Népújság, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-05 / 131. szám

Nyári divattanácsok E két ruhatípust a mai divat jórészt összevonta, sőt, pongyolának is lehet vi­selni azokat a kis ruhákat, amelyek nyaralásnál fürdő­ruhára vehetők, vagy akár utcai ruhaként is hordha­tók. Az olcsó kis ruhák, ame­lyek a legkülönbözőbb anyagféleségekből nagy vá­lasztékban kaphatók készen is, csak akkor nem valók városi utcára, ha frottírból készültek, viszont a frottír­ruhákat otthon, pongyola helyett kitűnően használ­hatjuk. A kartonból, vá­szonból, szintétikus, mintás jerseyből készült, könnyen levehető, cipzárral, vagy hosszú gombolással készült ruhák azonban igazán sok­féleképpen kihasználhatók. A rajzainkon bemuatott né­hány ruhatípus is különbö­ző variációkban készen kap­ható. Jobb is, ha készen vá­sároljuk ezeket az egyszerű, olcsó ruhákat, mert sokkal kevesebb gond van velük, mintha csináltatjuk. Sajnos a méretválaszték még nem olyan széles, mint ahogy Szeretnénk, ezért azoknak is tanáccsal szolgálnak raj­zaink, akiknek mégis a mé­retre készítést kell választa­niuk, s az anyagok között kell keresgélniük a fazonra megfelelő anyagot és min­tát. 1-es rajzunk pamutvá­szonból készült, sötét ala­pon színes virágmintás ru­hát mutat hosszú cipzárral. Ha az alapszín például sö­tétkék, barna vagy fekete. akkor nagyon csinos, ha a gallért és zsebfedőt egyszí­nű anyagból választjuk hoz­zá. 2-es rajzunk kétsorosán átmenő modem, de talán pongyolaformának nevez­hető ruhát mutat, amely ^ Hm Június S* szombat bármilyen színes, virágos vagy geometrikus mintás kartonból elkészíthető. Kü­lönösen az erősebb terme- tűek részére ajánljuk e ké­nyelmes ruhát, amely belső nagy átmenővel készül, te­hát nem nyílik ki, annak ellenére, hogy csak derékig gombolt. A mellbevarrásba elhelyezett zseb és a rövid, bevarrott ujja is előnyös. Másik javaslatunk bordürös vagy apróbb mintás karton­vagy vászonanyagból ké­szült, mell alatt elvágott és kissé behúzott ruhát mutat be. Csak egy darabon gom- bolódik és így esetleg shor- tot is viselhetnek hozzá a fiatalok, amely a legdivato­sabb nyárra a nyaraláshoz. A ruha nyakán és zsebén színben harmonizáló, egy­színű anyagból készült a díszítés. A gombolás rolni­pánttal történik: Legvégül aszimmentriku- san végiggombolt, mintás, elszórt motívumú kartonru- ha, nagy szalma strandka­lappal, pici japánszabású ujjal, öv nélkül is viselhe­tő, de övét is tehetünk rá. színben harmonizáló vá- szcmanyagból, megköt ős for­mában. Ez midi hosszúság­ra tervezett ruha alkalmas strandra, utcára és otthonra egyaránt. Nádor Vera Kérdesz — felelek a kozmetikáról 1. Meg soha nem használtam szemfestéket, de úgy ér­zem, modernebbnek kellene lennem. 46 éves vagyok. Fessem-e szemem — nem leszek-e nevetséges? Az elszaladó idő is az egyik oka, hogy kozmetikai trükkel igyekszünk arcunkat előnyösebbé tenni. A szem­kikészítéssel az évek során kisebbedő szemet élénkebbé, kifejezőbbé tehetjük. A pasztellszínű szemhéjfestékek eltüntetik a vöröses szint a fáradt szemhéjról, a szem- pillafestés pedig csillogóbbá teszi a szem színét. A diszkrét festés előnyére válhat, fiatalabb, frissebb lehet a tekintete tőle, míg az erőteljes színekkel és kontúrok­kal éppen az ellenkező hatást éri el. Z. Nemcsak az arcbőröm, de az egész bőrfclületem hirtelen szárazzá vált, az orvosi kivizsgálás szerint nem betegség az oka, de A-vitamint kell szednem, illetve az ezt tartalmazó ételeket fogyasztanom, tejtermékeket, má­jat, főzelékféléket. Van-e valami kozmetikai szer is, ami segíthet? A bőr kiszáradását okozhatja a túl kemény meszes víz is. Megfelelő a fürdősó is a lágyításhoz. De igen kellemesen selymes lesz a bőir, ha a fürdővízbe azulénos babaolajat öntünk, 15 liter vízhez 2 kanálnyit számítva. 