Népújság, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-11 / 266. szám
Atlétika Fiúknál: a Hatvani IfSEC, lányoknál: az egri Meri nyert Bízom a játékosokban A Heves megyei Atlétikai Szövetség Egerben rendelte meg a Heves megyei középfokú iskolák atlétikai megyei bajnokságát. Az első napon a fiúk, a második napon a lányok versenyét bonyolították le. A verseny ideje alatt egyik nap sem volt szél, de a hűvös időjárás az eredményeket legtöbb esetben befolyásolta. A megyei szövetség a fiúk és lányok pontversenyében győztes csapat számára egy-egy serleget írt ki, mélyet fiúknál a Hatvani ITSK (testnevelő tanár Ben- kő Ákos), a lányoknál az egri Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskola (testnevelő tanára Pécsik Dénesmé) nyert. A kétnapos versenysorozat Nyíri Jánosnak, a Művelődésügyi Minisztérium főelőadójának megnyitójával kezdődött. A megyei bajnokságon az egri Gárdonyi Géza Gimnázium és az Eü. Szakközépiskola kivételérvél valamennyi középiskola (összesen 14) részt vett. Sajnos több nagy múltú iskola kis létszámmal képviséltetbe magát. A verseny lebonyolításában az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskote testnevelő szakos hallgatói működtek közre, s feladatukat jól látták el. A versenyen több jó eredmény született, ezek közül is kiemelkedik a Selypi ITSK atlétájának, Bencze Józsefnek rúdugrásban, elért új felnőtt és ifjúsági megyei csúcsa. Eredmények, fiú első kori csoport: 100 m: 1. Tóvizi L. (Gy. Berze G.) 11.3, 2. Bódi J. (H. ITSK) 11.4, 3. Nádudvari Gy. (Gy. ITSK) 11,5. 200 m:'l. Dobrocsd N. (H. Bajza G.) 23.7, 2. Lévai T. (S. ITSK) 24.3, 3. Gulyka F. (H. ITSK) 24.5. 400 m: 1. Hepp J. (H. ITSK) 54.2, 2. Fehér F. (Gy. Mezőgazd. Tech.) 55.4, 3. Gyuris F. (Gy. ITSK) 57.3. 800 m: 1. Hepp J. 2:10.7, 2. Kiss J. (H. ITSK) 2:14.1, 3. Sike S. (E. Szakközépiskola) 2:15.3. 1500 m: 1. Mnkva A. (H. ITSK) 4:32.4, 2. Párái I. (H. ITSK) 4:33.7, 3. Bodzási L. (E. Szilágyi G.) 4:35.6. 3000 m: 1. Kiss J. 10:04.7, 2. Bakó B. (Gy. ITSK) 10:11.6, 3. Antal L. (E. Szakközépiskola) 10:25. 110 m gát: 1. Novák J. (H. Bajza G.) 17.4, 2. Hegedűs G. (S. ITSK) 17.7, 3. Lévai T. 18.6. Csapatversenyben: 1. Selypi ITSK, 2. Hatvani Bajza Gimn. 4x100 m: 1. Gyöngyösi ITSK 47.2, 2. Hatvani ITSK 48,8, 3. Gyöngyösi Berze Gimn. 48.9. 4x400 m: 1. Hatvani ITSK 3:38.1, 2. Gyöngyösi Mező- gazd. Tech. 3:58.2, 3. Egri Szilágyi Gimn. 4:12.3. 