Népújság, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-18 / 142. szám
e A NAP 1971. június 18., péntek A Nap kél: 3.46, nyugszik: 19.45 órakor A Hold kél: 0.44, nyugszik: 16.19 órakor Szeretettel koszöntjük névnapjukon ARNOLD nevű kedves olvasóinkat! Az Arnold név ófelnémet eredetű. Első tagja az Aro, Arn az ófelnémet nyelvjárásban „sas”-t jelent. A második tagja pedig a mai német „walten”: „igazgat, tevekenykedih” igét idézi, melynek ógermán őse az „ült” ige volt. Harmincöt évvel ezelőtt, halt meg Makszim Gorkij, a világhírű szovjet—orosz regényíró, elbeszélő, drámaíró. Koran árvaságra jutott, s így küzdelmes ifjúsága volt. Fiatalon közel került a forradalmi narodnyikok mozgalmához, majd a marxizmushoz X90S. nyarán belépett a bolsevik pártba, és szerkesztője lett a "Lenin vezette lapnak, a Novaja Zsizny- nek. Nagy nemzetközi tekintélyével, írásával és pénzzel egyaránt támogatta a pártot. Külföldi utazásai során beszédekben, cikkekben tárta fel a valóságos orosz helyzetet, és pénzt gyűjtött a forradalom cél- jaira, Gorkijt 1936-ban bekövetkezett haldia után a moszkvai Vörös téren temették él, s róla nevezték el — a többi között — szülővárosát. Június 24-től 25-ig Könyvtárosok tanácskozása Egerben © Időjárás: Várható Időjárás ma estig: változóan felhős idő, néhány helyen, elsősorban a nyugati megyékben kisebb esővel. Mérsékelt, napközben megélénkülő déli, délnyugati szél, hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül. öt megye — Borsod-Aba- új-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs- Szatmár — megyei könyvtárainak munkatársai, valamint Debrecen és Miskolc megyei jogú városok könyvtárainak képviselői június 24-én és 25-én tanácskozást rendeznek Egerben. A szakosított, továbbképzés jellegű rendezvénysorozaton elsősorban a megyei könyvtárak helyismereti tevékenységét elemzik. Ez az alapkérdés azért is aktuális, mert az utóbbi években országszerte fellendült hely- történeti kutatás. A tanácskozás első napján dr. Vörös Károly kandidátus, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa tart előadást, elemezve azt, hogy a mai történettudomány szempontjából mit jelent a hely- történeti kutatás, s a megyei könyvtárak milyen szerepet tölthetnek be a nemes mozgalom felvirágoztatásában. A vendégekkel Szabó János Győző, a Heves megyei Múzeumi Szervezet igazgatóhelyettese ismerteti megyénk helytörténeti kutatásának eredményeit és gondjait. A rendezvénysorozat második napja is programgazdag. Fogarassy Miidós, az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa A megyei könyvtárak helyismereti gyűjteménye és feltárása címmel tart referátumot, melyet vita követ. Csöhiba okozta a gázrobbanást A szolnoki kerületi bányaműszaki felügyelőség befejezte a vizsgálatot a haj- dúszoboszlói földgázrobbanás ügyében. Mint ismeretes, 1971. május 18-án halálos balesettel járó csőrobba- nás ás tűz keletkezett a haj- dűszoboszlói földgáz-előkészítő üzem kompresszortelepén A tűz az épületben, a gépi berendezésékben, valamint a technológiai vezetékekben tetemes károkat okozott. A robbanás miatt napi kétszáz tonna cseppfolyós propán-bután, gaz termelése es üt ki. A bányahatóság vizsgálata felderítette, hogy a francia importból származó csövet kívülről nem látható, gyártási eredetű hibával építették be és az hat évi haszálat után már a szabályos üzemnyomást sem bírta ki. Az üzem személyzetét tehát nem terheli felelősség technológiai, vagy biztonságtechnikai fegyelemsértésért. A hasonló esetek megelőzése érdekében a Miskolci Nehézipari Műszáki Egyetem laboratóriumi szakemberei részletes vizsgálat alá vették a csőhálózatot. Hol legyen a kuka? Pvtrcsa Icöxlókedési du- gonak voltunk tanúi a minap az épülő, korszerűsödő egri Lenin út közlelcedés- nek meghagyott keskeny sávján: huszonöt-harminc gépkocsi dudájának koncertjétől kísérve fényes délelőtt, a legnagyobb forgalom idején, egy kukás- autó szép komótosan (egyetlen dolgozóvaj.!) üríthette a szeméttartókat A monstrum gépkocsi persze teljes egészében elfoglalta az Utat, kényszerítve a többi jármüvet, hogy háztól házig baktasson utána... Siető autóbuszok, türelmetlen gépkocsivezetők, káromkodó sofőrök, egymás különböző helyekre kívánása — kellemetlen közjáték. Mit tehetünk ilyenkor? —■ csupán egy kis ésszerűségért esedezünk: az a kuka a szűk út közlekedésére figyelve, csúcsforga.