Népújság, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-13 / 241. szám

Ím_x SILÄG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXII. évfolyam, 'iád'szám ARA: 80 FILLER 1971. október 13., szerda Nixon^Moszkvába megy Á látogatásról szóló megállapodást alacsonyabb szinten alapos konzultációk előzték meg WASHINGTON: Nixon elnök hétfőn a Fe­hér Ház sajtótermében sze­mélyesen jelentette be jövő év májusára tervezett moszkvai utazását. Az elnök által felolvasott szöveget egyidejűleg tették közzé Moszkvában és Wa­shingtonban. Nixon közölte, hogy a kí­nai vezetők (akiiénél még a moszkvai út előtt tesz előre­láthatólag látogatást), az Egyesült Államok európai szövetségesei és Japán mar kaptak tájékoztatást a szovjet vezetőkkel való találkozó tervéről. A képviselőházi és szená­tusi vezetőket szintén a Fe­hér Házba hívták hétfőin, őket még a sajtó előtt tájé­koztatta az elnök. Nixon kijelentette, hogy az utazás független pe­kingi látogatásától. cs mindkét út alkalmával ..a két ország közötti kétoldalú kapcsolatok kérdései szerepelnek majd a megbeszélések témái között”. A szovjet vezetőkkel folyta­tandó tárgyalások témáiról szólva az amerikai elnök felsorolta a hadászati fegy­verrendszerek korlátozásá­nak kérdéseit, a közel-keleti helyzetet, és „számos más területet, amelyeken — mint mondta — jelenleg tárgyalás folyik az Egyesült Államok és a Szovejtunió között’. „Célom, hogy javulást ér­jünk el a két ország kap­csolataiban és a világbéke kilátásait illetően” — jelen­tette ki Nixon. Az elnök ..teljesen téves­nek és megalapózatlannak” minősítette azokat a speku­lációkat, hogy a két utazás — a pekingi és a moszkvai — kapcsolatban áll egymás­sal; „Egyik útnak sem cél­ja, hogy a szóban forgó két IÁ »‘«»IstiV kancellár kormánya hivatalban ina rail Kreisky kancellár kormá­nya változatlan összetételben hivatalban inarad — közöl­ték kedden Becsben. A va­sárnapi választás után ér­deklődéssel várták ugyanis, hogy a többséget szerzett szocialisták egyedü! kormá­nyoznak-e továbbra is, vagy úgynevezett kiskoálíciót al­kotnak a szabadságpárttal Erre a lelt ételedére az adott okot, hogy a parlamentben valószínűleg egyenlő ellen­fél lés> az e lenzék. Kedóen az esti órákban hivatalosan bejelentették az osztrák fővárosban, hogy Franz Jonas köztársasági elnök fogadta Kreisky kancellárt, aki a „választás Utáni helyzetről” számolt be. ország közötti esetleges né­zetkülönbségeket kihasznál­ja” — állította. Nixon közölte, „jelentős eszmecseréket kíván folytat­ni Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP főtitkárával, valamint Koszigin miniszterelnökkel és Podgornij államfővel”: az utazás Gromiko szovjet külügyminiszter meghívásá­ra történik majd (Gromiko néhány hete járt Nixonnál a a Fehér Házban.) MOSZKVA: A Nixon-látogatás beje­lentését) óriási érdeklődés fo­gadta a szovjet fővárosban. Bár a bejelentés sem dip­lomáciai, sem pedig sajtó- körökben nem okozott külö­nösebb meglepetést, mert egy ilyen látogatás lehc- lőscgc hetek óta nem hivatalos 'S eszmecserék tárgya volt \ a szovjet fővárosban. Legfeljebb az időpont konk­rét megjelölése\ vonja ma­gára a figyelmet, utalva ar­ra, amit egyébként a TASZSZ-közlemény is ki­emel, hogy a látogatásról szóló megállapodást alacso­nyabb szinten alapos kon­zultációk előzték meg. Mindkét ország részvéte­lével folyó kétoldalú és több oldalú tárgyalásokon el­ért haladással kapcsolatban Moszkvában mindenekelőtt a különböző helyeken, és for­mákban folyó szovjet—ame­rikai leszerelési tárgyalások­ra emlékeztetnek. Ugyancsak az idén több fontos nemzetközi biztonsá­got és enyhülést közvetlenül, vagy közvetve befolyásoló szovjet—amerikai megállapo­dást sikerült tető alá hozni, köztük a tengerek és