4x1500 m: 1. Hatvani ITSK 19:16.8, 2. Gyöngyösi ITSK 20:00.9, 3. Gyöngyösi Mezőgazdasági Tech. 20:41.3. Magasugrás: 1. Verb M. (Gy. ITSK) 165, 2. Hallos I. (E. ITSK) 160, 3. Kóródi L. (H. ITSK) 160. Csapatversenyben: 1. Hatvani ITSK, 2. Gyöngyösi Vak Bottyán Gimn., 3. Gyöngyösi ITSK. Rúdugrás: 1. Bencze József (S. ITSK) 360 új felnőtt és ifjúsági megyei csúcs, 2. Fekete Á. (Gy. Mezőgazd. Tech.) 330, 3. Göcző J. (S. ITSK) 260. Távolugrás: 1. Verb M. 615, 2. Gulyka F. 561, 3. Baranyi I. (Gy. ITSK) 556. Csapatversenyben: 1- Hatvani Bajza Gimn., 2. Gyöngyösi Beize Gimn., 3. Az ifjúsági labdarúgó Honfi Kupa 1971. évi döntő mérkőzéseit a Bervai Vasas rendezte meg. Sajnálatos momentuma volt a kétnapos küzdelemsorozatnak, hogy Petőfibánya csapata az utol- 6Ó pillanatban lemondta részvételét. A torna döntőin megjelent Honti György özvegye, és leánya, akiket a (megyei LASZ részéről Jávori József, a vendéglátó Bervai Vasas részéről FesztbaOüg Hatvani ITSK. Hármasugrás: 1. Dallas I. 12,72, 2. Matus G. (Gy. Berze Gimn.) 12,61, 3. Dobrocsi N. 11,49. Súlylökés: 1. Kisfaludl P. (Gy. Mezőgazd. Tech.) 11,62, 2. Bencze J. 10,70, 3. Eperjesi P. (Gy. Berze Gimn.) 10,48. Csapat- versenyben: 1. Gyöngyösi Mezőgazdasági Tech., 2. Selypi ITSK, 3. Füzesabonyi Gimn. Kalapácsvetés: 1. Szekeres D. (S. ITSK) 43,40, 2. Horváth S. (S. ITSK) 35,90, 3. Csonigár J. (S. ITSK) 30,31. Diszkoszvetés: 1. Magyar D. (Gy. Mezőgazd. Tech.) 36,90, 2. Gál T. (Füzesabonyi G.) 35,10, 3. Németh L. (Füzesabonyi G.) 33,56. Csapatversenyben: 1. Füzesabonyi Gimn,., 2. Gyöngyösi Vak Bottyán, 3. Selypi ITSK. Gerelyhajítás: 1. Farkas L. (S. ITSK) 51,44, 2. Kisfaluéi T. 47,76, 3. Kovács G. (H. ITSK) 43,50. Csapatversenyben: 1. Selypi ITSK, 2. Hatvani ITSK. Második korcsoport: 100 m: 1. Földi L. (E. Dobó G.) 11.8, 2. Ferencz I. (E. Szak- középisk.) 12, 3. Bartus Á. (Gy. Berze G.) 12.4. 400 m: 1. Kiss J. (H. ITSK) 58.8, 2. Sándor B. (H. ITSK) 59, 3. Veres I. (E. Dobó G.) 59.4. 800 m: 1. Veres J. (H. ITSK) 2:17, 2. Kecskés I. (H. ITSK) 2:17.4, 3. Bordás D. (Gy. Berze G.) 2:18.9. 100 m gát: 1. Pasiczki L. (S. ITSK) 15.7, 2. Simon F. (E. Dolbó G.) 16.8, 3. Szőllősi L. (S. ITSK) 18.4. Magasugrás 1. Pelle B. (Gy. Vak Bottyán G.) 160, 2. Bo- da Gy. (Füzesabonyi G.) 155, 3. Dobi A. (E. Dobó G.) 150. Rúdugrás: 1. Sike Gy. (S. ITSK) 260, 2. Zsibók M. (S. ITSK) 240, 3. Kovács T. (S. ITSK) 220. Távolugrás: 1. Földi L. 546, 2. Hadobás Gy. (E. Szakközépiskola) 540, 3. Szabó A. (H. Bajza G.) 532. Súlylökés: 1. Zsibók M. 12,24, 2. Szakkiay A. (Gy. Mezőgazd. Tech.) 12,11, 3. Banei S. (H. ITSK) 11,09. Diszkoszvetés: 1. Szakkay A. 34,62, 2. Benei S. 29,54, ' 3. Albert V. (H. ITSK) 27,24. Kalapácsvetés: 1. Törőcsik J. (S. ITSK) 28,20. 2. Csikós L (S. ITSK) 22,84, 3. Kiss F. (S. ITSK) 22,64. Gerelyhajítás: 1. Soós Gy. (H. ITSK) 42,64, 2. Ferenczi G. (Gy. ITSK) 39,94, 3. Csutor E. (E. ITSK), 38,20. Lányok, első korcsoporti 100 m: 1. Fülöp M. (E. ITSK) 13.6, 2. Bottyán K. (H. Bajza G.) 13.9, 3. Gravacz T. (E. Szilágyi G.) 14. 