Népújság, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-13 / 268. szám

« a § A MAP t iktüníkőki\ 1971. november 13., szombat A Nap kél: 6.45, nyugszik: 16.11 órakor A Hold kél: 2.00, nyugszik: 13.56 órakor Szeretettel koszöntjük névnapjukon SZILVIA nevű kedves olvasóinkat! Szilvia új név naptárunkban. Latin eredetű és jelentése: „crdőkedvelö * Százharmincöt évvel ezelőtt született Jaroslaw Dabrowski, lengyel :forradalmi demokrata, a párizsi kommiin hőse. Lengyel nemesi családból származott. Fiatalon részt vett az orosz elnyomás elleni len­gyel felkelés katonai előkészítésében és szervezésében. A baloldali csoport elismert vezetőjeként nagy befo­lyással volt a felkelés első szakaszára. Dabrowski a cári hatóságok fogságába került, ahonnan sikerült megszöknie, s Franciaországba emigrált, ahol csak­hamar a lengyel emigráció baloldali, forradalmárt csoportjának lett egyik befolyásos vezetője. Kezdet­től együtt érzett a munkásmozgalommal. 1871-ben azonnal csatlakozott a párizsi kommünhöz és május 9-én ő lett az összes fegyeveres erők főparancsnoka, Példamutatóan vette ki részét az ellenforradalmárok elleni elkeseredett küzdelemből; az utcai harcokban május 23-án halált halt„ Időjárás: Várható időjárás ma estig; erősen felhős, párás, reggel néhány helyen ködös idő, már kevesebb eső­vel. Mérsékelt, időnként élénk északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 6—U fok között. Illést tartott a Heves megyei Népi Ellenőrzési Bizottság Pénteken, délelőtt Egerben Csepelyi Károly elnök ve­zetésével ülést tartott a Heves megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A napirenden lsét téma megbeszélése szerepelt Elsőként Bánáti Endre, a kereskedelmi szakcsoport tagja, az ellenőrzés vezetője terjesztett a résztvevők elé egy összefoglaló jelentést, amelyben a kereskedelmi meg­rendelésekről, azok indokoltságáról, problémáiról volt szó. Külön kiemelten kezelték itt az élelmiszer-, vala­mint az iparcikkekkel kereskedő vállalatoknál végzett el­lenőrzések tapasztalatait. Az ülés második napirendjén a megyei NEB 1972. első félévi munkatervének ismerte­tésére és megvitatására került sor. Méftr az idén Uj könyvtárat avatnak Apcon Közel hétezer kötet könyv­vel várja olvasóit a kölcsön­zési napokon az apci községi könyvtár, amely ma már szűknek bizonyult, s nem is igen felel meg az igények­nek. Tud ták ezt a község ve­— POROSZLÓI FESZTI­VÁL, Vasárnap két község — Komló és Poroszló —, mű ­kedvelő művészeti csoportjai tartavak közös bemutatóes­tet a poroszlói művelődési házban. A műsorban jeliép a híres komlói férfikórus, va­lamint a zenekar, valamint a rendező község Repülj páva körének tagjai is. * — VÍZHÁLÓZATOT bőví­tettek a paródiák. Társadal­mi munkában vállalták a pa­ródiák, hogy a temetőben le­vő ravatalozóig elvezetik a vi­zet. Egy hét alatt körülbelül kétszáz méter hosszú árkot ástak ki, lefektették a csö­veket és bekötötték a községi hálózatba. Ezzel a munkával több ezer forintos megtaka­rítást könyvelhetnek el a községben, s ezt az összeget a további feladatok megoldá­sára használhatják majd fel. ★ Állal orvosi ügyelet Szombaton déltől hétfő reg­gelig, elsősegély esetére ügye­let: EGERBEN: Allatkőrház, Szö­vetkezet utca 4. (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bátort' és makiári állategészség­ügyi körzetekben.) Telefon: 13- 48. Füzesabonyban: Petőfi tsz Irodája. Zrínyi u. 11. Telefon: »8/132. GYÖNGYÖSÖN: Allatkörház, Deák Ferenc u. 17. Telefon: 16-45. v pf.TEP.VAS ARA: községi ta~ nácsháza. (Volt pétervásárt já­rás és verpeléti körzet területe.) Telefon: 18. HATVANBAN: Vágóhíd. Tele­fon: 12-10. PIACI