Népújság, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-17 / 141. szám
A MAP I ifcfvmkmai? 1971. június 17., csütörtök A Nap kél: 3.46, nyugszik: 19.44 órakor A Hold kél: —.—, nyugszik: 13.36 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ALIDA 9 nevű kedves olvasóinkat! J|| Alida még új név a naptárban. Eredeti formája az Adelheid volt, melyben az ófelnémet „adal” azaz „ne- mes" és a „heit": „viselkedés, magatartás” fogalma rejtőzik, így a belőle képzett Alida „nemes viselke- an, désü’’ jelentésű. MF Negyven évvel ezelőtt röppentette világgá a magyar és a nemzetközi sajtó az abban az időben ko- ^ moly sportteljesítménynek is számitó esemény hl- rét: Endresz György és Magyar Sándor, az első ma- gyár óceán-repülők az amerikai Harbour Grace-ből ■■ Bicskéig repültek. Az 1893-ban született Er idresz György az első világháborúban tábori pilótaként vett részt és több magas katonai kitüntetésben részesült. A háború után a Magyar Aero Express, majd a német Junkers-müvek pilótája lett; később a Magyar W Aero Szövetség oktatótisztjeként nevelte a fia- tol magyar repülés utánpótlását. Óceárirepü- lésükkel elnyerték Rothermere lord 10 000 dől- W láros diját. Endresz 1932. május 21-én Bitai Gyula navigátorral Rómába repült, az óceánrepülők kongresszusára, a littorlai rapülötéren azonban gépük lezuhant, s mindketten szörnyethaltak. . Hím... ismtmu... Hím... isim m Időjárás: 6 * * * * * 12 Várható időjárás ma estig: felhőátvonulásolr, ma már kevesebb helyen zápor, zivatar. Elénk, időnként erős, viharos lökésekkel kísért északnyugati szel. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap 11 órakor Siófoknál 21 fok volt. (MTI) ••••••••••••••• Fogadónap a megyei tanácson Petiteken délelőtt 9-től 12 óráig dr. Papay Gyula, a megyei tanács végrehajtó bizottságának tátikára tart fogadónapot. ülovszky Rudolf a szövetségi kapitány Az MLSZ elnöksége szerda délután ülést tartott, és ezen határozatot hozott a | megüresedett szövetségi kapitányi tisztség betöltéséről. §H Úgy foglalt állást, hogy a S,* w jövőben a tisztséget föfog- lalkozású szakvezetővel ki- fi ránja betölteni. Az elnökség szövetségi kapitánynak Illovszky Rudolf mesteredzőt fogadta el. Az MTS illetékes szervei az MLSZ elnökségének határozatát jóváhagyta. MTI PIACI Pártnap a hatvani vasútállomáson (Tudósítónk telex jelentése): Szerdán délelőtt zsúfolásig megtelt hallgatókkal a hatvani vasútállomás nagy oktatóterme. A pártnap előadója Oláh György elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára volt. Részt vett a pártnapon Szabó Ferenc, a hatvani pártbizottság titkára és Fehér István, a városi tanács elnöke is. Az előadó beszédében az SZKP XXIV. kongresszusával, annak jelentőségével, s nemzetközi visszhangjával foglalkozott. Tájékoztatta a hallgatókat az időszerű bélés külpolitikai kérdésekről is. A pártnap után a megye első titkára hosszasan elbeszélgetett a csomópont gazdasági, párt- és tömegszervezeti vezetőivel a vasutas dolgozók problémáiról. Helyi kezdeményezés sikere: Operabarátok köre Tarnamérán A hevesi járás egyik leggyorsabb ütemben fejlődő községe Tamaméra. Az utóbbi években egyenletesen javult a termelőszövetkezet gazdálkodása, növekedett a tagok személyi jövedelme. Évről évre új házak sora épül; javul a kereskedelmi ellátás színvonala, az átutazok is elégedettek a földművesszövetkezeti bisztró