Népújság, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-25 / 174. szám

TENAGT SÁNDOR:

cÁz ember éjizee sem aeszi

itt van ez a pere is —

ás Jön a kővetkező.

Osztódik, önmagát szüli az idő.

Elhasználódik a sejt anyaga, kicserélődik, újra épül: keresi magát az ember, a változásba beleszédül.

Elhasználódik, kicserélődik, pusztítja magát a jelen —

Az ember észre sem veszi: már a következő perc is történelem.

ANTALFY ISTVÁN:

Úgy volt egyszer...

Ügy volt egyszer,

— nyár, vagy tavass volt? — vagy ősz, vagy tél?

— de jaj, nagyon hideg!

Valami tájt,

és táztam,

és minden bomotnl

kezdett köröttem » világban,

akkor történt:

rámkérdezett as élet,

és én nem tadtam válaszolni.

VARAST SZABOLCS:

KIS DAL

Utakon, utcákon, tereken merre is lépkedtél velem? beomlik ez a szerelem, naponta fölépítem.

Tereken, utcákon, utakon megvan-e még az a nyomj 'Hiába is lázadozom, mindig látni fogon

t 7— Igenis.

I' í — Mi a panasz?

f — Gyenge a leütés.

Józsi kis ideig gondolkozik, aztán igazít a szerkezeten, fceülteti Güiczet, hogy kipróbálja a gépet Kifogástalanul működik.

Hátramegy az automatához. A múlt hét közepén romlott el, azóta javítja. Az igazgató be akarta szállíttatni a központi javítóba, ahogy elődei idejében, megszokták, ö eddig mindig megbirkózott vele, nagy kieséstől kímélte mega céget. Most makacskodott az automata. Nem boldogult vele. De most már nem maradhat szégyenben. A dobtengelyt is megreszelte.

Gömbfrizurás lány lép be a falcolóba, a tmk-st keresi. Többen utána fordulnak, ahogy hátramegy.

Józsi az automata előtt guggol, a tárcsát csattogtatja.

— Mi baj, Irmus? — pillant a tűzőlányra.

— Törik a tű, folyton törik. Nem akarok a géphez nyúlni.

— Látja, ezt szeretem. Ha baj van, szólni kell, nem hozzányúlni.

— Én mindig szólok magának.

— Helyes. Maga rendes lány, Irmus, a legrendesebb az egész cégnél.

— Jön?

— Mindjárt. Maga csak menjen előre.

— De ne soká jöjjön — mondja indulóban a lány.

Józsi három perc múlva a tűzőteremben van.

— Töri? — kérdezi a lányra pillantva.

— Persze. Nem hiszi?

— Dehogynem. — Józsi, csakúgy szokásból, a tűházra fúj. — Nagyon töri?

— Ajaj! Három tűt elpocsékoltam.

— Aha. — Józsi kezdi visszaszerelni a tűházat.

— Maguk merre voltak? — kérdezi a háttal álló fiútól a lány.

— Mikor?

— Tegnap, a Dunán.

— Honnan tudja, hogy ott voltam?

— Maga mondta egyszer, hogy evezni szokott. Nem láttam magukat, pedig megkerültük az egész szigetet.

— Maga evez? — kérdezi Józsi.

— Igen. Nem hiszi?

— Ha maga monriia.

— Ha nem hiasrt, kipróbálhatja.

— Kajak. tdb *

— Mind a kettő, de a kajakot jobban szeretem.

— Én is.

— Tunom. A bátyámmal szoktunk túrázni —, teszi hozzá a lány.

— Rendes dolog, hogy tud evezni. Kevés lány tud •verni. Csak kényeskedmi tudnak.

— A. bátyám «3 mondta, nyugodtan beiratkozhatok ’ 4M egyesületbe.

? —r A bátyja versenyző?

hókusz-pőkusz, tessék csak

0 'ista1 '•'•^ásrlárty tarkó kétoldalt arányúit a fényes, hosszú hajzu- hatagnak, kicsit megemelte, s eny- nyit szólt:

— Szép nagyon. Milyenre akarod?