Burgonya kilója 2,70—3,50 fo­rint, burgonya 2 kg-os csomago­lásban 8,20 forint, takarmány- burgonya 1,50 formt, vöröshagy­ma 4—4.40 forint, vöröshagyma 2 kg-os csomagolásban U) fo­rint, fokhagyma 8—15 forint, fe­jes káposzta 3 forint, kelká­poszta 3.30 forint, vöroskáposz- ta 4 forint, karfiol 7,50 forint, gyökér 7 formt, sárgarépa 2,50 forint, zeller 5,70 forint, karaláb 3,60 forint, cékla 4 formt, zöld­paprika 3—9, ecetes uborka 13— 15 formt, savanyü káposzta 8 forint, körte 6,50—9 forint, alma piros 4,70—8 forint, alma fehér 2,50—5.50 forint, mák 48 forint, .lencse 26 forint, dió héjas 13—17 forint. A HIRKUR-tél jelentjük A gépkocsísorszámok állása pénteken Trabant Limousine 36 090 Traban t Combi 4 310 Wartburg Limousine 16 495 Wartburg de Luxe 12 562 Wartburg Tourist 1 722 Skoda 23 829 Moszkvics 27 987 Polski Fiat 1300 7 236 Polski Fiat 1500 2 383 Zastawa 210(1 Zaporozsec 3 466 Zsiguli (Budapest) 5 834 Zsiguli (Debrecen) 3 299 (Külön sorszámmal!) A lottó nyerőszámai így kellett volna... 1 16 2 X 3 X 31 32 33 46 X 48 61 62 63 7677 78 4 5 6| 7l 8 910 11 12 X 1415 19 20 21 22 23 2425 26 2728 29 30 4445 34 35 3637 38 3940 41 4243 49 50 51 52 53 54 55 56 71 57 72 58 73 59 6ü 64 65 66 X 68 69 70 74 75 79 80 81 82 83 8485 8687 88 89 90 Nyugdíjasok köszöntése a YlLATI-nál Az elmúlt évben rendez­ték meg először a VILATI egri gyárában a nyugdíja­sok találkozóját, ahol a gyár­vezetői köszöntötték az idős embereket. Az idén tegnap, pénteken délelőtt rendezték meg ezt a megható ünnep­séget, ahol először Dreven- ka László gyárigazgató üd­vözölte a tizenhat régi dol­gozót, s egy kis ajándék kíséretében további kelle­mes pihenést kívánt nekik. Ezt követően az üzemi szak­szervezeti bizottság is ap­Náthaszezonban V,*.' — Nézd, tüsszent és nem teszi a szája elé a kezét l. . (Kallus rajza) $ A fi*»*ff« Az Országos Közegészségügyi Inté­" “ "TI Ho aef laboratóriuma állapította meg, hogy a hazánkban egyre gyakoribbá vált influenzás meg­betegedéseknek az A—2-es vírus az okozója. A laboratórium­ban az ország különböző pontjairól érkező mintákat csirke­tojásokba oltják, s ebből a táptalajból vett anyag alapján állapítják meg, hogy azon a helyen Á—2-es vírus okozta-e a megbetegedést. A védőoltásokhoz eddig az intézet több mint 200 000 adag oltóanyagot- szállított. (MTI foto — Csikós Gábor) Veszélyes betörőt fogtak et Feldebrön ró ajándékokkal lepte meg a részt vevő nyugdíjasokat, akik hálás szavakkal kö­szönték meg a gondoskodást A délelőtt további részé­ben a vállalat nyugdíjasai, ellátogattak volt munkahe­lyükre, ahol az ott dolgo­zó munkatársak mondták el, hogy mit dolgoznak, s kérték őket, nézzenek be máskor is a műhelyekbe. A VILATI nyugdíjasainak találkozója a kora délutáni órákban fejeződött be. A Feldebrői Községi Ta­nács november 11-i tanács­ülésén részt vett a Füzes­abonyi Járási Rendőrkapi­tányság vezetője is, aki me­leg szavakkal méltatta a köz­ség önkéntes rendőreinek te­vékenységét. Ezen. az ülésen, részesítették jutalomban Pet­ro János helyi önkéntes rend­őrt, aki a lakosság segítségé­vel egy veszélyes betörőt fo­gott el Ugyanezen az ülésen jutalmazták meg Szertály Gyula feldebrői laikost is, áld Tiff inger Béla foglalkozás- nélküli, 21 éves delid lakos elfogásában közreműködött. Az történt ugyanis, hogy no­vember 6-án a késő esti órákban a kápolnai ÁFÉSZ feldebrői ABC-üzletében Szertály Gyula a kirakat ab­lakán keresztül észrevette, hogy valald van az üzletben. Azonnal értesítettéle Petro János önkéntes rendőrt, aki a betörés színhelyére érve azonnal intézkedett és őri­zetbe vette a betörőt. A bün­tetett előéletű Tiffinger Béla