Népújság, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-19 / 221. szám

ti Először találkozik ma az a VIDEOTON-nal az első Egri Dózsa osztályban S. SZAMŰ SZELVÉNY Szombaton, amikor befe­jeződött az Egri Dózsa—Cse­pel, a tv • által is közvetített- NB 1-es labdarúgó-mérkőzés, sokan mondták: balszeren­csés csapat az Eger. Küzdöt­tek, harcoltak, jobban is ját­szottak a fiúk, mint ellen­felük, mégiscsak döntetlenre futotta erejükből, mert a 85. percben öngóllal egyenlíteni tudott a Csepel. Sajnos a labdarúgásban ilyen is előfordtu. A nagyfo­kú balszerencse mellett azon­ban azt is el kell mondani, hogy talán elkerülhető lett volna a pontvesztés, ha az utolsó negyedórában nem annyira védekezésre, mint inkább a támadásra koncent­ráltak volna a lila-fehérek. Ennek ellenére csak dicsérni lehet a dózsásokait Ha nem is nagy színvonalon, de ki­magasló küzdőkedvvel ját­szottak, pem ismertek elve­szett labdát, helyzeteket te­remtettek, látszott az egész gárdán, hogy nagyon szeret­nének győzni. Nos, ezt a küzdőkedvet, harcosságot, elszántságot várjuk tőlük a VIDEOTON ellen is a mai találkozón. Bár az NB I-ben még nem, találkozott egymással a két csapat, nincs külön hagyo­mánya a mérkőzéseiknek, kevés lehetőség van az ösz- szehasonlításra, mégis állít­hatjuk, amennyiben ismétel­ni tudja a szombati jó játé­kát az Egri Dózsa, megsze­rezheti idei első győzelmét az NB I-ben. Szerintünk két közel egyforma képességű együttes találkozik, ahol a hazai pálya előnye mellett- sokat jelenthet az első győ­zelem megszerzéséért érzett felelősség. ■ Most pedig nézzük mi a véleménye Kovács Ferenc­nek, az Egri Dózsa edzőjé­nek a Csepel elleni mérkő­zésről, valamint csapata VIDEOTON elleni várható szerepléséről. Kovács F.: a VIDEOTON támadójáfélca jobb, mint a Csepelé . — A Csepel elleni mérkő­zés a vártnak megfelelően zajlott le — mondotta az ed­ző. — A felázott pálya ta­laja nehezítette, illetve egye­seknek könnyítette a játékát. Sok gólhelyzet adódott, fő­leg a csepeli kapu előtt, amelyből lényegesen többet kellett volna a mieinknek kihasználniuk és így a vé­gén kapott öngól nem lett volna olyan fájó, mint most. örvendetes volt viszont a csapat harci kedve, sakmoz- gásos támadójátéka, amit to­vábbra is folytatni kell, de a helyzetek kihasználására még nagyobb figyelmet kell összpontosítani. Véleményem szerint ilyen kidolgozott gól­helyzetekkel a mérkőzés két pontját itthon kellett volna tartani. — A hét eleji, főleg a keddi foglalkozás elóg szét­eső volt. Kárpáti, Tátrai, Bulyovszky délelőtt edzett, mivel délután iskolában voltak. Bánkuti Miskolcon jár egyetemre, csak csütör­tökön kapcsolódott a mun­kába. Kovács Ferencet combsérülése gátolta a hét eleji foglalkozásokon való részvételben, míg Czeczeli kedden és csütörtökön a vá­logatott edzéseit látogatta. Így csak az itthon maradt emberek tudtak elvégezni maradéktalanul a kiszabott