A kislány, aki eddig némán nézett farkasszemet öm- magával a tükörben, megrezzent

— Nem tudom. Anyu azt

mondta, hogy...

összehúzta magát a széken, már vállig sem ér önmagának. Anyu ott settenkedett valamelyik sarokban, makacsul és ellentmondást nem tűrően. Ingerültsége belengte a fodrászszerek illatával terhes levegőt, s nem engedte megszólalni a gyereket. Pedig jót akart ö mindig jót akar!

A kis fodrászlány tökéletesen Ismerte ezt a szituációt. Alig pár évvel volt idősebb a gyereknél: éppen csak túl e szánandóan gyönyörű koron, amikor annyi mindent akarunk, és oly keveset szabad. De a haj látványa megbűvölte. Ravasa- kodni kezdett.

— Nézd, kitalálunk valami csuda klasszát. Hazamész, aztán csak néznek.

— Hát persze — kapott

Demény Ottó:

4

szavain a gyerek. — Három éve lesz, hogy növesztem, most már lehetne kezdeni vele valamit, de anyu mindenbe beleszól.

Üjból nőni kezdett Válla már kétoldalt eltakarta a nagy támlásszék görbületét: a szeme harciasán csillogott

— Mindegy. Csak elöl frufru legyein!

A másik nevetett, inkább

önmagának, de cinkosan. Két keze gyorsan járt, amint előszedte a kellékeket Az ilyen munkákat szerette. Mert mi ez itt? Egy első frizura, a legprímább anyagból. Bontatlan tiszta fürtökből, s az is biztos, hogy a gyerek most már meg nem mukkan, míg azt nem mondja neki, hogy kész. Izé-mizé,

ide bízni!

Az a kis buta meg, ha

nem szégyelli, még a szemét is becsukta volna, hogy se lásson, se halljon, ö már kimondta a szót, a többi nem az ő dolga. Két kezét összekulcsolja a kendő alatt, lábát megtámasztja a fényes vason és ül. Lelkileg kilépett e borzadályból, ott lebzselt a pajtásai között, egy kóla pezsgése házibulis, vékony ujjai között nagy karéj zsíroskenyérrel.

— Látod, Erdős, a te őseid belevaló felnőttek. Elmentek az őserdőbe kinint meg malária elleni szérumot osztogatni a szegény, rászoruló afrikaiaknak, hogy mi itt nyugodtan hibázhassunk. A nagymama meg nem

sok vizet zavar.

— Na persze! — mondja Erdős, és nem tudni mi van a szemében. Hogy nem adná-e oda az egész házibulit egy zavart atyai krákogá- sért? Csak hát ezt nem lehet kimutatni. Babrál inkább valamit a kazettás magnón, s a zene fölerősödik.

— Majd a tavaszi szünetben megint elmegyek hozzájuk. Küldik a jegyet, a nagymama összecsomagolja a cuccom, aztán gyerünk. Csak azt ne higgyétek, hogy nagy öröm. Én aztán elmondhatom, hogy unom már a banánt.

Valóban rossz lehet szegény Erdősnek. Még szerencse, hogy a srácokkal olyan jól megvan. Mert jó srác ő is. Megkérdik tőle: Milyen sálad van már megint, te szegény?., s csak ennyit válaszol:

— Azt mondta a nagymamám, hogy ezt vegyem föl, mert nagyon hideg van. — Hát nem aranyos az ilyen krapek?

Közben a fodrászlány dolgozik. Oldalt, a halántéknál már kivette azt a csúf pa- jeszt, és a frufrut nyírja. Alsóajkát ráfeszíti a fogsorára, s picikét a nyelvét is kiölti. Erzsi az ujja érintéséből érzi a biztonságot. Az is eszébe jut, hogy mi lenne, ha fodrászatot tanulna, de elhessegeti az ötletet. — Még mit nem!? Esetleg ha mindenki olyan jó kuka módjára ülne a székben, mint ő.

— Gyere gyorsan! Szabad az egyik bura.

