Népújság, 1972. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-16 / 13. szám

Aforizmái;

A merészség taktikája abban áll, hogy mindig tudjuk meddig mehetünk túl messzire.

(Jean Cocteau)

Az élet jó dolgai illegálisak erkölcstelenek, vagy legalábbis hizlalnak,

(Bemard Shaw)

A bizonytalanság az, ami az embert gondolkodásra készteti.

(Albert Camus)

A törvények mit sem veszítenek azzal hogy öregebbek lesznek. Ennyiben különböznek az asszonyoktól

(Buckingham herceg)

A tréfád úgy marfon bele az emberekbe, mint a bárány Ne úgy, mint a farkas,

(Boccaccio)

Kétféle erkölcs létezik: az egyik az, amelyet tanítunk, de nem gyakorlunk, a másik pedig az, amelyet gyakorolunk, de általában nem próbáljuk másokba beleoltani.

(Russel)

Ha e király délben azt mondja, hogy éjszaka van, akkor csodáld meg a csillagokat.

(Perzsa mondás)

A szerelem vak, de a házasság visszaadja a látást

(G. C. Uchtenberg)

Mihelyt alkalom adódik, a nő feláldozza magát. Ez kedvenc' szórakozása.

(Sommerset Maugham)

Amikor a gyerekek semmit sem csinálnak, bizonyára valami rosszat művelnek

(Fielding)

Csak az ügyességet lehet majmolni, de nem az erőt.

(Tat ne)

TAKATS GYULA:

őrségben ám... — De hol? —

Császárok, kánok éa bakák s ha róluk szól,

. kinevetik az unokák.

A gyerkőc, hogy értené,

miképpen lehetett?

Azt tudják csak: kaszál,

— mint karddal —, a hegyen..

— Tudás és birodalom! — Kettőre is vigyázott...

erdőn előtte küszkö löm:

— Nagyobbat melyikből vágott?

Fehér egyenruhában

Még nekünk is ismeretlen...

Az utolsók közül való,

£s elviszi, mint a nagy telet, a kis tavaszi folyó:

— És hová? — Merre a tudás, világ.

A holdon járnak már... — Lehet!...

— Én Kinán jöttem át haza... Talárok... — Rámnéz... Csak nevet

s kaszával legyint... — De ezek. hol őrt álltain, azt se látták! ötezer ló, akár a sárkány, lángoltak szembe a vágták...

— Ez is, ha jó, csak legyen! — Nézi s a hold ragyog.

Fehér egyenruhában áll, mint sivatagjában azok...

— Elszállnak?... Azt Is por fedi! — Mint a semmi rcs’e,

suhog az egész... És a kasza is,

— hallom —, suhog a kezébe.

Meggyóoyu'nali a régi kőn pék

Könyvtár restauráló műhely ében évente 100—200 régi könyvet, kéziratot, zenei kéziratokat és térképeket újítanak fel, mentenek meg a pusztulástól. Az elmúlt években 32 könyvtárban általános felmérést végeztek és megállapították, hogy csaknem 100 ezer könyv, kézirat vár restaurálásra. E munka nagy részét a Széchenyi Könyvtár laboratóriuma végzi. Jelenleg a debreceni Református Nagykönyvtár tudajdonát képező középkori pergamen kódexeken dolgoznak.

(MTI foto — Hadas János íeiv. — KS)

A 350 éves Moliere

1622. január 15-én született Möllere, a vígjálckirás halhatatlan mestere.

Van-e diadalmasabb színpadi szerzője a világnak, mint a ma 350 éves Moliere? Csupán a párizsi Comédie Francaise színpadán több mint 21 ezerszer játszották műveit 1680 és 1920 között; Úrhatnám polgárát már 1769-ben előadta nálunk is az egri jezsuita gimnázium diáksága; a Fösvényt 1772-ben Simái Kristóf, 1822-ben Döbrentei Gábor, 1843-ban Kazinczy Gábor, 1898-ban Hevesi Sándor, 1954-ben Illyés Gyula fordította magyarra.