edzésmunkát. Csütörtökön azonban már teljes létszám­ban dolgoztunk. Sok futás, valamint gyorsasági gyakor­latok és küzdő jellegű tech­nikai gyakorlatok szerepel­tek a foglalkozásokon. A hét során egyébként fejtegettük, miért nem sikerült három hazai mérkőzésünkön egy­szer sem itthon tartani a két pontot, amikor minden­Általános fehérvári vélemény: Egy pontot elhozunk Egerből öt mérkőzésből szerzett 3 pontjával, igen rossz, 5-12- es gólkülönbségével, jelen­leg a 14. helyen áll a tavaly váratlanul kitünően szere­pelt VIDEOTON. Keresik, kutatják a mérsékelt szerep­lés okát Székesfehérvárott, de biztosat senki sem mond. Az kétségtelen, hogy az új edzőnek, Kalocsay Géza úr­nak elképzelései a csapat új konstrukciójára, eddig nem nagyon váltak be. A legutóbbi bajnokságban 33 ponttal a 10. lett a fe­hérvári együttes es a 10 vi­déki csapat közül csak há­rom, az SBTC. a Tatabánya és a Raba ETO előzte meg. Mindössze 3 pont választot­ta el a legjobb vidéki együt­testől, a Salgótarjáni BTC- től. A Ferencvárostól elszen­— Egyetlen edző sem bol­dog, ha elpáholják csapatát A VIDEOTON-»^, pedig már elszoktak attól, ‘ hogy néha súlyos vereséget is szenved a csapat. Túlságosan gyor­san fejlődött a gárda. Na­gyon kell most vigyázni hogy ez ne okozzon ugyan­olyan gyors letörést, hullám­völgyet. Nem elkeseredni kell, hanem dolgozni. Az ed­diginél is többet és ez kevés! A kitűnő edzőnek azóta sincs szerencséje csapatával. Utolsó két mérkőzésén mind­össze egy pontot szerzett a VIDEOTON, az Egyetértés ellen akkor, amikor már biztos győztesnek látszott és hosszabbításban, a 91. perc ben a pesti csapat kiegyen­lített. S ami a feltűnő: nem­csak ezen a találkozón esett sorsdöntő, illetve pontvesztő könnyelműség, hanem már nem egy előző mérkőzésen is hozott össze gólt a VI- D EOTON-védők könnyelmű sége. Két hete, az Újpesti Dózsa, bár nem játszott a Malmö elleni tormájában, mégis simán győzött, úgy, hogy a mérkőzés utolsó har­madában már a legtöbb fe­hérvári, fiú csak lézengett a pályán. Mindezt csak azért mond­tuk el, hogy a jelenlegi VI­DEOTON kissé messze van attól, amelyik tavaly — nagy meglepetésre — betört az NB I. közópcsoportjába, s a legeredményesebben sze­repelt vidéki csapatok egyi­ke tett De futbaHról lévén saó, hol van a biztosíték arra, hogy nem éppen Egerben támad majd fel a nem is olyan ré­gen oly sok meglepetést szerzett fehérvári gárda, amelynek csapata végered menyben csak igen keveset változott. A június 27-én SBTC ellen 2:0 arányban győztes VIDEOTÓN-ban pél­dául 10 olyan játékos szere­pelt aki most legutóbb az Újpest elleni 11-ben is ott vált csak akkor Hartyányi játszott a közben felépült Fejes helyett. Ha azonban azt nézzük, hogy a 10 játé­kos milyen posztokon szere­pelt már elég nagyok a kü­lönbségek... Így aztán nem véletlen az sem, hogy sokan a fehérvári szurkolók között éppen ebben látják a vissza­esés okát... Mert általános a