Népújság, 1972. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-20 / 16. szám
Megyénkben elsőként zárta az évet a Riorfl Kossuth Termelőszövetkezet VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Kosda András elnöki beszámolóját tartja. Csaknem «Bér tagot számlál a horti Kossuth Termelőszövetkezet. Így nem csoda, hogy nagy érdeklődés előzte meg megyénkben az . első zárszámadó közgyűlést. Szerdán délután Horton, a művelődési házban kezdődött el Kosda András elnöki beszámolójával a zárszámadás, amely képet adott az egész elmúlt évi munkáról. A termelőszövetkezet elnökének beszámolóját nagy figyelemmel hallgatták az elnökségben helyet foglaló meghívott vendégek is, többek között Oláh István, á gyöngyösi Járási Pártbizottság titkára, Kónya Lajos, A KISZ Heves megyei bizottságának első titkára, Tiborcz György, a MÉM osztályvezetőié, valamint Kocsis Gyula». a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának csoportvezetője. NEHÉZ KEZDET — A25 1971-es év nehezen kezdődött. A termelőszövetkezet tartalékalapja öt millió forinttal csökkent. A háromezer kát. hold őszi vetés rosszul telelt. Az elmúlt évben jelentősen emelkedtek az alkatrészárak, a takarmánytápok árai. S az sem közömbös, hogy az 1971-ben életbe lépett szabályozók nem minden esetben a jövedelmezőség javítását célozták. Megszorításokat jelentettek a mi termelőszövetke-, zetünknete is — mondotta Kosda András. A termelőszövetkezet belső mechanizmusa a tagság és a vezetőség becsületes, szakszerű munkája párosulva a kedvező időjárási körülményekkel együttesen azt eredményezte, hogy az 1971- es évet jól zárta a közös gazdaság. A növénytermesztés a tervezett 23 milliós árbevétellel szemben 28,5 millió forintot ért el. Ez 40 százalékkal haladja meg az elmúlt évi szintet. A tervezett 16 mázsás búzatermés helyett 17,8 mázsás átlagtermést takarítottak be a földekről. Az ezer holdnyi kukorica pontosan a tervezett mennyiséget hozta. A szálas- takarmány-termelésben nagyon jó eredményt ért el a termelőszövetkezet, s töba évre való lucematartalékok- kal rendelkezik. Az állatállomány takarmányszükségletét a saját termés teljes egészében biztosította, sőt jelentős abrak takarmány felesleg is 'képződött. REKORD PARAD1CSOMBÓE Az egyik legfontosabb terjesekből a paradicsomból a löszijvetkezet jetmállása óta 1971-ben érték et a legjobb eredményt. 410 kát. hold területen a tavalyi 100 mázsás átlaggal' szemben az idén 210 mázsás termést takarítottak be, amely nem-' csak országos, de világviszonylatban is jelentős eredmény. A tervezett 8,1 millió forintos árbevételt 4 millióval teljesítették túl.. Egyedül az állattenyésztés nem hozta a tervet, a 10,6 millió forintos árbevételt csupán 9,1 millió forintra teljesítették. 10 ÖRA=99 FORINT Mindenf; összegezve ahor- íi Kossuth Termelőszövetkezet jelentős lépést tett előre az 1971-es évben, amely mindennél jobban mérhető a tagok jövedelméből. A zárszámadó közgyűlés 88 forintban állapította meg egy munkaegység értékét, egy tízórás munkanapra 99 forintot fizettek ki ebben az esztendőben, így az egy tagra eső évi átlagjövedelem 23 400 forintot ért el. A közgyűlés az elnök beszámolóját elfogadta, s megválasztotta a termelőszövetkezet új vezetőségét. A horti Kossuth Tsz elnöke ismét Kosda András lett. AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXIII. évfolyam, 