Népújság, 1971. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1971-12-23 / 302. szám
A NAP 1971. december 23., csütörtök A Nap kel 7.30, nyugszik 15.50 órakor A Hold kel 10.44, nyugszik 22.29 urakor !C|l Szeretettel köszöntjük névnapjukon VIKTÓRIA '•&§ uevű kedves olvasóinkat! A Viktória a latin „victoria”, azaz a győzelem szóból származik, s a „victor7 azaz „győző” női formája. De rokonságot tart a „vincere”, azaz „győzni” igéből képzett „Vicentius” — Vince névvel is. Húsz évvel ezelőtt jelent meg az Elnöki Tanács törvényerejű rendeleté a Termelőszövetkezeti Tanács — a jelenleg tevékenykedő Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elődje — létesítéséről. Rendeltetése az volt, hogy a Minisztertanács mellett a termelő- szövetkezetek élenjáró képviselőiből és mezőgazdasági szakemberekből álló társadalmi irányító szervként működjék. A testület utódjaként tevékenykedk néhány éve a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, amely nemrég tartott ülésén elhatározta a termelő- szövetkezetek II. országos kongresszusának tavaszra történő összehívását, s beterjesztette a kongresszus irányelveire vonatkozó javaslatát. f »I rr » r r Időjárás: Várható időjárás ma estig : keleten is felszakadozó felhőzet, majd felhőátvonulások, szórványosan kisebb esőkkel. Mérsékelt, többfelé élénk nyugati, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: általában &—11 fok között. Mas, Gyermehliőnptárat tatnak Besenyőtelken (Váradi Anna tudósítónktól): A Megyei Könyvtár segítségével egy korszerű gyermekkönyvtárat rendezett be a besenyőtelki községi tanács a napközi otthon egyik helyiségében. A gyermekek, mintegy karácsonyi ajándékként, ma vehetik birtokukba az 1800 kötetes, gazdag gyermek- és ifjúsági irodalmat biztosító könyvtárat, amelynek az egyik szobájában külön olvasótermet létesítettek a fiatal olvasóknak. Az új gyermekkönyvtár ezáltal már ezekben a napokban gondoskodik az általános iskolások téli szünetének hasznos eltöltésérőlj mert a könyvkölcsönzésen kívül más érdekes program is várja majd a kisdiákokat. Napirenden az agitáciés és propagandamunka Kibővített osztályértekezletet tartott szerdán Egerben a Heves megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztálya. A tanácskozáson részt vett és felszólalt dr. Bán Károly kandidátus, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője is. Dr. Sípos Istvánnak, a megyei pártbizottság’ titkárának megnyitó szavai után Lévai Ferenc, a megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztályának vezetője értékelte az agitációs és propagandamunka ez évi tapasztalatait, majd az 1972-es év feladatairól szólott. A beszámolót élénk vita követte, a tanácskozás részvevői beszámoltak munkájukról, elmondták tapasztalataikat. A vita során felszólalt dr. Bán Károly is, s az országos tapasztalatok alapján sokoldalú, módszerbeli segítséget adott mindazok számára, akik az agitációs és propagandamunka egyes területein dolgoznak. A pártközpont képviselője hozzászólása során az agitációs és propagamdaosztály köszönetét tolmácsolta a tömegpropaganda területén végzett munkáért. A tanácskozás tapasztalatait dr. Sípos István foglalta össze. Gombává főn — NAPIRENDEN Hatvan költségvetési terve. Szerdán délelőtt ülést tartott a Hatvani Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, amelynek a tagjai ez alkalommal megtárgyalták a városi tanács 1972. évi költségvetési és fejlesztési tervét. — BISZTRÓ AVATÁS Det- kan. A Ludas és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ közel egymillió forintos költséggel új bisztrót épített Detken. A korszerű létesítmény műszaki átadására az elmúlt héten került sor, az első vendégeket viszont ma, az ünnepélyes