Népújság, 1972. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-21 / 17. szám

K<r'

<

«

högy avatná tudni kél! Nemcsak „hogyan”, de/azt is, hogy mikor és mit. Mert különben mi, avatni azt aztán tudunk. Mi ugyanis, avató nemzet vagyunk. Amikor őséleink bejöttek a Kárpátok szorosain, állítólag már a nyereg alatt, előre puhították azt a sátrat, amelyet rögtön a szoros után felavattak. A sátor, mert rossz technológiával puhították, rögtön az avatás után összeroskadt, de még örültek is neki Árpádék. Hiszen már az avatás alatt kiderült, a lehető legrosszabb helyen verték fel a gyulák és kendék a felavatandó-sátrat. Sehol a közelben víz, fű, még egy árva 14 563. számú italbolt sem. Aztán volt történelmünknek néhány olyan szakasza, amikor leginkább csak temetőt avattak ebben az országban —, aztán eljött az a történelmi időszak, amikor mindesnt és mindig.

Elkezdtünk dühödtem és kiéhezetten avatni

Olyan avatási láz rohant végig ezen az országon, hogy egy országos gazdaságvezetői aktíva is csak mérsékelni tudta eleddig ezt a lázat, de nem megszüntetni. Avattunk mi fűszerüzletet — pardon: ÁBC-áru- házat —, amelyen ott volt miniszter, párttitkár, az < összes al- és főosztályvezető és a sajtó is természetesen tollal, mikrofonnal, kamerával, optikával. Ahogyan az egy mindent mindig avató nemzethez illik. Avattunk gyárat, amely már induláskor százmilliókkal volt adósa a népgazdaságnak, lévén avatása pillanatában három évvel minimum túl az átadási határidőn. De felavattuk, mert az a néhány kiló szendvics, konyak, bor és a néhány fogáska díszebéd, már mit sem számított a költségben. Avatva mulat a magyar! Aztán kultúr- házat avattunk, olyat, hogy tíz ország csodájára járhatott volna, csak éppen a falu nem járt bele, olyan hodályhddeg és -rideg volt De felavattuk. Büszkén és dacosan. Ha belepusztulunk, akkor is kellett ez a kul- túrház. Virtusból. Avató búsmagyar szocialista virtusból!

Aztán avatta* műhely csarnokrészt és egy részt a műhely csarnokrészből, avattunk íróasztalt és irodát, megint és újfent gyárat, gyárrésdeget, avattunk befejezett és befejezetlen beruházást avattunk alap- és Mkövet; avattunk lehetőleg miniszterek és egyéb ve- aetó élvtánsak bevonásával, akik vagy maguk is lelkesen avattak, vagy pironkodva nem mertek nem avatná. ■ Esküszöm, hogy egy alkalommal már azon is töprengtek, nem kéllen.e-e magát az avatást is megelőzően felavatni, hogy essél az élőfelavatással megadják a súlyát és a rangját a főavatásnak.

Egyszóval avató nemzet lettönki

Felavattuk mindazt, amit beruháztunk. Amit elkezdtünk beruházni. Amit él se kezdtünk beruházná Felavattuk és ettünk meg ittunk az avatás bőrére. Még ba- az moiyos is volt. Sőt nem is volt medvebőr, csak egy öreg házimacska hulló szőrű bőre. De mi akkor is avattunk.

ülő hát, hogy most az avatásiban megfáradt szervezetünket léssé megpihentessük. Kizárólag ezért, csakis egyedül ezért történtek bizonyos intézkedések azok részéről, akik belátták, hogy a jó avatásból is megárt a sok, azok. megsegítésére, akik ugyan belátták, de tovább avattak volna, illetőleg azok számára’ akik nem láttak be semmit. Hogy még véletlenül se betegedjenek meg a végeláthatatlan avatási torban. Hogy pihentessék a szervezetüket, az avató beszédet író gépírónőket, az alapkőhöz a habarcsot kaváró kőmíveseket, a szakácsokat, a tenyereket a tapstól, s hogy pihentessék természetesen a sajtó mindenütt ott kotnye- leskedő munkatársait is.

Nos, persze, hogy volt, amit válóban fel kellett avatni. Illetőleg túlavatni azt se kellett volna, csak felépíteni, mert lakóházak és valóban fontos üzemek, üzemrészek, szövetkezeti majorok és iskolák, új mozik és valóban praktikus és célszerű kultúrházak kellették és kellenek és kélleni is fognak —, s azokat használatba is vette és veszi és venni fogja az; akit illet. Függetlenül attól, hogy avatjuk-e, amit használatba vesz, avagy sem.

Mert avatni tudni kell!

Meg kell tanulni!

