Népújság, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-04 / 260. szám
/ Járási-városi konferenciákról jelentjük EGRI JÁRÁS Heves megye legnagyobb járása az egri járás, lakosságának száma: 73 500 fő. Valamennyi jelentősebb településén működik sport- egyesület, a lakosságnak több mint 8 százaléka rendszeresen, 8 százaléka pedig alkalomszerijén sportol. Ennek a jelentőségteljes munkának a szervezője, irányítója az MTS Egri Járási Tanácsa, melynek harmadik konferenciáját a járási hivatal tanácstermében tartották meg. A konferencián részt vett t a meghívottak között Sólyom Ernő, az MSZMP egri járási titkára, Pusztai László, az MTS Heves megyei elnöke. Hegyi Ernő, az MTS Országos Elnökségének tagja, Kalina István, az MSZMP megyei bizottságának munkatársa, Balázs Éva, a KISZ központi bizottság munkatársa, Lezsák László, az MSZMP járási osztályvezetője, Varga Miklós, a KISZ járási titkára és Ferenczi Károly, a megyei KISZ-bizottság munkatársa. Fodor Lajos levezető elnök irányításával a küldöttek megválasztották a munka- bizottságokat, majd az elfogadott napirend alapján Bacsó István járási TS-él- nök egészítette ki a járási tanács beszámolóját. Elmondotta, hogy a közgyűléseken nemcsak a megjelentek száma volt nagyobb, de a tartalmi munka is lényegesen jobb volt a korábbi evekhez képest. A beszámolókból s az azt követő vitákból a sportmunka szeretet« és a felelősségteljes szemlélet érződött. Jó és eredményes a pártbizottságok, tanácsok segítőkészsége, sokat foglalkozik a sportmunkával, a járási hivatal s nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is támogatja, jó a kapcsolat a szakszervezet ' és a KISZ aktivistáival is. Köszönetét mondott a gazdasági, párt- és állami vezetőknek a támogatásért, a mozgalomban tevékenykedőknek pedig odaadó munkáj ükért. Elmondotta, hogy a társadalmi összefogás nem merülhet ki csupán az anyagi támogatásban. Foglalkozott az iskolai testnevelés és sport helyzetével a testnevelő tanárok munkájával. Jobb kapcsolatot kell kialakítani az egyesületek és az Iskolák között az utánpótlás-nevelés javi- . tása érdekében. Jó példa erre a Siroki Vasas és az Egeresein Bányász kapcsolata a községi iskolákkal. Többet kell foglalkozni a sportolók nevelésével, emberi magatartásuk javításával. Javult az anyagi helyzet az elmúlt időben és a szervezés terén is javulás tapasztalható, de a továbbfejlődés érdekében fokozottabban kell törekedni az átgondoltabb munkavégzésre. Végül kérte a küldötteket, hogy a vitában bátran, és őszintén mondják el véleményüket a végzett munkáról, mondják el javaslataikat a jövő feladataihoz. A kialakult vitában 14- en kértek szót, a beszámoló különböző pontjaihoz fűztek értékes megjegyzéseket, gondolatokat. Pusztai László, az MTS Heves megyei elnöke felszólalásában elmondotta, hogy a járási konferenciát az egyik legjobb tanácskozásnak tartja. Sok lényeges kérdést vetettek fel a küldöttek, nemcsak a gondokat