Népújság, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-30 / 230. szám
1971, szeptember 30., csütörtök V Nap kél: 5.40. nyugszik: 17.57 órakor A Hold kél: 15.28, nyugszik: —.— órakor Szeretettel köszönt,jük névnapjukon JEROMOS nevű kedves olvasóinkat! Jeromos nevünk, görög eredetű, név és a Hieronü- moszból származik. A görög „hieros”: „szent”-et, a Kév másik fele pedig, az ,,eoma” azaz a „név” jelenesére utal. 210 évvel ezelőtt született Richard Brinsley Sheri- ían angol költő, drámaíró és államférfi. Rendkivü ■iépszerű volt a maga korában; Byron azt mondta róla, hogy Sheridan tartotta a legszebb beszédet, ö ta a legjobb vígjátékot, legjobb operát és legjobb bohózatot. Politikai téren ragyogó szónoklataival tűnt ■ci a whig pái'tban, szónoklatait mindig nagy tömegek lailgatták, elmés, csípős megjegyzéseit szólásmondás- kérit idézgették. Legjobb műve A rágalom iskolája, amelyet még a századfordulón magyarra is lefordítottak. Shcriden világfiként szeretett élni, s a maga korában sok szóbeszédnek tápot adó könnyelműsége odavezetett, hogy 65 éves korában nyomorban hall meg. Időjárás: Várható időjárás ma estig: az időszak túlnyomó részében borult idő, ismétlődő esőkkel. A Tiszántúlon mérsékelt, időnként élénk, délkeleti, déli, máshol élénk, időnként erős északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között. Hervadó ősss — őszi hervadón a Mátrában A Mátrában magkezdődött az őszi hervadás. Napról napra több színben pompázik az erdő. „Október, a piktorok piktora”, emberemlékezet óta az idén „dolgozik” a leggazdagabb palettával. A sárgulási folyamat szinte tökéletes: a lombozatok hervadó színei gazdagabbak, változatosabbak, ár- nyaltabbak mint máskor. Az aranysárgától a rubinvörösig ezernyi színben pompáznak az erdei növények és ez október végéig állandóan változik, élénkül, A Mátra vadgyümölcsökből is rekordtermést érlel, s ezek is sokféle élénk színben kínálják magukat. A tisztásokat nyíló virágok lepték el. Az őszi kikerics milliónyi lila szirmai valóságos virágtengert formálnak. Az őszi színeket néhol a cserjék második virágzása is gazdagítja. A vörösgyűrű hervadó lombjai fölött például ott díszlenek tejfehér színű virágai. Csillagászati megyénkben A csillagászat megyei kedvelői számára változatos, színes programot nyújtott a csillagászati hét rendezvény-sorozata. Két alkalommal a Bazilika mögött távcsöves bemutatókat tartottak az egriek részére. Az egri Ho Si Mink Tanárképző Főiskola csillagászati múzeumában dr. Zétenyi Endre tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást, amelyet a torony teraszán távcsöves bemutató is követett. A rendezvénysorozat egyik legérdekesebb előadására tegnap délután került sor az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán. Ekkor dr. Kulin György, a TIT Uránia Csillagvizsgáló igazgatója A holdutazás és az ember címmel tartott referátumot. Az előadást színes filmbemutató követte az Apolló-űrhajók, útjairól. A csillagászati hét időtartama alatt az egri általános iskolák tanulói minden este csillagászati megfigyelésen vehetnek részt a tanárképző főiskola csillagvizsgáló tornyában. Földrajzi névgyűjtés megyénk járásaiban Gyöngyösi szüret a Petőfi rádióban Ma, a Petőfi rádióban 12.45-töl 13 óráig „Gyöngyösi szüret 1971” címmel összeállítás hangzik el az idei gyöngyösi szüreti ünnepségek eseményeiről. ★ — HEVESEN