Népújság, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-01 / 180. szám
I &1& irodalom. CSILLAGPOR Csuka Zoltán jugoszláv lírai antológiája Csuka Zoltán Jugoszláv Urai antológiája fordítói vallomás. Nem csupán a maga fogalmazta szép bevezető írás nyomán állíthatjuk, az állítás mellett a kötet versanyaga is eleven tanúságtétéL Nem az irodalomtörténeti rangsorolás szempontjainak kizárólagossága döntötte el: mi kerül az antológiába, inkább a fordító vonzódása szabta meg. Persze mégsem önkényesen. Mert a Csillagpor e szubjektivebb válogatás ellenére is kiváló kalauz a Balkán tájain született líra ezredévnyi időt felölelő különös világában. A délszláv irodalmakat valamelyest jobban ismeró olvasónak meg csemegéket kínál, s az ismeretek gyarapítását segíti. Szerb, horvát, szlovén és macedón versek sorjáznak á könyv lapjain megidézve a Balkán bizánci eredetű kultúrájának gazdag pompáját csakúgy, mint a dalmáciai horvát reneszánsz és barokk csillogását, mediterrán: hangulatait. S csak természetes, hogy nem hiányoznak a fellegekig nyúló szlovén hegyek és havasi tájak, vagy a szlovén népi sors ihlette versek sem. Népköltés és műköltészet, régi és új versek, emberek és korok vallomásai vonulnak el az olvasó előtt, aki ezúttal ismét felfigyelhet arra is: menynyi a közös vonása e sokszínű Urának a miénkkel, s mennyi a jö[vőt építő közös tanulság levonásának lehetősége. Már az első szövegek egyike a magyar történelemből is ismert eseményt idéz: Rigómező tragédiáját Jefimija szerzetesinő „a fájdalom és szenvedés” líráját hímezte arannyal a rigómezei csatában hősi halált halt Lázár fejedelem szemfedőjére, ld „férfias szívvel és sóvárgó áhítattal ment... a sárkány” elébe — gátat vetni akarván az oszmán előretörésnek. Nem kevésbé figyelemre méltó szöveg a Stefan Lazarevic despotáé, kit Arany János híres verséből (Szibinyáni Jank) ismerhet a magyar olvasó. (Ritka vendég Ráconszágban — Zsigmond, a király, a császár, — Jól fogadja István vajda, — István kinek apja Lázár), s ki a szeretet egyik legszebben csendülő középkori énekét írta meg az emberi lélek nemesebbé tételének óhajával t S ha már a közős múlt emlékeit idézgetjük, szóljunk mindjárt a népköltés példáiról is, mélyek ugyancsak gazdagon árasztják a hajdan volt kapcsolatok, s a népek közötti megértés számtalan példáját A Jaiksityokról szóló éneket olvasva óhatatlanul is a magyar középkori líra egyik szép töredéke, a Jaksics Demeter veszedelméről szóló ének idézódik fel bennünk, a Hunyadi Jánost megéneSIŐ verseket lapozva meg a törők elleni közős Sarc számtalan történelmi momentuma rajzik fed előttünk nyomban. S még a tény kapcsolatok szféráin kívül eső szövegeket is mennyire rokonnak érezzük: az alábbi, a népi ünnepi énekek sorába tartozó karácsonyi verset például akár nálunk a Tiszahátom is kántálhatták volna az ünnepet köszöntő estéken: Megy a hegyen a karácsony, Szalonna a ködmöne. Disznósajt a mentegombja, Füstólt kolbász a zsinórja. Bőséggel visz egészséget, Egybecsengő vidám kedvet, S bort is visz' a csutorába, Azzal köszönt a világra. Régi líra és népköltészet ha ennyi színnel vonul fel az antológiában, az olvasó joggal kíváncsi arra is, mit kap a modem költészetből? Siessünk leírni: meglepően gazdag válogatást A huszadik század „modemjei” — szlovének, macedónok, horvátok és szerbek egyaránt —, szép csokorba szedve kerülnek bemutatásra, s Csuka Zoltán fordítói készségének széles