vélemény: a mai VIDEO- TON-játékerőben nem ériéi a legutóbbi bajnokság VI- DEOTON-ját Es mégis. A fehérvári tipp: egy pontot minden­képpen elhoz a csapat Eger­ből, mert egy pontra a szur­kolók és a szakemberek egy­aránt jónak tartják a du­nántúli 11-et! Borsi cs István intéző a várható összeállításról a kö­vetkezőket mondotta: Mivel Mester megbetegedett, Mis- kei játszik majd, de végle­ges összeállítás csak a mér­kőzés előtt születik. Kalocsai edző a következő 15-ös ke­retből válogatja csapatát: Szabó I., Posch, Kovács, Nagy 111., Fejes, Karsai, Mis­kei, Vőllek, Nagy H, Szal- másy, Burka, Kácsor, Har­tyányi, Szabó K., Magyar. ki igyekezett jól szerepelni. Balszerencsések vagyunk, de bizakodunk, hogy ha tovább­ra is ilyen akarattal szere­pelünk, ' megszerezhetjük végre első hazai győzelmün­ket. Reméljük, egyszer már a szerencse is ránk moso­lyog, mert eddig nagyon messze elkerült bennünket. — A VIDEOTON jelenlegi eredményei és helyezesse nem tükrözi hűen az együttes (ké­pességeit. Itt feltétlen figye­lembe kell venni kedvezőt­len sorsolásukat. Talán egy kisiklásuk volt, az odahaza! Egyetértés elleni döntetlen, amely minden csapattal elő­fordulhat. A VIDEOTON fiatal, képzett, jó képességű labdarúgókból áll Minden csapatrészben, mondhatnánk úgy is, kulcspozíciókban meg­vannak a megfelelő emberei. A védelemben Posch, Ko­vács, a középpályán Karsai, elöl pedig Nagy II, jelent­hetnék vesaélyt az ellenfél kapujára, akik egyébként je­len pillanatban is valame­lyik válogatottunknak a tag­jai Támadójátéfcuk lénye­gesen jobb, mint a Csepelé, s az is biztos, hogy ők is javítani szeretnének a mér­legükön és ezért mindent el­követnek majd Egerben. An­nak ellenére, hogy nagyon tartok a mérkőzéstől, bízom a mi csapatunkban. Remé­lem megértük, hogy csak tel­jes erőbedobással, nagy aka­rattal és javuló játékkal tud­ják itthon tartani a két pon­tot, amelyre égetően nagy szükségünk van. Ha valami közbe nem jön, a követke­zők lépnek pályára: Decay — Kárpáti, Mészáros, Cze­czeli, Rajna, Bérán, Tóth Ml, Bánkúti, Tóth T., Kovács F. (Szűcs), Simon. Tartalékok: Lámái, Vígh, Tátrai. vedett súlyos, 6:2-es vereség után annak idején nyilatko­zatában többek között ezt mondta Kalocsay Géza edző: £)JfWMM 911. sztvtembqr 19« vasarnap A vasárnap LQötiMUl&pábél Kézilabda: Gyöngyösi Vasas Iz­zó-Pécsi Ércbányász NB L. B-s férfimérkőzés, Gyöngyös, 11. Me- gyi 1. osztály. Férfiak: Egercse- hi—Selyp 10.30, Gyöngyösi Épí­tők—Dormánd 10, Egri Finom- mechanika—Gáspár SE 10, Fü­zesabony—Hatvani Szövetkezet 16, Dobo SE—Gyöngyössolymos 9.30, Egri Tanárképző—Hört 9.30, Nők: Egri Spartacus—Füzesabony 11, Egri Finommechanika—Hort, Hat­vani Vörös Meteor 11:15, Gyön­gyösi Vasas Izzó—Sírok 8.45. Kosárlabda: Egri Finommecha­nika—Salgótarjáni Kohász NB H-es férfimérkőzés, Eger, Szila­gyi Gimnázium, 11. Egri Finom- mechanika n.