megnyitás után fogadják a község modern szórakozóhelyén. ; — BOLDOG1 Ki mit tud? rA közelmúltban meghirdetett országos vetélkedő, a Ki mit tud? felhívása nyomán a napokban került sor a községi selejtezőre a boldogi művelődési házban. Az indulók közül a zsűri a tánc- csoportot, az irodalmi színpad tagjainak a produkcióját emelte ki, az egyéni versenyzők közül pedig Med- vecki Sándorné népdalénekes jutott tovább a hatvani városi selejtezőre. ★ — ASZTALITENISZEZÖK versenyét hirdették meg Kápolnán. Nemrégiben a Kápolna és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ-nál alakították meg az asztalitenisz szakosztályt a fiatalok. Ezzel a községben immár hét csapat mérheti össze tudását, ügyességét. A mérkőzések lebonyolítására versenyt hirdettek, s az első helyezett csapatot jutalomban részesítik. PIACI rátérjBurgonya kilója 2,70—3,50-ig, burgonya 2 kg-os csomagolásban: 6.60—8,20 Ft, takarmányburgonya 1.60 Ft, vöröshagyma *—4.60-ig. vöröshagyma 2 kg-os csomagolásban 10,40 Ft, fokhagyma 8—15 Ft. fejes káposzta 3,60 Ft, kelkáposzta 3,90 Ft, vöröskáposzta 4,30 Ft. karfiol 7,— Ft, gyökér 7,50 Ft, sárgarépa kilója 8,20 Ft, zeller 7,— Ft, karaláb 4,— Ft, cékla 4,30 Ft, fekete- retek 2,50 Ft, ecetes uborka 13—15 Ft, savanyú káposzta 8,— Ft, körte kilója 6,50—9 Ft, alma, piros. 4,40—7,60-ig alma. fehér, 2,50—5,50-ig. mák kilója 48,— Ft, lencse 26,— Ft, dió, héjas, 13—17 Ft. dióbél 54—64 Ft, mandula- bél 70—80 Ft, torma kilója 15,— Ft Kápolnai eredmények Kétmilliós beruházás, SO holdas gyümölcstelepítés Kápolna határában, a 3- as számú főútvonal mentén, nagyarányú gyümölcstelepítési munka folyik. Hosszú kilométereken át elkerített területen, szabályos sorokba ültetett fák sokasága tanúskodik erről a szakszerű telepítésről. A fiatal gyümölcsös gazdája a kápolnai Alkotmány Termelőszövetkezet, amelynek elnöke, Ben- csura Ferenc elmondta, hogy 50 holdon telepítettek meggyfát. A munkálatokhoz augusztusban kezdtek hozzá, majd a kiásott gödrökbe 7500 meggyfa-csemetét ültetett el a szövetkezet tagsága. Az új telepítéshez ötféle nagyhozamú, nemes gyümölcsű, önbeporzós meggyfaféleséget használtak fel. Megtalálható többek között a pándi és az érdi nagy gyümölcsű fajta is. A közel 1 millió 700 ezer forintos beruházás 50 százalékos támogatással valósult meg, a kerítéshez pedig az ár 30 százalékát pótolta az állam. Az új telepítésű gyümölcsfák három-négy év múlva adnak majd termést, de már most kiszámítható, hogy mindenképpen hasznos és jövedelmező termelési ágazata lesz a szövetkezetnek. Heves megye középiskoláiban ezekben a napokban tartották a végzős diákok szalag- és gombavatójukat. A negyedévesek az év humorait csokorba gyűjtve színes műsorral tarkították szalag-, illetve gombavatójukat. Felvételünk az egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban készült, ahol Bállá Zoltánná osztályfőnöknő a 4/d osztály egyik végzős hallgatójának tűzi fel az utolsó évet jelző emblémát. (Foto: Kiss Béla.) Beszámoló taggyűlés a kórházban A gyöngyösi Bugát Pál Kórház pártalapszervezeté- nek tagjai tegnap délután megtartott gyűlésükön hallgatták meg az idén végzett munkáról az alapszervezet vezetőségének beszámolóját. Dr. Pintér László főorvos, párttitkár terjesztette elő a jelentést. Ezen a taggyűlésen kapta meg a huszonöt éves párttagságáért az emléklapot Marosán Lajosné és Molnár Gusztávné. Többen könyvjutalomban részesültek hatékony pártmunkájuk elismeréseként. 