Népújság, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-23 / 197. szám

4 IMP* m m 1971. augusztus 23., hétfő A Nap kel 4.49, nyugszik 18.43 órakor. A Hold kel 7.21, nyugszik 19.19 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon F Ü L ö P nevű kedves olvasóinkat I A Fülöp a görög „Philippov” névből származik, és az lpollyal tart rokonságot. Ugyanis mindkettő az ókor jelentős hadi és közlekedési eszközével, a lóval kapcsolatos. A ,,hippos” szó lovat, a „phileín” ige pedig a kedvelést jelenti, ily módon „lovat szerető” a szó értelme. Száznegyven évvel ezelőtt halt meg Kazinczy Fe­renc író, a nyelvújítási harc legtekintélyesebb alakja és vezetője. Haladó szelleme a magyar jakobinusok közé vitte, s a Martinovics-mozgalomban való rész­vétele miatt előbb halálra, majd sokesztendős vár­fogságra ítélték. Kiszabadulva Bányácska nevű birto­kán telepedett le és csak az irodalomnak élt. Nagy tekintélyű vezetője volt annak a küzdelemnek, amely a Martinovics-mozg alom bukása utáni reakció korá­ban az irodalmi újjászületés, a nyelvújítás útján ké­szítette elő a polgári haladást. Eredményes félév a szövetkezetekben Hat ÁFÉSZ, 4 takarékszövetkezet és 3 lakásszövetkezet kitüntetése Időjárás: Várható időjárás ma estig: nyugat felől lassan megnövekvő felhőzet, az ország többi részén is szór­ványos záporokkal, zivatarokkal. Időnként megélén­külő változó irányú szél. A nappali felmelegedés hét­főn nyugaton jelentősen, máshol kissé gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nyuga­ton 22—26, máshol 26—SO fok között. Vasárnap délelőtt a ME- SZÖV-székházban dr. Havel- lant Ferenc MÉSZÖV-elnök elnökletével együttes ülést tartott a MÉSZÖV és a KPVDSZ elnöksége. Az ülé­sen részt vett Kónya Lajos, a KISZ megyebizottságának első titkára, Pilisy Sándor, a KPVDSZ megyebizottságá­nak titkára és dr. Kelemen István, a SZÖVOSZ képvise­lője is. A tanácskozáson meg­vitatták az általános fogyasz­tási, takarék- és lakásszövet­kezetek szocialista munka- versenyének első .félévi ered­ményeit. A szövetkezetek a negye­dik ötéves terv első évének sikeres befejezése érdekében a kápolnai ÁFÉSZ és a mak­iári takarékszövetkezet kez­deményezésére szocialista munkaversenyt hirdettek meg. Az év első 6 hónapjá­ban végzett munkájuk alap­ján kiemelkedő eredménye­ket értek el. a gazdasági cél­kitűzések túlteljesítésében, a háztáji gazdaságok termelé­sének fejlesztésében, a bol­tok korszerűsítésében és szá­la jáaiommal tudatjuk, hogy MOHÁCSI TIBOR a Gyöngyösi Agromechani- kai Ktsz főkönyvelője, tra­gikus hirtelenséggel elhunyt, temetése augusztus 24-én, kedden délután 4 órakor lesz, a gyöngyösi Felsővárosi te­metőben A Heves megyei KISZÖV saját halottjának tekinti. Heves megyei KISZÖV vezetősége Heves megyei siker Budapesten Pénteken egésznapos küz­delem színhelye volt Buda­pesten a KISZ központi mű­vészegyüttesének székháza, ahol ekkor tartották meg a márciusban meghirdetett, s azóta folyó ifjúsági olvasási és könyvterjesztésá verseny döntőjét. A szakértő zsűri előtt tizennégy megye há­rom-három. tagú csapata adott számot tudásáról, tá­jékozottságáról. Megyénket ezen a versenyen az egri döntő három legtehetsége­sebb résztvevője — Lányi Mária, Tóth Sándor és Var­ga Gyula — kép-viselte, akik a Békés megyeiek után 78 ponttal a második helyen végeztek. Megölte az élettársát Rózsaszent már ton község­ben szombaton, az esti órák­ban, előzetes szóváltás után, lakásuk udvarán, több kés­szúrással megölte 59 eszten­dős Szarka Imre nyugdíjast, élettársa, a hatvanesztendős Mozsár Ferencné. A rendőr­ség Mozsárnét előzetes letar­tóztatásba helyezte, ügyében tovább folytatja a vizsgála­tot. PIACI Burgonya kilója 3,20—3,50 fo­rint, takarmány burgonya kilója 1,50 forint, vöröshagyma kilója 4,80 forint, fokhagyma kilója 8 —15,50 forint, kelkáposzta kilója 4.5U—G forint, petrezselyem cso­mója . 