Népújság, 1971. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1971-12-19 / 299. szám

Becsülettel helytállt a bajnokságban az Egri Spartacus NB l-es tekecsapata A csapat szerepléséről, gondjairól nyilatkozik Pummer György edző ' NEM MINDENNAPI re­korddal dicsekedhetnek, az Egri Spartacus NB I-es teke­csapatának tagjai. Ezek kö­zül is legjelentősebb az, hogy évek óta a legmostohább kö­rülmények között versenyez­nek az I. osztályban. Harma­dik éve Özd ad helyet a „hazai* bajnoki mérkőzésük­nek, ahol ősszel egyszer sem szenvedtek vereséget, ugyan- altkor a válogatott Tősi Pál személyében a sportág idei legeredményesebb versenyző­je is az ő színeiket képvise­li, Mindez és a bajnoki táb­lázaton elfoglalt he­tedik helyük azt bizonyítja, hogy tehetséges, a tekespor­tot rajongásig szerető em­bereik alkotják a csapatot, akikre csak büszke lehet Eger városa, s akikkel sak­kal többet kellene törődni­ük az illetékeseknek. Az idei évről, sikerekről, gondokról és nehézségekről beszélgettünk a minap Pum­mer Györggyel, a csapat Já- tékos-dzőjével, akit arra kértünk, hogy válaszoljon né­hány kérdésünkre. — Tavasszal, az ismert okok miatt, a bennmaradás kiharcolását tűztük célul ma­gunk elé — mondta az ed­ző. — Ezt teljesítettük, sőt, túlteljesítettük, mert a hete­dik helyet harcoltuk ki a bajnoki táblázaton. Ezt an­nak köszönhetjük, hogy ver­senyzőink becsületesen, ki­T>r. Palotás Magda posta-vezér­igazgató-helyettes ismertette a Magyar Posta 1972. évi bélyeg­kiadási tervét. Az ismertető sze­rint a bélyegpolitikai irányelvek alapján, a jövőben a bélyegek számának csökkentésével igye­keznek fokozni a keresletet. A témák kiválasztásánál elsősorban a motívum területeket vették figyelembe, ez a törekvés álta­lában találkozik a gyűjtők kí­vánságával. A filatelisták ma el­sősorban motívumokat — fest­mények, űrhajózás, virágok, sport stb. gyűjtenek, nem or­szágokat. A nemzetközi élet ese­ményeit is szem előtt tartva, be­mutatja történelmi forradalmi múltunkat, szellemi értékeinket. A tájékoztatásból megtudható, hogy 1972-ben megkezdik egy űj forgaimi sorozat kiadását is. A terv szerint a jövő évben 9 érték jelenne meg, 49 Ft névérték­ben A magasabb címletek ki­adását indokolja a postaforga­lom, különösen a tengeren túllal folytatott légiposta-levelezés nö­vekedése. A motívumsoro7.atok általában 7 bélyeget tartalmaznak majd. kivétel lesz az olimpiai sorozat, amely nyolc értékből áll. A kibocsátások megjelenése kö­rülbelül az alábbi sorrendben történik: I. n-év; Régi mozdo­nyok sorozat 7 é., 15 Ft, éneklő madarak 7 é., 15 Ft, a könyv .nemzetközi éve 1 é.. 3 Ft., Janus Pannonius halá'ának 500. évfor­dulója 1 é., i Ft. II n.-év: Agarak bélvegsorozat 7 é., 15 Ft, a M \REOSZ 1972. májusában rendezi meg IX. kül­döttgyűlését, a posta egy fe^ras sorozattal 4 é., 8 plusz 4 Ft és blokkal 1 é., 8 plusz 4 Ft kö­szönti, Európa’ szem észkon gresz- szus 2 é.. 3 Ft, Dózsa Gvörgy születésének 500. évfordulója 1 é., 1 Ft Müncheni. nyári olimpia sorozat 8 érték 14 plusz 1 Ft, és blokk 1 é . 19 Ft. III. n-év: I. Borvb''r? verseny 2 é., 3 Ft, a Textilműsraki Mú zeum megnyitása 1 é., 1 Ft, XT nemzetközi pv»d,olóf?1'ü kongresz- szus 1 é., 1 Ft. ICOMOS a nem­zetközi műemlékvédelmi szerve­zet közgvű’ése 1 é.. 3 Ft. Fest- ménvsoroznt (kapcsolatos Székes­fehérvár alapításának 1000. év­fordulójával és az Aranybulla kiadásának 750 évfordulójává1! 7 é„. 15 Ft ós h’okk 1 é. 10 Ft. IV n -év: és üve" '’prrtrp ' n. r«k 7 é. i = i Ft. éc blo^k 1 é in ttg é»Vi<«ő t'isi so rozat ■* á is TT- Ad tV'-.’ rk 1 é. 10 f* O’; ­A-'.­7 é . ir Ft M - r q-'.Vr«1'«.­75 év*'"’"’ 1 V 1 Ft és Radnóti Miklós 1 é., 1 Ft. tartóan küzdöttek, megsze­rezték azokat a pontokat, amellyel biztosítani tudták e előkelő helyet. Különösen az ózdi pályán- játszottak jól, az ősszel egy döntetlen ki­vételével — a későbbi baj­nok FTC-vel érték el — va­lamennyi találkozót meg­nyerték. S ez döntő volt. Idegenben ugyanis csak az Ikarussal tudtunk döntetlent elérni, a többi mérkőzésen vereséget szenvedtünk, s köny- nyen bajba is kerülhettünk volna. Mindent összevetve azonban azt mondhatom, be­csülettel helytállt a gárda az 1971-es bajnokságban. — Hogyan értékeli egyé­nileg a csapat tagjainak évi teljesítményét? — EGYÜTTESÜNK leg­jobb játékosa Tősi Pál volt. ö nem csak a mi csapatunk­ból, de az egész magyar él­mezőnyből kiemelkedett. A2 év játékosa lett, 927 fás át­laggal. Hatalmas eredmény ez, hiszen az utána követke­ző, második helyezett, pápai Féltéin, csak 897 fát ért el, de ez az eredmény is kitű­nőnek minősíthető. Tősi Pál egyébként biztos pontszer­zőnk volt, valamennyi mér­kőzésünkön egyéni pontot nyert, tehát nem veszítette el egyetlen találkozóját sem. Rajta kívül, a múlthoz viszo­nyítva, sokat fejlődött Virág is. 851 fás az átlaga, ame­lyet a jövőben tovább ja­víthat, mért tehetséges te- kéző, s még jóval több van benne, mint amit most nyúj­tott. Pummer 849 fával tart­ja tavalyi szintjét, mint a többiek is: Molnár 822, Fi- czere 813, Simon 807 fás át­lagot állított fel.. Ezek az eredmények a mostoha kö­rülményeket figyelembe vé­ve jónak mondhatók, hiszen ők nem tudtak munkahelyi elfoglaltság és egyéb okok miatt, minden ózdi edzésre eljárni, legtöbbször csak a bajnoki mérkőzéseken álltak a csapat rendelkezésére. — Mikor készül el vég­re az új tekepálya? — Nem tudom megmonda­ni. A legutolsó határidő no­vember 7-e volt. Arra az időre, csupán a négy falat húzták fel, amely most is ott áll fedetlenül, a téli idő­járásnak kitéve. Legalább a tetőt helyezték volna fel, hogy a belső munkákat el lehetne végezni a tél folya­mán. Az igazság az, hogy jövő májusra sem készül el, ha így haladnak. A csapat súlyos helyzet elptt áll, mert 1972-ben is Ózdon kell sze­repelnünk. Már szinte ne­vetséges ez az ügy, minden­ki rajtunk derül, mi meg csak mérgeskedünk. Egyéb­ként rengeteg plusz kiadá­sunkba kerül ez a „móka”. Csak 14 ezer forintot fize­tünk az Özdnak pályabért, ugyanakkor nem tudjuk a tartalékcsapatot a megyei bajnokságban szerepeltetni, mert az az összeg is kell az első csapat fenntartásá­ra. Nem is beszélve az után­pótlás neveléséről. Csak há­rom fiatalt foglalkoztatunk; Gyöngy József, Pifkó László és Tóth Tamás személyében, akik a kötelező mérkőzéseket játsszak az ifjúsági bajnok­ságban, mert nincs hely és idő a többiekkel való törő­désre. — Miként segít a sport­szövetség? — Nem rajtuk múlik a pá­lyagondunk, Amit lehet, min­dent megtesznek a sportkö­rünkkel együtt, gondjaink orvoslásáért. Anyagilag is tá­mogatnak bennünket. Az idén 30 ezer forint segély­ben, illetve céltámogatásban részesítettek bennünket. — Mit csinálnak a téli szü­netben? — A BAJNOKSÁG novem­ber 7-ón íejződött be. Az ed­zéseket azonban tovább foly. tattuk, mert az egyéni és a tízek bajnokságára készül­tünk, most pedig a romá­nok elleni visszavágó szere­pel napirenden, amelyre ma. vasárnap kerül sor, Ózdon. Mint ismeretes, a nyáron mi voltunk náluk, most pe­dig ők viszonozzák a láto­gatást. E verseny után sza badságot kapnak a fiúk és majd csak január 6-án kéz