Ez a legrohadtabb. Ez a negyedóra. Hogy mit tudnak dumálni az asszonyok? Akik meg most itt vannak, ráadásul olyan ráérős otthoniak, hiszen két óránál nem lehet több az idő. Szerencsére gyorsan végeznek, s ott ülhet megint a tükör előtt. Hazárdírozik, most valóban lehunyja a szemét: csak akkor akarja látni magát, amikor már teljesen kész a frizurája.

— Na, most nézd meg magad!

Kinyitja a szemét és ámul. — Hát ilyen vagyok? — Kétoldalt fényesen, puhán esik a vállára a fekete zuhatag s a homloka fö- Wct másfél ujjnyi magasan, nyílecvencsen vágva a frufru. Tudja, hogy kire hasonlít íey, s érzi, hogy még szebb is am-ál. Fizet, megköszöni a munkát, még borravalót is ad ts felnóttes léptekkel távozik. Átvág a téren, mintha menekülne. Belép a liftbe, s hogy fölér. alig tudja bedugni a kulcsot az előszoba zárjába.

— Igen.

Józsi elkészült a szereléssel, a kezét törölgeti.

— Rám mindig lehet számítani — beszél sebesen Irmus —, megkérdezheti a bátyámat Én nem kényeskedem, tudom mivel jár, ha egy lány evezni megy egy fiúval és sátrat is visznek. A lánynak kötelessége végig kitartani,

nem hazaszökni.

Józsi legszívesebben felpofozná Zsókát. Nem elég, hogy

kijátszotta, még el is hencegett. Nyelvével kipúposítja az arcát, szögre akasztja a törlőrongyot.

— Tegyen csali be egy tűt — mondja aztán Irmusnak, aki úgy tesz, ahogy mindta.

— Most próbálja ki.

A lány bekapcsolja a tűzőgépet, berregve öltögeti a fonalat a cipőbőrbe.

— Rendesen viszi — mondja Józsi.

■— Mert maga megcsinálta.

— Nem csináltam rajta semmit. Az égvilágon semmit. Irmus elpirul, Józsi visszamegy az automatához, a másik

terembe. Figyeli, hogy működik. A tengely még mindig rángatja a dobot. Ideges lesz. Üjra leszereli a dobot és a tengelyt, visszaviszi a műhelybe.

Lecsöngetik a műszakot, a telefon is csörög. Az igazgató az automata iránt érdeklődik.

— Nincs kész — feleli mogorván a telefoniba.

— Nem baj — mondja kedélyesen az igazgató —, fő hogy holnapra elkészül.

— Holnapra se lesz kész! — válaszol élesen Józsi. —

Letelt a munkaidő. Én is ember vagyok, igazgató elvtárs.

— Természetesen — hallatszik a telefonból.

— Értse meg, igazgató elvtárs, az én munkám nem sablonos, vannak dolgok, amikben nem lehet dirigálni

— Én sem akarok dirigálni, Fehér szaktárs.

— Azt hittem, hogy sikerül — magyarázkodik Józsi. — Valami rejtett hibája van.

— Jó, akkor beszállíttatom a központi javítóba.

— Fölösleges — mondja gyorsan Józsi —, újra szétszedtem a dooházat. Majd holnap folytatom.

Most ő teszi le a kagylói

A hajába túr, le-föl járkál a műhelyben. Mindenki elment, csillapító a csend. Józsi az öklét morzsolja, hátán viszket a hámló búr. Ilátranyúlva mogdörzsöh a hátat, aztán a satupadhoz áll A tárcsában kicseréli a golyókat, reszel, kalapál. Késő este lett. A gépteremben felgyújtja a neont. Üjra beszereli a dobházat, megindítja a motorl

A dob még mindig rángatva forog. Józsi fejébe szállá vér. Megrázza az automatát

— Te dög! — morogja. — Nem fogsz ki rajtam.

Megtöri: a homlokát Kikapcsolja a motort, aztán újra munkába veszi a dobházat. Most már nem törődik az idővel, tart, ameddig tart Holnapra ígérte. Holnapra mindent rendbehoz.

— Rajtam nem fogtok ki — hajtogatja a foga közt szűrve. — Se te, se ő.

r ^ Na végre! Otthon van!

