2 kg-os 11,20 forint, fokhagyma 9,50—16,50 forint, fe­jes káposzta 3,90 forint, kelká­poszta 4,40 forint, vöröskáposzta 4,30 forint, karfiol 8 forint, gyökér 7,50 forint, sárgarépa 4,10 forint, zeller 7,50 forint, karaláb 4,40 fo­rint, cékla 4,30 forint, fekete­retek 3,50 forint, ecetes uborka 13—15 forint, savanyúkáposzta 7 forint, körte 7—8,50 forint, al­ma piros 5,60—8,30 forint, alma piros 2 kg-os csomagolásban 14,80—17,30 forint, alma fehér 3— 6,20 forint, mák 48 forint, lencse 20 forint, dió héjas 13—17 forint, dióbél 54—64 forint, mandulabél 70—80 forint, torma 15 forint, to­jás darabja 1,30—1,60 forint, szá- ritott cseresznyepaprika kilója 55 forint. Á MERKUR-tóI jelentjük A GÉPKOCSISORSZÁMOK ÁLLÁSA PÉNTEKEN; Trabant Limousine 37 051 Trabant Combi 4 729 Trabant Hicomat 621 Wartburg Limousine 17152 Wartburg de Luxe 13 083 Wartburg Tourist 1764 Skoda 35 859 Moszkvics 28 207 Polski Fiat 1300 7 281 Polski Fiat 1500 2 552 Zaporozsee 4 506 Zsiguli (Budapest) 8 864 Zsiguli (Debrecen) 5 161 A lottó nyerőszámai I9Y kellett volna... X 31 32 33 2 3 4 5 171819 20 3435 46 47 48 49 50 61 62 76 77 63 64 7879 65 80 6 7 8 9 10 21 22 3637 líl 3839 81 82 25 40 1112 2627 41142 131415 28 43 29 30 4445 52 53 54 55 67 68 69 70 83 84 X 5657 585960 71 X 73 74 75 86 87 88 89 90 ‘fltWWR COUPON ?YM.P UHQSRtft %>Q£ R€G€NY€ nyomét* Jfofor Dtxro-Bottik litván 63. MÁR VÍZEN A CSÓNAK, AMIKOR A PARTRA ÉRNEK AZ ÜLDÖZŐK... db. NYÍL- és dardazápor hull a menekülőkre ■rm-j**** Gyöngyös város tanácsa napirendjén ? Egy év alatt Az egységes városfejlesztési terv Tegnap délelőtt megtartott ülésén az idei egységes vá­rosfejlesztési tervjavaslatot vitatta meg és fogadta el Gyön­gyös város tanácsa. A javaslatot Keresztesi Lajos tanács­elnök-helyettes terjesztette elő. A költségvetési bevételek előirányzata meghaladja a 91 millió forintot. Ennek részleges felhasználásáról a testület még nem tudott dönteni, mivel az ismert kormányhatároza­tok szerint a beruházásokat félül kellett vizsgálni és ez még nem fejeződött be. ' Az idei költségvetés jelentősebb kommunális jellegű fel­adatai között nyolcezer méter útépítés, 11 ezer méta; itatá­sos úthengerlés és két és fél ezer méter járdaépítés és -fel­újítás szerepel. Ezeket a tanácstagok bejelentései alapján tűzték ki célul. A városfejlesztési terv felhasználásának részletes ösz- szeállítását a következő tanácsülés hagyja majd jóvá. Hol tart a szakmunkásképzés ? Pénteken délelőtt a megye közép- és szakközépiskolái­nak, gimnáziumainak és ipari szakmunkásképző intézetei­nek igazgatói az egri 212-es számú Ipari. Szakmunkáskép­ző Intézetben gyűltek össze, hogy megvitassák, hol is tant ma a szakmunkásképzés. El­sősorban azt elemezték: mi­ként lehetne összhangba hoz­ni a középiskolákban és a szakmunkásképző intézetek­ben folyó oktató-nevelő munkát Kameniczky Antal, a 212- es számú Ipari Szakmunkás­képző Intézet igazgatója ele­mezte a szakmunkásképzés jelenlegi helyzetét, utalt a legfontosabb problémákra, beszélt a közeljövő feladatai­ról. Ezután a vendégek meg­tekintették az intézményt ahol