mondták el, de hasznos javaslatokat is tettek s közösen kerestek a problémák megoldását. A vita lezárása után a konferencia 21 járási tanácstagot és 17 megyei küldöttet választott. Az MTS egri járási tanácsának elnöke ismét Bacsó István, el0J Vtfil, nwcmfe« K, csütörtök nökhélyettes, Varga Miklós és Dudás József lett. HATVAN VAROS A városi tanács tanácstermében került megrendezésre a hatvani MTS városi konferenciája. Az elnökség és a tisztségviselők megválasztása után a konferenciát levezető Nagy Károlyné, a II-s sz. Általános Iskola testnevelő tanára üdvözölte a konferencia résztvevőit, köztük: Józsa György, a Heves megyei Pártbizottság és Jékli József, a Heves megyei MTS munkatársait, Kepes Lajost, a Hatvan Városi Pártbizottság osztályvezetőjét, dr. Bartos Imrét, a Hazafias Népfront városi elnökét, valamint Juhász Ferencet, a KISZ-bi- zottság titkárát. A vitaindító referátumot Pádár Béla ismertette, foglalkozott az MTS négyéves munkájával, valamint a soron következő feladatokkal. A városi konferencia anyaga, melyet előzőleg a részt vevő küldöttek kézhez kaptak, részletesen elemezte, ér télvei te a vezető testületek irányító munkáját, a verseny és tömegsport, az iskolai testnevelés és sporthelyzetét, meghatározza a további feladatokat, célkitűzéseket az elkövetkezendő négy évre is. Mint ahogyan az írásbeli beszámoló, valamint a vitaindító alapján megállapítást nyert a hatvani MTS városi, tanácsa munkáját a párthatározat szellemeben — az MTS határozataiban és az alapszabályban rögzítettek szerint Végezte. Személyi összetétele megfelel a káderpolitikai elveknek, követelményeknek. A tanács kollektív munkájában vannak hiányosságok, mivel egy részének tevékenysége formális, főleg a testületi üléseken való részvételre korlátozódott. Az iskolai testnevelés és sport fejlesztését az általános és középiskolai testnevelőkkel megvitatták. A ' több mint ötezer tanuló testedzésének sportolásának biztosítása nagyon fontos feladat. A KISZ-szel, MHSZ- szel és a tanáccsal a kapcsolat jó és az összefogás biztosította a különböző évfordulók, szellemi vetélkedője, sportkiállítások és jelvényszerző versenyek sikereit. A város és hozzátartozó községek 14. sportegyesüle- tének 4934 tagja van. A szakosztályokban a lakosságnak ti—8 százaléka sportol, ennek több mint a fele iskolai tanuló. Az igazolt és a minősített versenyzők száma a fenti adatokhoz viszonyítva kevésnek bizonyul. A beszámoló leszögezi: gyorsabb ütemű lenne a fejlődés, ha a sportegyesületek a városi érdekeket szem előtt tartanák, mellyel az MTS városi tanács elnöksége is több esetben foglalkozott, megállapítva az összehangoltabb munka szükségességét. A közelmúltban lezajlott sportegyesületi vezetőségválasztó közgyűlések alapján várható, hogy az ú.i vezetőségek a megnövekedett igényeknek, követelményeknek eleget tudnak tenni. A tanács munkája összességében eredményes volt, a meglévő gondok, problémák részben