Népújság, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-04 / 156. szám
vZEHTivÄfiyt Kalmar : Lottótok. Ä nap felkelt, megpislogta az éjjeli esőtől fénylő várost. elbújt a komoran ereszkedő felhők mögé. A férfiak szájában cigaretta, a nők mosolya szürke így kora reggel, mint párától ho- mályló ablaküveg. A gyárkapunál sokan megtorpannak. — Hé, lottóárus! Bújj már ♦elő.. Hol az öreg? Biztosan elcsábították a lányok! A nők a portást kérlelik, vegyen nekik valahonnan, vagy fizesse be, ha előkerül az öreg, töltse is ki,_ itt vannak a biztos nyerőszámok. Két perc múlva hét óra, mászik a nagymutató, valaki kiabál, hogy siet ez a vekker. Torlódnak most már, csenget szüntelenül a bélyegzőkar. Együtt jön a tizenegy szép lány — az ifjúsági brigád — de nem mernek bemenni, mert ott áll oldalt Bácskai, a műhelyfőnök, harmincöt éves kopaszodó agglegény, olyan tömör és mozdulatlan a kék köpenyben, mint egy felöltöztetett szobor. Meg kell várni a brigádvezetőt, Mo- nokinét, nélküle nem mernék elvonulni a műhelyfő- nök előtt, mert cikket írtak az üzemi újságba, épen tegnap jelent meg, hogy ők szakközépiskolában érettségiztek, műszerész szakmunkások s itt csak betanított műszerészként dolgozhatnak. Talán a szerkesztő is go- rombította a cikket, volt ott néhány kemény megjegyzés a műhelyfőnökről. S alatta a tizenkét név, elől Mono- kiné, aztán sorban a lányok. Hát nem mernék most bemenni, mert szó sem volt arról, hogy a nevük is megjelenik. A napközi épülete félé pislognak: Monokiné odaviszi minden reggel hatéves kisfiát, — mert elvált, a gyerekkel él, s nincs aki vigyázzon rá, amíg dolgozik. Már itt is vám, szidja a tolongást a napközinél, aztán nyomában lehajtott fejjed beosonnak a lányok. A műhelyfőnök előlép, s azt mondja: — Miattam nem mernék bejönni? Nem ettem én még embert. Az a lottóárus később visszajön. A maguk szelvényeit elkértem, tessék. —r S átadja a köteget. Köpenye zsebéből kiáll az üzemi újság. Bácskai műhelyfőnök azértis lassan megy, de a liftnél eléri a brigádot. Együtt szállnak be a szobányi teherliftbe. A lányok számolják a szelvényt, aztán abbahagyják, a nyeremény fontosabb. — Ha lesz pénz, megesküszünk Tibivtel... Nekem autó kell!..“. Befizetek társasutazásra. .. Ha nyerek, szakítok az udvarlómmal.. j Maga mit csinál a pénzzel, Margit néni? Monokiné hat-hét évvel lehet idősebb náluk, s nem is üt ki a bokorból. A mű- helyf önökre pillant, _áki nagy kockás zsebkendővel vizes fejét törli, s szeme tréfásan villan: — Kihagyom a gyárat, veletek együtt — Jaj, miért? Csak nem?! — Bácskaira pillantanak. Más gyárba megyünk, ahol megbecsülnék. Szak- középiskola? Itt szakmai tudás kell, elvtársnők — utánozta a műhelyfőnök lassúsodrású beszédét, Bácskai meg úgy tett mintha elme- rülten beszlégetne a liftkezelő öregasszonnyal. — Elmegyünk innen, de előtte egy undok embernek a fejére ütünk egy jó nagyot valamennyien. .. Aztán a nyereményből kifizetjük a büntetést! Riadt csend lett, majd a nevetés szinte szétvetette a liftet A lányok egy bokorban kapaszkodtak. Nagy döccenéssed. felértek a harmadik emeletre. Az ifjúsági műhely tágas csarnok, fiú kevés van itt, azok is tanulók — s vagy száz női szakmunkás. Bácskait azért helyezték