dünk hozzá az alapozáshoz, a jövő évi bajnoki küzdel­mekre való felkészüléshez. Januárban Egerben alapo­zunk, majd februárban Óz­don folytatjuk a munkát, égé. szén az új bajnoki érv kez­detéig. amelyre előrelátha­tóan február utolsó vagy pe­dig márcus első vasárnapján kerül sor — mondotta befe­jezésül Pummer György. Fazekas István Érteni tjük Kedves Vásárlóto­kat, hogy a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 1971. évi karácsonyi és újévi kettős ünnepek előtti és alatti bolti nyitvatartási rendje a következő: December 20, 21, 22, 23 A folyamatosan nyitvatartó kétműszakos, valamint a hosz- szabbított nyitvatartással működő élelmiszerboltunk — 20 óráig nyitvatartó üzletek kivételével —, nyitvatartási idejüket egy órával meghosszabbítják. (A 19.30 h-ig üze­melő boltok 20 h-ig tartanak nyitva.) December 24. A megye területén az élelmiszerboltok a szokásos szom­bati nyitvatartási rend szerint üzemelnek. A folyamatosan nyitvatartó 2 műszakos, valamint hosszabbított nyitva­tartási rend szerint működő boltok nyitvatartási idejüket egy órával lerövidítik. A húsboltok 17 h-ig tartanak nyitva. December 25. A megye területén minden üzlet zárva tart December 26. Valamennyi élelmiszerbolt vasárnapi nyitvatartási rend szerint üzemel. December 31. Az élelmiszerboltok a hétköznapi nyitvatartási rend sze­rint üzemelnek. Január L A megye területén minden üzlet zárva tart. Január 2. A megye területén az élelmiszerboltok a szokásos vasár­napi nyitvatartási rend szerint üzemelnek, valamint Gyöngyösön a 2101-es sz. áruda is nyitvatart, 6 h-tól — 10 h-ig. Á vasárnap iporfmősorá/wL VASÁRNAP Kosárlabda: Bornemissza Gergely férfi ifjúsági torna, Eger, Malom úti Szakközép- iskola 9 órától. Modern gimnasztika: Ko- lacskovszky emlékverseny. Eger, Szilágyi Gimnázium 11 óra.,, i lejrjobb liözéjtisUokls 1 a ImI a r 11 <» ó-cs» fi a t Az időjárástól függetlenül Jó kis *,diákfoci” mérkőzések vol­tak Füzesabonyban, a középfo­kú iskolák Labdarúgócsapatainak megyei dön-tőjén. A jelenlevő szakemberek véleménye szerint, . mind a három találkozó jó me­gyei I. osztályú felnőtt találkozó színvonalán mozgott. A találko­zók irama ellen kifogás egyálta­1971. december 19., vasárnap öltse nálunk az ünnepeket! SZÓRAKOZZON VENDÉGLÁTÖIPARI EGYSÉGEINKBEN, VÁSÁROLJON SZAKÜZLETEINKBEN! KAKUKK VENDÉGLŐ, Párád. VADVIRÁG VENDÉGLŐ, HANGULAT PRESSZÓ, Recsk, KANÁZSVÁR BISZTRÓ, Mátraderecsike, KATICA PRESSZÓ, Mátraballa, PRESSZÓ, Parádsasvár. BISZTRÓ, Bodony, IparcikkiSzaküzlet; • Mátraderecske, Sirok, Mátraballa. Ruházati bolt, cipőbolt, vas-műszáki bolt: Párád. MINDEN KEDVES VEVŐ' } K ÉS FOGYASZTÓNKÉ*.* A SZÖVETKEZET TAuoAGÁNAK ÉS DOLGOZÓINAK, j KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET 1 ÉS EREDMÉNYEKBEN GAZDAG, BOLDOG ŰJ ÉVET KÍVÁN A PARÁDI ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGA Ián nem merülhetett fel. A játék egyes szakaszaiban valóban szép labdarúgást lehetett látni . . . Ha a jövőben is a füzesabonyi­hoz hasonló iramú és színvona­lú találkozók lesznek a középis­kolás csapatok között, akkor a közönség körében ismét népsze­rűek lesznek a „diákfoci” mér­kőzések. A döntő két kimagaslóan leg­jobb játékosa az apci Szőke és a gyöngyösi Ma tus voltak. A mérkőzéseken nyújtott teljesít­mények alapján összeállítottuk a legjobb középfokú iskolás ti­zenegyet: Ambruzs (E.) — Ka­szás (Gy.), Szalai (Gy.)t Kovács (H.), Szőke (H.). Baranyi (H.), Szervin (Gy.), Bárhegyi (E.), Hernádi (Gy.), Matus (Gy.), Be- nei (Gy.). (—váry) EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 23-33) Fél 4 és este 7 órakor. OLIVER I—II. A Twist Olivér színes angol- amerikai musical változata. (Dupla hely árak). EGRI BRÖDY: (Telefon: 14-07) Fél 4, fél 6 és fél 8 órakor A betyárkapitány Színes szinkronizált román kalandfiim. 