200 m: 1. Bak É. (E. Közgazd.) 27.6, 2. Pál 1. (H. Szakközép.) 28.1, 3. Oravecz T. 30.1. 400 m: 1. Bak É. 62.6, 2. Zsákai É. (E. Közgazd.) 70.6, 3. Czintner I. (Füzesabonyi G.) 76.1. 800 m: 1. Ócskái K. (E. Dobó G.) 2:35.8, 2. Túrán Zs. (E. Közgazd.) 2:46.9, 3. Bozsik M. (E. Közgazd.) 2:52.4. 100 m gát: 1. Bottyán K. 20.1, 2. Kovács E. (E. Közgazd.) 21.1, 3. Számán K. (E. Közgazd.) 21.1. Csapatversenyben: 1. Egri Közgazdasági, 2. Egri Szilágyi Gimn, Magasugrás: 1. Bárdos É. (E. Közgazd.) 140, 2. Pál I. 135, 3. Lökös I. (E. Dobó G.) 130. Csapatversenyben: 1. Gyöngyösi Berze Gimn., 2. Hatvani Bajza Gimn., 3. Gyöngyösi ITSK. Távolugrás: 1. Danyik Z. (H. Bajza G.) 446, 2. Király Zs. (Gy. Berze G.) 414, 3. Ka- puszta E. (E. Szilágyi G.) 406. Csapatversenyben: 1. Berze um Béla fogadott. A döntő mérkőzést a Gyöngyösi Spartacus a Bervai Vasassal vívta. A találkozó jó iramú, változatos játékot hozott, bervai győzelemmel. A mérkőzés végét jelző sípszó után Jávori József megköszönte a sportszerű mérkőzéseket és felkérte Honti Györgynél, hogy adja át a- Honti Kupát a Bervai Vasas csapatának. Az első és második helyezett együttes csapatkapitánya ajándékokat nyújtott ás az özvegynek. A bervai vezetők a döntő után fogadást adtak Honfi György özvegyének tiszteletére és kellemes baráti beszélgetés után búcsúztak el a vendégektől. Gimn., 2. Hatvani Bajza Gimn., 3. Gyöngyösi ITSK. Súlylökés: 1, Szabó M. (Füzesabonyi G.) 9,69, 2. Botrhás M. (E. Közgazd.) 8,04, 3. Balogh Zs. (E. Közgazd.) 8,03. Csapatversenyben: 1. Egri Közgazdasági, 2. Egri Szilágyi Gimn. Diszkoszvetés: 1. Tóth Daru Á. (Gy. Berze G.) 25,72. 2. Bennáth A. (E. Közgazd.) 24,20, 3. Szabó M. 23,92. Csapatversenyben: 1. Gyöngyösi Berze Gimn,, 2. Füzesabonyi Gimn., 3. Egri Közgazdasági. Gerelyhajítás: 1. Kovacsik E. (H. ITSK) 22,06, 2. Fain M. (H. Szakközép.) 20,56, 3. Czékus M. (H. Szakközép«) 19,80. 4x100 m: 1. E. Közgazd. 54.4, 2. E. Szilágyi G. 55.6, 3. Gyöngyösi Berze G. 58.9. 3x800 m: 1. Hatvani Szakközépisk. 8:04.3, 2. E. Közgazdasági 8:49.7, 3. Berze G. 9:00.6. Második korcsoport: S0 m gát: 1. Máirföldi G. (E. Szilágyi G.) 14.8, 2. Róza A. (Gy. Berze G.) 15, 3. Veres J. (E. Közg.) 15.1. 100 m: 1. Molnár M. (H. Szakközép.) 13.2, 2. Gomiböiy Á. (E. Szilágyi G.) 13.6, 3. Veres J. 14.2. 300 m: 1. Nemes J. (E. Közgazd.) 43.7, 2. Mészáros E. (H. Szakközép) 43.5, 3. Lukács Zs. (H. Szakközép) 43.8. Magasugrás: 1. Lukács Zs. 135, 2. Csonka Zs. (Gy. Berze G.) 130, 3. Danyik Z. (H. Bajza G.) 130. Diszkoszvetés: 1. Bagdi M. (Gy. Berze G.) 22,22, 2. Mészáros E, 22, 3. Márkus M. (E. Szilágyi G.) 21,20. Gerely hajítás: 1. Ágoston V. (H. ITSK) 25,12, 2. Krétd T. (E. Szilágyi G.) 19,62, 3. Tuza E. (H. Szakközép) 18,60. Távolugrás: 1. Luikács Zs. (466, 2. Pálinkás É. (H. Szakközép) 446, 3. Márföldi G. 451. Sülylökés: 1. Sípos I. (E. Szilágyi G.) 8,01, 2. Baj- záth (E. Szilágyi G.) 7,72, 3. Koch M. (E. Közgazd.) 