Népújság, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-28 / 176. szám

A NAP m m 1p 1971. július 28., szerda A Nap kél: 4.16, nyugszik: 19.25 érakor A Hold kél: 10.38, nyugszik: 21.29 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon SZABOLCS nevű kedves olvasóinkat! Szabolcs ősmagyar név, így hívták a honfoglaló magyarok egyik vezérét, Előd fiát. ö lett az Ottó császár ellen vonuló hadak parancsnoka. Hetven évvel ezelőtt született Vándor Sándor kar­mester és zeneszerző, a forradalmi munkásénekkarok jeles fejlesztője. Miskolcon született, s már 1919-ben bekapcsolódott a forradalmi mozgalmakba; egyik szervezője volt a forradalmi diáktanácsnak. Tevé­kenysége miatt az ellenforradalmi rendszer az ország valamennyi iskolájából kizárta. Ekkor külföldre tá­vozott, ahonnan 1932-ben tért haza. Néhány év múl­va átvette a Szalmás-kórus tagjainak egy részéből alakult énekkar vezetését, amely később Vándor­kórus néven lett ismert. 1944 novemberében a nyila­sok Sopronbánfalvára hurcolták el és halálra kínoz­ták. Időjárás: Várható időjárás ma estig: kevés nappali felhő­képződés, eső nélkül. Napközben kissé megélénkülő, változó irányú szék A hőmérséklet alakulásában lé­nyeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 30—33 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap Siófoknál 11 órakor 23 fok volt. Fekete Győr Endre Gyöngyösön és Hevesen A megyei tanács elnöke, Fekete Győr Endre tegnap délelőtt Gyöngyösre látoga­tott, ahol felkereste a Mát­ra vidéki Építő és Szakipari Ktsz-t. Csömör József, a szövetkezet elnöke fogadta a vendégeket a város vezetői­nek társaságában. A megyei tanács elnökét elkísérte dr. Holló Béla, a KISZÖV el­nöke is. Tájékoztatást kapott Fe­kete Győr Endre a szövet­kezet munkájáról, főként a lakásépítési programról. A mostani tervidőszakban ezer lakás megépítésére készült fel a ktsz. Ha az építőipari anyagellátás nehézségei csök­kennének, a programot köny- nyebben tudnák megvalósí­tani a szövetkezetiek. Ezek­ről a nehézségekről is több szó esett a megbeszélésen. Néhány építkezést is meg­tekintett a megyei tanácsel­nöke. Hol üdülnek az idén a Heves megyeiek ? Heves megye dolgozói ezen a nyáron, sőt egész évben különféle üdülőhelyeken töl­tik szabadságukat. Mint Gönczi Miklósné, az SZMT üdülésvezetője el­mondta, sokan az utószezon­ban, azaz szeptemberben ok­tóberben keresik fel a ha­zai és külföldi üdülőhelye­ket. A legtöbb üdülni vágyó a Balaton mellett tölti sza­badságát, de sokan üdül­nek Hajdúszoboszlón, Pé­csett, Sopronban, Gyulán, Hévízen is. Ehhez képest kevesen kér­tek beutalót Galyatetőre, Szilvásváradra, Mátraházá­ra, a megyei üdülőkbe. Növekedett a külföldi üdültetések száma is. A kör­nyező országokkal turista- és csereüdültetést bonyolí­tunk le. Az idén az NDK-ban 18, Csehszlovákiában 47, a Szov­jetunióban 12 turista- és csereüdülő csoport utazott, de eljutottak Romániába, Ausztriába, és Bulgáriába is. A második félévben mint­egy 2800 felnőtt és 772 gyer­mek pihenhet a kéthetes turnusokban, a családos üdülésben pedig 349 szülő, 253 gyerek vesz majd részt. •• ülésezett a Hazafias Népfront egri városi elnöksége Kedden délután ülést tar­tott a Hazafias Népfront eg­ri városi elnöksége. A na­pirenden az egri VI. számú népfrontkörzet munkájáról szóló beszámoló és a II. fél­évi munkaterv megvitatá­sa szerepelt. — VÁMOSGYÖRKÖN egy kilométer hosszú út készült el néhány nappal ezelőtt, egymillió forintos költséggel. Ezúttal újabb két utca ka­pott útburkolatot az újtelepi részen, ahol eddig csak föld­úton közlekedhettek a vá- mosgyörkiek. A következő évben további útépítést ter­veznek a községben. — BEFEJEZŐDÖTT Mát- rabailán az Űj Barázda Tsz- ben is az aratás. 