A Poquelin család régi kárpitosdinasztia volt Jean-Baptiste atyja is e mesterséget művelte, a 1631-ben nemességet vásárolt magának a „király rendes kárpitosa” címmel. A fiú nem követte atyját e mesterségben. Ügyvédi vizsgát tesz 1641-ben, tehát 19 éves korában. Am már előbb egy Scaramouche néven föllépő olasz utcai komédiás szellemi bűvkörébe kerül; szoros barátságot köt a Béjart színészfamíliával, s az ifjú, ahelyett hogy a királyi» udvarban végezne kárpitosmunkát, színésszé lesz. Megszakad kapcsolata családjával, a Híres Színház (111üstre Theatre) tagja, majd később vezetője. Küzdelmes, kudarcokkal kövezett esztendők járnak rá — ekkor veszi föl a Moliere nevet

Élete a színpadiasán meglepő fordulatok egymást követő láncolata. Az adósok börtöne fenyegeti, tucatnyi évig vidéki vándorkomédiás, de 1659-ben alkalma nyílik, hogy a királyi udvar előtt mutatkozzék be társulatával. Sikert arat, s ugyanabban az évben Kényeskedők című munkája már Párizs egyik szellemi izgalma. Egy évvel később már a királyi palota lesz fellépéseik állandó színtere. Egyre-másra írja darabjait: a Férjek iskolája, a Tolakodók, a Nők iskolája, az Űrhatnám polgár, vagy a Dandin György, az ötesztendős vihart kavaró Tartuffe, a Don Juan, az Embergyűlölő, a Botcsinálta doktor, A fösvény és a többi — korának művészeti szenzációi voltak. A király kegye — XIV. Lajos még föl is lépett Moliere színpadán —, megszabadította az anyagi gondoktól, de nem mentette föl a bigottság, * képmutatás, a haszonlesés akkori bajnokainak durva támadásai alól E támadásokat ő hívta ki maga ellen, hisz elsöprő gúnnyal, roppant nyelvi erővel, pompás színpadismerettel vette célba kora fonákságait, ötvenegy éves volt, midőn a Képzelt beteg előadásán halálos betegség tört rá, s néhány órával később Molftere már halott. Halálával pályája nem ért véget. .Művel — a színháztörténet eddig legnépszerűbb vígjátékai —, azóta is friss örömöt jelentenek a századok óta hűségesen megújuló közönség számára. Az általa megteremtett típusok; így az álszent, haszonleső Tartuffe, a pértz- sóvár Harpagon, a romlott Don/Juan addig élnek, míg csak a mai értelemben vett színház él és hat... B — r

ötéves lehettem, amikor életemben először utaztam vonalon. Nagymamámhoz utaztunk, a szomszéd városkába.

Apám előresietett, helyet keresetit a homályos kupéban. Aztán visszajött értünk, a levegőbe kápott, úgy emelt át a magas lépcsőkön, meg a batyukon és kosarakon, amelyek eltorlaszolták a peront

Csodálatos hely volt ez a vonat. A széngáz savanykás szagával, sistergő gőzfelhőkkel, falusi nénikákkel, nevetgélő diákokkal, a vonat mellett futó ezüst sínekkel, kiabálással.

Erre, erre... — mutatta édesapám, és félrehúzott egy ajtót. A fülkében egy férfi /újságot olvasott, két termetes • asszonyság a padra terített asztalkendőn kolbászt és kenyeret szelt. Az ablaknál, a sarokban egy szürke felöltővel leborított valami, vagy valaki mocorgott.

— Ott a farkas — mondta édesapám anyámhoz fordulva. — Alszik. j

— Jó — felelte anyám. — Hát akkor üljünk le.

Megrettenve bámultam anyámra. Hogyhogy üljünk

leí Hiszen most mondta apám, hogy a farkas...

Szüléimén azonban nyoma sem volt a rémületnek. Apám feltette a polcra a bőröndöt, a nagymamának szánt kosarat, amelyet reggel borral, süteménnyel, gyümölccsel töltöttünk meg. Rólam levették a kabátot, hagyták, hogy a fülke túlsó ablakához húzódjam, és mit sem törődve sze- pegő félelmemmel — anyám elővette a könyvét, apám az újságját, és engem sorsomra hagytak.

