Népújság, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-17 / 193. szám
Amiről az árcédula nem árulkodik Fél év alatt 1245 növényvédő gép Gépgyár debreceni üzemében a Német Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság kooperációs szerződése alapján a lipcsei mezőgazdasági gépgyárral közösen, kifejlesztették a Kertitox 1000 és 2000 literes épitőszekrény rendszerű növényvédő gépcsaládot, amelyből az idén 100 darabot készítenek. Ez a gyár lett a növényvédő gépgyártás hazai központja. Képünkön: a Kertitox növényvédő gépcsalád szerelése. (MTI foto — Balog László) Közérzet és jelzőlámpa Mi as idegesítő: a több vagy a kevesebb ? A hivatalosan közzétett statisztikai adatok arról adtak hírt, hogy tavaly a fogyasztói árak — a tervezettnél ég az előző évinél kisebb mértékben —, 1,2—1,3 százalékkal emelkedtek. Miért tagadnánk: ezt a tényt több oldalról is erőteljesen kérdőjelezi a közvélemény. Mindenekelőtt: sokan az árcédulákkal, egy-egy termék drágulási arányával vetik egybe a másfél százalék alatti hivatalos adatot, és ez — enyhén szólva — kételyt ébreszt. Mellőzzük most a bizonyítási eljárást, s ne vonjuk vizsgálati mikroszkópunk tárgylemezére az árstatisztikát — elégedjünk meg ezúttal annyival, hogy egy-egy áru vagy árucsoport erőteljes drágulása ellenére is igaz lehet országos átlagban számítva az 1,2—1,3 százalék. Csakhogy a boltba lépve és az árcédula olykor meghökkentő közlését érzékelve — mi sem természetesebb—, kisebb gondunk is nagyobb annál, semmint hogy országos átlagokban gondolkodjunk. Ilyenkor az áremelkedés közvetlen ténye a fontos & éppen ezért szólunk most részletesebben az imént említett kérdőjelezés másik oldaláról: arról, hogy a közvélemény többnyire nem csupán az áremelkedés mértékét, de puszta tényét, jogosultságát Is vitatja. S ha cikkünk bevezető mondatában a fogyasztói áremelkedés tervezettnél alacsonyabb szintjére utaltunk, most hozzágondolhatjuk azt a — nem kevesek által naponta megfogalmazott — kérdést is: mit jelentsen az, hogy «tervezet»“; egyáltalán: miként lehetséges és hogyan fogadható el a mi gazdálkodási körülményeink közepette fogyasztói áremelkedés? A válasz körvonalazásával árpolitikánk lényege közelíthető meg. s éppen ezért célszerű mindenekelőtt szembenézni egy általánosan elterjedt hiedelemmel: azzal, hogy az árak hosszabb távon emelkedő irányzata alapjában véve a módosult gazdaságirányítás találmánya. A valóság éppen az ellenkezője: a reform nem tett egyebet, mint azt, hogy az árak mozgását nyílttá — tehát kalkulálható vá változtatta, míg a korábbi gazdaságirányítás közepette enélkül, kevésbé nyomonkövethetően változtak az árak. Fogalmazzunk egyértelműbben: a ráfordítási arányok, az áruk értékviszonyai — általában a gazdasági élet törvényszerűségei — akkor is utat törnek, árhatásokat váltanak ki, ha ezt nem nevezzük nyíltan szabadon mozgó árnak. Ismeretes, hogy az 1968 előtti gazdaságirányítási rendszerben, amikor alapjában véve stabil árakkal számoltunk, a rejtett törvényszerűségek — tapintatosan szólva — rejtett módszerekkel érvényesültek; a vállalatok leplezett áremeléseket hajtottak végre. Azt mondhatnánk erre: vajon rendjénvaló-e, hogy az áremelés vétkét társadalmi méretű visszaszorítása helyett, elkövetésének szabadságával Indokoljuk? Ügy tűnik, éppen ezzel érkeztünk él a közvélemény kérdőjele- zéseinek lényegéhez; ahhoz, hogy általában és egészében visszaélésnek, véteknek minősíthető-e az áremelkedés? Nos, a módosított gazdaság- irányítás, mint ismeretes, az alapvető közfogyasztási cikkek nőmének árát nem tette szabaddá; itt a korábbi rögzítés messzemenően érvényben maradt. A fogyasztási cikkek bizonyos körében viszont — a kínálat, a választék bővítése, a