a fejlődés nehézségeiből, részben a munkavégzés fogyatékosságaiból adódtak. A beszámoló ezeket őszintén, nyíltan, önkritikus. kritikus szellemben a küldöttek elé tárta. A vitában többek között felszólalt Pető András, a MÁV sportegyesület képviselője, Juhász Ferenc, a hatvani városi KISZ-bizottság titkára, Rigfo János gimnáziumi testnevelő tanár, Kepes Lajos, a városi pártbizottság osztályvezetője. A küldöttek a jelölő bizottság jelöltjeit egyhangúlag elfogadták. A választást követően a tanács megtarifléaéfc ne&ao, m MTS városi elnökének ismét Pádár Bélát, helyetteseinek pedig Rocgonyi Tibort és Rigó Jánost, a fegyelmi bizottság elnökének Horváth Jánost választották meg. Szűcs Ferenc HEVESI JÁRÁS Az MTS hevesi járási konferenciáján a levezető elnök, dr. Nagy Ferenc üdvözölte a megjelent küldötteket, vendégeket. Részt vett a konferencián Bánj József, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Szabó Béla, a járási pártbizottság osztályvezetője, Bélcési József, az MTS- megyei elnökségének tagja, Grúz János, a járási hivatal elnökhelyettese. Az írásban kiadott beszámolóhoz Pirók László, az MTS járási tanácsának elnöke mondott vitaindító referátumot. Megállapította, hogy a vizsgált négy esztendő eredményes munkával telt él. A tevékenység nem volt mindig zökkenőmentes, adódtak nehézségek. Az eredmények eléréséhez a testnevelési és a sportfeladatok végrehajtásához megfelelő segítséget biztosítottak az állami, gazdasági, társadalmi és tömegszervezetek, elsősorban a párt- szervek. A személyi feltételek javulásával nagyobb lehetőség nyílt különböző szintű versenyek rendezéséhez, a tömegsportmunka fejlesztéséhez. A járási tanács elnökségi tevékenysége eredményes volt, javult kapcsolata a sportegyesületi vezetőségekkel is. A jövőben javítani kell a sportolók, szurkolók nevelésén. Részletesen elemezte az egyesületekben, illetve szakosztályokban folyó munkát, a rendszeresen sportolók arányát, a különböző szintű sportági versenyeket. Foglalkozott a létesítmények helyzetével, megállapította, hogy ezek mennyiségét növelni, a meglevőit állapotát pedig javítani kell. Befejezésül is- njertette az elkövetkező négy év feladatait. A beszámolót vita követte, melyben felszólalt többek között Békési József és Szabó Béla is. A vita után a konferencia megválasztotta az MTS 15 tagú hevesi járási tanácsát és a megyei konferencia küldötteit. A tanács első ülésén Pirók Lászlót választotta elnökének, elnök- helyettesnek pedig Tóth Gyulát és Réti Jánost. INNEN—ONN AN Kis létszámú, tartalékos csapat vett részt Heves megye képviseletében a Béke Kupa női atlétikai versenyen Gyulán. Ennek ellenére két megyei, rekord dőlt meg és több jó eredmény született. A Heves megyeiek eredményei: 100 m: 4. Juhász Á. 13.5. 200 m: 4. Juhász Á. 28.1. 400 m: 3. Bak Éva (E. Dózsa) 61.4, új megyei ifjúsági csúcs. 800 m: 3. Balázs K. 2:29.9. 