A farkas pedig aludt

Néha horkant egyet, ilyenkor megrebbent feje fölött a kabát. Máskor előnyújtotta hosszú lábát. A lábán valóságos fekete cipő volt, de ez persze nem tette kevésbé félelmessé. Minden valamire való gyerek tudja, hogy a farkas liszttel szokta bekenni a mellső lábát, hogy becsapja a kecskegidát, cipőt húz és elváltoztatja a hangját amikor Piroskát akarja felfalni.'

Bejött a kalauz, kérte az új felszállók jegyeit, apámmal barátságosan üdvözölték egymást, majd a farkas felé bökött:

— Hadd aludjon.

mm Persze — mondta apám,

Persze — nyugodtam meg én is. Hát persze. A farkas most alszik. Nem szabad hangosan beszélni, nem szabad sokat mocorogni,, nehogy... Jaj. A kabát most félelmete- 'sen mozogni kezdett, a farkas szuszogott, morgott, cipőbe bujtatott szőrös lábát előre-hátra csúsztatta a padlón. Aztán megint elcsitult, békésen hortyogott további Szerencsénk volt, nem érezte meg az emberszagot.

_ Kém almái rétest? — kérdezte édesanyám Cnfe

némán ráztam a fejemet. Nem kérek, dehogyis kérek.

— Mindig ilyen jó ez a kislány? — érdeklődött csodálkozva az egyik asszonyság.

— Talán beteg — hódította a másik.

— Dehogyis. Csak először utazik vonaton. Meg van il- letődve —, így édesapám.

Istenem, istenem, miért beszélnek olyan hangosan? — akadozott a lélegzetem. Nem látják az út mentén húzódó sötét erdőket? A piros cseréptetőket ki villanni a fák közül? Valamelyikben ott lakik ez a farkas, mielőtt leszáll, felébred, ha felébred, szőrőstül-bőröstül bekap minket. Ha volna valami varázsszerünk. Ha kővé lehetne változtatni a gonosz farkast. Vagy önmagunkat láthatatlanná. Ha jönne egy jóságos tündér, aki azt mondja, jótett helyébe jót várj. Ha jönne a mesebeli vadász, vagy legalább egy tündér királyfi... <

A vonat zakatolva nyelte az utat. Erdők, patakok, sorompók, falvak, felhők szaladtak visszafelé, és a farkas még mindig aludt. Egy-egy állomásnál vészesen horkant.

— A következő állomásnál leszálltaik, készülj — mondta édesapám.

Megint levették a bőröndöt, a kosarat, a kabátomat,

még piros sapkát is nyomtak a fejembe. Igazán olyan voltam, mint a mesebeli Piroska, csak az hiányzott, hogy a farkas megegyen.

Még mindig nem mertem elrroccanni a sarokból, megbabonázva néztem a farkast. Tudtam, hogy komiszság, amit kívánok, de szívből óhajtottam, hogy még egy kicsit aludjon, még legalább egy negyedórát, legalább addig aludjon, amíg mi leszállunk. Egye meg helyettünk a barátságos néniket és az újságot olvasó, idegen bácsit...

A vonat sípolva megállt

—- Te, én felkeltem a farkast — mondta apám. — Er- dőbényén neki is le kell szállnia...

— Ne... apu... ne keltsd fel — kiáltottam magamon kívül.

— Igaza van a gyereknek — mondta anyám. — Majd a kalauz.

Másnap nagymama üres teára és ricinusra fogott, mert szerinte csakis elrontott gyomrom okozhatta, hogy , egész éjjel fogcsikorgatva ordítoztam, hogy a kalauz bácsit se egye meg a farkas...

Már a vonaton is olyan szótlan volt, még almás rétest sem akart — mondta apám. — Ja, igen, nem is meséltem, mama. Egy kupéban utaztunk a Farkas Jenővel, tudod, avat nevezték ki Erdőbényór*..

1

i