Népújság, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-03 / 233. szám

A rutin két pontot jelentett a Vasasnak Wasas—Egri Oézsa 4:2 (2:2) NB I-es labdarúgó-mér­kőzés, Pay utca, 6000 néző. V.: Hámori. (Halász M., Magyar Z.) Vasas: Mészáros — Fábi­án, Menczel, (Lakinger), Vi- dáts, Ihász, Török, Kovács, Molnár, Puskás dr., Váradi B. Farkas. Edző: Machos Fe­renc. Eger: Deésy (Landi) — Karpáti, Mészáros, Czeczeli, Rajna (Szűcs), Berán, Tóth M., Bánkúti, Tóth T., Ko­vács, Simon. Edző: Kovács Ferenc. A hazaiak kezdték a játé­kot és az első percekben több meleg helyzet adódott a lila-fehérek kapuja előtt, de előbb Molnár labdáját mentette szögletre Czeczeli, majd Váradi szabadrúgását védte Deésy. A másik olda­lon Czeczeli tört előre a bal oldalon, s ha Fábián sza­bálytalanul is, de szerelni tudta az egri játékost. A 4. percben hibázott a Vasas védelme, s így Tóth M. el­ment a jobb oldalon, bea­dott, de Simon rosszul fe­jelt és a védők felszabadí­tottak. Közepes iramban folyt a találkozó. A 9. perc­ben vezetéshez jutottak a vendégek. Egy bal oldali támadás végén Kovács ügye­sen ívelte át a labdát az előretörő Bánkútinak a jobb oldalon, aki 15 méterről egy­ből, ritkán látható, hatalmas gólt lőtt a léc alá. 0:1. Négy perccel később Kovács is­mét ügyesen ívelt középre, de most menteni tudtak a Vasas védői. Ellentámadás­ból Váradi lövése kerülte el Deésy kapuját. A 17. perc­ben tovább növelte előnyét a vendégcsapat. Tóth T. ka­pott labdát Kovácstól, aki sorra kicselezte a rátámadó védőket, s aztán a 11-es pont tájékáról laposan a jobb sarokba bombázott. 0:2. Középkezdés után Puskás fejese a bal kapufáról pat­tant vissza, majd a 20. perc­ben Puskás-Török akció vé­gén Török labdája a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. A hazaiak a 26. percben szépítettek, 11-es- ből. Egy kavarodás végén a 16-os vonal tájékán valaki kézzel érhetett a labdához, mert a játékvezető nagy meglepetésre büntetőt ítélt A 11-est Menczel laposan lőtte a bal sarokba. 1:2. Az Eger nem adta fel, kultu­ráltan, szépen és kapura is veszélyesen támadott. Előbb Kovács elől szedte fel Mé­száros az utolsó pillanatban a labdát. A másik oldalon Váradi szabadrúgásánál sza­badítottak fel nehezen az egriek, majd a 31. percben Puskás lövése ismét a kapu­fán csattant. Kevés esemény történt ezután, de ennek el­lenére a 40., majd a 41. percben az egriek növelhet­ték volna tovább előnyüket, de előbb Tóth T., majd Si­mon hibázott száz százalékos helyzetben. A Vasas egyen­lítő gólja a 44. percben esett, amikor Puskás közel­ről a bal alsó sarokba fe­jelt. 2:2. Szünet után mindjárt az első percben szöglethez ju­tottak az egriek. Bánfcúti labdáját azonban Mészáros lehúzta. Az 51. percben Pus­kás futott el a bal oldalon, lövése a kapufa fölött hagy­ta él a játékteret. Az egri­ek szeinmelláthatöan az eredmónytartásra törekedtek ebben a játékrészben, a Va­sas pedig góllövésre töreke­dett. Ez a 60. percben sike­rült is nekik. Könnyelműs- ködtek az egri védők, majd Molnár elé került a labda, aki elfutott a jobb szélen, beívelt, és Váradi közelről a hálóba fejelt. 3:2. Öt perccel később eldőlt a mérkőzés sorsa. Kavarodás támadt az Eger kapuja előtt és Farkas közelről nem hibázott. 