—Kazincbarcika, NB HI-as férfimérkőzés, Eger, Szilágyi Gimnázium, 12.30. Röplabőa: Egri Dózsa—Nyír­egyházi VSC NB H-es női mér­kőzés, Eger, Stadion, 11.30. Sakk: Országos mesterverseny, Gyöngyös, Építők ebédlőterme, 16. Eger—Hatvani CSB-mérkőzés, Eger. Tájékozódási futás: Szüreti Ku­pa, Mátra-hegység. Labdarúgás: Egri Dózsa—VI­DEOTON NB I-es bajnoki mér­kőzés, Mger, 15.30, Zsolt, Előtte: i&30-k£r a feartalékcsapntok ta­lálkozójára kerül sor. BTB IJl-as mérkőzések: Bervai Vasas— Egercsehi Bányász, Eger, 10.30, Brezovszky. Zalka SE—Mátrano- vák, Gyöngyös, 15. Máriási. Megyei 1. osztály: Petőfibánya —Bélapátfalva 15.30, Eóczy. MÁV HAC-Tamaméra 15.30, Patócs. Dobó SE—Füzesabony 9.30, Koncz IL Egri Spartacus—Karikás SE 10, Édes. Rózseaszentmárton— Sirok 15.30, Hídvégi. Recsk—Gás­pár SE 15.30, Fülöp, Heves— Selypi Kinizsi 15.30, Szabó B. Teljes forduló a megyei n. osz­tály keleti es nyugati csoport­jában, valamint az NB-s tarta­lékbajnokságban. Ökölvívás: Mátra-kupa verseny Gyöngyös (?) FILM EGRI VÖRÖS CSUiAG (Telefon: 22-33.) Fél 4 és este 7 érakor A cár tisztje és a komisszár Ketten az elsők közül. Szinkronizált szovjet film. EGRI BRODY (Telefon: 14-87) Az előadások kezdete: fél 1, fél 6 és, fél 8 órakor Or. Syn kettős élete Színes, angol—amerikai kalandfllm. ■■20-án: Szerelem magyar film Felvételi a sportiskolába Az Egri Dózsa Sportiskola vízilabda szakosztálya felvé­telt hirdet az általános is­kolák felső tagozatos tanulói számára. Az úszni tudó gye­rekek szerdán, délután 3 árakor a nyitott uszodában Pozsgai Zsolt edzőnél jelentkezzenek. A tanfolyam szervezői egy­ben kérik a testnevelő ötí- mfe támogatósat Ék ’. EGRI KERT Este fél 7 órakor Egy férfi, aki tetszik nekem Színes francia film. GYÖNGYÖSI PUSKIN Van aki megtesz!, van aki nem GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A fehér farkasok 30-án: A fekete zászlók városa GYÖNGYÖSI KERT Helntje 20-án: Bye, bye, Barbara HATVANI VÖRÖS CSILLAG Eper és vér HATVANI KOSSUTH Vök úr házasodik 20-án: Aranyember HEVES Japán feleség 20-án: Halhatatlan légiós FÜZESABONY Hé barátom, itt van Sabatá (Felemen helyárak!) PETERVAsAT? \ 7dhr<Kklo Palivá. FELNEMET I X 2 & 0. H 1. Hói és mikor van a gyalogo­soknak elsőbb­sége a jármű­vekkel szem­ben? Minidig el­sőbbsége van a gyalo­gosnak az úttesten A járdaszi­get és a hoz­za közelebb eső közti szakaszom, kijelölt gya­logátkelő­helyen, ka­nyarodó jár­művekkel szemben Csak a taeb- rám. 2. A veszélyt jel­ző tábla után általában mi­lyen távolság­ra várható a veszélyes hely? 50 és 100 m közötti tá­volságban 100 és 150 m közötti távolságban 150 és 250 m közötti távolságra 3. Megállhat-e járdasziget és az ahhoz köze­lebb levő jár­da között? Csak utasa fél- és le­szállása ide- jére Megállhat, ha a forga­lom számára még elegen­dő hely ma­rad Egyáltalán nem állhat meg — 4. Megállhat-e országúton me­redek dombte­tő közvetlen közelében? Nem, mert más jármű­vek vezetői nem vehetik észre