Népújság, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-01 / 205. szám

• A NAP I lifcHhúkáiafc 1971. szeptember 1., szerda A Nap kél: 5.01, nyugszik: 18.26 órakor A Hóid kél: 16.33, nyugszik: 23.49 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon #H EGYED í|f| nevű kedves olvasóinkat! gll|g Efjyed nevünk görög eredetű és „Ágidon** az ere- deti formája, így — az „aigis” révén „kecskebőr” a ^ jelentése. • Tíz évvel ezelőtt, 1961. szeptember l-én halt meg 80 éves korában William Zebulon Foster, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának egyik vezetője, a • nemzetközi kommunista mozgalom kiemelkedő har­cosa. • Foster 1921-ben belépett a kommunista pártba, s- rögtön beválasztották a központi bizottságba. 1924-ben • tagja lett a Komintern végrehajtó bizottságának, 1935-ben pedig az elnökségnek. Számos elméleti és • történelmi mű szerzője, nálunk is ismertek Az ame­rikai földrész rövid politikai története, valamint Az ^ Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártjának H|j|& története című művei. % Idő] ár ás: • Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, eső­vel, helyenként zivatarral. Élénk, időnként erős, he­• lyenként viharos lökésekkel kísért északi szél. Kele­ten is hűvösebb idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. Kitüntették, megjutalmazták a legjobb aktivistákat Megyénkben $50 KISZ-lakäs épült Befejeződött a KISZ lakásépítő akciója Ezután a MÉSZÖV szervezi az építkezést A KISZ VI. kongresszu­sán született meg a határo­zat: a KISZ-bizottságok szervezzenek lakásépítő ak­ciókat, hogy minél több fia­tal jusson otthonhoz, lakás­hoz. EjS‘y perwm i n 1 er,j ri Kg»er kubai veutlégcvcl Az akció elsők között in­dult meg megyénkben is, és ha -nem is volt könnyű az út az alapkőletételtől az ün­nepélyes kulcsátadásig, a mozgalom megyénkben is el­érte célját. Mi sem bizonyít­ja ezt jobban, mint hogy megyénkben 450 KISZ-lakás épült. Elsősorban a három városban, Egerben, Gyön­gyösön, Hatvanban és Hor­Vizsgára készülnek A szakma if jú mesterének jelöltjei Sírokban A nagy gonddal szervezett A szakma ifjú mestere moz­galomnak gyakorlati vizsga­munkái után elméleti vizs­gára készülnek a Mátravi- délci Fémművek siroki gyá­rának a mozgalomba bene­vezett fiatal szakmunkásai. A mozgalom értékét növe­li, hogy a gyakorlati vizsga­munkák közül kettő a min­dennapi termelést segíti az ötös üzemben. Az elméleti vizsgákra eljutott szakmun­kások felkészítését fiatal mű­szakiak végzik. Az elméleti vizsgát szeptember közepé­ig befejezik, hogy a fiatal műszakiaknak is legyen ide­jük szakdolgozataik elkészi-, tésére. Ezeket a szakdolgo­zatokat a kongresszus tiszte­letére a Kiváló ifjú mérnök, technikus, közgazdász moz­galomban készítik. A fiatal szakmunkások versenyében közel húszán vesznek részt, a műszakiak versenyében pedig négy szakdolgozat készül. ★ — FELÚJÍTOTTÁK Mó- nosbélben az ifjúsági klub épületét. A munka több mint negyvenezer forintba került. — HAMAROSAN megkez­dődik Bükkszentmártonban egy új híd építése. A kivite­lezés terve a napokban ké­szült el, a bélapátfalvi köz­ségi tanács építőbrigádja a jövő hét elején kezdi el az építést. PIACI Burgonya kilója 3,20—3,50 fo­rint, vöröshagyma kilója 4 fo­rint, fokhagyma kilója 8—15,50 forint, kelkáposzta kilója 4,50— 6 forint, gyökér kilója 8 forint, sárgarépa 4,20 forint, zöldpapri­ka 3—6,80 forint, karaláb 2—4,50 forint, paradicsom kilója 2,70— 4,50 forint, karfiol 6,50—8 forint, főzőtök 2 forint, uborka kilója 2—6 forint, körte 5,20—8 forint, őszibarack 3,30—10 forint, görög­dinnye lékelt kilója 3.20—5,20 forint, görögdinnye lékeletien 2,90—4 forint, sárgadinnye kilója 4 forint, nyári alma kilója 4.60 —8 forint, szilva kilója 3,70—6 forint, szőlő kilója 8,70—11 fo­rint, fejes káppszta kilója 3,30 forint, kovászolt uborka kilója 11 forint, kapros káposzta kilója 9 forint. A NAIV tan is, ahol 