4:2. Ezután kevés esemény zaj­lott a pályáin. A vendégek az utolsó negyedórában pró­báltak újítani, ekkor újabb szép akciókat is vezettek, de a góllövés nem sikerült az egrieknek, előbb Tóth T. lö­vését mentette a kapufa se­gítségével Mészáros, majd Kovács F. és Czeczeli lövése kerülte el a kaput. Érdekes, változatos iramú, gólokban gazdag mérkőzé­sen, a helyzeteit jobban ki­használó rutinos csapat győ­zött. tfazekas) LABDAMŰ G Ó~/# ntn r! A f T T T y TVT T'T Y”"T~1 A Nógrád—Heves NB-s tarta­lék-bajnokság hetedik forduló­jának eredményei: Zalka SE— Nagybátony 0:3 (0:0), St. Üveg­gyár—Mátranovák 3:2 (3:1), Zp. Síküveggyár—Egercsehi 3:1 (0:0), Bervai Vasas—Balassagyarmat 7:1, Kisterenye—Pásztó 5:2 (3:1), SKSE—SBTC in. 4:1 (1:1), KM Egyetértés—Hatvani Kinizsi 3:0 (1:0), Gy. Spartacus—Apci Vasas 0:1 (0:0), Egercsehi—Bervai Va­sas 1:1. Az élcsoport állása: 1. Kisterenye 14, 2. Apci Vasas 12, 3. Nagybátony 11 ponttal. ’Ifjú­ságiak: Zalka SE—Nagybátony 1:0 (0:0), St. Üveggyár—Mátrano­vák 7:0 (4:0), Zp. Síküveggyár— Egercsehi 1:1 (1:1), Bervai Va­sas—Balassagyarmat 6:1, Kiste­renye—Pásztó 0:0, SKSE—SBTC 0:4 (0:1), KM Egyetértés—H. Ki­nizsi 1:2 (1:0), Gy. Spartacus— Apci Vasas 5:0 (2:0). Az élcso­port állása: 1. Hatvani Kinizsi 11, 2. SBTC 10, 3. Nagybátony 10 ponttal. A hevesi járási bajnokság ha­todik fordulójának eredményei: Tenk—Zaránk 0:0, Tamazsadány —Boconád 2:1, Tarnaórs—Tisza- nána 4:0, Hevesvezekény—Tarna- szentmiklós 2:1, Pély—Erk 1:2. Az élcsoport állása: 1. Tenk 9, 2. Tamaszentmiklós 7, 3. Hevesve­zekény 7 ponttal. Ifjúságiak, a Tenk—Zaránk 3:0, Tamazsadány —Boconád 0:3, Tarnaórs—Tisza- nána 3:1, Hevesvezekény—Tama­szentmiklós 2:0, Pély—Erk 1:0. Az élcsoport állása: 1. Boconád 11, 2. Tenk 9, 3. Tiszanána 9 ponttal. ★ A hatvani Rohály Kupában visszalépett a Gáspár SE és az Építő Ktsz csapata. Ezért a ha­todik fordulóból előrehoztak egy mérkőzést. Október 4-én hétfőn a következő mérkőzéseket játsz- szák: Városi Tanács—Konzerv­gyár, Kinizsi pálya, 15.30; MÁV Vontatás—Vörös Meteor, MÁV salakpálya, 16; Lendület—MÁV öregfiúk, MÁV füvespálya, 16.30. ★ A füzesabonyi járási bajnok- sáp legutóbbi eredményei: Mező- tárkány—Gagarin SE 2:1 (2:0), Kompolt—Peldebrő Tsz SK 2:2 (1:0), Káli Tsz SK—Poroszló 11:1 (3:1). Az élcsoport állása: 1. Me- zőtárkány 6, 2. Dankó LK 4, 3. Mezőszemere 3 ponttal. Ma, októ­ber 3-án a következő párosítás­ban játszanak a csapatok: Gaga­rin SE—Káli Tsz SK. Csorna; Po­roszló—Feldebrő, Csörgő, MezŐ- tárkány—Dankó LK, Káló; Me­zőszemere—Kompolt, Kócz. (Va­lamennyi mérkőzés 14.30 órakor kezdődik). & KŰ1BYŰIÉSEKBBI JílíNTJÜK Szihalom A szi halmi közgyűlésen részt vett Joó István, a fü­zesabonyi járási pártbizott­ság munkatársa is. Tóth Mihály sportköri elnök reá­lisan ábrázolta az elmúlt két év eseményeit, majd a közgyűlés elé terjesztette a határozati javaslatot. Ebből említenénk meg néhány gondolatot: 1. A labdarúgó­csapatnak úgy kell szere­pelnie a megyei II. osztá­lyú bajnokságban, hogy ne kerüljön kiesési veszélybe, jó középcsapat legy ein. A ie- gyelmezetlenkedő, az egye­sület színeiért becsületesen nem küzdő labdarúgóikat el kell távolítani a szakosz­tályból. .. 2. Újra létre kell hozni az asztalitenisz szak­osztályt és a csapatat bekell nevezni a járási bajnokság­ba. .. 