20-án: A Szent Péter hadművelet Színes, szinkronizált olasz filmvíg játék GYÖNGYÖSI PUSKIN: Salud, Marija I—II. (Mérsékelt hélyárak). G\ONGYÖSI SZABADSÁG: Kés 20-án*: Csapda a tábornoknak ■ V \N1 VÖRÖS CSILLAG: Délután fél 6 órakor Hahó, öcsi! Este fél 8 órakor És hamarosan a sötétség HATVANI KOSSUTH Vesztesek és győztesek 20-án: Nulla délkör HEVES Nap su g aras szemek 20-án : Éjszakai razzia FÜZESABONY: A követek nem gyilkolnak PETERVASÁRA A medve és a baiMi KOSSUTH 8.1« Édes anyanyelvűnk 8.15 Művésziemének 9.09 Mesélő Magyarország 9.50 Szerkesztői üzenetek 10.03 Kórusmüvek 10.15 Versek 10.30 Vasárnapi koktél 12.10 Jő ebédhez szól a nóta 13.00 Nem azért mondom ... 13.10 Arany hangok: Vernay 15.07 Két hét Afrikában 15.28 Stxauss-nyitány 18.38 Hans Sachs népi komédiája 15Í54 Bach: D-dür partit» 16.18 Tánczene 17.10 Tabi László kedves lemezei 18.10 Faluról — falunak — muzsikával 19.15 Zenekari hangverseny 21.05 Flaubert: Salambo. Rádióváltozat 22.15 Made In Hungary 23.00 Századunk zenéjéből 0.10 Bilitis dalai PETŐFI 7.00 Unitárius félóra 7.30 Albert Schweitzer orgonái 8.00 Miska bácsi lemezesládája 8.30 A jövő hét másorábóS 9.10 Mozart operáiból 9.50 Népi muzsika 10*31 Dokumentum játék 11.23 Beethoven: Esz-dftr zongoraverseny 13.10 Rác iójáték gyermekeknek 14.00 Táskarádió 15.00 Mit üzen a Rádió? 15.35 Régi magsrar dalok. 16.35 Kodály: Galáritai táncok 16.52 Irodalmi jegyzet 17.02 Áriák 17.30 Slágerstaféta 13.10 Ez is, az is .... 20.15 Veronai haragosok. Zenés játék 21.29 Kígyómérgek kutatójánál 21.44 Nóták 22.20 Zeneszerzők leveleikben 23.10 Tánczene M At) Y Aft 9.23 Flipper. 3. rész 9.55 Csak gyerekeknek! Két kisfilm 11.00 Közvetítés a Magyarország —Ausztria tollasiabda- mérkőzésről 15.18 Pedagógusok fóruma 15.50 Hétmóríöldes kamera 16.15 Ifjúsági Park — télen 16.35 Műsorainkat ajánljuk! 17.00 Delta 17.30 Sanzonról — sanzonra ... 17.50 A természet sémái. Román kisfilm 18.10 A Flinston-e család. Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat 18.35 Sporthírek 18.45 Esti mese 19.00 A HÉT . . . 20.00 Hírek 20.05 Mnigret felügyelő. Tv-film- változat. ,,Az amatőr” 21.30 Kocsis Zoltán zongora- művész hangversenye a fertődi kastélyban 21.55 Hírek — sporthírek Egerben délután fél 4 órakor: A FÉLKEGYELMŰ (Vörösma rty-bérlet) Este 7 órakor: A FÉLKEGYELMŰ (Erkel-bérlet) U .. f ELET Egerben! szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsilinszky ~ utcai rendelő­ben (Telefon: 11-10.) Gyermekorvosi ügyelet: szom­baton 16 órától 17.30 óráig, va­sárnap de. 9 órától 10.30 óráin. Du. 16 órától 17 30 óráig, az Al­kotmány utcai rendelőben. (Te­lefon: 17-74.) Rendelési időn kí­vül az általános orvosi ügyeletén (Bajcsy-Zsi linszky utca.) Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Gyöngyösön: szombaton 14 órá­tól hétfő reggel 7 óráig. Az or­vosi ügyelet helye: Jókai u. 11. szám (Telefon: 17-27.) Gyermekorvosi ügyelet helye: vasárnap délelőtt 10 órától 12 óráig, a Puskin utcában. (Tele­fon 23-50.) Hatvanban: szombaton 12 órá­tól hétfő reggel 7 óráig. a ren­delőintézetben (Telefon: .10-04.) Rendelés gyermekek részére is. Gyermekorvosi ügyelet vasárnap 10—12 óráig a rendelőintézet gyermekszakrendelésén. (Tele­fon: 19-08). I !>

Next

/
Thumbnails
Contents