3. Olyan erősen zsírosodik a hajain, hogy 3—4 napon­ként kénytelen vagyok megmosni, mert különben igen csúnya. Nincs segítség? Dehogy nincs. Jó hatású a bojtorján gyökeres tea­keverék is, amely gyógynövény-szaküzletekben kapható. Illatszerboltokban kapható egy német pudersampon is, ami szárazon tisztítja a hajat. Ráfújjuk, és amint meg­száradt, a teljesen fehér port kikeféljük a hajból. Ügyel­jünk arra, hogy a kefe sortéból és ne műanyagból le­gyen, és ne nyomjuk rá a fejbőrre, csak a hajat érje. A gyenge tartóshullám (dauer) is szárítja a hajat mind­emellett pedig lehetőleg kevés zsíros ételt fogyasszunk! 4. Olyan száraz az ajkam, hogy a rúzs csomósodik rajta. Rendszeresen használom a szőlőzsírt, mégsem érek el tartós javulást. A szőlőzsír nagyon jó, különösen, ha naponta több­ször átkenjük vele az ajkakat. De próbálja ki a követ­kező kezelési módot: langyos vízbe mártott vattával pu­hítsa fel az ajak bőrét, majd mézzel kell vastagon „be- krómezni”, s tíz percig rajtahagyni. Kizárólag jó minő­ségű zsíros rúzst használjon, de célszerű rúzsozás előtt zsíros krémmel vékonyan bekenni az ajkakat. 5. Aránylag csinos, formás a lábam, a térdem azon­ban ..., sok keserűséget okoz, mert formátlan, kövér. Lehet-e ezen segíteni? Akinek türelme van. segíthet ezen is. Minden reg­gel és minden este valódi sörtéből készült kefével, vagy pedig durva frottír mosdókesztyűvel 5—5 percig erősen masszírozza a zsírpárnás részt. Utána félzsíros krémmel kell vékonyan bekenni, a krémet gyengéden beledör­zsölni. A javulás 6—8 hét után tapasztalható. Hasonló­képpen lehet „leradírozni” a fogyókúrával el nem tün­tethető zsírpárnákat a felső kanról is. P. Szőke Mária RECEPTEK MEXIKÓI TÖLTÖTT HÜS 1. leg. dagadót a hentessel fel­vágatunk, úgy, hogy széles nyí­lású zacskót képezzen. A húst megmossuk, felitatjuk, megtölt­jük az alábbi töltelékkel és fe­hér fonállal öszsevarrjuk. Tölteléke: 10 dkg. olcsó kol­bászt és 10 dkg krinolint kétszer egymás után finomra darálunk, őszeké verj ük két vízbe áztatott és kinyomott zsemlével, egy egész tojással, két evőkanál kon­zerv zöldborsóval. 2 dkg apróra vágott pirított füstölt szalonná­val, sóval, törött borssal és az előzőleg megsózott dagadóba töltjük. Amikor a nyüást ösz- szevarrtuk, a tepsibe két-három kanálnyi zsírt rakunk és a sütő­ben megsütjük. Amikor a tete­je rózsapiros, egy pohár vizet öntünk rá és időnként a saját, le vével meglocsol j-uk. Ropogósra és pirosra sütjük. Majd kihűtve felszeleteljük: es a sajat leveben melegítjük föl. Sült burgonyát, vagy rizsköretet adunk melle. SONKÁS SERTESHÜS £0 dkg sertéscombot vékony szeletekre vágunk, kissé kiver­jük, megsózzuk és minden sze­letre akkora füstölt, főtt ma­gyarsonkát vagy tarját helye­zünk, amekkora maga a szelet. A sonkával bélelt szeleteket ösz- szetekerjük, fogvájóval összefog­juk őket és lisztben, tojásban, zsemlemorzsában bundázva ki­sütjük. Különféle mártásokkal • vagy hasábburgonyával tálalhat­juk, de adhatjuk fotelekkel fel» . téticénMK —..