16. szám ARA: 81) FILLÉR ‘ 1972. január 20., csütörtök IS cél: a munkásosztály hatalmának védelme és erősítése \ * x Sajtótájékoztató a 15 éves munkásőrségről ■ A munkásőrség fennállásának közelgő 15. évfordulója alkalmából szerdán sajtó- tájékoztatót tartották a Parlament delegádtós termében. Dr. Várkonyi Péternek, a kormány tájékoztatási hivatala elnökének bevezető szavai után Papp Árpád, a munkásőrség orsizágos parancsnoka emlékezett vissza az önkéntes fegyveres testület létrehozásának körülményeire. Hangsúlyozta: meggyőződéssel hisszük és. valljuk, hogy a munkásőrség létrejöttének, jelenének, de jövőjének is a párt- és « munkásosztály, a párt- és a dolgozó tömegek szoros kapcsolata, o kölcsönös bizalom az alapja. Változatlanul feladatunknak Megyénk és a MÉM vezetőinek közös tanácskozása Szerdán, délelőtt Égerben közös' tanácskozáson vettek részt megyénk, valamink a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium vezetői. A tanácskozáson, amelyen megjelent Oláh György, a megyei pártbizottság első titkára, Fekete Győr Endre, a megyei tanács elnöke, Bar- ta Alajos, a megyei pártbizottság titkára és dr. Soós Gábor, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese is, megtárgyalták megyénk élelmiszer- és fagazdaságának helyzetét, valamint az idei év feladatait. Godó Tamás tsz-tag hozzászól a beszámolóhoz.' (Foto; Kiss Béla) tartjuk, hogy a párt és a munkásosztály kapcsolatának, a kölcsönös bizalomnak az erősítésén, fejlesztésén dolgozzunk. Munkánkkal nap mint nap bizonyítani akarjuk, hogy testületünk méltó a bizalomra, amely szülte, s amely létének, jövendőjének is alapja. A továbbiakban az országos parancsnok kiemelte, hogy a munkásőrségben három generáció olyan kommunista közösségben él, formálja önmagát és környezetét, amely nemcsak kész, hanem képes is mindannak végrehajtására, amit a párt, a kormány megjelöl. Nagy elismeréssel szólt Papp Árpád a veterán munkásőrökről, akik a testületen bélül serkentői a politikai tisztánlátásnak, a becsületes helytállásnak, akár a termelő munkáról, a kiképzésről, vagy a szolgálat ellátásáról van szó. A testület célját, jellegét, tevékenységét meghatározó politikai ismérvek az elmúlt 15 esztendőben nem változtak. Az akkor meghatározott élvék jelentik a testület perspektíváját, ezek fogják szabályozni továbbra is munkáját. A munkásőrök iránt megnyilvánuló szimpátia bizonyítja, hogy a közvélemény elismeri, megbecsüli őket'—, fejezte be tájékoztatóját az országos parancsnok. A munkásőrség fennállásának másfél évtizedes jubileuma alkalmából Papp Árpád, a munkásőrség országos parancsnoka tartott sajtó- tájékoztatót a Parlamentben. (MTI foto — . Petrovics László felv. — KS) Eíifeerü-e ismét a „nagy kalap”? A nyereségrészesedés közelgő felosztásával foglalkozik cikkünk a lap 3. oldalán. Még miniig zörög a tiílés Miért nem tud több száz gyöngyösi lakos a fűtési idényben éjszaka pihenni? Erről szól munkatársunk írása a 3. oldalon. Bemutató a Bárdaayi fiéza Színházban Az egri színházban bemutatott József Attila-mono- lógról és két Nicalai-egy- felvonásosról írunk lapunk 4. oldalán. Sorsolás az m lll-ban A labdarugó NB III. északi csoportjának tavaszi sorsolását ismertetjük a 6. oldalon. Mozdonybemutatő a vágányokon 72 szovjet Diesel-mozdony érkezik az óv első felében A Magyar