skálájára vall, hogy remekül birkózik a hagyományos meg avantgarde formáikat követó lírikusok verseivel egyformán, s még a dialektális poézis nehézségei sem hozzák zavarba. Válogatásának szempontjait itt is a kapcsolatok, a rokon jelenségek, s a személyes vonzódás diktálják. Ezért került be a kötetbe nyilván Vladimir Nazortól a Gubec Mátyás című vers, vagy Todor Manojlovictól a Párizsi reggelek, mely utóbbi Ady egykori váradi költőtársának szép vallomása a Dunatáj békességét óhajtó magyar költőhéroszról. De avatott tolmácsoló ja Csuka Zoltán az újabb generációk erőteljesen az intellek- tualitás útjait járó képviselőinek is. A Weöres Sándor bemutatta • Vaskó Popát éppoly leleménnyel fordítja pl., mint a tenger, s a dalmáciai szigetvilág ihlette Franice- vic-verseket, vagy éppen a minap családostul egy tragikus repülőszerencsétlenség áldozataként elhunyt Josip Pupacic költeményét, melyet illusztrációként idéznénk is: Nézem a tengert, amint felém kúszik s a tengert hallom jó reggelt azt mondja, s 6 hallgat engem, s én azt súgom néki jó reggelt tenger 6 ezt mondom halkan majd csendesebben ráköszönök újra s ő hallgat, s csak nevet, s egyre kúszik s nézem a tengert az aranyló tengert s nézem a tengert amint felém kúszik s jó reggelt tenger mondom arany tenger s jó reggelt tenger a tenger azt mondja és átöleli vállamat a tenger s a tenger és én és én véle együtt együtt ülünk fenn a fövenyes parton és nevetünk és nevetünk le rája. A kötet olvasójának külön meglepetés és ajándék az Illusztrációs anyag. A Csillagpor képzőművészetünk legjelesebbik mesterének. Borsos Miklósnak rajzaival jelent jf“í Lökős István Lengyel József 75 éves VIGH TIBOR: A lázas dombok homlokára & KICSI, merges t Öregük ’ Lengyel József egy rövíd- I lélegzetű, ám nagy erejű el- ittbeszélésének a címe. Aid jegyszer is beszélt az'íróval, I aligha tud másként gondol- ; tó rá, mint „kicsi mérges •öreg úrra”, pedig az élbe- j .«aélésbeli, letartóztatott öreg tfizikaprofesszor nem kulcs- 1 (figura, nem biográf ikus visz- kszaemlékezés hajdanvolt önmagára. Aki ismeri az írót, l'az tudja, hogy az elbeszélés- 1 beli Adrián professzor másodpercre beosztott életvitele, egész karaktere meglehe- j Hősen távol áll Lengyel Jó-; asefétőL I Egyébként ts, nagyon nem ! Szereti — erről egyik elbeszélésében részletesen is szól ■ —-, ha az író örökkön saját gyermekkori, majd későbbi élményeit kérődzi vissza. Ott kezdődik a prózaíró — vallja —, amikor már képes olyan emberek lelki bőrébe is be- lebújnd, akik egyébként tár yol állnak a szerzőtől. I Miért hát a csábító aaono-1 sítási készség, hogy mindenáron kicsi, mérges öreg urat lássunk, benne? Nyilvánvalóan csak az egyik-oka, hogy Andrián professzor letartóztatásának körülményeit a személyi kultusz éveiben — sajnos —, olyan szakszerű tárgyismerettel idézhette fel, mint aki maga is átélte ezt. Már több indítékunk van az azonosításra, ha arra gondolunk: írásának hőséhez hasonlóan, a szenvedésekkel, érthetetlen és értelmetlen vádaskodásokkal teli években, az egy évtizednél hosszabb ideig tartó lágerélettel és száműzetéssel szemben ő is a tiszta értelem, a ráció és az emberiesség védőpajzsát emelte fel. S ez nem ebből az egy elbeszélésből derül ki, hanem szinte valamemy- myi nagyszerű írááából, amely ezekről az évekről szól. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezek az évek tették jó íróból nagy íróvá. Az Igéző, az Elejétől végéig, a Sárga pipacsok olyan mélységű és olyan rangú írások e korról, amelyhez hasonló erejű és igazságé irodalmi művek alig születtek a világ más tár : jain is. Lengyel József azonban lem egyszerűen a múlt író- [«Bákja, még akkor sem, ha első, jelentősebb írása, amely nevét megalapozta, a: Visegrádi utca, valójában történelmi visszaemlékezés, naplószerű beszámoló 1919-ről, a Tanácsköztársaság kikiáltását megelőző, majd az azt követő napokról. Kiesd, mérges öreg úr ő, a forradalom konszolidáltabb éveiben is. Mi sem áll távolabb tőle, mint a puszta medi tálás, merengés az elmúlt időkön. Valami le- nyűgözhetetlen erő köti ösz- sze a leghétköznapibb valósággal Mikor 1963-ban Kos- suth-díjat kapott, és erről a kapcsolatról beszélgethettem vele, félig komolyan, félig tréfásan így válaszolt: „Amikor az SZTK rendelőintézetben fél órát kell sorban áll- nom az L-betűnél hogy megkeressék a kartonomat, akkor mindig biztosítják számomra a napi mérgelődni valómat, s egyben azt is, hogy ne feledkezzem él: hogyan élnek az emberek?” Valóban; tudja, hogyan élnék az emberek —, s nemcsak az SZTK-rendelőbőL Hetvenöt évesen is együtt él korunk gondjaival, örömeivel, s mindig teljesen egy nyelvet beszél a fiatalokkal. Hazajött Magyarországra, szinte ismeretlenül a fiatal írók előtt —, ■& történelmi riportázsnak nevezett, 1929- ben írt Visegrádi utca csak 1957-ben jelent meg először Magyarországon —, mégis pillanatok alatt példaképük, mek, harcostársuknak érezték az idős kommunista írók A közelmúltban Veszprémben a tv-filmek versenyének zsűrijében érvelt, vitázott, mert a film régi szerelme. Nemcsak íróként, teljes társadalmi-emberi mivoltában kötődik életünk minden parókájához. Most, augusztus 4-én van 75. születésnapja. Talán érdemes felidéznünk még igen korai, avantgarde korszakából való versének .néhány sorát, a verset, amit huszadik születésnapjára írt: „De tudom: / Nincs lehetetlen y És a természet örök törvényeit egyszer felpeckeli egy ember, / Amint az utol-, só hogyan-tói felszáguld a bizonyos miért-hez.” Bernáth LAsaíó 1912. május 23. AMI VAN, nem jól van, a nemes nem nemes, a jog jogtalan — mindezt bélyei Bielek Dezső tanár úrnál tanulta meg a kisfiú, a tanár úrnál, aki csámpás volt és hitvány volt és nem nemes volt Tisza István híve volt és a rend őre volt és elég kicsinyes és ostoba, hogy nyíltan éreztesse érzületét egykis- fiúvaL Sokra ment a tanár úr evvel a félénk és vad, vad és félénk fiúval, akit ő Lucifernek nevezett — Lucem-ferens, világossághozó — felelt egyszer hirtelen a fiú, persze nem először, hanem mikor már ezt otthon sokszor át is gondolta — és azóta nagy tekintélye volt az osztályban. Most már ő támadott 5 volt a vezető. S mert tilos volt a tüntetésre kimenni, a tanár úr eleve megtiltotta, kiment 1912-ben nem volt május elseje Magyarországon. A rendőrség megtiltotta volt a tüntetést De aztán jött május 23. Iskolakerülőként indult velük a fiú, és aztán ment egybeforrva az izzó tömeggel. Mert izzó áradat volt ez, mely énekelve hullámzott előre, sisteregve özönlött vissza, és torpant meg, feldöntött villamosokon ugrált át újjongva, folyatta vérét, rohamra ment — és menekült A suhogó kardokra cs5^ römpölő kirakatok feleltek és földből kitépett gázlámpák. .. Huszárok ugrattak a gyalogjáróra. A tömeg visz- szahúzodott .Vissza a Nagymező utcán, a feldöntött villamostól az Oktogon térre. Itt már vérfoltok sötétedtek. Ruharongyok, elveszett