Elő?-*’' a nagymamával talauvu^,.. AnnaK szegénynek életében nem volt borbélynál készült frizurája. Kislány korában varkocsba fonták a haját, amióta meg férjhez ment, kontyba köti. Erzsi, amióta csak vissza tud emlékezni rá. az a konty olyan fehér, mint a legtisztább reggeli hó.

— Ó, te szegény! Hát mit csinálták veled? Ha ezt anyád meglátja!

A kislány dühöt és diadalt érez egyszerre, mert látja, hogy a nagymamának valójában tetszik az újfajta hajviselet, csak hát 6 mindig így beszél. Fenyegető hangsúlyaiban tulajdonképp remény bujkál, hogy hátha nem lesz semmi baj.

Később megjön apu, aki szintén diplomatikus kétértelműséggel burkolózik. Megnézi a hajköiteményt és legyint:

— Majd anyuval elintézed. öltözködés, kimaradás, s minden ilyen finomság őrá tartozik.

— Most miért nem lehet megmondani, hogy neked hogy tetszik?

— Mert nem lehet! Ha azt mondom, hogy jó és szép, te rohansz anyuhoz és lelkendezel: Igen, mert apunak is tetszik! — aztán, tudod mi a szöveg?

— Tudom. Hogy egyformák vagytok, meg hogy megőrülök veletek.

Bemegy a kuckójába és szenved. Kiptszikál a polcról egy könyvet, belelapoz és leteszi. Tanulnia kéne, de ahhoz még nincs ereje. Végül a műszaki rajznál köt ki, abba legalább bele lehet merülni. Föltűzi a rajzlapot, mindent előkészít az ebédlőasztalon, s dolgozni kezd. A műszaki rajz jó, mert közben bekapcsolhatja a rádiót. Tele lesz a szoba Illésókkel meg az Omegával, s lassan eltelik a délután. Arra riad fel, hogy szól a csengő, mert anyunak nincs előszobakulcsa. Az apja megint diplomatikus; S megy ajtót nyitni. Szokásához híven széttúrja a szatyrot, szemrevételezi az esti zsákmányt.

— Valami igazán finomat nem hoztál?

— De igen! Magamat!

Nagy nehezen Erzsi is kimerészkedik. Sunyin áll az ajtónégyszögben, féloldalasán: a frufrut nem mutatja. Az édesanyja rámol, csendesen röpködnek sztereotip kérdései — Mi volt az iskolában... feleltél... mért nem feleltél? ... aztán felnéz:

— És a hajad? Fodrásznál

voltál, úgy tudom.

Erzsi szembefordul vele. Jöjjön, aminek jönnie kell! Arca bizonytalanul elszánt, szemében kétség és ellenállás lappang egyszerre. A szemöldöke feletti tejfehér csík villog: megmásíthatatlan bizonyosság.

Az asszony mindent ért, s még föl is dereng benne egy sok évvel ezelőtti arca a gyereknek, amikor szintén frufruja volt, csak persze kislányosabb, szelídebb formában. Elmosolyodik és legyint.

— Na, jól van! Egész tűrhetően nézel ki.

— Hát nem haragszol?

így maradhat?

— Mért haragudnék? Nagy lány vagy már, igazán lehet önálló ízlésed.

Közelebb lép a gyerekhez, jól megnézi most már, s nagy megkönnyebbülést érez. — Jó az, ha van akaratereje. Valamikor ilyen volt ő is.

Az meg diadalittasan

megy be a szobájába, smég odaszól a nagymamának:

— Látod? Anyu is azt mondta, hogy klassz a hajam.

Előszedi a latinkönyvet és ma rolni kezd. Alaposan átismétel egy teljes fejezetet; kifejezetten élvezi a dinamikusan. dallamos mondatokat. „Iniuna serves contra domines ad bella conci- tat.” — A törvénytelenség a rabszolgákat uraik ellent har»j.c tüzelte.

Leengedi a könyvet az ölébe, száva elégedett mosolyra húzódik.

— Vajon, hogyan hordhatták a hajukat a római rabszolgák.?