3. A pártoló tagság létszámát a jelenlegi 85 fő­ről 180-na kell fejleszteni... A sportkör elnökónék is­mét Tóth Mihályt választot­ták, helyettesének pedig Guti Zoltánt. A titkár Var­ga János, a gazdaságveartö Majoros István, a tömegsport 1971, október 1 oasámao felelős pedig Tóth Gusztáv lett. Stromfeld SE A sportegyesületi elnök tá­vollétében Miókovics Imre főtiszt a sportegyesület gaz­daságvezetője tartott beszá­molót. Értékelte a szakosz­tályok munkáját, eredmé­nyeiket. A labdarúgó-csapat a (megyei II. osztályban vál­takozó sikerrel szerepel. Viszont az elmúlt választás óta a csapat két értékes labdarúgó-tornát nyert. Leg­utóbb augusztus 20-án meg­nyerték a Bátori Ákos nyári labdarúgókupát és ez szép si­kernek számít. A sportlö­vők a megyei, a sakkozók pedig a járási bajnokságban szerepeltek eredményesen. A közgyűlés elhatározta, hogy létrehozzák az aszta­litenisz szakosztályt és be­neveznek a járási bajnok­ságba. Az alakulatnál a jö­vőben is nagy súlyt fektet­nek a tömegsport mozgalom keretén belül a házi bajnok­ságokra. .. Az egyesület elnökének Magyar József főtisztet, a titkárnak Balogh Sándor tisztet és a gazdaságvezető nek pedig Miókovics Imre főtisztet választatták. kézilabdacsapat elért ered­ményeit, valamint a járási bajnokságban szereplő aszta­litenisz- és tekecsapatukat... A beszámolóból kitűnt, hogy nagyobb anyagi és erkölcsi támogatást érdemelnének a lelkes dormándi sportolók. A közelebbi helyekre még el lehet utazni vontatóval, de a távolabbi helyekre már vonatot, vagy autóbuszt kell igénybe venni és ez igen költség-es. A kézilabdásak utaztatása sok pénzt fel- emészt... Ezért több anya­gi támogatásra szorul a sportkör. Különben is a ké­zilabda a legnépszerűbb sportág a községben... Rát- kai József, a füzesabonyi járási pártbizottság munka­társa felszólalásában elmon­dotta, hogy véleménye sze­rint is Dormándon nagyon kevés a sportolási célra for­dított anyagi támogatás... A sportkör elnökének is­mét Angyal Sándort válasz­tották, helyettesének pedig Godó József tsz-elnököt. A titkár Ferenczi János, a gaz- daságvezetö pedig Csanádi János lett. Szép munka volt, állapította meg a Népújság vasárnap s igaza volt. Kész lett a korszerűsített Lenin út Egerben. „Kész lett: előbb, mint azt az első határidőben megállapították, s hamarabb a második, előrehozott határidőnél is...” Április 25-én zárták le a Lenin utat, s szeptember 18-án már újra megindult teljes szélességben rajta a forgalom. Válóban de- rekas munka volt, mindenki örült. (Fiát még. ha az autó­busz-megállókat is visszarakják régi, jól bevált helyükre, az utosó üröm is eltűnne az örömből...) Utólag megvallhatom, hogy július végén nagyon aggód­tam a Lenin út sorsáért, mikor a Népújságban olvastam a „Határidő előtt átadják” című cikket. Abban azt olvastam, hogy „most úgy állnak (a közútépítők), hogy előreláthatólag még a szeptember 31-i határidő is megrövidül egy-két héttel”. Hát akkor bizony nehéz idők várnak a lakosságra, gondoltam, mert igen solcá kell várni az építés befejezésé­re... Előbb a Lenin úton kívül jó öreg naptárunkat is át kell alakítani... Néhány évig biztosan kell várni, míg a szökő szeptembert sikerül kiharcolni__Jelenleg ugyanis a szeptember nálunk még csak harminc napos... Szerencsére az útépítők nem vették tekintetbe a szökő szeptembert és a maguk szabta határidőben lettek készen... Dicséret érte. „Helikopter az egri stadionban. A múltat idéző légipos­tajáratról számolunk be olvasóinknak a lap 8. oldalán” írta