520 hol­don végezték el a nyári be­takarítási munkákat A ka­lászosok 80 százalékát gép­pel vágták le, és már meg­kezdődött a cséplés is, ame­lyet előreláthatóan augusz­tus elejére befejeznek. Ezzel egy időben hozzálátnak a talajelőkészítő munkálatok­hoz is. AFOR-telepet létesítenek Horton As Ásvány díafföegatrrti Vállalat képviselői, valamint a horti községi tanács veze­tői nemrégiben tárgyaláso-i kát kezdtek egy ÁFOR-teleft létesítéséről. A megbeszélé­sek után most helyszíni szemlét tartottak, s úgy dön­töttek, hogy a telep tartá­lyait, épületeit a esányi út mellett, a vasútállomás kö­zelében helyezik eL A het­venötmillió forintos beruhá­zással létesítendő telep elő- reláthaólag 1975-ben kezdi meg működését, s közel száz horti lakosnak biztosít majd állandó munkalehetőséget. PIACI BCtegowsá ffiass rmt, takarmányburgonya kilója 1.50 forint, főzőhagyma kilója 4,30—6,50 forint, új fokhagyma kilója 13 forint, kelkáposzta ki­lója 5—6,50 forint, fejes káposz­ta kilója 2,50—3,20 forint, petre­zselyem kilója 2,50—3,30 forint, sárgarépa csomója 2—2,60 forint, tojás darabja 1,20—1,60 forint, zöldpaprika kilója 3,90—6 forint, zöldpaprika tölteni való kilója 5.50— 9 forint, karaláb kilója 2— 4.50 forint, paradicsom kilója 3.50— 4,50 forint, karfiol kilója 9—10 forint, főzőtök kilója 1,20— 1,60 forint, uborka kilója 1,50— 4.50 forint, zöldbab kilója 4—9 forint, körte kilója 4r-6 forint, zöldbab kilója 4—6 forint, kovászolt uborka kilója 11 fo­rint, őszibarack kilója 3,30—10 forint, görögdinnye kilója 4— 5,20 forint, sárgadinnye kilója 4.50— 5,80 forint, sárgabarack ki­lója 6—7 forint, nyári alma ki­lója 6—7 forint, szilva kilója 5—6 forint, kapros káposzta kilója 7 forint. Kitérő szakasz a 3-as úton Akik Gyöngyösről Kápol­na irányába haladnak a 3-as úton, az utóbbi hetekben fel­figyelhettek az itt folyó föld­munkákra. Közel Halmaj ug­róhoz megkezdték a domb aljában az új, kitérő útsza­kasz alapjainak kiképzését A 3-as utat eltérítik jelen- le® nyomvonaláról Halma- jugrától kezdve egészen Ká­polnáig. Teljes pontossággal: a 88,6 kilométertől a 106,7 ki­lométerig. Erre az eltérésre azért van szükség, mert a visontai kül­színi fejtés él fogja érni a 3-as út mostani nyomvona­lát De hogy minél éssze­rűbb legyen az adott kérdés megoldása, úgy döntött a KPM, hogy az említett sza­kaszon elkészíti a hajdani M —3-as autóút pályáját. Ezt kapcsolja be a mostani 3-as út forgalmába addig, amíg a külfejtés befejezése után az eredeti útvonalat vissza nem tudják majdan állítani. A közel húsztoilométenes szakasz az M—3-asból tehát csak „előleg”, amit a szük­ség sürgetett ki, de arra is jó lesz, hogy kitapasztaljuk, milyen lesz majd az ország talán legnagyobb forgalmat lebonyolító közlekedési vona­lának korszerű változata. Érdeklődve várjuk a „kós­tolót” belőle. f-*# Gusztustalan propaganda Egerben városszerte ko­szos-kopott paravánon hir­detik, hogy ... Augusztus 2-án és 3-án a megyeszék­helyre látogat a Probst cir­kusz. A dátum és az elő­adások kezdetének idő­pontja egy-egy viszonylag tisztább papírra, kézzel firkáltan tájékoztatja erről a nagyérdeműt. Sőt, vala­melyik paraván, valamelyik nem kevésbé piszkos, ko­pott csücskében azt is le­hetne olvasni, ha volna gusztusa hozzá az em­bernek, hogy a cirkusz 25 éves. Tehát jubilál! Minden tiszteletünk a cirkusz dolgozóié, az artis­táké, akik minden bi­zonnyal kitűnő produkciói nyújtanak, a műszaki sze­mélyzeté, akik varázslatos gyorsasággal cserélik a „manézst”, s mikor eljön az ideje, ugyanilyen gyor­san a várost is... De őket járatja le a cirkusz propa­gandával megbízott illeté­kese, vagy illetékesei, akik századfordulói falusi pri­mitivizmussal hirdetik egy nagy nevű cirkusz produk­cióját, lebecsülve ezzel a porond művészeit, s le, egy közel félszáz ezer lakosú város cirkuszt szerető kö­zönségét. Gusztustalan és sértő propaganda ez! (~ó) erőfölény <■*4 Paris Match karikatúrája) Fiatal művészek Mártélyon VÁLASZOL AZ ILLETÉKES Á Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium a növényvédő állomás építkezéséről Augusztus 1. és 13. között rendezik meg a Csongrád megyei Mártélyon a VI. or­szágos ifjúsági képzőművé­szeti tábort, ahol az ország minden részéből érkező fia­talokat gazdag program vár­ja. A tábor alapgondolata: az ember és korunk művé­szete. Ez lesz majd az elő­adások lényege, amelyeket neves művészettörténészleik és képzőművész-pedagógu­sok tartanak. A foglalkozások főbb té­mái között a következők szerepelnek: korunk képző- művészetének realista és avantgarde fejlődési