7,72. A pontverseny végeredménye: Fiúk: 1. Hatvani ITSK 206, 2. Selypi ITSK 201, 3. Gyöngyösi Mezőgazd. Tech. 90, 4. Gyöngyösi ITSK 75, 5. Gyöngyösi Berze G. 70, 6. Hatvani Bajza G. 59, 7. Gyöngyösi Vak Bottyán G. 44, 8. Füzesabonyi G. 40, 9. Egri Szakközépiskola 38, 10. Egri ITSK 25, 11. Egri Dobó G. 23, 12. Egri Szilágyi G. 12 ponttal. Leányok: L Egri Közgazdasági 151, Karikás SE—Füzesabony 1:0 (0:0) megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés, Abasár, 150 néző. V.: Koncz 1. Karikás SE: Aradi — Oldal, Makai, Hornyák, Vemyik, Teli, Nánai, Szalai, Jávor, Vékony, Kékesi. Edző: Horváth Lajos. Füzesabony: Csontos — Kóródi, Kárpáti, Gál I., Nyeste, Gál. II., Kocsis (Pásztor), Ferencz, Csuhái, Riczu, Perge. Edző: Kárpáti László. Mindkét félidőben a hazaiak támadtak többet, akár nagyobb arányban is győzhettek volna, de a csatársor a helyzeteket rendre kihagyta. G.: Nánai. Jók: Aradi, Vemyik, illetve: Kárpáti, Ferencz. Kiállítva: Csontos, Kóródi, Perge. (kőváry) ★ November 10-én, szerdán délelőtt 9 órakor Egerben a megyei tanács dísztermében a sakk OB 11-be jutásért megkezdődtek a területi osztályozó csapatmérkőzések. A magasabb osztályba jutásért öt megye bajnoka — a Miskolci Egyetemi AFC, Salgó- tartjáni ZIM, Aszódi Vasas, HODIKÖT (Hódmezővásárhely), Bervai Vasas —■, kezdte meg a küzdelmet. ★ Egri Dözsa—MTK 0:0, ifjúsági Budapest bajnoki labdarúgó-mérkőzés Eger. V.: Szabó L. Egri Dózsa: Kovács M. — Molnár, Korepta, Tóth,- Budai, Bajnóczi, Huszár (Cseh), Varga Z., Pál, Megy- gyesi, Ipacs (Varga L.). Edző: Juhász Antal. Az első félidőben mindkét együttes játékát tervszerűtlenség jellemezte és sok átadási hiba tarkította. A fordulás után valamit juvutt a mérkőzés ILLOVSZKY RUDOLF (1922), a Vasas SC szélsője, 1945 és 1948 között három mérkőzésen öltötte magára a címeres mezt. Robbanékony, technikás, kitűnően cselező és gólveszélyes szélső volt a támadósor mindkét oldalán. Néha azonban túlzásba vitte az egyéni játékot... Csupa szív, önfeláldozó harcmodorával azonban mindig értékes csapatjátékosnak bizony ült. 1966 őszén átvette a magyar válogatott szakmai munkájának vezetését, amelyet 1967 végéig látott el — eredményesen. Előzőleg a Vasas csapatánál működött edzőként — sok sikerrel. Bajnokságok és KK-győzel- mek fémjelezték eredményes tevékenységét. 