14 lakás épült az akció keretében. Ezzel a KISZ lakásépítő akciója megyénkben is be­fejeződött. Eredményeit tegnap délelőtt a KISZ me­gyei bizottságán Németh László, a KISZ Heves "mé­gy ei Bizottságának titkára értékelte, majd Süveges Be­nedek, a MÉSZÖV párttit­kára körvonalazta, hogy a MÉSZÖV lakásépítő titkár­sága milyen formában »mó­don, szervezi, irányítja majd a mozgalmat, s ígéretet téti arra,, hogy mindent elkövet­nek, hogy minél több lakás épüljön megyénkben. Ezután Németh László ki­tüntette, majd megjutalmaz­ta a mozgalom legeredmé­nyesebb aktivistáit. Fraj- csák Pált, K 1.SZ -érdemé rém - mel, Katona Lászlót arany­koszorús KISZ-jelvénnyel tüntette ki a Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottsága. Vendégeink Bakó Ferenc igazgató társaságában. i Kedves vendégeket kalau­zolt kedejen Egerben Mihály Gyula, az MSZMP megyebi­zottságának munkatársa Kéthetes tanulmányút végső állomásaként Rafael Polanco, a Kubai Kommunista Párt nemzetközi osztályának veze­tője látogatott a megyeszék­helyre felesége társaságában. Mint kubai vendégünk a várban tett séta során el­mondotta, Magyarországon nagyon sok hasznos tapasz­talatra tett szert, amelyeket odahaza a pártmunka fej­lesztésére fog felhasználni. 29 millió forinttal növekedett ipari szövetkezeteink árbevétele Nem is tudom, hogyan háláljam meg neked ezt az arany­gyűrűt ... Kedden vezetőségi ülésen adtak számot a KISZÖV- nél Heves megye ipari szö­vetkezeteinek első féléves eredményeiről. Mint a be­számolóból — egyebek mel­lett — kitűnt: a tavalyi ha­sonló időszakhoz képest 29 millióval növekedett a ktsz- ek árbevétele, s így össze- 1 sen elérte a 199 millió fo­rintot. Ugyanekkor a nyere­ség 31 százalékkal több, mint a múlt évben. Külö­nösen szembetűnő a fejlődés az építöiparbam és a vas­ipari ágazatban — míg a szolgáltatások területén ál­talánosságban közel kétmil­liós a visszaesés. Csupán a kiemelt tevékenységeknél ta­pasztalható javulás, a gép­jármű- valamint az elektro­akusztikai cikkek és a ház-* tartási kisgépek javításánál van fellendülés. A méretes tevékenység és a lakáskar­bantartás sajnos, csökkenő tendenciát mutat, . . Egyidejűleg tájékoztatták a testületet a szeptember 8-i küldöttválasztó megyei értekezlet napirendjéről, s ugyancsak a vezetőségi ülé­sen tárgyaltak az OKISZ VI. kongresszusának irány­elveiről is. Végül egyéb mozgalmi ügyekről esett szó. Halászol a rizs Hazánk hagyományos rizs- termő vidékén, a Tisza déli szakasza és a Körös völgyé­ben, a Csongrád—Békés me­gyei állami gazdaságok több mint 6000 holdján a rizs már „bökol”,' telnek a kalászok és a föld felé hajolnak. Rennei Tegnap délelőtt nyitották meg a Megyei Könyvtárban az országhatárokon túl is jól ismert soproni éremművész­nek, Renner Kálmánnak újabb alkotásaiból rendezett kamarakiállítást. Megnyitó beszédet dr. Csengeryné Nagy Zsuzsa művészettörté­nész, a budapesti Nemzeti Galéria munkatársa tartott. A művész régi soproni rézműves családból szárma­zik. Nagyapja a rézműves munkát művészi szintre emelte. Számos korabeli bél­és külföldi kiállításon ara­tott megérdemelt sikereket. Unokája szintén letette a rézműves szakmestervizs­gát, de közben elvégezte a gépipari technikumot is. Ma is a soproni Richadrs gyár­ban dolgozik, gépészeti osz­tályvezetőként. Első munkáival még csak Kálmán éremkiállítása helyi kiállításokon szerepelt, később véglegesen az érem- művészet mellett kötött ki. Tevékenységének nagy len­dületet adott az, hogy al­kalma volt részt venni a Nemzetközi Éremművészeti Szövetség éremkiállításain és kongresszusain Párizsban, valamint Prágában. Számta­lan hazai kiállításon vett részt, alkotásai a bécsi, a prágai, a New York-i, a le- ningrádi, a tahiti, a madridi, az eisenstadti és az amsz­terdami múzeumok megbe­csült darabjai. Tevékenysé­gével számos hazai, s még több külföldi lap foglalko­zott, egyformán értékelve egyéni