folya­mata; a szocialista festészet jelképrendszere, a művész, mű, közönségviszony egysé­gének jellemzői napjaink­ban. De tájékoztatást kap­nak a hallgatók a KISZ 1971 —72-es kulturális feladatai­ról is. Az előadások és a konzultációk mellett gyakor­lati foglalkozásokon vesznek majd részt a tábor lakói, akiknek az itt készült alko­tásaiból kiállítást rendeznek a hódmezővásárhelyi Tor­nyai János Múzeumban. Heves megyéből két fiatal utazik Mártélyra, Veiszt Jó­zsef, a Ho Si Műül Tanár­képző Főiskola hallgatója és Antal István, az egri Szilá­gyi Erzsébet Gimnázium ta­nulója, akik remélhetőleg sok hasznos tapasztalatot gyűjtenek majd a két hét alatt. Örömmel olvastuk a Heves megyei Növényvédő Állomás új telephelyének építkezésé­vel kapcsolatos cikkünket a Népújság június 2-i számá­ban. Az építkezést megbízotta- ink folyamatosan ellenőrzik, valószínűnek tartjuk, hogy részben a megjelent cikk kö­vetkezményeként is, a mun­kálatok jelenleg erőteljesen folynak, s amennyiben to­vábbi komoly akadályok a ki­vitelező részéről nem merül­nek fél, álckor előreláthatóan a jelenleg érvényben levő 1971, szeptember 30-i befeje­zési határidő reálisnak lát­szik. Kérjük az elvtársakaf, kí­sérjék továbbra is figyelem­mel az építkezés menetét. Lezárultak a szakmunkásvizsgák Alaposabb felkészültségről, nagyobb tudásról adtak bizonyságot a fiatalok Országszerte befejeződtek a szakmunkásvizsgák, az idei évben összesen 71000 fiatal kap szakmunkás-bizo­nyítványt. Ez volt a máso­dik alkalom, hogy az 1970- ben érvénybe lépett új sza­bályzat szerint bonyolították le a vizsgákat, s miután most már kellő tapasztalat állt az intézetek rendelke­zésére, lényegesen jobban érvényesültek az új vizsgáz­tatási módszereik. A szóbeli vizsgáké«! társa­dalmi ismeretekből lényege­sen jobbak az ismeretek, mint egy évvel ezelőtt, a fi­atalok a történelmi és az ál­talános politikai tananyag­ban tájékozottabbak. A munkavédelmi és az anyagis­meretek tantárgyaiból a fi­atalok elsősorban a munka­helyükhöz kapcsolódó kérdé­seke adtak jó válaszokat, de munkahelyi gyakorlatuktól eltérő — tankönyv szerinti — elméleti kérdésekre vo­natkozó feleleteik már ke­vésbé sikerültek. A gyakorlati vizsgákon —; az új szabályzajt szerint — a fiatalok szaktudásának ala­posabb megismerésére nyúj­tott lehetőséget, hogy a vizs­gabizottság nemcsak a telje­sen elkészült munkadarabot „vitte nagyító alá”, hanem menet közben, a munka fo­lyamatában is ellenőrizte a szerszámok kezelését. Egy­úttal nemcsak a kész mun­kadarabok minőségét vizs­gálták, hanem a fiatalok munkateljesítményét is mér­ték. Megállapítható, hogy a vizsgázók általában elérték a szakmunkásnorma 75 szá­zalékának megfelelően előírt teljesítményt Végeredményben megál­lapítható — bár a teljes sta­tisztikai felmérés, összegezés még nem készült el —, hogy az idei szakmunkásvizsgák általános fejlődést mutattak, a fiatalok lényegesen jobb szakmai felkészültségről ta­núskodtak. Az eredményesen vizsgá­zott fiatalok megkezdték jól megérdemelt nyári pihenő­jüket, s rövidesen az után­pótlásból többek között 5 ezer forgácsolót 12 ezer gép­szerelőt 4 ezer villanyszere­lőt 3500 autószerelőt és 3800 kőművest kap az ipar. A Magyar Szocialista M 'uUpárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. - Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megyei rianWartő Vállalati Felelős kiadó: TOTH JO.-o^t. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. (Pl.: 23.) Telefon: lapkiadó Vállalat: 12-66. Szerkesztősé«: 13-73., 30-29 , 24-44' PXPnSypsi 16:97. Tera esz j a Miagyar Posta. Előfizetési díj egy hóra: 20,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál -és kézbesítőn él. «0 962, Pcves NyoaXKask ..Aim.. .....»-.......sMMi_____ —. gallalafa.- Eg«*. Bródy Sándor u. 4. szám. Igazgató; SÓLYMOS JÓZSEF __, , V '***".* * ­.....fcto i... " .’Vi " .vs‘i. 7 M úzeumi emléktárgybolt Egerben. A vár bejárata közelében reprezentatív boltot nyi­tott a Központi Múzeumi Igazgatóság. It árusítják a múzeumainkban található értékes tárgyakról készült szakszerű másolatokat. (MTI foto — Kunkovács László)

Next

/
Thumbnails
Contents