Népújság, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-14 / 269. szám
Százötven éve született Doszto jevszki/ 1 tTíb év választ el bennünket Doszto-* 43 ” jevszkij születésétől, és 54 eszIpndö attól7a naptól, amikor örökre eltűnt a régi Oroszország, amelyről oly kémé- nj/en írt Dosztojevszkij, de múltba tűntek, s csak a könyvek őrizték meg az író jellegzetes modelljeit is ... Dosztojevszkij mélységes tisztelete szülőhazájában érthető. 1918-ban, amikor az ellenforradalmárokkal és az intervenciósokkal vívott elkeseredett csatákban a Szovjet Köztársaság léte volt a tét, Lenin dekrétumot írt alá arról, hogy meg kell örökíteni a múlt nagy alakjait, s Lev Tolsztoj utári a második helyen Dosztojevszkij szerepelt! Dosztojevszkij műveit számtalan nyelvre lefordították, s azok magukra vonták a XIX. századi Európa figyelmét. Az olvasók elragadtatással gyönyörködtek mindent láttató leírásaiban, az ember lelkivilágának mélységes ismeretében. Vonzó volt az író személyisége azért is, hiszen ő az egyetlen, aki azután nyúlt a tollhoz, hogy a vesztö- ■ hely magasából tekintett le a világra, A mai Oroszországban jóval kevesebb maradt meg Dosztojevszkij idejéből, mint mondjuk Angliában Dickens korából. Eltűntek a koszos éjjeli menedékhelyek, a részegek kocsmái, a kupecek házai, mint ahogy eltűntek a Raszkolnyikovok és a Miskinek. A múltba vesztek, mint az őket szülő rendszer. Dosztojevszkij 1849-ben, a bíróság előtt mondqtt beszédében így szólt koráról: „Mindaz, ami ma körülvesz bennünket — ezek a megtiport életek, az éhező gyermekekkel nyomorgó, elcsigázott asszonyok, a kiható, kipusztuló falvak, a döbbenetes nincstelenség —, mindez bele fog majd veszni a világot átfogó végtelen boldogságba”. A cári Oroszország Dosztojevszkijt halálra ítélte ezért a kihívásáért, s az ítéletet csak a bitó alatt változtatták át kényszermunkára. Éhező gyermekek... Dosztojevszkij látta és megörökítette a cári Oroszország szörnyű valóságát, az utcára kivetett kis koldusokat, akiket magára hagyott a társadalom. Az új, szocialista Oroszországban, ahol mindenki egyenlő a törvény és a társadalom előtt, egyetlen „kiváltságos osztály" létezik, s ez a gyermekeké! Iskolákban és intemátusokban, nyári úttörőtáborokban, úttörőházak szakköreiben — ahol művészeti csoportokban szerepelnek, vagy éppen nyelveket tanúinak —, mindenütt érzik az állam gondoskodását. Humphrey volt amerikai álelnök a szovjet és az amerikai iskolarendszert összehasonlítva kijelentette: „Sok millió szovjet gyermeknek olyan lehetőségeket biztosítanak az oktar tásban és az intellektuális fejlődésben, amelyre az Egyesült Államokban keveseknek van módjuk. Ez elképesztő eredményi" „Elcsigázott, jogtalan asszonyok... sorsuk a nyomor, az elnyomás...” Mily régen eltűntek ők is, akikről oly együttérzéssel írt annak idején Dosztojevszkij. A Szovjetunió volt az első ország, amelyben a nők ugyanolyan teljes jogú állampolgárok, mint a férfiak. Amikor 1917-ben végbement a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a lakosság háromnegyed része írástudatlan volt. A hatalmas országban élő több tucatnyi nemzetiség közül igen soknak még írásbelisége sem volt. A szovjet hatalom az első intézkedésekkel bevezette az ingyenes oktatást. A Szovjetunió lett a világ legnagyobb könyvkiadó országa, s első helyre került a lefordított müvek számát tekintve is. A földön megjelenő minden negyedik könyv a Szovjetunióban készüL „Soha nem tudtam megérteni, hogy az embereknek csak egytizede az, akinek biztosítani kell a legteljesebb fejlődést, a többi kilenctizednek pedig az jut osztályrészül, hogy anyagot és pénzt szolgáltasson ehhez, neki magának azonban sötétségben kell maradnia* —, írta Dosztojevszkij. 