fogyasztás szabályozása, a termelői érdekeltség erősítése érdekében. az árak, meghatározott keretek között, szabadon változtathatók. Ehhez két megjegyzést kell fűznünk: egyrészt azt, hogy a vásárlók a boltokban érzékelhetik a kínálat javulását, az áruválaszték bővülését, a várt áruellátási hatások tehát lényegében nem maradtak el. A másik észrevétel sem kevésbé fontos: az ár- változtatás szabadsága természetesen nem azonos a társadalmi kontrollnélküli- ség szabadosságával. Figyelembe kell vennünk mindenekelőtt azt, hogy az országos áralakulást, a viszonylagos stabilitást nagymértékben meghatározzák az állami költségvetés pénzügyi intervenciói. Egyetlen tényt említve: 1969 óta mintegy hatvan ártámogató intézkedés született, amelyek ösz- szességükben négymiüiárd forinttal növelték a költség- vetés kiadásait Elég ezekkel az intézkedésekkel kapcsolatban csupán arra utalni, hogy a tőkés világban erőteljes az infláció, az árak évről évre meredeken emelkednek, s mivel a külkereskedelem érpályáin keresztül kapcsolataink e piacokkal jelentősek, ártámogató beavatkozások nélkül az inflációs hatások intenzív drágulási hullámmal törnének be hozzánk is. (Egyetlen szemléltető példa: tavaly nagymértékben drágult a világpiacon a kávé; ahhoz, hogy a drágulás ne érintse a hazai kávéivókat, összességében 520 millió forinttal növelték költségvetési dotációját.) Egészében az árstabilizációs intézkedések költségvetési végösszege — 1970. évi adatok szerint — így alakult: az importtal ösz- szefüggő támogatás 880 millió, a nem importhoz fűződő dotáció 520 millió, a számla tehát: 1400 millió. < Igaz — és ez is a kép teljességéhez tartozik —: nem kevés vállalat a szabad árváltozás jogát afféle manőverező. spekulációs játékként kezeli. Kérdés természetesen: hol a határ, amely az indokolt és a társadalmi érdekeket sértő áremelkedéseket elválasztja? Nos, egyértelmű vonalat húzni e kettő közé nem mindig könnyű, de a lényeg mégis az, hogy ahol az áremelkedés a termelés korszerűsítését, a kínálat bővítését, az áruválaszték javítását célozza, ott a társadalom végső soron nyerhet az üzleten. Kétségtelen azonban, hogy sok helyütt — úgy is mondhatnák — különös visszájáról számolás érvényesül: a vállalat megtervezi mindenekelőtt a béremelést, a részesedésnövelést, kiszámítja, hogy ehhez mekkora, nyereséget kell elérnie, s ehhez, a megvalósítás fő eszközeként, betervezi az áremelési Talán mondanunk sem kell, hogy ebben az esetben még akkor is manipulációs célzatról van sző, ha a haszonélvező egy egész közösség — a vállalat —, ha tehát a csoportérdek a társadalmi érdekek rovására érvényesül. S bármily különös: sajátos gazdasági tudathasadást jeleznek ezek a manipulációk; az érdekeltek ugyanis mint termelők nyernek, de mint fogyasztók természetesen veszítenek az üzJAPAN NÉHÁNY gyárában már évek óta alkalmazzák a megoldást: a gépekre piros és zöld színű jelzőlámpát szerelnek fel A lámpákat a gépen dolgozó Irányítja, ha a fény zöld, akkor semmi probléma nincs, ha azonban piros, akkor már igen. Tévedés ne essék, a lámpák nem a gép állapotát jelzik, hanem az emberét A piros íény jelentése: rossz a dolgozó közérzete. Éppen ezért, ha felvillan a piros lámpa valahol, a művezető rögtön odasiet, s megérdeklödi, mi a dolgozó problémája. Ha nagyobb ügyről, családi vagy egyéb gondról van szó, általában hazaküldik a munkást Kapja aznapra is a fizetését, szabadságot sem kell kivennie. Az általános tapasztalat ugyanis az, hogy a rossz közérzet következtében a dolgozó selejtet termel többnyire, tehát nagyobb kárt okoz, mintha nem dolgozna. S könnyen el lehet képzelni, mit jelent az, ha valakinél mondjuk heteikig vagy hónapokig párosat jelez a lámpa. Nálunk ugyan nem alkalmazzák