Népújság, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-18 / 142. szám

■ONWÁN Június 21-én hétfőn 14 őral kezdettel ülést tart Egerben az MTS Eger Városi Elnöksége. Az ülésen az MTS Hl. kongresszu­sára való felkészülés városi fel­adatait beszélik majd meg. A Budapesten megrendezett I. osztályú kötöttfogású birkózó versenyen részt vettek a Bervai Vasas versenyzői is, akik közül a 62 kg-osok súlycsoportjában Lakatos András az első helyen végzett, a 74 kg-osok súlycso­portjában pedig Bakondi Ká­roly a harmadik helyet szerez­te meg. A szolnoki férfi atlétikai ver­seny keretében Nagy Sándor a Selyp! Kinizsi atlétája gerely­hajításban 6044 cm-rel új, me­gyei ifjúsági és felnőtt rekordot ért el. A régi rekordot jelen­leg a BEAC színeiben versenyző gyöngyösi Erdélyi György tar­totta 5920 cm-rel. Három napot át folytak Mis­kolcon 11 egyesület 104 ököl­vívójának részvételével az ököl­vívó Bükk Kupa küzdelmei. He­ves megyét Eger és Petőfibá- nya versenyzői képviselték. Jobb eredményeik: Serdülők: Közép­súly: 1. Takács (Eger), kisváltó- süly: 2. Farkas (Eger), nagy­váltósúly: 2. Lukács (Eger), pa- plrsúly: 3. Galyó (Eger), köny- nyűsúly: 3. Vincze (Eger). Ifjú­ságiak: légsúly: 1. Nagy (Eger), váltósúly: 2. Katona (Eger), kis- váltósúly: 3. Tamás (Eger), kö­zépsúly: L Tart (Petőfibánya). * A megyei kézilabda-bajnokság legutóbbi, fordulójának eredmé­nyei.: Férfiak: Dobó SE—Egri Tanárképző 22:16 (12:5), Gáspár SE—Egercsehi 17:25 (10:9), Sírok —Füzesabony 17:17 (6:10), Gvön- gyössolymos—Gy. Építők 16:16 02:4). Hort—Selyp 23:21 (13:7), Hatvani Finsz—Dormánd 17:19 (8:8). Nők: Füzesabony—H. Kini­zsi 12:7 (8:2), Egri Kinizsi II.— Petőfibánya 8:12 (3:7), Hatvani V. Meteor—Sirok 12:30 (3:7). Fiúk: Gyöngyösi ITSK—Gy. Va­sas Izzó 19:12 (11:4), Hort—Selyp 20:3 (9:1), Gyöngyössolymos— Gy. Kékes U:13 (4:4), Sirok— Füzesabony 21:19 (11:6), Heves— EgeresehJ 18:16 (7:9), Hatvani Fmsz—Dormand 11:10 (8:5). A labdarúgó megyei TI, osztály legutóbbi fordulójának eredmé­nyei. Keleti csoport: Erdőtelek —Stromfeld SE 2:0, Makiár— Matraderecske 0:1, Egerszólát— Mező Imre SE 3:1, Besenyőtelek —Dobó SE 5:1, Tarnalelesz—Szi- halom 2:3, Istenmezeje—Mátra- derecs-ke 2d, Makiár—Egercsehi U. 2:4. A bajnokság állása: 1. Dobó SE 22 14 4 4 61-31 32 2. Erdőtelek 22 14 2 6 47-26 30 3. Egerszólát 22 14 1 7 57-34 29 4. Stromf. SE 22 11 7 4 53-31 29 5. Istenmezeje 23 10 4 9 40-63 24 6. Kisköre 22 10 3 9 35-41 23 7. Besenyőtel. 22 7 6 9 50-44 20 8. Szihalom 21 8 4 9 39-38 20 9. Mező SE 22 9 2 11 35-45 20 10. Makiár 22 7 5 10 41-47 19 11. Mátrader. 22 9 1 12 36-45 19 12. Tarnaielesz 22 5 3 14 26-55 13 Kápolna visszalépett Egercsehi n. 24 13 3 8 79-48 29 Nyugati csoport: Gyöngyöstar­ján—Tárnáméra 1:1, Szűcsi— Visznek 3:2, Atány—Adács 1:1, Heréd—Abasár 2:5, Nagyréde— Ecséd 2:0. Az ifjúságiak eredmé­nyei: Tarnalelesz—Szihalom 2:2, Istenmezeje—Mátraderecske 3:3. Makiár— Egercsehi 2:4, Gyön­gyöstarján—Tárnáméra 1:0, Szű­csi—Visznek 3:1. Atány—Adács 2:0, Heréd—Abasár 3:2, Nagyréde —Ecséd 3:0. * A falusi dolgozók 20. sparta- kiádja megyei döntőinek idő­pontjai. Atlétika, 1. forduló (Fü­zesabony) augusztus 15., 2. for­duló (Atkán szeptember 19. Kézilabda augusztus l-én (Si­rok), röplabda ugyancsak