ide, mert a többi pályázó szoknyabolond hírébe állt, ő komoly, megfontolt ember, s agglegény, — ha éppen elveszíti a fejét, nősüljön meg! De — úgy hírlett —, nem érdeklik a nők, öreg anyjával él Óbudán, s mindig tréningre jár a Vasasba, birkózik. Minek ment !e a kapuhoz? Semmit sem intézett el. Hirtelen ötletei nekilát, írja a pársoros jellemzéseket, a tizenegy lányból nyolc — már a jövő héten szakmunkásként dolgozhat, a többi három tanuljon még — maradjanak egyelőre betanított műszerésznek. S az újságcikkel nem törődik. Kicsit igaz, amit írtak; legjobb volna a gyárban is levizsgáztatni a belépőket: ki, mit tud? Az ifjúsági brigád megint bokorban van, mintha tudnák, hogy a főnök ővelük foglalkozik. S jön Monokiné — mintha gyászban lenne. fekete a köpenye, kendője, — s benyit. Azt mondja: — Elnézést... Biztosan megharagudott rám. A főnök tud mosolyogni. — Megírtam a jellemzéseket, ha akarja, olvassa el. Három lányt betanított műszerész ' marad... Monokiné nem mozdul közelebbié. — A késést behozzuk. Ma úgyis próbál az énekkar. Utána tánc lesz,, mint a múltkor. Oda készülnek a lányok. — Maga is? — Igen. Bácskai hirtelen a telefonhoz nyúl, az igazgatót tárcsázza, hangsúlyozva mondja, hogy olvasta az újságot, elkészítette a brigád minősítését. S kéri a maga áthelyezését, más műhelybe. Lehet hallani, hogy az igazgató ' értetlenül • kiabál — évfolyamtársa Bácskainak a Műszaki Egyetemen, most utolsó évesek a levelező tagozaton, s a műhelyfőnök , vizsgái jobban sikerűitek. . A minisztérium bontja ,a vonalat. Monokiné mégis közelebb lép. — Miattam akar elmenni innen? Bácskai hallgat. — Nem tehetek semmiről. .. A cikk... A műhelyfőnök legyint. — Hát akkor? Ügyé, mert a múlt próba után, mikora tánc kezdődött... magával beszélgettem és felkért a volt férjem és... maga miért nem kért fel? Nem taädk táncolni' Az asszony elmosolyodott. — Nem nagy ügy. Modem tánc, néhány lépés, egy-két figura, s maga olyan jó mozgású... Ha kérte volna, hogy tanítsam, már tudna. — Azt mondják, a volt férje újra elvenné magát. — Lehet... de, a kisfiámra maga sem kíváncsi... Udvarol, kisérget, de a gyerek? Hozzám tartozik... hatéves ember. Az ilyen apa nélkül növök, amúgy is érzékenyek. — Nem akartam, amíg... — Ne haragudjék... mennem kell... Bácskai is észrevette, hogy már odanézegetnek a csarnokból. Nagy sebbel- lobbal csörtetett ide az igazgató. Fehér köpenyes, testes fiatalember. — Jó napot, szervusz öreg! Már megint ijeszgetsz? Az egész gyár irigyli... ennyi szépség! Amilyen fa- fejú, ezt nem érdeklik a lányok. No... örülök, elvtársnő, hogy... megértik egymást, nyugtassa meg a brigádot, minden rendben lesz! Monokiné azt mondta: — Erről beszéltünk éppen. De még valamit... Hárommal több lottószelvényt adott főnök elvtárs... Vannak saját számai, vagy beszáll hozzánk? A lányoknak van egy szisztémájuk, azt hiszik, azzal nyerünk. — Köszönt az igazgatónak és elment. Annak szélesre nyüt a képe, amint kettesben maradtak. — Már együtt lottóztok? Ügy megijedtem, hogy... Mesélték, hogy Monokiné megviccelt a liftben, hogyan mondta a nyereményről?! Hogy a fejedre ütne, öreg? Haha... Világos, hogy tréfa, de ha te is benne vagy a lottózó brigádban... No, szervusz. Engem az előbb