ezt a megoldást, de a közelmúltban egy országos, reprezentatív felmérés tapasztalatai azt bizonyították, hogy a kedvezőtlen munkahelyi légkör következtében igen sok termelő egységben és igen sok dolgozónál éghetne folyamatosan a piros jelzőberendezés. Sőt elsősorban nem is a dolgozóknál, hanem a közép- és alsó szintű vezetőknél. A FELMÉRÉS SZERINT ugyanis egyes vezetők túl sokat, mások túl keveset dolgoznak — s emiatt kifejezetten rossz a munkahelyi közérzetük. A túlzott megterhelés inkább a középkorú vagy idősebb vezetőknél tapasztalható —- a felső vezetők elsősorban bennük bíznak, úgy vélekednek, hogy szakmai gyakorlatuk és élet- tapasztalatuk következtében jobban el tudják látni feladataikat, mini a fiatalok. Egyébként saját maguk is hozzájárulhatnak a túlterheléshez, úgy érzik, hogy beosztásuk, kivívott pozíciójuk megköveteli, hogy a túlzott elvárásoknak is eleget tegyenek. Jellemző rájuk, hogy a munkától nem tudnak szabadulni, cipelik magukkal a magánéletbe, s kikapcsolódás helyett otthon is problémákat próbálnak megoldani. Ennek a magatartásnak a következménye nemegyszer idegkimerülés, idegösszeroppanás. Milyen jó annak — mondják —, aki nem csupán otthon, hanem a munkahelyén is pihen, hiszen nem tudja értelmes munkával kitölteni a munkaidejét A felmérés szerint sokan vannak ilyenek, különösen a fiatal szakembereik közül. Kevesebb feladatot kapnak, mint amennyit el tudnak végezni s ezek a feladatok is egyszerűek, nem képességeiknek és tudásuknak megfelelőek. De hogy jó ez vagy nem — az más kérdés. Az orvosok és pszichológusok szerint az ilyen „alul- terhelés’ egy fokkal sem jobb a túlterhelésnél. Ugyanolyan rossz közérzetet eredményez, ha még nem roszszabbat. A túlterhelésnél az jelent állandó izgalmat, hogy vajon eleget tud-e tenni az illető a feladatoknak, meg tudja-e oldani a problémákat, tudja-e tartani pozícióját, megfelel-e az elvárásoknak. AZ „ALULTERHELÉS- NÉL” is megvannak a kételyek, csak más előjellel. Felvetődik a szakemberben, hogy egyáltalán érdemes volt-e neki tanulnia, hiszen más, kisebb képzettséggel is el tudná látni a munkáját Idegesíti, hogy nem szólhat az irányításba, pedig tudna. Nem tud szervezni, nincs önállósága, ismeretei parlagon hevernek. Aggódik, hogy majd idővel, ha mégis megfelelő helyre kerül, tud-e majd még produkálni. Ehhez járulnak még a szokásos gondok, az alacsonyabb kezdő fizetés, a lakásprobléma és egyebek. Mindez sokszor ugyancsak idegkimerüléshez vezet A közérzetet jelző piros lámpa tehát ugyanúgy éghetne, mint az idősebb, túlterhelt vezetőknél. S itt merül fel a kérdés: nem lehetne arányosabban elosztani a munkát? A reprezentatív felmérést végzők véleménye szerint nemcsak lehetne, de szükséges is. A vezető manapság komoly értéket jelent Ha törődünk a gépekkel, a berendezésekkel, akkor különös gondot szükséges a közép- és alsó szintű vezetőkre is fordítani — akik a termelést közvetlenül irányítják. Éppen ezért mindenhol kedvező munkahelyi légkört szükséges teremteni, amely pozitívan befolyásolja az egyes emberek közérzetét is. A munkákat a feladatokat úgy szükséges szervezni, hogy egyenlő legyen a teherviselés, se túl sok, se túl kevés munka ne jusson senkire. Ha MINDEZ MEGVALÓSUL, akkor egyre kevesebbet gyulladnak ki. a közérzetnél veszélyt jelző piros lámpák. (kaposi) 1971. augusztus 17., kedd Az ifjúsági mozgalom élvonalában AZ IFJÚSÁGI mozgalom-: ban közős munkát, közös emlékeket idéző idők következnek. Ez az ősz is a számadás időszaka lesz a KISZ-nek. A szövetség fennállásának közel tizenöt éve alatt több generáció helyzete változott Az alapító „ötvenhetesek” egy része a pártalapszervezetek derékhadát alkotja már, más részük pedig nemcsak a KISZ-től, hanem minden