au­gusztus l-én (Sirok), torna au­gusztus 15. (Füzesabony) és te­ke szeptember 26. (Gyöngyös). * újpesti Dózsa—Egri Dózsa 9:2 (2:0, 3:0, 3:1, 1:1), országos ifjú­sági bajnoki vízilabda-mérkőzés. * A női röplabda NB n. állása: L MVSC 10 9 1 28: 7 19 2. Egri Dózsa 10 9 1 28:10 19 3. DVTK 10 8 2 27:11 18 4. MTK 10 8 2 26:13 18 5. Bp. Építők 10 0 4 20:13 16 6. Nyiregyh. P. 10 4 6 17:21 14 7. Kisterenye 10 4 6 13:2(1 14 8. Debr. Volán 10 4 6 14:23 14 9. SBTC 10 3 7 17:22 13 10. NYVSC 10 3 7 13:24 13 11. OSC 10 2 8 14:28 12 12. SÜMSE 10 — 10 5:30 10 * Ganz-MAVAG—Egri Tanárkép­ző 62:55 női kosárlabda MNK- mérkőzés, Budapest, * A nöl kézilabda NB II. állása. Keleti csoport: 1. DVSC 8 7 t 98: 52 14 2. D. Közút 8 6 1 1 76: 58 13 3. Nyíre. T. 9 5 2 2 91: 62 12 4. MVSC 9 5 — 4 101: 69 10 5. Egri Doh. 9 5 — 4 75: 82 10 6. SÜMSE 8 4 1 3 64: 60 9 7. Csavargy. 8 3 — 5 71: 65 6 8. Salgót. B. 9 3 — 6 92:116 6 9. DVTK 9 2 1 6 64: 70 5 10. Mátész. 9 2 1 6 64:109 5 11. K. Húsos 8 2 — 6 54:107 4 A Sarudi Tiszamenle Tsz SK a f üzesabonyi járás labdarúgóbajnoba Befejeződött a füzesabonyi járási labdarúgó-bajnokság. A megyei II. osztályú bajnokságot is megjárt Káli Tsz SK és a Mezőszemerei Tsz SK előtt a Sarud! Tiszamente Tsz SK csa­pata nyerte a bajnokságot, tel­jesen megérdemelten. A jól fel­készült sarudi csapat mindössze három pontot vesztett. Az ősszel vereséget szenvedtek MezÖszeme- rén, majd tavasszal döntetlenül mérkőztek Kaiban. A bajnokság sorsát eldöntő Sarud—Mezőszemere mérkőzésre a Tisza partiak otthonában ke­rült sor. Sarud—Mezőszemere 5:0 (2:0) Sarud, 400 néző. V.: Szabó. Sarud: Gál — Szalai, Németh, Kiss, Kovács A., Török V., Va­sas, Kovács J., Csörgő, Szabó, Török Z. Mezőszemere: Tóth — Rédei, Bukta Kelemen. Bukta G., Bukta T., Bukta L., Molnár S., Szabó, Bukta I., Molnár J. Sportszerű mérkőzésen még ilyen arányban is megérdemel­ten győzött a hazai csapat. A mérkőzés végén a vendégek is gratuláltak a bajnokcsapatnak. G.; Vasas 2, Szabó és Török Z. A bajnokság állása: 1. Sanfd 12 10 1 1 49-10 21 >) Káli Tsz 12 9 1 2 28-16 19 3. Mezőszem. 12 9 — 3 41-14 18 4. MezŐtárk. 11 4 1 6 14-20 9 5. Poroszló 11 4 — 7 10-35 8 6. Kompolt 12 2 1 9 12-30 5 7. Feldebrő 12 2 — 10 13-42 4 A feljutási táblázatba be nem számítható eredmények alapján a további sorrend: Besenyőtelek Dankó 16 8 2 6 16-23 18 Káli Fiam. 16 4 1 11 18-16 9 Gagarin SE 8 4 1 3 15-14 9 Elmaradt mérkőzés: Mezőtár- kány—Poroszló. (szigetváry) Atlétika A füzesabonyi járási KISZ-bi- zottság és az MTS járási Taná­csa együttes rendezésében né­hány számból álló atlétikai ver­senyt bonyolítottak le Füzes­abonyban, a helyi Vasas SC sporttelepén. A KlSZ-alapszer- vezetek és a sportegyesületek programjainak bővítése újabb sportolási lehetőség biztosítása és az atlétikai sportág népsze­rűsítése céljából rendezték a versenyt. Eredmények: Férfiak: 100 m: Szabó 12.6, 2: Bukta F.. 3. Juhász (mind Me- zős/.emerc). 800 m: 1. Nagy 2:27.2. 2. Bukta F., 3. Bukta Gy. (mind Mezőszemere). Súly: 1. Szabó (Mezőszemere) 937 cm., 2. Szalóki (Kápolna), 3. Rédei (Mezőszeme- re). Távol: 1. Juhász 537 cm., 2. Szabó, 3. Bukta G. (mind Me­zőszemere). Nők: 100 m: 1. Csik (Kápolna) 15 mp„ 2. Tóth R. (Füzesabony), 3. Szabó (Füzesabony). Távol: 1. Tóth R. 411 cm., 2. Szabó. 