eredményesen zárult az a szakmai tanácskozás, amelyen Heves megye magyar—történelem szakos általános iskolai tanárai vettek részt. A kétnapos tanácskozás célja, at volt, hogy emeljék az iskolákban folyó magyar—történelem oktatás színvonalát és egységes követelményt állítsanak a fiatalok elé. A tanácskozás résztvevői elhatározták, hogy a jövőben rendszeresen találkoznak és kicserélik tapasztalataikat. ★ — EGERBEN a Volán 4-es számú Vállalat KISZ- alapszervezete kiállítást rendez a KISZ VIII. kongresz- szusa és a fegyveres erők napja, tiszteletére az IKARUS KISZ-klubban. A kiállítást október 2-án nyitják meg. ■A" — KISZ—ÁFÉSZ együttműködés Hatvaniban. A hatvani ÁFÉSZ-nél 60 tagú KISZ-alapszervezet működik. A napokban együttes ülést tartott a KISZ-védnöksége és a szövetkezet igazgatósága, s megbeszélték az együttműködés tapasztalatait és a két kongresszusra való felkészülést. A fiatalok segítséget adtak a tagszervezéshez és a reszjegy-betizetésnél, a szövetkezet igazgatósága pedig klubot létesített a fiataloknak. akik irodalmi esteket rendeznek a klubnapokon. PIACI áSU&t Burgonya kilója 2,70—3,50 forint, vöröshagyma kilója 4 forint, fokhagyma kilója 8—15,50 forint, kelkáposzta kilója 4,50— 5,20 forint, gyökér 7,50 forint, sárgarépa 3,20 forint, zöldpaprika töltenivaló 3—7,50 forirtl, karaiul! 3,60 forint, paradicsom 2 ,40—3.60 forint, karfiol 10,60 forint, íözölök 2,80 forint, uborka kovászos 5,30—6,50 forint, uborka salátás 4,30 forint, körte kilója 5,20—8 forint, őszibarack 3,30—3 forint, görögdinnye lékelt, léke- letlen 2,60 forint, sárgadinnye 1 forint,- nyári alma 4,60—8 forint, szilva 4,70 forint, szőlő 6,50— 10.50 forint, fejes káposzta 3.60 forint, ecetes uborka 13—15 forint, lencse 26 forint, savanyú káposzta 8 forint, téli alma fehér 2.60—3.20 forint, tojás darabja 1,40—1,80 forint, zöldbab 10 —15 forint, vörüskáposzta 4 forint, zöldpaprika erős 4,90—5,70 forint, zöldpaprika cseresznye 6 -.7 forint, paradicsom 6—7 forint, nyári jonatánalma 4,50—6 forint, mák kilója 50 forint, zeller 7 forint, étkezési szárazbab 17—20 forint. Matyó és palóc népviseleti, -művészeti kiállítás A miskolci Herman Ottó Múzeumban megkezdték a matyó és a palóc népélet első tudományos kutatója, lstvánffy Gyula halálának 50. évfordulója alkalmából megrendezendő kiállítás előkészületeit. A miskolci Kossuth Művelődési Házban mutatják be a déli Bükk lábánál élő matyók, valamint a Borsod. Heves és Nógrád megyékben élő palócság sajátos néprajzi hagyományait. A tárlaton bemutatják többek között a matyó és a palóc férfi- és női viseletét, az egykori nagyobbrészt kézzel faragott használati tárgyakat, többek között a tölgyfából bárddal kifaragott liszttároló szuszikot, az ünnepi ruha tárolására használt, színpompás virágokkal kifestett „tulipános ládát” a „felvetett ágyat” és a paraszti élet számos más, házilag készített ülőbútorát. A matyó és palóc népmű- szet tárgyi emlékeit első alkalommal mutatják be együttesen. A kiállítást október 8-án nyitjáit meg, amikor tudományos ülésen méltatják a nagy magyar néprajz- kutató, lstvánffy Gyula tevékenységét. (Tudósítónktól): Évek óta tudatos és tervszerű munkával folyik az egyes községek, járások földrajzi neveinek gyűjtése és tudományos feldolgozása. E gyűjtőmunka eredményeként a közelmúltban jelent meg e sorozat első kötete. Az egri járás földrajzi nevei címmel. A