1500 m: 3. Ocskay K. (E. Dózsa) 5:33.7 megyei felnőtt és ifjúsági csúcs, 100 m gát: 3. Hajdú Á. 17:9. Távolugrás: 2. Balázs 523. Súlylökés: 1 . Kubányi E. 11,52. Diszkosz: 2. Kubányd E. 36.64. Gerely: 5. Hajdú Á. 21,96. 4x100 m váltó: 4. Heves m. 52.3 (a többi csapattag E. Tanárképző versenyzője). • A hagyományokhoz híven ez évben is megrendezésre került a Honfi Kupa ifjúsági labdarúgótorna. A selejtezőket 4 csoportban bonyolítottál?: le. A döntőbe a következő együttesek jutottak: Egri Dózsa Sportiskola, Gyöngyösi Spartacus, Petőfibánya és Bervai Vasas. A tavalyi kupagyőztes Bervai Vasas vállalta a döntő megrendezését, melyet november 7. tiszteletére november 8-án. és 9- én bonyolítanak le. A csapatoknál? november 8-án 11 óráig kell a Bervai Vasas sporttelepere érkezni. A serleget Hanti György özvegye adja át a győztes csapatnak. Jól szerepelték a tiszlantúli serdülő ökölvívó-bajnokságon § Zalka SE sportiskolásai. Nyolcán indultak a versenyen és közülük hatan értek el I., II. helyezést. Az itK elért eredménnyel és a területi bajnokságon szerzett első helyezéssel összesen 9 versenyző vehet részt a vidékbajnokságon. Eredmények. Papírsúly: 1. Kiss József, 2. Váradi József. Köny- nyűsúly: 2. Horváth János. Kisváltósúly: 2. Farkas József. Váltósúly: 1. Tornai János, Félnehézsúly: 1. Juhász. László. « ★ November 14. és december 19. között bonyolítják le négyfős csapatok részvételével a Maróczy Kupa megyei kis csapat sakkbajnokságot. A versenyen Heves, Andomak- tálya, Pétervására, Kisköre, Sírok és a Hatvani Kinizsi együttese indul. ★ Kézilabda eredmények. Férfiak: Siroki Vasas—Dor- mánd 29:24, (1.5:14). Nők: Siroki Vasas—Hatvani Kinizsi 12:4 (8:1), Siroki Vasas—Egri Spartacus 10:9 (8:6). Ifjúsági: Sirok-—Dorménd 24:19 (15:13). ★ Fegyelmi határozat: Az 1972. évi tavaszi bajnoki évadban a Verpeléti SK labdáin gó csapata — igazolatlan meg nem jelenése miatt —. elveszítette pályaválasztó jogát az Egerszalóki SK és a Stromfeld SE elleni találkozókon,^ Asztalitenisz A Heves megyei férfi csapatbajnokság őszi eredményei. A csoport: Füzesabony —Egrt Dózsa II. 13:3, Kará- csend—Heves 14:2, Sírok— Gy. Energia 16:0. Sírok—Füzesabony 9:7, Karácsond—Gy. Energia 16:0, Heves—Egri Dózsa II. 16:0, Sírok—Egri Dózsa II. 13:3, Heves—Gy. Energia 16:0. Füzesabony— Karácsond 15:1, Füzesabony— Heves 14:2, Egri Dózsa II.— Gy. Energia 16:0, Sírok—Karácsond 9:7, Füzesabony—Gy. Energia 16:0, Karácsond—E. Dózsa II. 16:0, Sírok—Heves 15:1. A bajnokság állása: 1. Ftizesab. 10 9 — 1 127 : 33 IS 2. Sírok 10 9 — 1 109: 51 18 3. Karácsond .10 6 — 4 103: 57 12 4. Heves 10 4 — 6 81: 79 8 5. Egri Dózsa U. H) 2 — 8 46:1M 4 6. Gyöngyösi Energ. .10------10 14:146 — If júságiak: Füzesabony—Egri Dózsa 11.5:0, Karácsond—Heves 2:3,2:3, Sírok—Gy. Energia 5:0, Síirok—Füzesabony 0:5, Karácsomé—Gy. Energia 5:0, Heves—E. Dózsa II. 5:0, Sírok—E. Dózsa II. 5:0, Heves—Gy. Energia 5:0, Füzesabony—Karácsond 1:4, 3:2, Füzesabony—Heves 3:2, Egri Dózsa II.