kellő időben Igen, mert országúton — tiltó táb­la híján —, megállási korlátozás nincs Csak akkor, ha legalább fél kocsiszé­lességgel az útpadkára tud állni 5. Előzni kíván, de a visszapil­lantó tükörből látja, hagymás jármű bele­kezd az ön előzésébe. Mi teendője? Előzhet meri a hátaljövő köteles el­sőbbséget adni Nem előz­het, mert az ön előzését megkezdték Ha az úton három jár­mű is elfér egymás mel­lett, tetszé­sére bízott, hogy előz-e, vagy vár . 6. Mi a sebesség­csökkentés szabálya vas­úti átjáróra ráhajtás előtt? Kötelező a sebesség- csökkentés legalább 30 km/óra, ér­tékre Szükség esetén se­bességcsök­kentés 30 km/ óra ér­tékig Szükség ese­tén sebesség csökkentés a megállásig 7. Nedves úton aszfaltburko­latról kockakő­re ér. Mi a célszerű maga­tartás? Lassít, mert a tapadási viszonyok romlottak Gyorsíthat, mert a ta­padási té­nyező javult Változatlan sebességgel halad, mert a tapadási viszonyok nem változ­tak lényege­sen. 8. Tolathat-e alagút ki- és be­járatánál? Igen, ha biz­tosító sze­mélyről gon­doskodott Csak akkor, ha az alagút » forgalma gyér Nem tolat­hat 9. Vezetői igazol­ványának be­jegyzése alap­ján vezetés közben szem­üveg használa­tára kötelezett. Szemüvege el­veszett: vezet­het-e? Csak lakott területen kí­vül vezethet Semmi kö­rülmények között sem vezethet Vezethet, de nem szállít­hat utast 10. Éjjel ország­úton a szembe­jövő járműtől milyén távol­ságban kell át­kapcsolni a tompított fény­re? Legalább 100 m távol­ságban Legalább 150 m távol­ságban Fényszóró­ja erősségé­től függően, de legalább 50 m távol­ságban 11. Előzni szándé­kozik, de az előzendő jármű az út közepén halad. Előz­het-e? Csak akkor, ha elegendő oldal távol­ság áll ren­delkezésére Elegendő oldal távol­ság esetén, kellő jelzés után jobb­ról is előz­het Csak akkor, ha a két jár­mű között legalább 10 cm szabad hely marad 12. Nappal milyen módon ad „Megállj!” jel­zést a jelzőőr? Jobb karjá­nak feleme­lésévei Piros jelző­tárcsa ma­gasba eme­lésével Mindkét karjának vízszintes oldalirányú kinyújtásá­val A kitöltött szelvényeket kérjük a Népújság szerkesztősége cí­mére: Eger, Beloiannisz utca 3. beküldeni. A borítékra ina rá- KRESZ—TOTÖ. Beküldheti a szelvényeket kiilöimkülön minden hét péntek déli beérkezésig, s akkor részt vesz a heti sorsolásokon. A pályázat fő dijait (Teenager rádiót, Beirette fényképezőgépet könyv­utalványokat) a négy KRESZ—TOTÖ szelvény helyes kitöltői és beküldői között sorsoljuk ki. A beküldési határidő (az utolsó szel­vényé) szeptember 30. Sorsolás: október 2-án. A 2. számú szelvényt 280-an küldték be, közöttük 133 vetít a he­lyes megfejtés. Beérkezett még 56 l_ számú szelvénv is, közöttük 35 a telitalálat. Könyvutalványt nyertek: dr. Kertész Imre körzeti or­vos, Boconád, ivony Éva, Gyöngyös, Mérges u. S. 11. 3 Nyeremé­nyüket postán küldjük kL ’ «yereme­Hadi» KOSSUTH 8.10 Édes anyanyelvűnk 8.15 Jó reggelt, vasárnap! 