1916-ban a cári Oroszországban mindössze 136 ezer embernek volt felsőfokú végzettsége. A Szovjetunióban ma az egyetemet és főiskolát végzettek száma megközelíti a 9 milliót. Kétszer annyi felsőfokú képesítéssel rendelkező értelmiségi végez a Szovjetunióban, mint az Egyesült Államokban, a legfejlettebb kapitalista országban. „Csak annak a gondolatnak és hitnek akarok élni, hogy a mi 90 millió oroszunk (vagy amennyi még születik), valamikor mind művelt, boldog ember lesz — mondta az író. — Abban is hiszek, hogy nálunk, Oroszországban talán mindenki mást megelőzve diadalmaskodik a gondolat...” Jövőbe látó szavak voltak ezek, s az, amiről álmodott, amiben hitt az író, a néphatalom kivívásának első pillanatától megvalósul. Az igaz kulturális < forradalom az ország minden népét és nemzetiségét (mind a 240 milliót és aki még születik), hozzájuttatja a kultúra kincseihez. A mai szovjet valóság a diadalmaskodó gondolat, amelyről Dosztojevszkij csak álmodhatott Dosztojevszkij nem volt forradalmár, aki képes megmutatni az embereknek a kiutat a kapitalista viszonyok kegyetlen világából. De zseniális alkotó volt. Jtyfost, a szó mesterének 150. szüle- tésnapján szabad, szellemileg felszabadult, új emberek ünnepük őt. Gavriil Petroszjam (APN) DOo^tJEVSZKJÍJ : Egyszer egy sas került hozzánk a fegy házba. A kis pusztai sasok fajtájából való volt Valaki megsebezte és behozta a fegyintézetbe. A rabok összesereglettek és körülállták a kimerült madarat Nem tudott röpülni szegény, jobb szárnyát úgy vonszolta maga után, s fél lába ki volt ficamodra. Még emlékszem, hogyan tekingetett ide-oda, mérgesen figyelve a kíváncsiskodó tömeget Hajlott csőrét nyitogatta, készen arra, hogy lehetőleg drágán adja az életét Miután a fegyencék szétszéledtek, fél lábon sántítva, és egészséges szárnyával csapkodva elbotorkált a fegyház legkülső sarkáig, ahol odalapult a kerítéshez. Itt gubbasztott teljes három hónapig anélkül, hogy csak egyszer is elhagyta volna ezt a helyet Eleinte gyakran jöttek rabok, és még a kutyát is ráuszították. Sárik nagy dühvél rontott neki, de I Csak a memaritek őrzik a maguk atroáá. Milyen színes az arca. Ö, de szép. Lehúnyta hosszú szempilláit, láttam, hogy Kzégyelli, • (hogy megcsodálta az arcom színét. i , —- Lynn a nevem — mondta nagyon halkan. % — Raver. ; — Jöjjön be. Ez az én klinikám. Minden orvos egy ilyen házban lakik, húsz betegért felelős. A háziban van kutatólaboratórium. Minden percet ott töltök, ha nem vagyok a betegeknél. Beléptünk a kapun, elhaladtunk az egyszemélyes kín; iha-7i szobák mellett A folyosók ólamszínű fényben csillognak. Lynn lenyomta az utolsó szoba kilincsét, és betessékelt a lakásba. Primitív egyszerűséggel berendezett szobában voltunk Leültem a heverőre. Lynn levetette a fehér