—Gy. Energia 5:0, Sírok—Karácsond 0:5, 1:4, Füzesabony—Gy. Energia 5:0, 5:0, 10 3 14 4 14 4 14 Karácsond—E. Dózsa II. 5:0, Sírok—Hevet; 4:1. A bajnokság állása: 1. Karácsond I. 1« 9 — 1 18 2. Karácsond II. 10 7 — 3 14 3. Sírok 11 7 — 4 14 4. Heves 11 7 — 4 14 5. Füzesabony 12 6 — 6 12 6. Egri Dózsa II. 12 2 — 10 4 7. Gy. Energia 12 1 — 11 2 B csoport: Gy. Építők—Gy. Vasas Izzó 6:10, Lőrinci E.— Hort 16:0, MÁV Hatvani AC II.—Gy. tarján. 16:0, Gy. V. Horti V. 16:0, Gy. Építők— MÁV HAC II. 9:7, Lőrinci E. —Gyöngyös-tarjám 15:3, MÁV HAC II.—Gy. V. Izzó 11:5, Lőrinci—Gy. Építők 9:7. Gy. tarján—Hort 16:0. A bajnokság állása: 1. Lőrinci 10 10----yi: 49 20 2 . Gy. Vasas 10 7 — 3 105: 55 14 3. MÁV HAC II. 10 6 — 4 101: 59 12 4. Gy. Ép. 10 4 — 6 83: 77 8 5. Gy.-tarj. 9 2 — 7 50: 94 4 6. Hort 9----------0 14:130 — I fjúságiak: Gy. Építők—®y. Vasas izzó 0:5, Lőrinci E.— Hort 5:0, MÁV Hatvani AC II.—Gy. tarjám 5:0. Gy. V. Izzó—Gy. tarjám 0:5, Lőrinci —MÁV HAC II. 1:4, Gy. Építők—Hort 5:0, Gy. __ tarjám— Gy. Építők 5:0, MÁV HAC II.—Hort 5:0, Lőrinci—Gy. V. Izzó 3:2, Gy. V. Izzó—Horti V. 5:0, Gy. Építők—MÁV HAC MI. 0:5, Lőrinci E.— Gyöngyös tarján 4:1, MÁV HAC II.—Gy. V. Izzó 5:0, Lő- rímei—Gy. Építők 5:0. Gy. tarjám—Hort 5:0. A bajnokság állása: Izzó—Gyöngy östarjáin 13:3, 1. MÁV HAC II. 10 1)0---2 0 Lőrinci—MÁV HAC II. 11:5, 2. Lőrinci 10 7—3 14 Gy. Építők—Hort 16:0. Gy. 3. Gyöngyöstarj. 9 5—4 10 tarjám—Gy. Építők 16:0, MÁV 4. Gy. Vasas Izzó 10 4—6 8 HAC II.—Hort 14:2, Lőrinci— 5. Gy. Építők 10 2—3 4 Gy. V. Izzó 9:7, Gy. V. Izzó— 6. Hort 9 1—8 2 Heves megye Birkózó Szövetsége rendezte meg a területi serdülő kötött- és szabadfogású birkózóba jmoksár got Egerben 8 egyesület 74 versenyző részvételével. Az egri fiatalok becsülettel helytálltak, kötöttfogásban 5, szabadfogásban pedig két bajnokságot nyertek, ketten második, négyen harmadik helyen végeztek. A területi versenyen elért eredményed? alapján 13 egri birkózó vehet részt a magyar bajnokságon. Kötöttfogásban első lett Lakatos László 42 kg-os, Ra- bóczki János 49 kg-os, Bárány i József 53 kg-os, Jékli Sándor 72 kg-os, Nyerges Tamás 78 kg-os súlycsoportban, 3. Molnár József 53 kg-os, Pallagi János 57 kg-os, Gál András 67 kg-os, és Tompos Lajos 72 kg-os súlycsoportban# Szabadfogásban.: 1. helyezett Soós Ferenc 49 kg-os, Fodor László 62 kg-os, 2. Kó- ta Imre 42 kg-os és Sztron- csik Zsigmond 53 kg-os súlycsoportban. Az összesített pontversenyben 1. Bervai Vasas 45, 2. DVTK 36, 3. Miskolc, Ózd 14—14 ponttal. Kupa* mérkőzések ÚJPESTI DÓZSA— VALENCIA 2:1 (0:0) U. Dózsa: Szentmihályi — Noskó, Maurer, Horváth, Juhász P„ Dunai Hl., Zámbó — Fazekas, Dunai II., Bene, Tóth A. Valencia: Melendez — Ta- tango, Barrachina, Sol, Anton — Claramunt I., — Li- co, Forment — Claramunt II., Valdes, Sergio. ★ A Közép-európai Kupában a prágai sikeres bemutatkozás után a Bp. Honvéd Kispesten, a védő Celik ellen is győzelmet aratott. BP. HONVÉD—CELIK 3:0 (1:0) Góllövő: Dogandzsics (öngól). Bp. Honved: Bicskei — Kelemen, Tajti, Lukács — Pál, Szűcs — Pusztai, Kocsis, Tóth, Komora, Csepre- gi. Celik: Bujacics — Dogan- dzsios, Talics, Golubovics, Preizicsmujkics, Micics — Aiweics, Radulavics, Gavran. Fellebbez az Egyetértés és a Ferencváros Kőszegi Tibor (VM Egyetértés) : Fellebbezünk, mert elvették a bajnoki pontot, de azért is, mert a soron következő barom mérkőzésen nem játszhatunk saját pályánkon. Nagyon kemény az ítélet, mert pl. játék közben semmi kirívó szabálytalanság nem történt, s ezért kár a csapatokat is sújtani. Egy kérdés azonban mindvégig megválaszolatlanul maradt előttünk: nem tudjuk elképzelni, hogyan lehet majd a jövőben megakadályozni azt, hogy valaki követ dobáljon a pályára. Harót János (FTC): — A fegyelmi eljárással egyetértünk, de az ítéletet túl súlyosnak tartjuk. Fellebbezünk a pontelvétel és az U. Dózsa elleni mérkőzés zárt kapuk mögötti megrendezése ellen. Erre a találkozóra egyébként már elővételben is sok jegy elkelt. A szurkolókról csak annyit, hogy az FTC-t kedvelők tábora többségében sportszerű, s ezért elvárjuk tőlük, hogy kiközösítsék a mi" Lövészet A Mátrai Erdőgazdaság MHSZ futóvadlövő klubja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom emlékére az egri lőtéren futóvadlökő versenyt rendezett. A versenyen, a Zalka KMFSE, a Miskolci Erdész SE, a Keszthelyi Er- 'désrz SE, és a Mátrai Erdő- gazdaság versenyzői vettek részt. Eredmények. Férfiak: 30+ 30 lövés. 1. Kakuk János (Eger) 523, 2. Szenes László (Zalka) 523, 3. Kozák Dénes (Eger) 506. 4. Lányai István (Eger) 503 körrel. Ifjúsági I. korcsoport: 1. Rottenhoffer Lajos (Eger) 534, 2. Németh László (Zalka) 517, 3. Lovasi László (Miskolc) 515, 4. Bodnár Tibor (Zalka) 470, 5. Debreceni Ferenc (Miskolc) 460 körreL Ifjúsági II. korcsoport: 1. Ipinánszki László (Miskolc) 498, 2. Tokodi Géza (Miskolc) 466, 3. Hell József (Zalka) 461, 4. Tosoki Károly (Zalka) 452, 5. Szemtpéteri János (Zalka) 369 körnél. §porlka!eldoiKkóp Csütörtöktől szombatig. Újvidéken következik az asztaliteniszezők legjobbjainak újabb találkozója, a XX. jugoszláv nemzetközi bajnokság keretében. Az előzetes nevezés szerint 16 ország 165 versenyzője lép asztalhoz, a részt vevő nemzetek között található többek között a Kínai Népköztársaság, valamint a Miskolcon is járt svéd és francia küldöttség, hiányzik viszont a nyugatnémet csapat. • KSswés olyan sportág akiad, ^gtftyjLieni .giy; riUgua kerülne sor jelentős nemzetközi eseményre, mint a modern gimnasztikában. A művészi tornászok egyetlen kimagasló erőpróbáját a kétévenként sorrakerüló világbajnokság jelenti. Legutóbb a magyar válogatott az együttes csapatversenyben Várnában a negyedik helyen végzett, a november 12-én kezdődő kubai VB-n a magyar színeket mégis csak három egyéni versenyző képviseli, az együttes gyakorlatokkal szereplő csapat — anyagi nehézségek miatt — nem kapott lehetőséget a kíutaaá*-!