a munkaközösség-veze­tők tájékoztatták őket az ok­tató- és nevelőmunka ered­ményeiről, problémáiról. A tulajdonképpeni tapasz­talatcsere délután kezdődött. A résztvevők megismerked­hetnek az emelt szintű szak­munkásképzés eddigi megyei eredményeivel, tájékoztatást kaptak a legfontosabb ten­nivalókról. Séra László, az egri Dolgozók Gimnáziumá­nak igazgatója a hagyomá­nyos képzésben részt vevő szakmunkástanulók továbbta­nulási gondjairól tájékoztatta a hallgatóságot II munkavédelem - ipari szövetkezeteinkben sem elhanyagolható! Péntekén délelőtt vezetősé­gi ülésen tárgyaltak Egerben a KISZÖV-nél Heves megye ipari szövetkezeteinek mun­ka- és egészségvédelmi hely­zetéről. Mint a tájékoztatóból — egyebek mellett — kitűnt: tavaly a korábbi évhez vi­szonyítva héttel emelkedett a három napon túl gyógyuló balesetek szánra, s haláleset is történt. Szembetűnően romlott a helyzet az elektto- vios gépiparban, a jafeldol­gozó, a bőr-cipőipari ágazat­ban és az építőiparban. A sérülések különösen a gépek mellett fokozódtak. Ami pe­dig a kiesett munkanapok számát illeti: az arány erő­teljesen a felnőtteknél nö­vekedett. A helyzet okait kutatva megállapítható, hogy sok szö­vetkezetnél még napjaink­ban sem éreznek kellő fele­lősséget a munka- és egész­ségvédelem iránt. El hamva, gdják a kötelező biztonság­technikai szemlék megtartá­sát, hiányosságok tapasztal­hatók az oktatásnál, több he­lyütt egyszerűen nincs mun- Icavédelmi szabályzat, s en­nélfogva nem is tudnak ér­vényt szerezni az előírások­nak. Nem készítették el még az éves fejlesztési és intéz­kedési tervet sem, hiányza­nak a középtávú — ötéves — munkavédelmi és munka­egészségügyi tervek is. Kétségkívül vannak törek­vések a helyzet javítására, ám mindez jelenleg még ke­vés. A dolgozó ember érde­kében mindenütt sokkal töb­bet kell tenni! Több mint 3800 Ara társadalmi munka A napokban tartották meg a brigádértekezletüket a hat­vani MÁV-állomás Gagarin szocialista brigádjának tag­jai. A harminchárom fős brigád nevében Királyházi Zoltán számolt be az elmúlt évi munkájukról. Elmondot­ta többek között: a fegyel­mezett munkahelyi maga­tartásnak köszönhető, hogy a brigád balesetmentesen dol­gozott 1971-ben. Nagy segít­séget jelentett a szolgálat­ba állásuk az ünnepi csúcs- forgalom napjaiban, amikor a vasútnál minden emberre égetően szükség volt. Szólta brigádvezető ezután még ar­ról, hogy az önként vállalt részvételükkel több mint 3800 óra társadalmi munkát végeztek, s ebben az évben sem szeretnének lemaradni az értékes társadalmi mun­ka végzésében. — PETÖFIBÁNYAI vér­adás. A hatvani kórház vér­adóállomása, valamint a Mát- naalji Szénbányák Vállalat gépüzemének vöröskeresztes aktívái a közeli napokban önkéntes véradást szerveztek. A 230 jelentkező közül mint­egy kétszáz dolgozótól vet­tek vért az előzetes és tü­zetes vizsgálat után. Az ön­kéntesen adott vért a hatva­ni kórház betegeinek gyógyí­tásához használják fel. — A GYÖNGYÖSI üzemi könyvvásár níérlege. Az Iz­zó gyöngyösi gyárának könyvbizományosa elkészítet­te az elmúlt évi könyvvásár­lások