köpenyt, zsákvászonra emlékeztető kezeslábas volt rajta, — Hány éves, Lynn? * — Most ugye azt kellene kérdeznem, hogy mennyinek tart Huszonnyolc éves vagyok — Tudja, hogy maga nagyon szép? I Lynn nem válaszolt — Bocsásson meg, de megkérdezem, van-e férje, úgy iértem, olyan ember, akivel társak az életben? ! — Nincsen. P — Senki? Már nem divat? — Nekem nincs. Különben minden ugyanúgy van, mint régen. Ránézett az órájára és hirtelen félém fordult Az arca mintha valamivel élénkebb lett volna. Kapkodva, idegesen szólalt meg. — Raver. Nagyon kérem. Bánom is én, hogy mit gondol. Szeretnék magával most lefeküdni. A lány nagyon szép volt Előttem állt és az arcomat 1 figyelj. Aztán az ajtóig hátrált. — Elnézést a lerohanásért Látom meglepte. Mit is mondott a maguk filozófusa: a lét meghatározza a tudatot Maga még nem tud a ind létünk által gondolkozni. Elnézést Várnak a betegeim. Sajnálom az egészet, butaság volt t>e most már mindegy. Viszontlátásra — mondta furcsa mosollyal és újra az órájára nézett Most vettem észre, hogy két óra van a karján. Egyedül maradtam a szobában. Kis idő múlva kopogták az ajtón. Tíz év körüli fiú lépett be. Megállt hosz- szan nézett, mielőtt megszólalt — Maga az, aki átjött? — Igen. —■ Doktor Lynn küldött Parancsol valami ételt vagy italt? — Nem, nem kérek. Mondd csak, te mit csinálsz itt? . •— Asszisztens vagyok — Aha. Értem. És orvos leszel — Nem kérem, én nem leszek orvos, — Miért? — Én nem érem meg azt a kort, tehát nem is kezdtem el tanulni. — Mit mondasz? — ötéves korában mindenki kap egy órát A felhalmozódott anyagból pontosan ki tudják számítani, hogy ki meddig éL Az óra pontosán mutatja, kinek mennyi ideje van hátra, mert a halál pillanatok alatt áll be, minden előzmény nélkül. Csak az óra mutatja az időt hogy mikor kell a hibemálóba menni. Lynn — villant át az agyamon. Lynn kétszer is megnézte az órát. Félrelöktem a fiút és kirohantam a folyosóra. A falakból hidegen sütött az ólamszínű fény. Két fehér köpenyes jött velem szemben a folyosó vége felől, lepedővel borított kocsit toltak maguk előtt Megismertem Lynn letakart alakját A főszerkesztő a papírokat rendezgette maga előtt. Most is, mint mindig, kerülő úton kezdte a beszélgetést — Mit szól hozgá, Raver, hogy a szenátus az egyre emelkedő hadügyi kiadásokra hivatkozva megnyirbálta a tudományos kutatási keret minden ágát Lehet hogy későn fognak észbekapni. No, mindegy. Egyébként áz írását nem adom le Badarság. A főszerkesztő felnézett az asztali lámpa mellől. Az újságíró a szemközti fotelben ült, a lámpa keskeny fényköre az arcába világított Lélegzet sem rebbent. Raver már percek óta halott volt , . Soígethy András társaim legnagyobb mulatságára mégsem mert igazán rátörni „Vad legény” mondták, „ez nem enged magához közel senkit!” Később a kutya már nem félt tőle és ha erősen uszították, megtörtént, hogy elkapta a sas beteg szárnyát De a madár kemény csőrével, és erős kannát használva, minden erejével védekezett Behúzódott megszokott sarkába és egy sebzett király büszkeségével nézett a körülállókra. Végül is ráuntak. Senki sem törődött vele. Úgyszólván elfelejtették Mégis naponta friss víz meg hús került edényébe, tehát valaki gondozta. Először nem evett, néhány napig hozzá sem