1968-ban visz- szatért a piros-kékekhez. Ezek a sorok szerepelnek az Alberttól Zsákig című „futball-lexikonban”, Illovsz- ky Rudolfról, a mai magyar válogatott szövetségi kapitányáról. A ma 49 esztendős kitűnő sportember az Almási téren kezdett el futballozni. — Nyolcéves voltam, amikor nagy kitüntetés ért — mondja mosolyogva — meghívtak az MTK-pályára labdaszedőnek. Ma már sokszor lasszóval sem lehet ilyen vállalkozó szellemű gyerekeket találni, akkor ez sok nagy labdarúgó-karrier elindítója volt... Kölyök-, majd ifjúsági játékos volt a kék-fehéreknél, s egy alkalommal a proficsapatban is játszott. 1941-ben feloszlatták az MTK-t, s akkor került át a Vasasba, ahol 1956-ig futballozott Huszonhárom esztendőt töltött mint játékos a zöld gyepen, de ezt a csodálatos küzdőteret azóta sem tudta elhagyni 1951-ben — most van ennek húsz esztendeje — elvégezte a labdarúgó-oktatói tanfolyamot a Testnevelési Főiskolán, s 1955-ben szakoktató lett. 1957-ben, amikor Baráti Lajos szövetségi kapitány lett, Illovszky vette át a Vasas első csapata edzéseinek a vezetését 1963. szeptember 1-től Baróti Lajos mellett tevékenykedett, mint szövetségi edző, s ezt a feladatkörét 1966. júniusáig — az angliai labdarúgó-VB beInneu — onnan színvonala, enyhe fölénybe került a hazai csápját, de gólt mean tudott elérni. Az egriek közül Bajnóczi, Varga L, Meggy esi és Molnár L., teljesítménye emelhető ki. ★ NB HI-as férfi kosárlabda-mérkőzések eredményei: Debreceni FÉTSE—Egri Finommechanika II. 84:59 (41:24), Debrecen. V.: Nagy, Grósz. Az egriek pombsizerzői: Sipeki 26, Tartsányi 13, Németh 10, Kármán 6, Kovács P. 4. A vereség ellenére lri kell emelni Sipeki játékát, aki végig a mezőny legjobbja volt Egri Finommechanika II.— Ózdi Kohász 53:49 (23:20), Eger. V.: Tóth, Béliéi. A Fi- nammechanika pjontjait Sipeki 16, Busák 13, Kovács Gy. 8, Németh 8, Horváth 6, Madarász 2 szerezték. Az Egri Finommechanika NB Il-es csapata legközelebb november 14-én a Karcagi Fáklya ellen Törökszemtmiklóson, a tartalék együttes p>edig Tiszafüreden november 13-án lép pályára. ★ A megyei II. osztáljú labdarúgó-bajnokság Nyugati csopjortjáiban lejátszották az elmaradt Abasár—Visznek mérkőzést. Az abasári felnőtt csapat 3:1, az ifi. 4:1 arányban győzött. A Gyöngyös- solymos együttesétől a fegyelmi bizottság az ifjúsági csapat hiányos szerepeltetése miatt újabb két b;'-' tot vont la. kor Baróti lemondott, s a szövetségi edzőből — szövetségi kapitány lett. Ez a munka nála — miként most is — kettős feladatot jelent: nem kér maga mellé szőj vetségi edzőt, a válogatott' keret minden edzésére levetkőzik, mezt ölt, s húszéveseket meghazudtoló lelkesedéssel és szorgalommal végez el minden gyakorlatot. Személyes példamutatása talán páratlan az egész világ labdarúgó-sportjában; a