— ALFÖLDI TÖLTÖTT HAGYMA 10—12 középnagyságú, meghá­mozott vöröshagymát (szemé­lyenként kb. hármat számítva), sós vízben puhára főzünk, utá­na szitán lecsurgatjuk, majd a közepüket kikaparjuk, hogy a hagymafejek l ujjnyinál valami­vel vékonyabb falú csészéket képezzenek. A hagymákat fél kiló finomra őrölt sertéscombbal töltjük meg, amelyet kevés fi­nomra vágott hagymával, kés­hegynyi törött borssal, sóval, egy egész tojással ízesítettük, és 2 kanál zsíron rózsaszínűre pirí­tottunk. A töltött hagymákat ki- zsirzott tűzálló tálba rakjuk. Mindegyikre egy-egy vékony szelet füstölt szalonnát fekte­tünk. vagy fogvájóval rögzítünk és sütőben rózsapirosra sütjük. Rizs köret tel tálaljuk és a tála­lásnál minden adagra tejfölt lo­csolunk. TÚRÓS GOMBOL Két zsemlét meghámozunk, ap­ró kockákra vágunk es a sütő­ben. megszikkasztjuk. Közben fél kiló tehéntúrót szitán áttörünk, két tojás sárgájával, egy egész tojással, kevés liszttel, csipetnyi sóval, két evőkanál zsírral, a megszikkadt zsemlekockákkal és egy evőkanálnyi zsemlemorzsá­val öszekeverjük. Lisztes kézzel gombócokat formálunk belőle és lobogó, forró, sós vízben felfőz­zük. Egy lábosban két kanál zsírban, vagy olajban zsemle- morzsát pirítunk, szép aranysár­gára, ebben pörgetjük meg a ki­főzött gombócokat, amelyeket melegen, tejföllel meglocsolva találunk.-------- —igfcfifc Jáfla, ,. T AKACIO A gyerekek öröme — a szülők gondja rá, fizessük elő az ebédjét, HAMAROSAN itt a nyári nagyszünet. Sok-sok öröm a gyerekeknek, és legalább akkora gond a szülőknek. Különösen ott, ahol valami okból nem tudják napközi otthonban elhelyezni a gyer­mekeket. Ez a gond azok­ban a családokban is je­lentkezik, ahol egyébként az iskolaidő alatt sem kapnak A pulóverek tisztán tartása Az egyik legjobban ki­használható ruhadarab a pulóver, hiszen szoknyában- pulóverben egész nap ele­gánsak, jól öltözöttek lehe­tünk, ha ápolt, szép puló­vert hordunk. Kérdés, hogy tudjuk-e ke­zelni őket. A gyapjú, tisztagyapjú pulóvereinknek egy „titkuk” van: száradáskor ugranak össze, hiszen még a gondo­san sodort gyapjúszálak is igyekeznének visszagöndö­rödni, ezért zsugorodik pu­lóverünk. Viszont lia vil­lámgyorsan száradnak, nem történik meg, hogy anyuka pulóverjét mosás után leg­feljebb hatéves kislánya tudja felvenni. Langyos, kéz­meleg vízben (30—40 fok) finom mosószerrel, gyengé­den nyomkodva mossuk ki. Utána vékony törülközőbe csavarva, a centrifugában hurkaszerűen elhelyezve ala­posan kicentrifugázzuk. Szá­raz ruhán keresztül azon­nal vasaljuk, vasalás közben állandóan formára nyújtva. A műszálas pulóverek kö­zül különösen a vékonyabb szálú, síma kötésű őrlőn, ralon fajtákra kell vigyáz­nunk. Soha ne csavarjuk! Szárazon se gyűrjük össze. a gyermekek napközis ellá­tást. Az iskola tíz hónapja alatt ugyanis a gyermek idejének túlnyomó részét leköti a délelőtti iskolai fog­lalkozás, majd a másnapra való felkészülés. Most azon­ban egész nap szabad a gye­rek. Mit is kezdhet renge­teg idejével? A nyári szünet egy-két he­tében táborozik, vagy a nagymamánál, rokonoknál nyaral a gyerek. Ez azonban még csak egy-két hét, leg­jobb esetben egy hónap. Nagyobb gyermekeknél — 12 éven felül — jó megol­dás, ha a gyerek dolgozik valahol. Szinte alig van olyan város, falu, ahol ne lehetne a gyermeknek egy hónapra valami munkát, na­pi négy órára elfoglaltságot biztosítani. Ez alatt az idő alatt — ha jól választottuk meg a munkahelyet, és az ott dolgozók is komolyan veszik a gyerekeket, meg­tanulják jobban becsülni a fizikai munkát, s örülnek a keresetnek is. Akár a gyer­mek további nyári időtölté­sének költségeit fedezi az így keresett pénz, akár az őszi beruliázásoknál hasz­nálja fel a szülő, a gyer­meknek örömet okoz, hogy hozzájárul a kiadások fede­zéséhez. A NYÁRI