sorozat második kötete a füzesabonyi és a hevesi járás földrajzi neveinek gyűjteményét tartalmazza majd. A napokban Füzesabonyban, a járási hivatal tanácstermében tartották meg az első megbeszélésüket az egyes községek földrajzi névgyűjtői, a gyűjtési munkák felelős vezetői, irányítói. A több hónapon át tartó igen értékes honismereti, helytörténeti munkát mindenhol pedagógusok és nép„ művelők végzik az iskolai és egyéb honismereti szakkörök tagjainak, a lakosság, de főleg az idősebbele bevonásával. Az első megbeszélésen dr. Pelle Be la ne, az egri Gárdonyi Géza Gimnázium és Szakközépiskola tanára, a munka irányítója és egyben a könyv szerzője adott szakmai, módszertani tájékoztatót a gyűjtés és a feldolgozás munkájának beindításához. Könnyűzenei olimpia — két szakaszban Nagy az érdeklődés a magyar rádió nemrég meghirdetett „Könnyűzenei olimpia” című nemzetközi műsorversenye iránt. Eddig számos ország — köztük Csehszlop Óvoda nyílt Dormándon Mint arról már korábban hírt adtunk, a dormándi általános iskola felső tagozatos tanulói Füzesabonyban kezdték meg ebben az évben tanulmányaikat. Az általános iskola körzetesítése nyomán tantermek és egy nevelői lakás szabadult fel. A községi tanács vezetői felmérték a lehetőségeket és kiszámították, hogy a megfelelő átalakítás és felújítás után egy korszerű óvodát létesítenek az épületben. Egy félév sem telt el, s tető alá került az új óvoda, amelynek az átadására szerdán került sor. Erre az ünnepélyes alkalomra eljöttek azoknak az üzemeknek, vállalatoknak a képviselői is, akik támogatták az építkezést. Ott volt Novák Béláné gyermekvédelmi felügyelő, aki a megyei tanács részéről mondott köszönetét a patranálóknak. A Füzesabony és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ ugyanis 20 ezer forinttal segített, a Mátravi- déki Fémművek füzesabonyi gyáregysége csali nem ugyanennyi értékű berendezést vásárolt, de a támogatók között van a vegyes ktsz, az állami gazdaság, valamint a Herbária is, tehát minden olyan üzem, ahol dormándi asszonyok dolgoznak. A helyi Béke Termelőszövetkezet építőanyaggal és fuvarral segítette az építkezést, s nem lebecsülendő a lakosság által végzett társadalmi munka értéke sem. Ennek a szép társadalmi összefogásnak az eredménye, hogy mától egy valóban szép és korszerű óvoda várja a dormándi apróságokat. Az ünnepélyes átadás után a 80 férőhelyes óvoda kis lakói, valamint a dolgozók birtokukba vették a község új intézményét. vákia, Finnország, Spanyol! ország küldte el nevezését. A „Könnyűzenei olimpia” két fordulóból áll. Az első szakasz műsorait a tervek szerint a következő év márciusában, áprilisában sugározzák. A verseny páros vetélkedő formájában bonyolódik és a rádióhallgatók szavazatai döntik majd el, hogy tulajdonképpen melyilc műsor készítője kerül a döntőbe. A továbbjutott szerkesztőknek ezután új, ugyancsak 30 perces programot kell készíteniük — egy hónap leforgása alatt. A döntőbe bekerült műsorokat aztán ismét a közönség szavazatai alapján rangsorolják. Újabb csoportok az IM)K-ba Szeptember 16-án érkezett haza az NDK-ból háromévi munka után a Heves megyei fiatalolt idei első csoportja. Októberben újabb csoport utazik a Német Demokratikus Köztársaságba: vegyipari szakmunkások, mezőgazdasági gépszerelők és építőipari szakmunkások ósz- szesen 30-an kelnek útra Drezdába és ' Bitteríeidbe. Mások, nyolcvanötén