kalapok hevertek szerteszét Rendőrök tántorgó sebesülteket Iwrcol- tak magukkal. Az elhagyott kalaptól a Mozsár utcai kapitányságig keskeny vérnyom mutatta az utat. Aztán a vérnyomok egész pókhálója, óriási pókháló, a közepén a kapitányság. A tömeg újra gyülekezett. Újabb rohand Milyen furcsán, tompán koppan a keménykalap a rendőrkard alatt. Bizonyosan ünneplő kalapja volt az öreg munkásnak, őrzött kincs, amit a tüntetés örömére vett ki a szekrényből. Egész furcsán kop- pant... sose lehet azt elfeledni. .. A tömeget szétverték. A fiú szaladtában kapott egy rúgást. Ezt sem lehet elfeledni. .. ★ OTTHON VESZEKEDTEK. Az apja. akkor már öreg volt és nagyon beteg. Izgatottan kiabált — Mind agyon kéne lőni a betyárját! Ha én'volnék ott, beléjük lövetnék. És először beléd, akasztó- favirág! — Ilyent kíván a tulajdon vérének! — sírt az anyja. ’— Bele! Én csak belé — kiabált egyre mérgesebben a beteg. A fiú kisompolygott a szobából. A keménykalapos öregre gondolt ott a téren, aki nem tudott futni, akinek a kalapja olyan furcsán koppant Jaj, miért is izgatódik úgy az apja... És mit mond majd másnap az iskolában. Vajon tagadja-e, hogy hol járt, vagy valljon be mindent, büszkén... Amint besötétedett, újra csörömpöltek az üvegek, törték a gázlámpákat. Sötétség borult a városra. Csak a katonalovak patkója csattogott a kihalt utcán. 'A FIÚ nem feledte el a leckét. De ez a lecke még nem Volt elég. Amikor, a háború jött, kínozta özvegy, szegény anyját, hogy engedje katonának. Hős szeretett volna lenni. Csak később, hónapok múlva értette meg, hogy nem hőstettek' készülnek ezen a mészárszéken, hogy szimulálni, hazudni kell, kibújni, menekülni. Aztán lassan érezni kezdte, hogy ez sem elég, amikor a vér folyik, és az uzsorások mázsásra híznak ezen a . véren. Nemcsak elmenekülni kell, hanem valamit termi. És keresni kezdte a hősiességei. A lázas dombok homlokára a messzeség kék kendőt térit. Tarlóvá érett búza szára szúrja szántások gerezdjeit. Gyalogút repes a domb felől, borzas kis akácot lobogtat. Hű kutyaként lihegő szellők kukoricásban kóborolnak. Pocsolyák tükre hártyásodik. Deres mezőben vadnyúl óvakodik. Fehér fátylakkal bugyoláltak a fák. Telt ködöket markolásznak. EGYPÉTER IVAN: Barna manó dal Minden kincs eltemetetlen versenyt cseng barna szemedben, Ahány dal elhangzott hajdan, mind ott szól barna hajadban... i.. Barna a lelked legbelül, kis barna manó hegedül, csak én- hallgatom egyedül. FARKAS ANDRÁS: cAz íg, fialta laknia... 0, te bolond, fura álmodozó, vársz, Hogy lebegö-lobogó búzakéken Meg ne botoljon az égi hajózás, Perceid ólvadozó örömében, • Nézed a fényben az ég puha tükrét, Látod, amit beleélni szeretnél, Lent, a habokban a tó szíve szürkébb, Habjai hősek a barna kezednél, Es szemeid makacsul belenyünak Abba az égbe, ahol a magasság ■ Messzire permetező üde illat, Perceken át kavarognak az álmok, • Hogy szívedet tüzesen csalogassák, S nem veszed észre, miért, mi az álnok. VASKÓ POPA (Jugoszlávia)!: t CSILLAG-JÁTÉK Emezek éjszakák a többiek csillagok Minden éj meggyújtja csillagát És táncol körűié fekete táncot Míg csillaga elizzik Szerepet osztanak egymás közt az éjek . Csillaggá lesznek emezek Éjek maradnak a többiek Újra kigyújtja csillagát minden éj S táncol körülötte fekete táncot Míg csillaga elizzik Az utolsó éj lesz csillag is éj is egyben Meggyújtja önnön-magát Táncol önmaga körül fekete táncot , Bán Ervin fordítása mmmmm