2,50—3.30 forint, sárgarépa kilója 4,20 forint, tojás darabja 1,20—1,60 forint, zöldpaprika 2,50 «—4.50 forint, zöldpaprika, tölteni való 3—6 forint, zöldpaprika cse­resznye 4,70—5,70 forint, karalá­bé kilója 2—4,50 forint, paradi­csom 3,20—4,50 forint, karfiol ki­lója 6.50—8 forint, főzőtök 1,20— 1,60 forint, uborka 1,50—4,50 fo­rint, zöldbab kifejtő 6—8 forint, körte 8,80—10,80 forint, kovászolt uborka 3,30—10 forint, ősziba­rack kilója 3,30—5,20 forint, gö­rögdinnye, lékelt 3,20—5,20 forint, sárgadinnye 4 forint, görög­dinnye lókeletien 2,90—4 forint, sárgabarack 6—7 forint, nyári alma kilója 4,60—5,60 forint, szil­va kilója 4—6 forint, szőlő ki­lója 10 forint, kapros káposzta kilója 7 forint, csemege tengeri 1,10 forint. E MERKUR-tél felesniük A gépkocsisorszámok állása vasárnap Trabant Limousine 35 987 Trabant Combi 4 285 Wartburg Limousine 16 469 Wartburg de Luxe 12 296 Wartburg Tourist 1 594 Skoda 22 883 Moszkvics 26 780 Polski Fiat 1300 7 236 Polski Fiat 1500 2 344 Zasiawa 2106 Zaporozsec 2 443 Volga 797 Zsiguli (Budapest) 2 479 Zsiguli (Debrecen) 1 464 (Külön sorszámmal) LoKó uyerBSzűnmi így i 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 tű 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 kellett 31 32 33 34 34 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 solsi 152 53|d4 55 X 57 58 59 60 volna... 61 62 X 64 65 66 67 68 70 71 72 73 74 75 — 76 X 78 79 X 81 X 83 84 85 86 87 88 89 90 16 gépkocsit nyertek Heves megyében A Miskolcon kihúzott nye­reménybetétkönyvek és a kocsik a következők: A 10 000 forintos betétkönyvek­nél : 9 007 975 Zsiguli, 9 009 320 Trabant, 9 009 855 Zsiguli, 9 018 408 Zsiguli, 9 018 526 Moszkvics. 5000 forintos betétkönyveknél: 9 512 041 Wartburg, 9 524 507 Wartburg, 9 528 181 Zsiguli. 9 529 465 Zsiguli, 9 529 677 Tra­bant, 9 532 617 Wartburg, 9 536 744 Zsiguli, 9 541 762 Wart­burg, 9 542 950 Zaporozsec, 9 542 986 MozskviCS 9 546 873 Wartburg. Kellemes meleg, sok sza­bad idő — ez jellemezte az elmúlt ünnep két napjá.t. A külföldi turisták az igazi nyári időjárást, míg a ha­zaiak főleg a kétnapos pihe­nőidőt használták ki arra, hogy ellátogassanak a vá­ros baroikik építészeti reme­keihez, lehűtsék magukat a strand kellemes vizében, vagy edtöltsenek néhány órát valamelyik tájjellegű szóra­kozóhelyen. A két nap alatt minden­felé telt ház volt. A Park és az Eger szállókban már elő­re lefoglalt szobákba érkez­tek a vendégek, akki közül a legtöbb a Szovjetunióból. Kelet- és Nyugat-Németor- szágból, illetve Angliából jött ide ezekben a napok­ban. Rekordforgalmat bo­nyolított le valamennyi ide­tartozó étterem, bár is: az első nap 130, a másodikon pedig 140 ezer forint értékű étel, ital, hűsítő és édesség fogyott el. S amint az ösz- szehasonlí tások alapján ki­derült, ez az összeg jóval meghaladja az elmúlt évek forgalmát. Rengetegen keresték fel az egri strandot is. A déli és a délutáni órákban bizony alig-alig lehetett egy kis he­lyet találni a vízben és a fák árnyékában. Aki viszont nem a fürdés kedvéért jött Egerbe, hanem a nevezetes­ségek vonzották, az a szé­kesegyházat és a várat ke­reste fel. A múzeumot, az új feltárásokat és a kaza­matákat szinte ellepték a tu­risták. Pénteken 35, szom­mának növelésében. A taka­rékszövetkezetekben a beté­tek növelésében, a kölcsön­igények jobb kielégítésében és a gazdaságosság területén értek el jó eredményt. Az ülésen hat ÁFÉSZ, négy