- lom idején — valóban másutt legyen (he) PIACI Oburgonya kilója 2,«—3,79 forint, óburgonya 2 kg-os 6— 8,50 forint, új burgonya kilója 3,50—6,50 forint, főzőhagyma 1,80 —2,40 forint, zöldhagyma csomója 1—1,30 forint, új fokhagyma darabja 0,90 forint, kelkáposzta kilója 5 forint, fejes káposzta kilója 2—2,90 forint, petrezselyem csomója 2,50 forint, petruska 0,70 forint új sárgarépa csomója 2 forint, tojás darabja 1,10—1,40 forint, saláta fej 0,80—1,20 forint, retek csomója 1,10—1,80 forint, zöldpaprika hegyes 0,80—1 forint, zöldpaprika töltenivaló darabja 1,20—2,20 forint, karaláb új csomója 2—4,50 forint, paradicsom kilója 50 forint, karfiol olasz vágott 7,80 Táborzárás Fels őtárhányba n Csütörtölcön délután ünnepélyes hangversennyel zárult F elsőtár hányban az országos úttörő-zenekari szaktábor. Hazánk legjobb úttörő-zene- liaraitól több mint 100 pajtás pihent, szórakozott és tanult együtt a festői környezetű KISZ-táborban tíz napig, — a zenekarvezető tanárok, Bálint Sándorné táborparancsnok, dr. Chován Eörs Lehel tábororvos, gyemiekszakor- vos-jelölt gondoskodása mellett. Már három éve — mióta a csillebérci tábor átépítés miatt szünetel — a felső- tárkányi KISZ-tábor ad helyet a szaktábornak, amelyben a tanulás különböző vetélkedőkből, közös gyakorlásból, szakmai tapasztalatcserékből áll, de emellett az idén is bőven jutott idő a játékra, szórakozásra, a mókára is. Eljöttek Beregi Vendel vezetésével a mélykútiak, a be- rettyóújfalusiak, Kovács Kálmán, a Budapest 111. kerületi iskola úttörő-zenekarának tagjai Till Ottó és Abonyi Irénke, megyénk pajtásai pedig az egri Farkas István, Mezey László és a hevesi Gottschalk Róbertné tanárnő vezetésével. Ez évben sem hiányoztak a szakmai táborból a celldömölki mandolinzenekar és a somogysámsoni citerazenelMr tagjai. A tíznapos táborozás ideje alatt Farkas István és Till Ottó tanárok rendezésében egy Bartók kiállítás is nyílt, valamint rendeztek egy Bar- tók-vetélkedőt, amelyen Bartók életével, munkásságával kapcsolatos kérdésekre kellett a versenyzőknek válaszolni. A csütörtök délutáni összevont záróhangverseny is bizonyította, hogy ez évben is sokat tanultak, fejlődtek a szaktábor ideje alatt a zenekarok, s csak sajnálattal fogadták a hírt, hogy jövőre már nem Felsőtárkányban, rendezik meg a szaktáborozást ... (F. S.) TEREFERE (Kiss Béla felvétele) Karambolozó motorkerékpárok Csereifdii!és — állami gondozott gyermekeknek Eger város belterületén június 15-én Sütő Imre 51 éves technikus, egri lakos motorkerékpárjával nem adta meg az áthaladási elsőbbséget T. T. 15 éves postai kézbesítő kerékpárosnak, akivel összeütközött. A kerékpáros súlyos sérülést szenvedett. A motorkerékpár vezetője éllen eljárás indult ★ Petőfibányán örlei György 36 éves leninvárosi lakos motorkerékpárjával nem tartotta be a követési távolságot és összeütközött egy tehergépkocsival, amelyet Medve István 26 éves jász- fényszarui lakos vezetett. A baleset következtében örlei súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A baleset okának pontos megállapítására rendőri vizsgálat indult. Az egri Május 1 utcai Gyógypedagógiai Intézet állami gondozott növendékei évről évre az ország különböző részeibe járnak nyári üdülésre. Az idei nyáron először arra is lehetőség nyílt, hogy csereüdülést biztosítsanak számukra: Egerbe, az itteni intézetbe jönnek nyaralni a nyíregyházi, tomanádaskai, somogyvári gyerekek, s hasonlóképpen biztosítanak helyet a jövőben az egrieknek is. Az üdülőcsoportok kéthetes turnusokban váltják egymást. Tártnaiiok a meg-yébeu ADÄCS, este 18 