10.03 Játsszunk együtt! 11.05 Kodály-kórusművék 11.20 Zenekari hangverseny 13.00 Jegyzet 13.10 Csárdáskirálynő Részi. 13.40 Rádiólexikon 14.10 Művészlemezek 14.50 Külföldi levél 15.08 Színházi magazin 16.05 Áriák 1G.20 Költők albuma 16.35 Körkapcsolás a labdarúgó- mérkőzésekről 17.30 Nótakedvelőknek 18.11 A Rádió lemezalbuma 19.10—19.15: Ü. Dózsa—Tatabá­nya labdarúgó-mérk.-ről 19.59 Juhász Ferenc: Anyám. Oratórikus r.-vált. 20.39 Áriák 20.50 Töltsön egy órát kedven­ceivel 22.20 Zenekari hangverseny 23.10 Régi magyar dalok 23.35 Operafelvételek 0.10 Dzsessz PETÖFT 7.00 Evangélikus félóra 7.30 Orgonaművek 8.00 Miska bácsi lemezesládája 8.30 A jövő hét műsorából 9.00 Zenei anyanyelvűnk 9.10 Kalocsai könyvtárak 9.30 Operettrészl. 9.51 Háztűznézőben. Dók.-játék 10.40 Vasárnapi koktél 12.10 Jó ebédhez szól a nóta 13.02 Mesejáték 14.00 Táskarádió 15.00 Népdalok 15.25 Körkapcsolás a labdarúgó- mérkőzésekről 16.20 Filmmelódiák 16.30 Élő Szó 17.05 Gesualdo- és Monteverdi- művek 1.7.25 Vissza az úton. R.- játék 18.05 A messzetűnt kedves. Tör­ténelmi daljáték 20.10 Az Ü. Dózsa—Tatabánya labdarúgó-mérk.-ről 20.15 Népdalcsokor 20.55 Irodalmi jegyzet 21.05 Dvorzsäk: IX. Űjvilág szint, 21.45 Emléktábla a babérfák alatt 22.00 Áriák , 22.20 Jegyzet 22.30 Slágerturmix 2B.10 Hadyn: C-dúr vonósnégyes 23.35 Könnyűzene MAGYAR 9.13 Felsőfokú matematika 9.50 Alapfokú angol nyelvtani. 10.05 Közv. a motorcsónak VB* ről 10.35 Tomi és kutyája 10.50 A bolha. Szovjet kisfiim 11.35 Karám és box. Dok--fiira 11.55 Német nyelvtani. 12.20 Motorcsónak VB 14.38 A korszerű pedagógia mű­helyéből 15.05 Bemutatjuk a Debreceni Hajdú Táncegyüttest 15.35 Prizma 16.25 Remetekan. Tv-filim 17.50 Műsorainkat ajánljuk! 18.15 Sebastieo. és a Mary-Mor- gane. 11. Ünnepség Ango­lé- nél 18.40 Esti mese 19.00 A „Hét** 20.00 Hírek 20.05 Sporthírek 20.15 Rózsa Sándor# 5. rész 21.15 Tv-Lottó * 32.15 Hírek — Sporthírek ®RV0S! ÜGYELET Egerben: szombaton délután ) órától hétfő reggel 7 óráig, a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelő­ben. (Telefon: 11-10). Gyermekorvosi ügyelet szom­baton 16 órától 17.30 óráig, va­sárnap délelőtt 0 órától 10.30 óráig. Délután 16 órától 17.S9 óráig az Alkotmány utcai ren­delőben. (Telefon: 17-74). Ren­delési időn kívül az általános orvosi ügyeletén (Bajcsy-Zsi- Unszky utca). Hétfőn 19 órától kedd reggel 7 óráig, a Bajcsy- Zsilinszky utcában. Gyöngyösön: szombaton 1« órá­tól hétfő reggel 7 óráig. Az or­vosi ügyelet helye: Jókai utca 11. szám. (Telefon: 17-27) Gyermekorvosi ügyelet:' va­sárnap délelőtt 10 órától 12 órá­ig, a Puskin utcában. (Telefon: 16-36, 16-44). Hatvanban: szombaton 13 órá­tól hétfő reggel 7 óráig, a ren­delőintézetben. (Telefon: 10-04). Rendelés gyermekeit részére Is.’ Gyermekorvosi ügyelet vasárban ÍS 12 írtig, a renaeiointeze, gyermekszakrendetésén. (Tele- ........................

Next

/
Thumbnails
Contents