Karl- Marx-Stadt és Erfurt gépgyáraiban vállalnak munkát. Egyébként ebbe a csoportba első alkalommal kerültek be műszaki rajzoló lányok. Magdeburgbá szintén első alkalommal érkeznek magyar fiatalok, közöltük 50 Heves megyei is, akik az Armatúra Kombinátban dolgoznak majd. Bivalyrezervátum Nagykanizsán A nagy munkabíró, nagy testű, lomha járású, fekete bőrű bivaly néhány évtizeddel ezelőtt az egyik legfontosabb vonóerő volt a mezőgazdaságban. Sőt, az alacsonyan fekvő vizes területek egyetlen „járműjeként” tartották nyilván. Az igénytelen fekete állatokból mindössze egy falka él az országban, a Nagykanizsai Állami Gazdaság kisbalatoni területén. A zámányi rezervátumban a rendszeres gondozás és tenyésztés következtében általában 50 bivalyt tartanak, munkára nem alkalmazzák őket, teljes szabadságban élnek. A rezervátum ezekben a hetekben ifjú egyedékkel gyarapszik, születnek az apró fekete bivaly- borjak. A kiöregedő állományt az évről évre születő borjakkal fiatalítják és biztosítják a körülbelül 50-aj átlaglétszámot. Hazaérkezett az Operahás társulata A Magyar Állami Operai ház társulata kéthetes moszkvai vendégszereplését befejezve szerdán hazaérkezett. Lukács István igazgató nyilatkozatában hangsúlyoz- ta: „Társulatunk jelentős sikert ért el Moszkvában. Az igényes moszkvai közönség fokozott érdeklődéssel fogadott bennünket és mi legjobb tudásunkkal igyekeztünk, öregbíteni a magyar opera- művészet jó hírnevét. 4 gyöngyösi félvezető- és gépgyár új terméke (Tudósítónktól): Szeptemberben1 új termék sorozatgyártása kezdődött meg az Egyesült Izzó gyöngyösi félvezető- és gépgyárában. Ez év februárjában még csak a prototípusa volt kész az úgynevezett Ü03-as típusú peremes üveget gyártó automatának, szeptemberben már 15-öt készítettek el belőle. Ez idő alatt alakult ki a sorozatgyártás technológiája is & az év végéig még további 94». ilyen automata gépet gyártanak. A termék fontosságát mutatja, hogy az idén gyártott összes automatát a Szovjtunió vásárolja meg, s ez a jövőben1 is fontos exportcikke lesz a gyárnak. A rendkívüli feladat gyors elvégzéséért dicséret illeti a gépgyártó I-es és Il-es üzem dolgozóit, akik teljesítményükkel nagyban hozzájárultak a vállalat eredmé- ny ességéhez. Este a S'j.épasszony-tőljryhen Több száz pince sorakozik évszázadok óta Eger szélén, a. Szépasszony-völgyben. Az egri szőlősgazdák messze földön híres borait őrző hordók nyugszanak ezekben a tufába vájt üregekben. A pincézés jellegzetes egri szokás. Dologidőn kívül itt élték a maguk társadalmi életét az egri parasztok, a pincékben jöttek össze és dicsekedtek el boraikkal. Ma Eger ez egyik legtöbb turistát vonzó városunk, a pincézés szokása közöttük is hamar népszerűvé vált. Képünkön: vidám társaság egy „maszek” pincében. (MTI foto — Kunkovács László felvétele) a Magyai specialista Munitaspaii Heves megyei Bizottsága és a megyei tanac; lapuapia. - Főszerkesztői PAPP JANOB. — Kiadja a Heves megyei Eapkladó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. (Pl.: 23.) Telelőn: Szerkesztőség: 12-73., SO-29., ’'41. lapkiadó Vállalat! 12-68. Gyöngyösi szerkesztőség) lWí. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hóra: so,- Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél, Index» au 062. Heves *nejaMi Nyomd a -Máfiaiat. Eger, sródy Sándor utca 4, szám; Igazgatót SO&VMQ8 löZSJEí; í) ‘My^ ■