3. Horváth E. (mind Füzesabony). Súly: l. Szabó 961 cm (1), 2. Tóth, 3. Horváth. Az atlétikát ábrázoló arany ezüst és bronz vereteket Szabó Istvánt a járási atlétikai szö­vetség elnöke nyújtotta át a versenyzőknek. nyerte a Mow York“’ verseny TERMELŐSZÖVETKEZETÜNK Klam Tibor New York­ban istn elit mezőnyben. íi viláf- és európai baj­nokok előtt megnyerte a Vanderbilt versenyt. A tor na neítyes döntőjében Klam pár valamennyi ellenfelét lé­gy ö/. te, Iqbbak közöli az idei egyéni világbajnok svéd BigsEtesoiük Áz. etncaaláEoaá­sokat beleszámítva 7 msrkő zést nyert, s egyetlen vere­séget sem szenvedett. Dön- rőreli eredményei: Korpa (jugoszláv) ellen 2:0 'IP, 10). Johansson (svéd) el­len 2:1 (—15, 17, 15) Bengls- son (svéd) eljen 2:1 (—7. 12, felvételre keres mezőgazdasági szakembert üzemgazdászt munkakör betöltésére. Jelentkezni lehet a karácsondi Kossuth Tsz elnökénél. FELVÉTELRE keres továbbá MOTORSZERELÉSBEN jártas szakmunkásokat azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet a karácsondi Kossuth Tsz személyzeti előadójánál. A HEVES MEGYEI TALAJERŐ-GAZDA LKOD ÄSI VÄLLALAT, (Eger, Merengő u. 3.) azonnali belépéssel felvesz építésztechnikust Jelentkezni lehet a vállalat igazgatójánál, vagy műszaki vezetőjénél. Gyár- és Gépszerelő V. keres lakatos, csőszerelő, hegesztő szakmunkásokat, betanított munkásokat és segédmun­kásokat vidéki szerelési munkaterületeire. (Ajka, Leninváros, Pét, Diósgyőr, Dunaújváros). Jelentkezés személyesen vagy írásban: Budapest, VI., Paulay Ede u. 52., személyzeti főosz­tály. Női cs férfi kölöttáru ké­szen kapható és méret után megrendelhető. Eger, Dózsa György tér 2. (A vár bejáratától 50 mé­terre.) A HEVES MEGYEI FI­NOMMECHANIKAI VÁL­LALAT FELAJÁNLJA sza­bad kapacitását precíziós öntödéjében, galvánüze- mében (kadmium, rezezés, fényes és matt nikkel, króm), valamint gépműhe­lyében forgácsolási munkákra Érdeklődni: Finommechani­kai Vállalat kereskedelmi osztály, Eger, dr. Sándor Imre utca 4—6. Telefon: 17-21, VlLHÍI EGRI GYÁRA közgazdasági technikumi érettségivel rendelkező előkalkulátort, elemzőt, utókalkulátort és gyakorlattal rendelkező gyors-, gépírónőt. MEZOCÉP EGRI GYÁREGYSÉGE (GÉPÁLLOMÁS) azonnali felvételre ESZTERGÁLYOS, MARÓS, KÖSZÖRŰS, ALTALANOS LAKATOS szakmunkásokat. BETANÍTOTT gépmunkásokat és GÉPÉSZTECHNIKUSOKAT HEBE S. Komló—Füzesabony—Makiár útvonalon buszjárat van. Jelentkezés: Eger. Lenin út 261. Molnárné munkaügyi előadónál. ÁLLÁS VÁLLALATUNK azonnali be­lépéssel alkalmaz • árukiadót raktári segédmunkást) a 303. számú egri telepünkön. Je­lentkezni lehet az érintett telep vezetőjénél. Eger—Salgótarjáni TÜZÉP Vállalat. VÍZÜGYI Építő Vállalat Kis- körei Főépítés-vezetősége nehéz- gépkezelői iskolára beiskoláz 20 évtől 40 éves korig. Az iskola időtartamára fizetés illeti meg a hallgatókat. Jelentkezni lehet személyesen, vagy írásban, Víz­ügyi Építő Vállalat Kiskörei Fő­építés-vezetőségén. HATÁROZOTT időre kisegítő gépírónőt felveszünk. Jelent­kezni lehet Állami Biztosító Eger, Klapka György u. 1. ______ F IATAL, jól Képzett lakatos, hegesztő, autószerelő, asztalos szakmunkásokat, továbbá raktá­ri segédmunkást — szerszámki­adásban jártas dolgozót azonnal felveszünk. Közúti Gépellátó Vál­lalat 6-os sz. telepe Eger, Lenin út 263. GÉPÉSZMÉRNÖKÖT, vagy me­zőgazdasági gépészmérnököt ke­resünk műszaki fejlesztési, gépe­sítési feladatok ellátására. Ugyancsak keresünk felvételre üzemszervezői munkakörbe fia­tal közgazdászt vagy üzemszer­vezésben már gyakorlott gépész- mérnököt, üzemmérnököt. írásbe­li jelentkezést kérünk: SZOL­GÁLATI LAKÄS jeligére a szol­noki hirdetőbe.