szépen felültettél, az áthelyezéssel. Te! Szóltak nekem,_ hogy van néhány jegy, hajóútra, Pozsonyba, Bécs- be... nyolc nap! Ha úgy fordulna, s megházasodsz öreg. Isten az anyám, kifizetjük az igazgatói alapból a nász- iftat. ' Elmehéttek - a költségünkön. Majdnem elfelejtettem, hogyan állsz az egyetemi anyaggal, én me. gint semmit sem tanultam! Mennem kell. Örülök, hogy minden rendben van, szervusz öreg! — Visszakézből odacsapott a műhelyfőnök domború mellére. S már ment is. A csarnokban szólt a táskarádió. A jó számot dúdolva kísérték a lányok. A zivatar egészen elvonult, fényesség tündökölt a világon. v \ ANTALFY 1STVÄN VERSEI: Hit kezdjek ? Innen — odáig. Felbontott utak. Egy kép az őszből. Lilatetős ház. Férfias eső. Mielőtt elköszönnék, nem tudom, mit kezdjek aa emlékekkel... ? Felbontott levél Déli verőfény, sárga viasz. Talán cseresznyefa virágja köszöntött, mikor lehajoltam. Már nem kérek bocsánatot, amiért élek. Déli verőfény kegyetlensége sem zavar már. Olvasd... olvassa, ki akarja életem felbontott levelét! BARANYI FERENC: ANGYALFÖLD A Váci út mögött, a Duna-part iránt imbolygó népbüfé sejlik a sárga ködből, Ide gyűlnek be mind az Etzett és a Láng legbarnább gondjai, fakulni szőke fröccstöl. Szemben, vadonatúj panelház ablakából idilli is lehet ma már a.lenti kép: rizling fakó köde — akár egy sárga sátor — takarja fröccsözők vitáit, ponyvaként. Még hullámzó nagyon a pultoknál-időzés: felhő kerekedik most épp a homlokodról, aztán a nap kisüt, a csapos újra tölt és a lángos zsírja is nyugtatgatón dorombol. A sárga sátorok alatt hol vacogó, hol tüzelő tömeg hullámzó képe nékem kényelmetlen nagyon. Mert szégyelni való panel-falak között kihizlalt megvetésem. LELKES MIK LÖS: Hegyek fecskékkel tölgyesekkel a levegőben fecskék égtek párologtak a tölgyesek csúszós gombák csúszós kalapján bogarak árnyéka lesett letérdeltek fény testű őzék csöndes és meleg volt a kék a tájék lassan kinyitotta nagy kapuját — fény-idejét s diófákra láttam a hegyről kerekeskút tündérkerék tavaszforgása elvakított csöndes és nyugodt volt a kék lélegző tükör-darabokról • a szél gyermek-lángot hozott a búgócsiga gerlehangok minden tavaszban boldogok földkupac mozgó tetejében vakondok-orr büszkén haladt s kilendültek a hosszú kertben a régi jó hintalovak tündérkerék teltmellü tündér csípője duzzadt s ajka is de szűz voltam 3 félénk-bolondság nem ízleltem a csókjait akkor is élt fényt szűrt a napból a szitakötő-csend-sziget ahol most fáradt verssorokkal eltakarom a szívemet hegyek fecskékkel tölgyesekkel kettébetört virágos ág szólhatok-e teltmellü tündér a nagy kertekről legalább? s míg tükör-láng tükör-szabadság vakítja át az éleztem: egy útmutató új tavasznak jelzőtábláit keresem viszi a szél a fűvet lángot . fellobbant virágszálakat... a nyugtalan fecskék elégnek — a kék nyugodt lesz és szabad MAKAY IDA: Nem fájhat Nem vehetnek el többé semmit attól, aki tündöklő űrrel lett tele. Kinek haja már hópille fészke, madarat sem hív. Puszta tenyere csülagparázstól ég már sérthetetlen. Szobákba sem lép. Hó s fény a szőnyege. Nem fájhat zajló szerelmekért már. kinek erdők csöndje lett a kedvese. .a f / f > Wr I { 'JÍ I ÉPÍTŐK (H. Gradecslijev linómetszete.)