a Népújság. Mire én olvastam, ez a gyorsjáratú helikopter már a tizenkettedik oldalra repült, de azért megtaláltam... Biztos voltam benne, hogy ez a trükkös helikopter azok kö­zül való volt, amelyeket előzőleg már az Esti Hírlap egyik nagyméretű képén láttam. A víziparádé látványos záró­képe felirat felett repültek ezek a helikopterek csodálatos műrepülésben, forgó szárnyukkal lefelé, a föld felé... Már akkor csodálkoztam, pedig csak aztán láttam, hogy a házak is tótágast álltak ezen a valóban látványos képen... Persze, aki mindjárt fordítva vette kezébe az Esti Hírlapot, azonnal láthatta, hogy nem esett sérelem a fizika törvényein... Csak a kép jelent meg fordítva. — DR. SZEMES A vasárnap spartimlsöráből Birkózás: városi úttörő-olimpia, Eger, Malom utcai szakközépis­kola, 8. Kézilabda: megyei I. osztály, férfiak: Egri Finommechanika— Selyp, 10. Füzesabony—Dormánd, 1(3. Egri Tanárképző—Gáspár SE, 9.30. Dohó SE—Hatvani Szövet­kezet, 9.30. Sirok—Hort, 11. Gyön­gyösi Építők—Egercsehi, 10. Nők: Egri Finommechanika—Hatvani Kinizsi, 11.15. Sirok—Füzesabony 8.30. Hatvani VM—Egri Kinizsi n., 10.30. Petöfibánya—Egri Spar­tacus, 10. Röplabda: megyei csapatbaj­nokság, férfiak: Dobó SE—Hat­vani Kinizsi, Eger, 10. Kömlői Tsz SK—Erki Tsz SK, 0. Parádi Tsz SK—Mező Imre SE, 10. Nők: Erki Tsz SK—Atkári Tsz SK, 11. Sakk: Füzesabony—GYESE tar­talék, megyei I. osztályú csa­patmérkőzés, Füzesabony, járá­Az egri Nagy József Ter­melőszövetkezet a szüreti idényre szedőket és pnltoBBSokat alkalmaz Jelentkezni a termelőszö­vetkezet tanyájában októ­ber 4-én, reggel 6 órától lehet. si kultúrház, 9.15. Előtte 9 óra­kor a megyei bajnokság első há­rom helyezett csapatának ünne­pélyes díjkiosztása. Természetjárás: A Társadalmi Erdei Szolgálat országos találko­zója, Tardos. Labdarúgás: NB ni-as mérkő­zések: Zalka SE—Egercsehi, Gyöngyös, 10.30, Orsi. Bervai Va­sas-Hatvani Kinizsi, Eger, 10.30. Falcsik. Teljes forduló a megyei I. és n. osztályú bajnokság­ban. Egercsehi—St. Üveg­gyár, NB-s tartalékbajnoki mér­kőzés, 14.30, Sári. Közgyűlések: Erdőkövesd kul­túrház, 15. Szarvaskő kultúrház 9. Mátraderecske gyári kultúr­ház, 15. Recski Bányászotthon, 9. Tömegsport: Orvos-egészség­ügyi dolgozók országos termé­szetjáró ügyességi túraversenye, Felsőtárkány, 9. normáiul Az 1100 főt számláló Dor­mánd község sportköri köz­gyűlésén a 72 tagból 66-an jelenteik meg. Angyal Sán­dor sportköri elnök értékel­te a megyed I. osztályú baj­Könnyen szállítható, előre gyártott elemekből gyorsan össze- és szétszerelhetö. Vasváz, acél­huzallal préselt nádlemez, horganyzott lemez, vagy hullámpala tető. 450x300x200 cm 9 400,— Ft 600x300x200 cm 11300,— Ft Megtekinthető és megrendelhető: TISZAI NADGAZDASÄGI VÁLL A LA-. Csongrád, Darányi u. 4, R/ullfr KOSSUTH 8.i0 Édes anyanyelvűnk 8.15 lViKT-magazin 10.03 Hang játék gyermekeknek, a pakozdi csatáról 10.49 Kórusművek 11.01 Ősz 11.15 Donizetti: Lammermoori Lucia. Háromfelvonásos opera 14.00 Rádiólexikon 14.30 Tánczene 15.08 Pillantás a szocialista világra 15.30 Körkapcsolás a labdarúgó- mérkőzésekről 16.30 Költők albuma 16.45 Musicalrészlefcek 17.05 Nótakedvelőknek 17.48 Móricz Zsigmond: Égi madár. Rádióváltozat 18.28 Hallgassuk együtt! 