személyében veszélyes bűnö­ző került rendőrkézre, aki nemrégiben Vécsm és Detlefen is több hasonló bűncselék- ményt vitt véghez. (—váry) A tanár úr felírja a hiányzókat .., Ötvenévesek találkozója Verpeléten Az ország különböző ré­szeibe kézbesítette a posta azokat a meghívókat, ame­lyek szombat estére, a ver­peléti kisvendéglőbe invi­tálják a címzetteket. Ok Ugyanis valamennyien itt születtek ötven évvel ez­előtt, 1921-ben és a falu hajdani iskolájában végez­tek annak idején. Most meg­rendezik találkozójukat, amelyre meghívták két volt tanárukat — Vasas Tibort és dr. Katona Ferencet — is, hogy ezen az estén az eltelt évtizedekről adjanak számot a képzeletbeli kated­ra előtt. Az est további részében Dobos István — ma a köz­ség tanácselnöke — szól a falu jelenlegi életéről, ter­veiről, majd saját műsorral kedveskednek egymásnak az egykori iskolatársak. I tárgyaló teremből Egy konok apa A 35 éves Debrei János karácsondi lakos niár ne­gyedszer állt bíróság előtt a megítélt tartásdíj összegé­nek nem fizetése miatt. Legutóbb 1971. januárjában szabadult négyhónapi sza­badságvesztéséből, fizetni azonban továbbra sem volt hajlandó. A Hatvani Váro­si Bíróság visszaesőként el­követett tartási kötelezett­ség mulasztása miatt ezút­tal főbüntetésül egyévi sza­badságvesztésre ítélte, mel­lékbüntetésül két évre eltil­totta a közügyek gyakorlá­sától. A jogerős ítéletet szi­gorított börtönben kell le­töltenie. Szerencsés Heves megyeiek A 43. héter 13-1-1 találatos totószelvénnyel Zbiskó Vil­mos hevesi lakos több mint 58 ezer forintot nyert. Ugyancsak szerencsét hozott a 43. héten kitöltött lottó- szelvény is: a nyeremény­sorsolásnál Szináncz László gyöngyösi lakos egy Zsiguli személygépkocsit nyert. Szi­náncz László egyébként az előfizetéses lottószelvényével a heti lottósorsolások alkal­mával nem nyert, de a tárgy­nyeremény-sorsolásnál „utol­érte” a szerencse ... Szövetkezeti tapasztalatcserék A, megyei ipáid szövetke- . vetek egymás tapasztalatai- aiak mind nagyobb fehiasz- jtálásával igyekszenek mun­káikon, módszereiken javíta­ni. Pénteken a Hatvani Ci­pész Ktsz dolgozói jártak ta­nulmányúton a Füzesabonyi Javító-Szolgáltató Ktsz egri részlegeiben, a közeli napok­ban pedig a hatvani fodrá­szok látogatnak a gyöngyösi testvérszövetkezetbe. . A rendőrség* felhívása 'A Heves megyei Kcndőr-i főkapitányság felkéri mind­azokat, akik 1971. november 7-én, 23 óra és 23 óra "0 között az egri Szalóki. Sze­derkényi, Szepasszony-völgy, illetve a Bacsó Béla utón tartózkodtak, hogy jelenje­nek meg Egerben, a Kossuth Lajos utca 2. szám alatti épületben. Az említett idő­pontban a Szederkényi Nán­dor u. 41. szám épületével szemben egy ismeretlen gép­jármű halálra gázolta az út­testen fekvő Fazekas András egri lakost. A nyomozás si­kere érdekében szükség van minden olyan tanúra, akik az adott időpontban az el­haladó gépkocsit látták. t Ssves »yomaa Sáilalaf, Eger, Brőay Sándor utca á» gv.Vn. Igazgató) SOtYHCS zetői is, ezért terveikben egy új könyvtár kialakítását üte­mezték be erre az esztendő­re. Az elképzeléseket nemso­kára tett követte: a petőfi- básnyai Szállító és Vegyes- üzem műn,kásái hozzáláttak az új helyiség átépítéséhez. Ezt egyébként a mostani művelődési háziban levő — eddig nem használt —, három helyiségből alakítják át, s így egy száz négyzetméternyi alapterületű otthont kap a könyvtár. ' Mivél a régi berendezés is ugyancsak elhasznált, kopott állapotban, van, a Megyei Könyvtár most egy százezer forint értékű berendezést ajándékoz a községnek. Az új apci könyvtárat még az idén átadják a község ol­vasótáborának,,

Next

/
Thumbnails
Contents