takarékszövetkezet és három lakásszövetkezet munkáját értékelték a legjobbnak. Az egri, a füzesabonyi, a hevesi, a ludasi, a parádi és a tár­nám érái fogyasztási szövet­kezeteket, a gyöngyöspatai, a horti, a makiári és a tama- mérai takarékszövetkezeteket, valamint az egri „Torony­ház”, a „Fazola Henrik” és a „Felszabadulás” lakásszövet­kezeteket az első félévben el­ért eredményeik alapján di­cséretben részesítették. Az el­ismerő okleveleket ünnepi termelési tanácskozások so­rán adják majd át a szövet­kezeteknek. Szabó Lajos Kezdődik a színházi évad Társulati ülés Miskolcon Vége a nyári szünetnek, benépesült a színház és kör­nyéke, megérkeztek a színészek. Igaz, az egri színház egyelőre még csendes, de Miskolcon már vasárnap dél­előtt megkezdődött a színházi élet. Mint minden évben, most is társulati üléssel kezdő­dött az évad. Orosz György, a színház főrendezője köszön­tötte a szabadságról visszatért színészeket, a társulat új tagjait, s üdvözölte Borsod és Heves megye, valamint' Miskolc és Eger képivselöit — a megyei pártbizottságot Mihály Gyula, a propaganda és művelődésügyi osztály munkatársa, az egri városi tanácsot pedig Danes Lajos elnökhelyettes képviselte —, majd Sallos Gabor, a szín­ház igazgatója szólott azokról a feladatokról, amelyek­nek megoldása a miskolci és az egri színház tagjaira vár. A rövid ünnepség után megkezdődtek a különböző mun­kamegbeszélések, ma pedig elkezdődnek a próbák. Mint ismeretes, Egerben 12 bemutatót tart a színház, az évad itt október 3-án kezdődik, ekkor mutatják be Kállai István Segítség, nyertem! című vígjátékát, majd a Hawai rózsája című nagyoperett premierje következik. Nem oltották el a tüzet — kigyulladt az erdő Az Országos Takarék­pénztár augusztus 19-én és 20-án Miskolcon gépkocsi- nyereménybetétkönyv sorso­lást rendezett, amelynek so­rán összesen 494 autót sor­soltak ki. A Heves megyei betétkönyv-tulaj donosokhoz ugyancsak bőkezű volt a Fortuna, hiszen ezen a sor­soláson 16 különböző már­kájú személygépkocsi talált gazdára, s ez az eddigi hú­zások ’ történetében megyei rekordnak számít. Telt ház volt mindenfelé... Kirándulók ezrei érkeztek Egerbe Vasárnap délelőtt tíz óra­kor egyszerre riasztották az egri és a mezőkövesdi álla­mi tűzoltókat, valamint a felnémeti önkénteseket, akik szirénázva vonultak ki a Mátrai Erdő- és Fafeldolgo­zó Gazdaság viliói erdőré­szére. Ekkorra már körül­belül egy hektárnyi terüle­ten égett a tizenkét éves cser-, tölgy- és fenyőerdő. A gyors beavatkozással sike­rült megakadályozni a lán­gok továbbterjedését, s szí­vós munkával eloltani a tü­zet, amely még így is jelen­tős kárt okozott. A tűzoltók egyébként mintegy ötmillió forint érékű erdőrészt men­tettek meg a több óráig tar­tó oltáskor. A vizsgálat során kiderült, hogy az erdőtüzet a szabad­ban való gondatlan tüzelés okozta. A felelősök után megindult a nyomozás. Ma este: Nagyszabású kórushangverseny Lgerben Fellép: a SILVER RING A hazánkban vendégeske­dő Silver Ring, az angol Bath város „Ezüstgyűrű’’ nevű ve­gyes kórusa, ma este 19 órakor, az egri közönség előtt is bemutatkozik a Me­gyei Művelődési Központban. Az est műsorában szerepel majd az Építők Heves megyei Kórusa is. Holnap, kedden, az angol és az egri vegyes kórus Pa- rádsasvárra látogat, ahol ugyancsak közös hangverseny keretében lépnek közönség elé. Három bei Angliában Hazaérkezett szombaton háromhetes angliai útjáról az a magyar úttörődelegáció, amelyet Nemes Péter, a KISZ Heves megyei Bizott­ságainak titkára vezetett. A tíztagú küldöttség — közöt­tük négy Heves megyei út­törő: Gyurkó Julianna, Vé­kást Adrienn, Vona Tamás és Vona Dénes — az