legnagyobb ismeretekkel rendelkező szakemberek szerint sincs példa arra, hogy a szövetségi kapitány a felkészülések során valósággal „együtt edzzen” játékosaival. SOKAN azt mondják, hogy Illovszky Rudolf nagyszerű emberi és sportemberi erényei mellett nagy része volt az elért sikerekben — évekkel ezelőtt is, most is — ennek az „emberközelnek”, amely úgy tartozik edzői munkájának „szerszámaihoz”, mint a gumikötél, vagy a medicin-labda... A kettős feladat egyébként visszatérő jelenség Illovszky edzői munkájában. Szövetségi kapitány volt, amikor problémák adódtak a Vasasnál. A hívó szóra nem tudott „nem”-et mondani: 1967. augusztusától nemcsak a válogatottnál, hanem a piros-kékeknél is tevékenykedett: „Nagyon nehéz idők voltak ezek, — mondja — ha visszatekintek, most már teljes bizonyossággal látom; ilyen két súlyos munkakört nem lett volna szabad egyszerre betol tenem...” AKKOR másfél éven át irányította a válogatott csapat felkészülését, s Magyar- ország csapjata a Nemzetek Európa Kupájában bekerült a legjobb nyolc együttes közé. A magyar válogatott az NDK-val. a dacokkal és a hollandokkal került egy csoportba, s négy barátságos találkozót vívott Ausztria, Jugoszlávia és Franciaország válogatottjával. Eredmények: elől a pályaválasztó válogatottak, Hollandia—• Magyarország 2:2, Magyar- ország—Hollandia 2:1, Magyarország—NDK 3:1, NDK —Magyarország 1:0, Dánia— Magyarország 0:2, Magyar- ország—Dánia 6:0, Magyar-. 'A bajnokság őszi forduló fának végeredménye: 1. Adács 13 9 3 1 30- 9 21 2. Nagyréde 13 6 4 3 30-15 16 3. Kisköre 13 7 2 4 23-19 16 4. Ecséd 13 6 3 4 21-19 15 5. Szűcsi 13 6 2 5 23-14 14 6. Átány 13 6 2 5 17-28 14 7. Gy.-solym.4' 13 8 1 4 36-23 13 8. Heréd 13 5 3 5 23-21 13 9. Abasár 13 5 2 6 16-23 12 10. Gy .-hal ász 13 5 — 2 24-25 10 11. Visznek 13 4 2 7 18-25 10 12. Komid 13 2 4 7 12-21 8 13. Domoszló 13 3 2 8 15-29 8 14. Gy.-tarján 13 3 2 8 13-30 8 »5=4 büntetőpont levonva. Az ifjúsági bajnokság őszi végeredménye: 1. Kisköre 13 9 1 3 29-16 19 2. Abasár 13 8 2 3 38-22 18 3. Adács 13 8 1 4 35-21 17 4. Szűcsi 13 7 2 4 28-27 16 5. Domoszló 13 6 3 4 38-23 15 6. Heréd 13 6 3 4 36-21 15 7. Atány 13 5 4 4 22-26 14 8. Nagyréde 13 5 3 5 29-22 13 9. Ecséd 13 5 3 5 16-30 13 10. Gy .-halász 13 5 1 7 21-25 11 11. Kömlő 13 4 3 6 18-29 11 12. Visznek 13 3 1 9 18-33 7 13. Gy.-solym. 13 3 1 9 22-39 7 14. Gy.-tarján 13 ★ 2 2 9 21-37 6 Befejeződött az őszi idény a füzesabonyi kispályás üzemi labdarúgó-bajnokságban. Eredmények: Mátra vidéki Fémművek I.—Állami Gazdaság 7:2, ÁFÉSZ—Petőfi Tsz 3:2, Mátra vidéki Fémművek II.