Nem a, szavakat, nem a kés és villa nemes tartását, nem az ütemes tapsot és .nem azt, hogy a kétszemélyes sertéscsülkök Péluié módra az nem előétel. Azt kell megtanulni, hogy mit és hol és mikor avassunk. Az elmúlt évek igazolják, hogy van mit ebből megtanulnunk, s az elmúlt .hónapok biztatják az embert, hogy ha nem is könnyen, ha nem is egyszerre, és ha nem is éppen s4jat bőrünktől mentesen, de megtanuljuk a leckét. A lecke különben könnyű, ám mégis nehéz megtanulni —, s ez a fenemód furcsa benne: csali azt avassuk, illetőleg építsük fel, ami kéül. És amire pénzünk van!

És vigyázzunk, nehogy megint az avatás közben jöjjön meg az étvágyunk...

„HARCOLNI

TUDNI KILL"

Utolsó találkozás Veres Péterrel

Metszöollóval kezében jött a kiskapuhoz, hogy bebo- csássom kertes budai villájába, ahol mindenkor szinte kínos rend tisztaság fogadta a látogatót. Ahogy befelé haladtunk, meg is állt néhány gyümölcsfánál. Igazított ágaikon, s a férges, le- száradit gallyat figyelemmel halomba gyűjtötte.

— Fiatalok még esek, de most kell nagyon vigyázni rájuk. A fejlődő fa, akár az ember, haláláig magán viseli ifjú éveinek torzulását!

Tavaszi ég alatt, májusi, ragyogásban ültünk le beszélgetni. Kertí asztala akkor is tele volt olvasandó könyvekkel, árkus papírokkal, jelezvén, hogy az idős író, túl immár a hetvenen, lankadatlan szorgalommal gyűjti magába a világból érkező jelzéseket. A legfrissebb híreket, amelyek új és új gondolatot csiholnak eLméjében. S vitázó, máskor elismerő kifakadásoíkm ösztönzik,

— Tennesee Williams egyik színpadi művével bíbelődöm éppen. Milyen nagy tehetségű ember! Minő drámai erő! Mégse szeretem. Túlzottan extrém dolgai vannak. Találkozunk ilyennel a magyar irodalomban is. Kortünet

Gondjaimmal hozakodtam elő, mert sorsonjat, boldogulásom útját firtatta.

— Igazság...? Természetesen kiteljesedik az a te dolgodban is, csak várnod kell reá. De vigyázz, hogyan

Aforizmák

'Az emlékezet as einte

őre.

(Shakespeare)

Türelmetlennek csak * türelmetlenséggel szemben szabad lennünk.

(Taine)

Könnyebb valamit elkezdeni, mint befejezni.

(Plautus)

Az ember inkább rósz- szat mond önmagáról, minthogy semmit se mond- jón.

(La Rochefoucauld)

Nők után futni olyan elfoglaltság, amely még senkinek sem *okozott bajt. Baj akkor van, ha utolérjük őket!.

(Jack ßavies)

Az a nő, aki beismeri, hogy a szerelmi bánat rosszat tesz szépségénelt. félig már a gyógyulás útján van.

(Marcelle Auclaír)

A virágtól illatot, az embertől előzékenységet várunk.

?.

__ íHshtta tamása);

t

örekszel a közelébe! Nem elég a harci kedv. A szándék és a füstölgő }iév. Harcolni tudni kell. Annak mindenkor taktikája van. Taktikája és művészete. Falnak mégy, betöröd a homlokodat, ha nem választod meg, miféle fegyverekkel tudnád megvívni a csatát, amely elhozza néked az annyira remélt igazságost.

Juliska néni, a feleség: apró panasztasszony. Most bújt elő a házbóL Léptét, s kézmozdulatait, amint élénk rakta a feketekávét, oly gyengéd pillantással kísérte az író, ahogyan legénységüket alig levetkezett ifjú szerelmesek teszik

— Idd meg! — intett a csészére. — Most nem tartok veled. En már túl vagyok a mai koffeinadagon. Általában azzal kezdem a napot Vagy egy korty konyakkal. Hogy felfrissüljön a szívműködésem, meginduljon ereimben a vérkeringés. Egy fekete, vagy egy korty konyak. Semmi több,

Az asztal sarkán nyugvó metszőolló megint kezdő témánkhoz kanyairította Veres Pétert. Messianizmusa tört fed benne. A népének jobbat, többet ígérő és követelő politikus.