Államvasutak korszerűsítése az idén újabb jelentős állomásához ér: az év első felében 72 szovjet Diesel-mozdony érkezik hazánkba. Ilyen rövid idő; fél esztendő alatt ilyen sok korszerű mozdony még nem került a MÁV üzemébe. Az M 62140 számú új Diesel-mozdony — amelyet szerdán a Nyugati Pályaudvar postavágányán mutattak be a sajtónak és a szakközönségnek—, az első az 1972-ben érkezők közül és elődeihez képest már részben továbbfejfesz- f tett típus. Ismeretes, hogy. a hatvanas évek elején a magyar ipar is gyártott már Dieselmozdonyokat, de a nagyobb teljesítményű gépek előállítására még nem rendezsedett be. Ezért határozott úgy,, a MÁV, hogy megfelelő teljesítményű Diesel-mozdonyokat más szocialista országokból vásárol. A műszaki felkészültséget is figyelembe véve a kétezer lóerős ‘Dieselmozdonyokat a Szovjetunió szállítja. Ezek legnagyobb sebessége 100 kilométer óránként, legnagyobb tengelynyomásuk 20 tonna. Az első szovjet mozdonyok 1963-ban érkeztek, azóta is folyamatosan érkeznek, és kapcsolódnak be elsősorban, a hazai teherszál-^ lításba. Sebességük révén azonban alkalmasak személy- vonatok továbbítására is. Vo- natfűtőkocsi hozzákapcsolásával jó szolgálatokat tesznek a személyforgalomban a fűtési időszakokban is. Az év első szovjet Diesel-' mozdonya — amelyet szerdán egész nap láthatott a nagy- közönség is —, a ferencvárosi vontatási főnökségen kapott „beosztást”; Pullai Árpád vezetésével pártmunkás* » küldöttség utazott Moszkvába A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására Pullai Árpádnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának vezetésével szerdán pártmunkásküldöttség Utazott Moszkvába. A küldöttség tagjai: Jakab Sándor, a Központi Bizottság tagja, a KB part- és tömegszervezetek osztályának vezetője és Nagy Tibor, a párt- és tömegszervezetek osztályának helyettes vezetőid . MEZÓPANEL-elemek A MEZÖPANEL Mezőgazdasági Épületelemgyár nyék- ládházi üzemében szerdán Magyar Sándor igazgató az ország különböző részeiből érkezett tervezővállalati vezetők előtt ismertette a ME- ZŰPANEL-elemek felhasználásának lehetőségeit. Elmondotta, hogy a MEZÖPANEL termékei — az eddig gyártott elemek felhasználásával — csak sertéshizlaldák és tehénistállók építésére voltak alkalmasak. A most gyártott kilenc és tizenkilenc méter fesztávolságú gerendák azonban. bármilyen mezőgazdasági létesít - meny — raktárak gépszínek, javítóműhelyek. kombájn - szerűk — felépítésére, azonkívül pedig melléküzemági tevékenység folytatására alkalmas húsüzemek, sütödék, savanyítóházak létesítésére is megfelelnek. Az előregyártóit elemekből különböző nagyságú hízósertés-telepeket építenek már Borsod megyén kívül Békés, Szabolcs—Szatmár, valamint Hajdú-Bihar megyében is. A tiszanánai Lenin Tszóén ugyancsak MEZÖPA- NEL-ekből — úgynevezett vonórudnélküU háromcsuklós szerkezetből — tizennyolc méter széles és több mint ötvqn méter hosszú tehénistállót létesítenek, ahol az állatok négy sorban helyezhetők el. Ezáltal mind az etetés, mind a trágyakihordás gépesíthető. Magyar Sándor . igazgató elmondotta, hogy egy ötven méter hosszú állattartó épület szerelése — előkészített, közművesített területen — négy-öt nap alatt elvégezhető. Bejelentette azt is, hogy a szerkezeti elemek ára az 1971. évihez viszonyítva nem változik, illetve bizonyos» termékfajtáké tsöJ&m»