—ÁFÉSZ 4:2, (ez utóbbi újrajátszott mérkőzés volt.) A bajnokság őszi végeredménye: 1. Mátravidéki Fém. II. 9 9------34-13 27 2 . Mátravid. Fém. I. 9 6 2 1 37-15 23 3. ÁFÉSZ 9 7 — 2 35-22 23 4. Járási H. 9 4 3 2 27-16 20 5. Petőfi Tsz 9 3 4 2 22-19 19 6. Állami G. 9 4 14 17-16 18 7. Vasas kézil. 9 3 2 4 19-22 17 8. MÁV Fűtőh. 9 2 — 7 21-32 13 9. Vízügy 9 1 — 8 13-41 11 10. APOR 9-------9 10-39 9 ★ E gri Dózsa—Gyöngyösi Spartacus 8:2 (2:2) előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Eger. V.: Szepesi. Gólszerzők: Tóth T. 4, Simon 2, Vígh, Tóth ‘ M., illetve Bágyi, Forgács. > A IS orva I Va^as siyeri© a Iflonii Kupát fej eséséig — töltötte be. Ekország—Ausztria 4:2, Ausztria—Magyarország 1:3, Magyarország—Jugoszlávia 1:0, Magyarország—Franciaország 4:2. Tíz mérkőzésből nyolc győzelem, egy döntetlen és egy vereség. Kevés szövetségi kapitány büszkélkedhetett az utóbbi években — tíz mérkőzés alapján — ilyen nagyszerű sorozattal... Később kétéves szerződést kötött a görög Katherini Pyerikos I. osztályú csapatával, de a második évet már nem vállalta. Előnyösebb szerződés várta a spanyolországi Zaragozában, amely a múlt évben kiesett az I. osztályból. 1971. május 21-én engedélyért jött haza, hogy munkáját Spanyolországban folytathassa. A körülmények azonban' másként alakulta; néhány näp múlva döntés született s Illovszky Rudolf ismét szövetségi kapitány lett. — Görögországi elzősköde- sem idején is tájékozódtam a labdarúgás hazai eseményeiről, olvastam a sportsajtot, ismertem a véleményeket — mondja. — Azt tudtam, hogy baj van a magyar labdarúgás körül, de azt akkor is vallottam, hogy nincs olyan nagy baj, amelyből ne lehetne kilábalni. Az kétségtelen, hogy egyelőre hiányzanak az úgynevezett klasszisjátékosok, de azt hittem és hiszem, hogy ha jó labdarúgók maximális odaadással készülnek, szív- vel-lélekkel harcolnak a sikerért, az eredmény nem maradhat el!... — MOST, NÉHÁNY figyelemre méltó eredmény után is — folytatja — a realitások talaján szeretnék járni. Amikor 1971. június 30- án megkezdtük a közös munkál a Népstadionban, nem győztem hangsúlyozni: menynyire bízom a játékosokban. Most már elmondhatom: a fiúk minden várakozásomat felülmúlóan bizonyítottak! De hozzá kell tenni: ezekben a hónapokban a klubok vezetői is felismerték, hogy milyen nagy szükség van az összefogásra. Ez a jó szellem, amelyben lehet dolgozni, s amely — a válogatott csapat sikerein túl — most már látható: a klubcsapatok nemzetközi sikereihez is el- 'vezet. Még egy nagy feladat áll előttünk ebben az évben: november 14-én a Málta elleni VB-selejtezö, idegenben. Ha az eddigi jó sorozat , e mérkőzésen is folytatódik, bizonyos, hogy 1971. második felétől olyan fundamentumot raktunk le, amelyre az elkövetkező évek annyira áhított újabb sikerei épülhetnek...