— Nézz csak a régi Gugger-hegyre! Meg a többire sorban! Látod oldalaikban azt a töméntelen villát, telkes kisházat? Azt hiszed,

olyanok azok a telkek, mint az enyém? Hogy minden négyzetméterük terem valamit? Fenéket! Legtöbbjük csupa gyep, szikkadt mező. Pedig minden gyümölcsfa megfogan itt, szemlélheted ízép almafáimon, körtéimen, szilváimon, barackjaimon! De hát nem törődnek vele. Autóikat mossák a tágas telkeken, meg kifekszenek olykor napozni. Érré tizede elegendő lenne. Kiszámítottam en, hogy mit veszít a népgazdaság a parlagon hagyott telkek révén. Rengeteget! Szinte egész Budapestet elláthatná az irdatlan várost körülvevő zöld övezet, ha igazán zöld lenne. Ezt meg is akarom írni! Mert nagyon fontos dolog, hogy minél több s minél olcsóbb zöldséghez, gyümölcshöz jusson a nagyvárosi munkásember.

Akkoriban készültem el egy versciklussal, amely a megváltozott paraszti világ néhány embertípusát igyekezett hitellel megörökítem. A derűs fejűt, aki nehezen viseli az új módit. A legényt, amelyik fiatalon sem tud bizakodó, hivő lenni. Majd azt a fajtát, amely pionírok módjára, foggal-körömmel tépi ki a földből az életet, s teremt magának új hazát. Ennek kezében még a puska is ott van,

hogy az uradalmi épületté mögül reá vicsorgóiknak méltóan v álaszolhassom. Péter bácsi figyelemmel, elmélyül- ten hallgatta felolvasásomat. A balladás pionír-vers ragadta meg leginkább.

— A három telepesben magamra ismerek. Ebben tulajdonképpen minket írtál meg. Indulásunkat és rrtegérkezé- sünket. Botlásainkat, vergődésünket, s a ma beteljesedett világát. Egy dologba azonban belekötnék! Utolsó sorodban ötven holdakról írsz, ahol a pionírok megvetik végül a lábukat. Ez nem így igaz! Nem, mert mi abban az időben önfeláldozással, olykor szeretteink megta' gadásával is csupán métereket léphettünk elgre. Csak négyszögöllel mérhettük a földet, amit elvettünk a parlagból, meg a nagybirtokostól. Írj az ötven helyett hármat, s máris felfelé szökken a vers. Töretlen lesz és igaz. S úgy fejezi ki leginkább ti küzdelem súlyosságát. No,. add csak ide! — Azzal kivette a kezemből a papírlapot, hogy maga végezze el az apró, ám fontos módosítást.

Termőre fordult fák és írásművek férges agait irtotta ő mindenütt. S így, ilyen hittel, szenvedéllyel nyesegette társadalmunk vadhajtásait is mindenkor. Fájdalom, hogy születésének hetvenötö- dik évfordulóján már csak emléke előtt hajthatok fejet; 'idézve 1969 májusának utolsó vasárnapját, utolsó találkozásunk feledhetetlen óráit,

Moldvay Győző

Az ismeretlen ház kulcsa

Gonza a fasiszta pjegszái- lás éveiben a'cseh földalatti mozgalom kommunista szervezője volt, aki a vad , hajtóvadászat éveiben a Gestapo karmai közé kerül. Megtalálják nála egy ismeretlen ház kulcsát és ahogy a Gestapo nyomozója feltételezi, ez a kulcs egyben a cseh földalatti mozgalom felgöngyölítését is lehetővé teszi, Gomza a kihallgatásokon a borzalmas kínzásók közepette is néma maradt —, kivégeztek.

Ez a rövid tartalma a ,,Kulcs” című csehszlovák: filmnek, amelynek rendezője Vladimir Cseh és írója Kamii Piksza.

— A gondolat, hogy filmvászonra vigyem egy ilyen ember életét, mint Gomza, már régóta foglalkoztatott

1 engem — mondta a rendező. Annál is inkább, mert: a, fasiszta megszállók ellen vívott harc éveiben személyes kapcsolataim voltaik as illegális kommunistákkal. A film minden szereplőjét valóságos személyekről mintáztam; Gomza — nem más, mint Jan Zifea, a Csehszlovák Kommunista Párti Központi Bizottságának tagja, Milada — iVtilada Pikszova — még a nevét sem változtattam meg. A forgatókönyvet fia, Kamii Pi'ksza írta.

— A nürnbergi per tudósítójaként sikerült betekintenem az eredeti dokumentumokba — mondja Vladimir Cseh, a rendező. — Van, aki azt tartja, hogy „rémfilmet” készítettem; guillotine, kivégzéseik, vér... A filmvásznon a fasiszták ke, gyetlenfcedéseinek csekély baxösadát . mutattam am.

Mi ez ?

Nem, tévednek: ez nem egy új bolygó fényképe, amelyet most fedeztek fel a naprendszerben, még csak nem 'is tojássárgája, sőt nem is nárancs... Ez nem más, mint négyezerszeres nagyításban készült elektronmikroszkópos felvétel egyetlen porszemről. Az érdekesség, hogy ez a porszem a Holdról érkezett — s vizsgálják Magyarorszá- (tn a Központi Fizikai Kutatóintézetben.

ÍMJ3 foto*

»