4. Ml Ünnepség eszperantó nyelven Vámosgyörkön A vámosgyörlü művelődési házban tegnap este eszperantó nyelvű ünnepséget rendeztek a helybeli eszperantó csoport tagjai. Zámenhofról emlékezett meg Szőke József, a csoport elnöke, majd az úttörők eszperantó nyelvű műsora következett: verseket, énekszámokat adtak elő Micsonai Katalin tanárnő irányításával. Külföldi útjáról tartott élménybeszámolót Bíró István, konferált Váczi K. Béla, * művelődési ház igazgatója. Korszerű presszót kap Aldebro A kis Tama menü ferra! ségben, Aldebrőn, az utóbbi’ időkben már meglehetősen szűknek és korszerűt! ennek bizonyult a régi cukrászda. Ezért — s az aldebrőiek kérésére —, döntöttek úgy a Kápolna és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ vezetői, hogy még az idén megkezdik a helyiség korszerűsítését. A munkát a kápolnai tanács költségvetési üzemére bízták, s több mint 200 ezer forintba kerül majd. A tervek szerint nemcsak átalaikításra, hanem jókora bővítésre is sor kerül. A presszóban kis fülkéket képeznek ki, s egy modem kiszolgálópultot is üzembe helyeznek. Az új presszó megnyitásával az aldebrőiek régi vágya teljesül majd: kulturált, kellemes környezetben tölthetik el szabad óráikat. ELŐSZŰR A NÉPÚJSÁGBAN! Karácsony vasárnapjától folytatásokban közöljük: Gépesítik a postahivatalokat Eger is kap az utalványértékesitő automatából ATÖPUTZTÓ RE3TELYE A postahivatalok munkájának korszerűsítésére az utóbbi években egész sor intézkedést hoztak. Megkezdték egyebek között az utalványfelvétel gyorsítását szolgáló gépesítést. Ennek érdekében a nagy forgalmú postahivatalokban már korábban a felvett utalványokat nem egyenként a kezelőhelyen, hanem központilag könyvelték. Ez év elején egységesítették, szabványosították a csekkeket és a pénzesutalványokat. A gép a pénzesutalvány mindhárom szelvényét egyszerre érvényesíti, rányomja a három keletbélyegzőt, feltünteti a további kezeléshez szükséges bevételi és ellenőrzési számot, valamint a felvevő aláírását helyettesítő betűjelzést, s végül a feladónak visszajáró szelvényt levágja. A pénzkezelést és a postások munkakörülményeit javító gépekből januárban 22 vidéki — köztük az egri — postahivatal is kap. Az utalványfelvételt megkönnyítő gépesítéshez még 300—400 ilyen berendezésre van szüksége a postának, amely az anyagi lehetőségektől függően a IV. ötéves tervben szerzi be ezeket a gépeket. A hitleri birodalom bukása előtti hetekben a náci vezetők egy része a nyugat- ausztriai Toplitz-tó mélyére rejtette az egymilliárdos angol íonthamisítás bankjegyeit, egy haditengerészeti kísérleti állomás rakétáit és műszaki terveit, valamint az Eucímű sorozatot répa minden részéből össze- rablott arany-, drágakő-, ékszer-, valuta- és műkincszsákmányt. Sugár István tudományos kutató, lapunk külső munkatársa e sorozatában eredeti dokumentumok, változatos nyugatnémet, osztrák, angol, svájci és szovjet forrásanyag alapján dolgozza fel a Top- litz-tö rejtélyét. A szerző tanulmányozta a titkok feltárását megkísérlő expedíció tevékenységét, s munkájának sajátos érdekessége az, hogy fényt derít a toplitzi rejtély magyar vonatkozásaira is. T ermelőszövetkezetek munkavédelmi konferenciája V Ma délelőtt fél tíz órai kezdettel Egerben, a megyei tanács nagytanacstermeben kerül sor a mezőgazdasági termelőszövetkezetek II. munkavédelmi konferenciájára. A konferenciát a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya és az SZMT munkavédelmi bizottsága közösen rendezi. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a mogyei tanács napilapja. — Fószerkesztó: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3.. (Pf.: 23.) Telefon: Szerkesztőség: 12-73, 29-29, 24-44. Lapkiadó Vállalat 12-68. Gyöngyösi szerkesztőség: 16-97. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hóra: 20,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Index; 20082. Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger, Bródy Sándor utca 4. szám. Igazgató; SÓLYMOS JÓZSEF.