órakor; Majoros János; NAGYFÜGED, este 1» órakor: Széles Jánosné; DOMOSZLO, este 19.30 órakor: Oláh István; HEVES, nagyközségi tanács, délután 16 órakor: Habéra László tart pártnapot. ★ — A TURISTAELLATÓ Vállalat bővítette mátraházi szállójának éttermét és áttelepítette a jól ismert, kedves kis víkendházakat. A kis faépületek helyén a jövőben motelt építenek. ★ — AZ tJJ kollektív szerződésről tárgyalnak ma az Egri Közúti Építő Vállalat 6zb-ülésén. Bolgár művészegyüttes a Gárdonyi Géza Színházban Tegnap este mutatkozott be — az Egri Gárdonyi Géza Színházban — a néhány uapja hazánkban tartózkodó Bolgár Néphadsereg Művészegyüttese, amely fontos szerepet tölt be a bolgár kultúra népszerűsítésében. Az együttes műsorán népi jellegű táncok, valamint énekkari és zenekari darabok szerepeltek, ízelítőt ad1- va a bolgár népi kultúrából. A sikeres bemutatkozást méltán jutalmazta tapssal az egri közönség. Népfrontaktivisták jutalmazása A Hazafias Népfront egri városi bizottságának rendezésében csütörtökön délután a városi tanács dísztermébe meghívták azokat a népfrontaktívákat, akik az elmúlt választások előkészítésében és lebonyolításában kiemelkedő munkát végeztek. A rendezvényen részt vett Búzás Lajos, az egri városi pártbizottság osztályvezetője és Bacsó János, a megyei népfrontbizottság munkatársa is. Dr. Bakos Józsefnek, a városi népfrontbizottság elnökének bevezető szavai után Veres István, városi népfronttitkár mondott rövid tájékoztatót a választások tapasztalatairól és a népfrontaktíváknak a jövőbeni feladatairól. Ezután a résztvevőknek munkájuk elismeréseként átadta a megyei népfrontbizottság emléklapját. A Fővárosi Bíróság ítélete a Sortex-galeri ügyében REPWOöEmTERUtS Az ügynök és a megcsalt férj ... A tolvaj őrmester esete ... Túszok és teltételek... Banditák a gépen... Revolverlövések Stockholmban... A kapzsi konzul esete... Nagykövet a ládában... és még sok érdekes izgalmas esemény, fejezet a bét végén induló sorozatunkban. Repülőgép-eltérítés, diplomatarablás ! Erdekfeszítő dokumentumregeny a Népújságban. A Fővárosi Bíróság fellebbezés folytán tárgyalta a Sortex környékén sorozatos bűncselekményeket elkövető galeri ügyét. A galeri tagjai, akik közül többet már korábban megbüntettek, a gyár mögötti kukoricaföld csőszkunyhójában tanyáztak — egyik-másik szinte állandóan, — onnan indultak garázda útjukra. Molesztálták, leszólították az éjszakai műszakról hazatérő nőket, randalíroztak a munkásszállás és olyan lakások előtt, ahol a gyárban dolgozó lányok laktak. Amikor egyik leány hívásukra nem ment ki hozzájuk a munkásszállásról, behatoltak oda, a kertben feldön- tötték a padokat, összetörték a berendezési tárgyakat, egyikük késsel fenyegetőzött; végül a gondnok hívására munkásőrök távolították el őket. A rendbontók ellen feljelentést tettek, s ennek nyomán kiderült, hogy súlyosabb bűncselekmények is terhelik őket. Egy vidékről felkerült 15 éves leányt három alkalommal, arra kényszerítettek, hogy velük menjen, s megerőszakolták. Egyik fiatalkorú 15 alkalommal lopott úgy, hogy besurrant, bemászott különböző helyiségekbe, illetve gépkocsikat tört fel, s a keze ügyébe került értékesebb holmikat elemelte. A bíróság Kovács István, 22 éves segédmunkást hét- évi, Balázs Ferenc. 20 éves segédmunkást hatévi, Gtesz Pál, 20 éves segédmunkást ötévi és nyolchónapi, Spon- ga József, 19 éves segédmunkást és T. Vilmost négyévi, S. Lászlót háromévi. H. Sándort egyévi s tízhónapi, D. Lászlót és M. Józsefet egyévi szabadság- vesztésre ítélte. A Magyar Bzpclallsta Munkáspárt Hevea megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JAMOS. — Riadja a Heves meavei frankiad« Vállalat Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23.) Telefon: 12-6#.. 12-71. »0-29.. 24-»4 GvOnavB*’. <<ty» ... raóűaetéű díj ogy hórto Ffc íllófizethet« MBBd* postahivatalnál és kézbesítőnél, index: zuoeí, Heve* megyei Nyomás Vállalat, Eger, Bródy etónáőe'wce «. Igazgató; SOI.YMŰS fOZSFJ w *