nyúlt az eledelhez. Később elkezdett enni, de sohasem mások jelenlétében, vagy kézbőL Sokszor messziről figyeltem. Ha senkit sem látott, éa úgy érezte, hogy egyedül van, ki bátorkodott a sarokból és elsántikált a kerítés hosszában úgy tfz-tizenkét lépést, majd visszafordult, mintha az egészet csupán a testmozgás kedvéért tenné. Ha észrevett, teljes erőből ugrálva iparkodott vissza megszokott helyére, felszegte a fejét és csőrével tátogva, tollát borzolva, megállt harcra készen. Bármit próbáltam is, akárhogy kedveskedtem neki, nem tudtam megnyugtatni. Még húst sem fogadott el tőlem. Harapott, szárnyát verdeste és minden mozdulatomat mérges, átható tekintettel figyelte. Dühöd ten várta a halált Nem bízott senkiben és nem akart senkivel megbékélni Egy szép napon a raboknak ismét eszükbe jutott a fogoly sás. s noha két hónapig még csak nem is gondoltak rá, most egyszerre rokonszenveztek vele. Ügy érezték, szabadon kellene ereszteni. „Ha meg is döglik, legalább ne itt a fegy ház ban” — mondták. „Természetes, hogy egy ilyen büszke, szabad madár nem hagyja magát. Ez nem tudja megszokni a börtönt” — hajtogatták. „Bizony ez másfajta, mint mi’ —, jegyezte meg valaki „Látod, ezt eltaláltad: ő madár, mi pedig emberek vagyunk.” „A sas, testvéreim, a hegy királya..." — kezdte a szépszavú Skuratov, de senki sem hallgatott rá. Egyszer, ebédszünet után, mikor munkához hívta a íe- gyenceket a dob, felvették a sast, befogták a csőrét, mert vadul csapkodott maga körül és kivitték magukkal a szabadba. Amikor elérkeztek a hegygerincre, az osztag húsz embere kíváncsian várta, merre tűnik el a madár. Mindannyiunkat furcsa öröm járt át mintha mi magunk-szabadultunk volna. „Nézd az ebadta dögét: az ember jót tesz vele, 6 meg cserébe megharapja" —- mondta az, aki fogta, és szinte szerelmesen tekintett rá. „Ereszd el, Mikttkal" „Ez még az ördögnek sem engedelmeskedik, ez a szabadságot kívánja, á valódi, az igazi szabadságot!” A sast nagy ívben a hegyről a völgy felé lendítették; Hűvös, borús őszi nap volt A csupasz mezőn süvített a szél és kavarogva vitte a sárgult száraz avart A madár egyenesen előre szaladt és beteg szárnyát lóbálva minden erejével igyekezett menekülni tőlünk. A rabok érdeklődéssel figyelték, ahogy sántákéivá nekiiramodott 4 rétnek. . „Nézzétek csak!” —- mondta elgondolkozva az egyik. „Még csak vissza sem tekint!” — szólt a másik. „Egyetlen égyszen sóm né-j zett hátra, testvérkéim!” „Hát mit gondoltál? Majd megfordul, hogy megköszönje?” — mondta a harmadik, „Igen, ez a szabadság.,.« bc.„jg.'tó szabadság!” „Már nem is látni, testvérkéim ...” »Mit álltok Itt? Mars.;’ kiáltották a katonák. Lassan valamennyien munkához láttunk. (Boldog Balázs fordítása) FARKAS ANDRÁS: Megérkezik a bölcs... Mikor az erdő szélén, délutánon A lassan távozó, szelíd szerelmek Búcsúzóul sóhajt, párát lehelnek, Lehunyt szemmel gazdát keres az álom. Mikor a fák hegyén és zöld kaszálón Nyoma sincs harsogásnak és zörejnek, A kóbor árnyék mindent látni enged, Hogy aki célt vár, nyomban rátaláljon. Ekkor megérkezik a bölcs, a jámbor Tudós, aki hazátlan, néma vándor, Körüimatat a térben és időben, Gyufát gyújt tétován és odatartja A lombnak és a száraz, tarka-barka Világ lobogni kezd csaholva-röten.