nagyszünet alatt is szoktassuk hozzá a gyer­meket, hogy valamiféle na­pirend szerint éljen. Reg­gel kicsit tovább alhat, de azért a szünet ne legyen a korlátlan lustálkodás ideje, amikor a gyerek délig he- verészik. Délelőtt segítsen rendben tartani a lakást, végezze el a rábízott kisebb- nagyobb teendőket — ezek mértéke természetesen a gyermek korától is függ — délben valamilyen formá­ban gondoskodjék az étke­zésről. Ahol lehetőség van hogy ellátása nyáron is za­vartalan legyen. Ahol erre nincs mód, ott a gyermeket meg kell tanítani a tűzhe­lyek kezelésére, hogy dél­ben is meleg ételt ehessen. A nagyobbacska fiúk, lá­nyok, akár magúk is főzhet­nek egytálételeket. Ha jól sikerül, nem egy helyen ez­zel fogadhatják este haza­térő szüleiket, a sok munka egy részét levéve a mama válláról. A délután legyen a gyermek szabad ideje. Játszhasson, fürödhessen — természetesen csak megen­gedett helyeken, s feltétlen taníttassuk meg úszni! — labdázhasson. Azok a szülők, akik sza­bad szombatos munkahelye­ken dolgoznak, nyáron sza­kítsanak időt egy-két napos hét végi kirándulásokra. Ezeket a kirándulásokat, amellett, hogy sok hasznos ismeretet és kedves közös élményt adnak a gyereknek, még nevelésünk szolgálatába is állíthatjuk. Amikor egész héten át nincs nagyobb baj, akkor szombat—vasárnap le­gyen jutalom ez a közös családi kirándulás. NE VEGYÜK EL teljesen a szabad időt azoktól a gye­rekektől sem, akiknek a v árt- nál gyengébb volt az isko­lai érdemjegyük, esetleg meg is buktak. Vegyük nagyon komolyan a javító vizsgára való felkészülést, de hagy­junk időt a játékra is. Ne tiltsuk el minden nyári szó­rakozástól, mert ezzel leg­feljebb azt érthetjük el, hogy a gyerek végképp meg­unja a tanulást, s esetleg javító vizsgájára sem készül fel rendesen. Több iskolában nyári tá­borozást is szerveznek az úttörők, kisdobosok részére. Ezekre is engedjük el bát­ran a gyermeket. LAKBERiEHBlZÉ Subaszónyeg Faliszőnyegnek, padlósző­nyegnek egyaránt mutatós ez a piros-fehér-fekete szí­nezésű. egyszerű temacryl fonalból készült szőnyeg. A színek természetesen tet­szés szerint párosíthatok. A mintát nagyon egysze­rűen nagyíthatjuk fel és rajzolhatjuk át a kongré-, vagy szőnyegalapanyagra a következőképpen: hálózzuk be a mintát, keresztben és hosszában húzott egyenes vonalakkal, egyenlő négyze­tekre. A mintán kapott négyzetek számával egyen­lő számú, de arányosan fel­nagyított négyzetes hálót rajzolj ónk az alapanyagra is. így az alapminta négyze­teibe eső mintarészeket na­gyon könnyen és arányo­san rajzolhatjuk át a felna­gyított négyzetek megfelelő reszeibe. A szőnyeget hurkolhatjuk, egyenlő darabokra vágott fonalból, horgolótűvel is az alapanyagba. Egyszerűbb és haladósabb azonban a mun­ka öltéstechnikával. Ehhez egy nagy lyukú tű, egy szé­lesebbre, vagy keskenyebb­re vágott keménypapírsze­let (ezt helyettesítheti ceru­za. vagy vastag kötőtű is) szükséges, aszerint, hogy hosszabb. vagy rövidébb szul-ú szőnyeget akarunk-e készíteni. Az így kapott rö- videbb, vagy hosszabb hur­kokat soronként utólag vág­juk fel, vagy úgy is hagy­hatjuk. Mindkettő használa­tos és szép, de más-más ha­tást ad a mintának és a sző­nyegnek. Aki azután gya­korlatra tett szert a munká­ban, már segédeszközök nél­kül is egyenletes burkot tud készíteni. Ha lazább szőnyeget akarunk készíte­ni (faliszőnyegnek ez is megfelel) akkor az alap­anyag minden második so­rát. ha tömöttebbet, akkor minden sorát betöltjük, il­letve bevarrjuk a mintával.'

Next

/
Thumbnails
Contents