mozgalomtól messzire került és a „pálya széléről” szem- lélgeti az utódok apró-cseprő botladozásait. A többséget azonban szerencsére most is meg lehet találni a kommunista ifjúsági mozgalomban. Van, aki vezetővé küzdötte fel magát, van, aki egyszerű „sima” közlegényként, de kedvvel, lelkesedéssel, kitartással végzi a mindennapok feladatát, s hisz munkája eredményében. Piroska József, a Hatvani MÁV Vontatási Főnökség csomóponti KlSZ-csúcsveze- tőségének titkára is azok közé tartozik, akik az idő múlásával az ifjúsági mozgalomban mindenesek voltak, elsősorban egyszerű, szerény, lelkes fiatal emberek... Kezdte a szervezést, az agi- tációt és folytatta a munkát a „nyugodtäbb” időkben, is. Nem érdekelte, hogy a napi munka olykor a késő éjszakába nyúlt, taggyűlésen kellett grvelni, vagy. agitációs feliratokat p ingái tak a falakra. Mimikája szorosan egybekapcsolódott a hatvani vasutas fiatalok életévek A KISZ SZERVEZÉSE idején még alig múlt el tizenöt éves. Az idősebbek vezetésével dolgozó Piroska Jóska azonban gyorsan kinőtte a mozgalom „öcsi” korát. Egyszerű, „sima vállappal”, KISZ-tagként dolgozott, majd a teljes felnőtté válást a honvédség hozta meg számára, amikor Szolnokra bevonult. Nem volt nyüzsgő „kis- katona”. Mindig csak azt végezte, amit rábíztak. Itt választották meg először 1962-ben alapszervezeti KISZ-titikárnak. A katonai kiképzés mellett, ez volt a legnemesebb kötelessége. Régi munkahelye és közötte a kapcsolat azonban, ekkor sem szakadt meg. Leszerelése után már a MÁV-fűtőházban számítottak vezetői gyakorlatára. Hogy mennyivel nehezebb volt a „civil" élet ifjúsági mozgalma, azt most már csak emlékként ideát. létén. Tábori András Nyári vezetőképző táborokon, őszi-téli KlSZ-oktatáso- kon lehetett vele találkozni, ahol tapasztalatokban csak gazdagodva, szerénységében megerősödve komoly ifjúsági vezetővé küzdötte fel magát Az ifjúsági mozgalomban zömében sikeresen eltöltött kilenc év után, amely egyben a munka elismerését is jelentette —, felvették párttagnak. Neve többször is szóba került, amikor Hatvanban függetlenített munkatársra volt szüksége a mozgalomnak, ö mindig a régi munkahelyéhez ragaszkodott Jobban érezte magát a megszokott munkatársai, gyermekkori barátai körében. A MISKOLCI Csanyik-völ- gyi KISZ-i&kola elvégzése újabb lendületet adott és a becsülettel végzett munkát értékelték Is. 1966-ban tagja lett a MÁV hatvani csomóponti KISZ-bizottságnak és a végrehajtó bizottságnak. A KISZ VII. kongresszusának megyei előkészítése során a városi küldöttértekezlet fiataljai beválasztották a várost KISZ-bizottságba és az 1967ben megtartott megyei KISZ- küldöttértekezleten pedig a megyei KISZ-bizottságba is delegálták. Ez utóbbi megbízatását ma is nagy lelkesedéssel végzi. A múlt év őszén megtartott pártvezetőségi választásokon az alapszervezetének tagjai küldöttként választották meg az üzemi pártértekezletre és itt elvtársai bizalmából tagja lett az üzemi pártbizottságnak, végrehajtó bizottságnak. A sok társadalmi megbízatása mellett aztán még az üzemi pártbizottság ifjúsági munkabizottságának vezetését is rábízták. A város kommunistáinak megbecsülését jelentette számára az, hogy később a városi pártértekezlet beválasztotta a városi pártbizottság tagjai közé. A KISZ-kb 1968. április 4- én kapott dicsérő oklevele mellé, hatvankilencben megkapta az aranykoszorús KISZ-jelvényt is, AZ IFJÚSÁGI mozgalomban hosszú éveket töltött Piroska József, a MÁV Hatvani Vontatási Főnöksége csomóponti KISZ-csúcsvezet őségének titkára, aki a mindennapok munkája mellett ezekre az elismerő megbízatásokra is gondolva készül az újabb feladatokra, a KISZ- vezetős égválasztásra és a KISZ VIT. kongresszusára. __ „ V Kovács János