alkotókészségét, mű­vészetének sajátos vonásait. Csak dicsérni lehet a Me­gyei Könyvtár vezetőinek öt­letét, hogy a soproni mű­vészt felkérték az egri be­mutatkozásra. Külön mélta­tandó az, hogy műveit iro­dalmi vonatkozású anyagok­kal kötötték össze. Renner, min művész — ez szintén külön érdem — az éremmű­vészet klasszikus hagyomá­nyainak aktív folytatója. Művészetében egészségesen ötvöződik a technikai tudás, a formakezelés biztos isme­rete és az egyéni, a mindig új ötleteket nyújtó alkotó- készség. Egri kiállítása —, egyébként az anyag gazdag és színes — szemlélteti alko­tóművészetének fejlődését. Megtaláljuk itt első alkotá­sát, a Haydn-érmet, s talál­kozhatunk az újabbakkal is. A látogató értékelheti a re­mekbe sikerült Michelange­lo és Toulouse-Lautrec ér­meket, amelyek e rendkívüli alkotó egyéniségeket idézik, úgyszólván hibátlanul. Kiemelendő az Ady- és a Radnóti-érem: mindkettő a művész egyéniségsejtő adott­ságát bizonyítja, a portrék azt az Adyt és Radnótit mu­tatják, akiről a verseik be­szélnek az olvasóknak. Minden munkáján érzik az a nem mindennapi erény, hogy alkotásainak kompo­nálása előtt hosszas előta­nulmányokat végzett, s egy egyéniségből így volt képes a legjellemzőbbet, a legki­fejezőbbet megragadni, hoz­záadva természetesen szüle­tett tehetségének utánozha­tatlan jegyeit. Renner Kálmán személyé­ben olyan művésszel talál­koztunk, aki eddig is sokat hallatott magáról, de alkotó­ereje csúcsáig még hosszú az ,út, s ez a szakasz művészi szinten rendkívüli meglepe­tést ígér. (pécsi) — Egerbe milyen céllal jött? — Az önök városa erede­tileg nem szerepelt progra­momban. De olvastam spa­nyol nyelven Gárdonyi szép írásművét, amely a vár egy­kori védőivel foglalkozik, s mindenáron meg szerettem volna látni a hős múltú vá­rost. Nem csalódtam, érde­mes volt Egerbe jönnöm. Sok minden emlékeztet itt a szabadságért küzdő Dobó és harcostársai tetteire. Ebből pedig meríthet a jelen! — Mi foglalkoztatja ma leginkább a kubai pártmun­kásokat? — A nevelés, oktatás terü­letén megvalósítottuk a leg­fontosabbat: Kubában nincs anaLfabéta. Most ennek nyo­mán igyekszünk ideológiai tevékenységünket fokozni, összefügg persze mindezzel az ország gazdasági helyze­te, melynek súlypontja egy­re inkább az ipar lesz. És­pedig az az ágazat, amely fő mezőgazdasági terményünk, a cukornád melléktermékeit igyekszik széles körűen hasznosítani. Rafael Polanco ma. szer­dán visszarepül hazájába. (m. gy.) A mezőszemerei tsz-ben: Gyep- és takarmány* gazdálkodási előadás és bemutató A Magyar Agrártudomá­nyi Egyesület Heves megyei szervezetének állattenyészté­si szakosztálya, a Heves me­gyei Tanács V. B. mezőgaz­dasági és élelmezésügyi osz­tálya, a termelőszövetkeze­tek területi szövetségei, va­lamint a Heves megyei Ál­lattenyésztési Felügyelőség tegnap a mezőszemerei Dó­zsa Termelőszövetkezetben gyep-, valamint takarmány­gazdálkodási előadással egy­bekötött bemutatót szerve­zett. Az előadásokat a szak­ma neves képviselői a köz­ségi kultúrotthonban tar­tották, a bemutatókat pedig a termelőszövetkezet lege­lőjén és takarmányszárító üzemében. A nagy érdeklő­désre számot tartó rendez­vényen közel 110 szakember vett részt az Országos Ál­lattenyésztési Felügyelőség­től, valamint Nógrád, Bor­sod, Hajdú, Csongrád és Pest megyéből. A rendez­vény és bemutató egyik lé­nyeges feladata az volt, hogy tisztázzák, miként le­het öntözés segítségével a legelőterületeken nagy fű­hozamot biztosítani. Az alomtakarmány-készítési be­mutató is sok hasznos ta­pasztalattal gazdagította a résztvevőket. Érdekes volt a csőkutas öntözési módszer is­mertetése is, amely a heve­si tájakon kevésbé isme»* módszer. “ÄSÄS "SS Tey,fnM Gyöngyösi szerkeaztóséffi KWW. Terjeszti a Magyar Posta ElMifetéai dl, egy höra: 2o"- IT S^kuSSSSSÍ VÄ* £!Z —------------- mm mm» torma* mm*. sg$r. gingst «. iss=* íssssa«; solvs&s s&ssss? . »«■*

Next

/
Thumbnails
Contents