ang­liai Woodcraft Folknak, a haladó szellemű szocialista párt gyermekszervezetének meghívására nemzetközi tá­borozáson vett részt a Tem- buly Wells melletti nagy tá­borban, de ellátogatták Lon­donba és Birminghamba is. Mint a delegáció vezetője elmondotta, a gyerekeket mindenütt nagy szeretettel fogadták, akik igen szép si­kerrel szerepeltek több kul­turális és sportrendezvényen. táborzárás Eger farmoson Mint ismeretes, a nyár fo­lyamán a fiatalok százai több turnusban dolgoztak az Eger- farmos melletti építőtábor­ban, hogy munkájukkal se­gítsék a környék öntöző­rendszerének építését. Az utolsó turnus fiatal KISZ­esei az elmúlt hét végén fe­jezteit be munkájukat. Az ünnepélyes táborozásra au­gusztus 20-án került sor, amelyen részt vett Kónya Lajos, a megyei KlSZ-bizott- ság első titkára is. Fő ok: a gyorshajtás Tizenegy baleset az ünnepek alatt Augusztus 19-től 21-ig, a három nap alatt 11 közleke­dési baleset történt a megye országútjain, amelyekből öt súlyos, 6 pedig könnyebb sé­az ünnepen baton pedig 38 csoport jár­ta végig a föld alatt húzódó folyosókat, s ez nem keve­sebb, mint hétezer látogatót jelent Sóik dolguk akadt a tolmácsoknak, az idegenve­zetőiknek, hiszen a sok ezer Egerbe érkező turista har­minc százaléka külföldi volt. Annak ellenére, hogy va­sárnap már a legtöbb he­lyen dolgoztak — bár sok üzemben ezen a napon ad­ták ki a szabad szombatot —, nem csökkent a város nevezetessége iránt érdeklő­dők száma. Űjabb és újabb autóbuszok, kiránduló cso­portok érkeztek, s már a délelőtti órákban látható volt, hogy jóval nagyobb az idei vendégforgalom, mint az elmúlt év hasonló idősza­kában. rüléssel végződött. Á balese­tek zöme gyorshajtás miatt következett be, kisebb rész­ben pedig az elsőbbség meg nem adása és a sza­bálytalan előzés, illetve kike­rülés volt az ok. Érdemes megjegyezni, hogy kimondot­tan ittas vezetés nem játszott közre a baleseteket kiváltó okok között. A legtöbb baleset augusz­tus 19-én következett be. Bo­ros Frigyes hevesaranyosi la­kos Felsőtárkányban sze­mélygépkocsijával összeütkö­zött egy motorkerékpárossal. A motorkerékpáros utasa sú­lyos sérüléseket szenvedett. Bárdos János egri nyugdíjas kerékpárjával egy motorke- rék párosnak ütközött, s mindketten könnyebben meg­sérültek. Gergely Kálmán kecskeméti lakos Hatvanban személygépkocsijával menet közben az árokba borult és utasa súlyosan megsérült. Tomik Zoltán halmajugrai motorkerékpáros Halmajugra és Kápolna között járművé­vel felborult és súlyos sérü­léseket szenvedett. Szabó Já­nos mátraházi lakos Abasár és a 3-as számú útvonal kö­zötti bekötő úton motorke­rékpárjával nekiütközött egy tehergépkocsinak. Szabó és pótutasa súlyos sérüléseket szenvedett. Szilágyi Pál mo­torkerékpáros Gyöngyös bel­területén. járművével meg­csúszott, áttért az úttest bal oldalára, ahol összeütközött egy másik motorkerékpáros­sal. Szilágyi könnyebben sérült meg. Augusztus 20-án Burger- meiszter János egerfarmosi lakos Egerfarmos községben motorkerékpárjával elütött egy gyalogost, aki súlyosan megsérült. Hegyi Zoltán jász- szentandrási lakos Boldog és Hatvan között személygépko­csijával az árokba borult. Ö és egyik utasa könnyű sérü­léseket szenvedett. Szekfú László székesfehérvári lakos Egei- és Kerecsené között motorkerékpárjával egy szembejövő személygépkocsi­val ütközött össze. A motor­kerékpár pótutasa szerencsé­re csak könnyebb sérüléseket szenvedett. Augusztus 21-én Telekes Attila budapesti lakos Aszód és Hatvan között személy­gépkocsijával egy gyalogost ütött el, aki könnyebben megsérült. A balesetek ügyében a vizsgálatot tovább folytatják.

Next

/
Thumbnails
Contents