mérlegét, amelyből ki­derült, hogy a Legnagyobb si­kert a Világirodalom rerne- kei-sorozat érte el az üzem dolgozóinál. Ugyancsak kere­settek voltak a Hemingivay- és a Jóluii-kötetek, s nagy számban fogytak különféle műszaki könyvek is. Legtöb­ben a forgácsolótechnikával, a félvezetőkkel kapcsolatos irodalmat, valamint a Pat­tantyús-sorozat újabb köte­teit vásárolták. Helyesbítés Lapunk csütörtöki számá­ban „Jövőre elkészül a strandfürdő” című cikkünk­ben elírás történt. Azt ír­tuk, hogy a hatvani tanács­ülésen az is elhangzott, hogy ebben az évben a program szerint mintegy 20—25 mil­lió forintot ruháznak be a strand építésére, s hogy az 1973-ban elkészül. A való­ság az, hogy o strand építé­sének teljes költsége a 30— 25 millió forint, amelyet több ütemben 1975-ig használnak fel, és a strand csak 1975-re készül el. „Az elmúlt tíz év eredményei — megkülönböztetett figyelmet érdemelnek .. Bemutató gazdaságok vezetői tanácskoztak Egerben A Heves megyei bemutató gazdaságok tízéves munká­ját bensőséges ünnepség ke­retében értékelték pénteken délelőtt Egerben, a megyei tanácson. A megjelentek előtt Koós Viktor, a megyei tanács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályának he­lyettes vezetője mondott be­szédet. Egyebek között hang­súlyozta, hogy a bemutató gazdaságok úttörő szerepet vállaltak az új, előremutató agrotechnikai módszerek be­vezetésében, az új fajták, gépek, technológiák, növény­védő szerek kipróbálásában és elterjesztésében, önzetle­nül vállalták az ismeretter­jesztést, a szaktanácsadás legszemléltetőbb, legmeggyő­zőbb formáit, az agrárpro­pagandát. A továbbiakban elmondta, hogy megyénkben hat be­mutató gazdaság működik, amelyek közül több üzem az utóbbi években széles körű kapcsolatot, létesített tudo­mányos intézetekkel. Például a Gyöngyös—domoszlói Ál­lami Gazdaság a Kertészeti Egyetemmel együttműködve szőlőfajta-kísérleteket vég­zett. A múlt évben megyénk gazdaságaiban több mint háromszáz bemutatót tartot­tak, amelyeken közel hétezer mezőgazdasági szakember vett részt, közöttük csak­nem másfél ezer külföldi szakember a szocialista or­szágokból és a nyugati ka­pitalista országokból. A megyei tanács mező­gazdasági és élelmezésügyi osztályának helyettes veze­tője végezetül köszönetét mondott a gazdaságok veze­tőinek és dolgozóinak áldo­zatkész munkájukért, majd a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter megbízásából díszokleveleket adott át a legeredményesebb bemutató gazdaságoknak. JUgjOfM) A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPF JANOS. — Kiadja a Heves megyei tűpkSaöő Vállalat, Felelős kiadó; TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz a. 3. (Pl.: 23.) Telelőn: Szerkesztőség: 12-73, 20-29, 24-44 Lapkiadó Vállalat 12-68 Gyöngyösi szerkesztőség; 16-87. Terjeszt! a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hóra: Só,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesltőnáL intess 80 06a. ”------ megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utca 4. szám. Igazgatói SÓLYMOS JÚZSEF. 1

Next

/
Thumbnails
Contents