19.10 Közvetítés a Bp. Honvéd— U. Dózsa labdarúgó- mérkőzés II. félidejéről 19.50 Ablak 20.50 A bírák könyvéből. Közvetítés az Irodalmi Színpadról 21.35 Áriák 22.20 Nagy mesterek — világhírű előadók 23.22 Könnyűzene PETŐFI 7.00 Görögkatolikus félóra 7.30 Orgonaművek 8.00 Miska bácsi lemezesládája 8.30 Honfoglalás 9.00 Kamarazene 10.02 Zenei anyanyelvűnk 10.12 Fúvósátiratok 10.30 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebedhez szól a nóta 12.45 Táskarádió 14.00 Liszt-zongoraművek 14.25 Körkapcsolás bajnok! labdarúgó-mérkőzésekről 15.23 Mesejáték 16.05 A jövő hét műsorából 16.30 Jelenidőben 17.00 Müvészlemezek 18.05 Tengerek és felfedezők 18.20 Bob herceg. Részletek 18.50 Riport 19.00 Régi magyar dalok 19.15 Irodalmi jegyzet 19.35 Hangversenyközvetítés a Zeneakadémiáról 21.30 Elbeszélés 21.45 Verbunkosok 22.20 Slágerturmix 23.10 Zerkovicz-operettekből 2L22 Kamarazene EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 22-33.) Fél 4, fél 6 órakor Hahó. öcsi! Színes, magyar mesefilm Este 8 órakor Jean Paul Marat üldöztetése és meg gyilkolása Ahogy a Charentoni elme­gyógyintézet színjátszói bemutatják De Sade úr beta­nításában Színes angol filmdráma. 4-én délután fél 4 és fél 6 órakor Hahó, öcsi! Színes, magyar mesefilm Este 8 órakor „Az állatnak meg kell halnia” Színes, francia—olasz bűnügyi film EGRI BRODY (Telefon: 14-07) Délután fél 4, fél 6 és este 8 órakor ’ Isadora Színes angol film 4-én fél 4, fél 6 és este fél 8 órakor Különös párbaj Kalandos, színes bolgár film GYÖNGYÖSI PUSKIN Délután 5 és háromnegyed 8 órakor Kapaszkodj a jellegekbe í—ll (Dupla hely árak!) GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Kísért a múlt HATVANT VÖRÖS CSILLAG Léon és az Atlanti fal HATVANI KOSSUTH Különös párbaj 4-én: A kétéltű ember HEVES A halál erődje FÜZESABONY Az utolsó Leó PETER VAS ARA Lány a pisztollyal FELNÉMET Szent Péter hadművelet MAGYAR 8.08 Felsőfokú matematűBB ^ 8-50 Alapfokú angol nyelvtani olyam 9.30 Csak gyerekeknefc» Kis filmek 10.00 Flipper... a. *ész> 10.25 Fabula ... 11.20 Útlevél nélkül 14.58 A korszerű pedagógia műhelyéből 16.35 NSZK képzőművészeti kisfilm 16.35 Műsorainkat ajánlj old 17.00 Delta 17.25 Sebastien és a Mary Morgane. (Befejező rész) lft.55 Közvetítés a Bp. Honved- U. Dózsa labdarúgó­mérkőzésről “18.45 Esti mese 1 1'9.00 A „HÉT" .ZZ 20.00 Hírek 20.05 Rózsa Sándor. 7, rész 20.55 örök kérték... A Tv kívánságműsora 22.20 Hírek, sporthírek Minhaz Egerben este 7 órakor: SEGÍTSÉG NYERTEM! (Bemutató bérlet) föMiffl ÜBYELIT Egerben: szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelő­ben, (Telefon: 11-10). Gyermekorvosi ügyelet szom­baton 16 órától 17.30 óráig, va­sárnap délelőtt 9 órától 10.30 óráig. Délután 16 órától 17.30 óráig az Alkotmány utcai ren­delőiben. (Telefon: 17-74). Ren­delési időn kívül az általános orvosi ügyeletén (Bajcsy-Zsi- llnszky utca). Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 óráig, a Bajcsy- Zsilinszky utcában. Gyöngyösön: szombaton 14 órá­tól hétfő reggel 7 óráig. Az or­vosi ügyelet helye: Jókai utca 41. szám. (Telefon: 17-27). Gyermekorvosi ügyelet: va­sárnap délelőtt 19 órától 12 órá­ig, a Puskin utcában. (Telefon: 16-36, 16-44) Hatvanban: szombaton 12 órá­tól hétfő reggel 7 óráig, a ren­delőintézetben. (Telefon: 10-04). Rendelés gyermekek részére is. Gyermekorvosi ügyelet vasárnap 10—12 óráig, a rendelőintézet gyermekszakrendelésén. CMe- főni 1HU

Next

/
Thumbnails
Contents