____________________ A VOLÁN 4 sz. Vállalat azon­nali belépéssel felvesz szerszám­géplakatost és segédmunkásokat. Jelentkezés: Eger, Lenin út 194. szám, műszála főosztály.________ I PARI TANULÓT felveszek. Lénárt gumijavitó mester, Eger. NYÁRI szünidőre, könnyű házi munkára fiatal leányt felveszek. Dr. Udvarhelyiné, Eger, Ady utca L l\«ITLA\ FIATAL, gyermektelen mű­szaki házaspár nyugodt, bútoro­zott albérleti szobát keres július 1-től. ..Belváros 228” jeligére, az egri hirdetőbe. ___ GARÁZS kiadó közületeknsk is. Eger, Puki Miklós u. 2. III. emelet 13.__________________________ EGER, Bethlen utca 3. számú ház eladó. 2 szoba-összkomfortos családi ház pincével, 18 folyóméteres fészerrel, 275 négyszögöl szőlő­vel. beköltözhetően eladó. Gyön­gyös, Kakastánc u. 16.___________ BEKÖLTÖZHETŐ egy szoba- konyhás ház pincével eladó. Eger, Kőporos-tér 2._______ E GERBEN üres szoba-konyhás albérletet keresek. Eger, Iglói u. 17. ' .llRMfl 601-ES Trabant, keveset futott, igényesnek eladó. Megtekinthető: Eger, Lőcsey 4. (Kanadai temp- lom mögött.)__________ J ÚNIUS 4-én műszakilag vizs­gázott fehér Skoda Octávia Su­per szegélygépkocsi eladó. Ér­deklődni : munkanapokon Ver- pelét, 17-es telefonon, Szombat, vasárnap. Verpelét, Rákóczi út 27.. Török. SIMSON Star újszerű motor- kerékpár eladó. Gyöngyös, Esze Tamás út 2. CH-S 600-AS Trabant olcsón eladó. Abasár, Fő tér 3. _________ M OSZKVICS 403-as eladó. Megtekinthető egész nap. Hat- van. I-Iegyalja u. 2/a,____________ V OLKSWAGEN 1200-as de Luxe príma állapotban eladó. Jászberény, Rákóczi út 68._______ 3 50»-ES Welorex eladó. Eger, Árpád u. 68._______________________ 1 DB 4 t. Csepel, 1 db 5 t. IFA W—50—es tehergépkocsik ki­fogástalan állapotban eladók. 5 t. Prága terepjáró gépkocsit cse­rében átveszünk. Dobó István Tsz Egerbakta. Telefon: 7. MOST vizsgázott Wartburg 1000-es személykocsi eladó. Gyöngyös, Bajcsy-Zs. lcrt. 15. SKODA Octávia Super eladó. Novaj, Gálkút 1. Érdeklődni: délután 3-tól.______________________ N SU 1000-es személygépkocsi eladó. Síkfökút, Szabó Sándor. VEGYK8 HÉVÍZ gyártmányú új 12 li­teres boyler, palackos gázhoz, eladó. Eger, Sertekapu utcai iskola. NYEREMÉNY Fortuna televízió új, garanciális árengedménnyel eladó. Eger, Laktanya u. 16. A Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat építész szerkesztői és statikus szerkesztői munkakörbe technikusokat felvesz Jelentkezés személyesen, vagy írásban, a vállalat személyzeti és oktatási osztályán. Hevesi ÁFÉSZ III. osztályú vendéglőjéhez szakképzett, gyakorlattal rendelkező Forgalom 200 000 forint, melyből 100 000 forint étel. Jelentkezés: Heves, Tanács­köztársaság tér 10. Telefon: 10. cs 8». 150—200/M Ft ételforgal­mú III. oszt. éttermünkbe töwtoralő és ÁFÉSZ kér. főosztály Tiszafüred, Somogyi B. u. 3. sz-

Next

/
Thumbnails
Contents