óceá­nok fenéktérségének atom­fegyver-mentesítéséről szóló egyezményt. Jók a kilátásai a bakteriológiai fegyverek betiltásáról folyó tárgyalá­soknak, amelyeken nemrégi­ben egyeztetett szovjet— amerikai tervezetet terjesz­tettek elő. Washingtonban ^egyelőre jóindulatú fogadtatásra lel­tek az európai fegyverzet és a fegyveres erők létszámá­nak csökkentésére, a lesze­relési világkonferencia ösz- szehívására vonatkozó szov­jet javaslatok is. Ilymódon tehát a történelmi pillanat mindenképpen alkalmas­nak tűnik ahhoz, hogy a két nagyhatalom képvi­selői a legmagasabb szinten vitassák meg a kapcsolatok és a nemzet­közi helyzet sarkalatos problémáit. Losonczi Pál Iránba utazott Képünkön: Losonczi Pál a repülőtéren búcsúzik Kisházi Ödöntől, az Elnöki Tanács helyettes elnökétől. 'Losonczi Pál, y Népköz­társaság Elnöki Tanácsénak elnöke és felesége — Moham­med, Reze, Pahlavi iráni sah meghívására — kedden Irán­ba utazott.. Az Elnöki Tanács elnöke feleségével együtt részt vesz az iráni állaim fennállásának 2500. évfor­dulója alkalmából Perzepo- liszban sorra kerülő ünnep­ségeken. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke és a kíséreté­ben lévő -személyiségek — úton Teherán felé — meg­szakítottak útjukat a Krim félszigeten. • A magyar.' szovjet és uk­rán zászlókkal feldíszített . szimferopoli repülőtéren a magas rangú vendégeket Nyikol.aj Kiricsenkó, az Uk- •rárr Kommunista Párt 'krimi területi bizottságának első titkára és Rapai Gyula moszkvai nagykövet fogadta. Fűtés előtti torró napok Miért csak erkölcsi kény­szerből üzemelteti a köz­ponti fűtést a gyöngyösi Ingalankezelő? Erre a kér­désre válaszol cikkünk a lap 3. oldalán. népkönyvtárak helyeit informál és központok Mit ígér a megye könyv­tárhálózatának új öt éve? Erről tájékoztat munkatár­sunk írása lapunk 4. ol­dalán. flzurországban jártam A francia Riviéráról írt cikksorozatot Valkó Mihály, amelynek első -fejezete Ha­lászlé provance-i módra címmel lapunk 5. oldalán olvasható. Ú ra otthonában szeretne bizonyítani az Egri Qézsa A ma délutáni Eger—Pécs NB l-es rangadó esélyeiről ir munkatársunk a lap ti, oldalán. KGST-ülés Moszkvában MOSZKVA: Moszkvában kedden meg­nyílt a KGST Végrehajtó Bizottságának 55. ülésszaka. Az ülésszakon, amelyen Mihail -L,eszecsko, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nökhelyettese elnököl, meg­vitatják a KGST-országok gazdasági és tudományos- műszaki együttműködésének további fejlesztésével össze­függő kérdéseket. Folytatódnak a szovjet—egyiptomi tárgyalások MOSZKVA Moszkvában megkezdődtek a tárgyalások Leonyid Brezs- nyev, az SZKP Központi Bi­zottságának főtitkára, Nyiko- Uij Podgornij, a Szovjetunió l.cgfelső Tanácsa Elnökségé­nek elnöke, Alekszej Koszi- gin, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnöke, vala­mint .Anvar Szódat egyipto­mi elnök között. Mint jelen­tettük, Anvar Szadat hétfőn érkezett hivatalos látogatásra Moszkvába. A barátság, a szívélyesség és a teljes kölcsönös megér­tés légkörében folytatott tár­gyalások során megvitatták a szovjet—egyiptomi kapcsola­tok további erősítésének és fejlesztésének kérdéseit az 1971. május 27-én aláírt ba­rátsági es együttműködési szerződésnek megfelel ően. Ugyancsak megvitattak a kölcsönös érdeklődésre szá­mot tartó fontos nemzetközi kérdéseket. Különös figyelmet szentel­tek a közel-keleti helyzet­nek, és azoknak a kérdések­nek, ’ amelyek az izraeli ag­resszió következményeinek felszámolását és a Közel-Ke­let tartós békéjének megte­remtését szolgálják a Bizton- sáigi Tanács 1967, november 22-i határozata valmennyi té­telének teljesítése alakján. A tárgyalások' tovább foly­tatódnak. A.z SZKP Központi Bizott­sága. a - Szovjetunió Legfel­ső Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány kedden a Kreml nagy palotájában vil­lásreggelit adott Anvar Sza­dat, az Egyiptomi Arab Köz­társaság elnöke tiszteletére. A viilásreggelin jelen volt Anvar Szadat és kíséretének tagjai. Szovjet részről: Leo- nyid Brezsnyev, Alekszej Ko­szigin, Kiril Mazurov, Nyiko- laj Podgornij, Dimitrij Pol- janszkij, Borisz Ponomarjov és más hivatalos személyisé­Az ipari szövetkezetek VI. kongresszusának második napja Fehér Lajos felszólalása A korábbi beszámolók, a határozati javaslat és az alap­szabály-tervezet felett nyitott vitával folytatódott kedden yz ipari szövetkezetek VI. kong­resszusa Budapesten. Részt vett a munkában, felszólalt Fehér Lajos, a Po­litikai Bizottság tag'ja, a kor­mány elnökhelyettese is. Be­szédében — többi között —, méltatta a szövetkezeteknek a szocialista társadalomban és a népgazdaságban betöl­tött szerepét, s kiemelte, hogy államunk hosszú távon számol a szövetkezeti mozga­lommal, támaszkodik reá. Említette, hogy általában po­zitívak a beszámolási idő­szakban elért eredmények, de egyes területeken, példá­ul a szolgáltatóágazatban határozottabban kell előbbre lepni. Elsősor­ban a feldolgozó gép­iparban bátrabb koope­rációs törekvésre van szükség. a további fejlődéshez, főként pedig az építőipari szövetke­ze teltben törekedni kel), a technológia korszerűsítésére, a saját erőforrások, hatéko­nyabb mozgósítására. Dr. Molnár Frigyes, az OSZT és a SZŐ VOSZ elnöke az Országos Szövetkezeti Ta­nács, valamint a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tar nácsa nevében üdvözölte a kongresszus résztvevőit. Az OSZT elnöke méltatta a szövetkezeti törvény jelentő­ségét, a szövetkezeti ágazatok közötti tapasztalatcsere és együtt működés fontosságát az ■ávcvjjéo CXKCZOTpOi Illka végrehajtásában. Beszélt az OSZT felhívása nyomán or­szágszerte megalakult szövet­kezeti kooperációs bizottsá­gokról, amelyektől a külön­féle szövetkezetek sokrétű -társadalmi, gazdasági együtt­működése időszerű kérdései­nek megoldását, a területfej­lesztési célok megvalósításá­nak segítését várják. Megem­lítette a szövetkezeti koope­rációk eredményeit: így pél­dául az együttműködés kö­vetkeztében jelentősen meg­nőtt a szövetkezeti keresice- deiem választéka, s az el­múlt néhány év alatt jel­épült több mint félszáz szö­vetkezeti áruház berendezé­se, gépi felszerelése, karban­tartása számos helyen az ipa­ri szövetkezetek magas szín­vonalú közreműködésével va­lósult meg. Dr. Molnár Fri­gyes most újabb közös erőfe­szítésekre hívta fel a test- vérmozgalmat a szolgáltatá­sok területén .is, különös te­kintettel a lakásszövetkezetek karbantartó tevékenységére es a szövetkezeti ügyvitel gé­pesítésére. A Termelőszövetkezetek Országos Tanacsanak üdvöz­letét tolmácsolta Szabó Ist­ván, a TOT elnöke. Keserű Jánosné könnyű­ipari miniszter elismeréssel szólott a könnyűipari szövet­kezetek munkájáról, hangsú­lyozta a ruha-, cipő-, fehér­neműgyártó szövetkezetek nagyarányú részvételének fontosságát a belkereskedel­mi választék növelésében. A kongresszus szerdán folg­tet ja munkáiig» Moszkvában folytatódnak a legmagasabb szintű szovjet— egyiptomi megbeszélések. Képünkön diairól jobbra): Podgornjj, Szadiit. Brezsnyev és Koszigin. (Telefoto — TASZSZ—MTI—KS) gek veitek részt a szívélyes, baráti hangulatú v.illasregge- Jin, melyen Nyikolaj Podgor­nij es Anvar Szadat mondott pohárköszöntő L. Anvar Szadat, az Egyipto­mi Arab Köztársaság elnöke kedden koszorút helyezett el a Lenin-mauzóleum falánál. Szadat a nap folyamán meg­koszorúzta az ismeretlen ka­tona sírját is. A Szovjetunió külügymi­nisztériumának fogadóépüle­tében az egyiptomi elnöknek bemutatták a Moszkvában működő diplomáciai képvise-

Next

/
Thumbnails
Contents