vendéglátásával. Az anyagi fejlődést kulturális szintemelkedés is kísérte: az elmúlt évek során sorra alakultak az egyes rétegeket tömörítő kis közösségek. Hatékony munkát végez a gyermek, a KISZ-ifjúsági, a termelőszövetkezeti, a tűzoltó klub, a művelődési ház keretében. A kultúra helyi patronalói arra is törekszenek, hogy a minőségi munka színvonalát emeljék. Evekkel ezelőtt — helyi kezdeményezésre létrejött TÓPARTI IDILL (Foto: Kiás Béla) 6 burgonya kilója 1,40—3,78 forint, óburgonya 2 kg-os fr— 8,50 forint, új burgonya kilója 3,50—6 forint, főzőhagynta csomója 1,80—2,40 forint, zöldhagyma csomója 1—1,30 forint, űj fokhagyma darabja 0,90 forint, kelkáposzta kilója 5 forint, fejes káposzta 1,90—2,70 forint, petrezselyem csomója 2,50 forint, pet- ruska 0,70 forint, új sárgarépa csomója 2 forint, tojás darabja 1,10—1,40 forint, saláta 0,80—1,20 forint, retek 1,10—1,80 forint, zöldpaprika hegyes erős darabja 0.80—1 forint, zöldpaprika tölteni való darabja 1,20—2,20 forint, karaláb új csomója 2—4,50 forint, paradicsom kilója 50 forint, karfiol 7.80 forint, zöldborsó 5,50— 6 forint, cseresznye kilója 6— 12 forint, meggy 10—17 forint, főzőtok kilója 2 forint, uborka kilója 6,50 forint, ribizli kilója 11—13 forint, zöldbab kilója 14,50 forint, málna kilója 14—22 forint. Kórusműsor Párádon A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa és az Építők Szakszervezetének megyebizottsága támogatásával vasárnap délelőtt kórusműsor lesz Párádon, az üdülő dísztermében, fél 10 órai kezdettel. Célkitűzéseinek megfelelően az Építők Heves megyei Kórusa látogatja meg a községet, s ad nagyon szép, változatos műsort az érdeklődő közönségnek. Afrikai tornatanár] elöltek Egerben Kincses Ferencnek, a Testnevelési Főiskola tanárának vezetésével két napon át Eger nevezetességeivel, sportlétesítményeivel ismerkedtek azok az afrikai diákok, akik a Magyar Testnevelési Főiskolán sajátítják el a tudnivalókat. A fiatal sportszakembereket Békési József, a megyei TS elnök- helyettese tájékoztatta Egerben a megyében folyó test- nevelési és sportmunkáról, majd a tornatanár-jelöltek megtekintették a városban folyó különböző sportmunkát, de időt szakítottak a város nevezetességeinek megtekintésére is. Az afrikai tornatanár-jelöltek szerdán délután elutazták Egerből. műiMmmms. Az ügynök és a megcsalt férj... A tolvaj őrmester esete... Túszok és teltételek... Banditák a gépen... Revolveriövések Stockholmban... A kapzsi konzul esete... Nagykövet a ládában és még sok érdekes izgalmas esemény, fejezet a hét végén induló sorozatunkban. Repülőgép-eltérítés, diplomatarablás ! az operabarátok köre; az ide csoportosuló általános iskolai diákok és pedagógusok elhatározták, hogy évenként hat alkalommal látogatnak el Budapestre, az Operaházba. Eleinte akadtak kétkedők, akik vitatták a vállalkozás életképességét, a több éves gyakorlat azonban bizonyított: ma már közel 50 tagja van az operabarátok körének, s a helyi kezdeményezés eredményességének híre túljutott a község határain: mind a hevesiek, mind a környező községek fiataljai esetenként csatlakoznak a tárnáméra! zenekedvelőkhöz, s együttesen látogatnak a fővárosba. Az utazást megkönnyíti az is, hogy a Tar- navölgyi Vegyes Kisipari Termelőszövetkezet járművet biztosít. Érdemes erre a jó ötletre felfigyelni, mert azt igazolja, hogy a komoly zene barátainak viszonylag kis tábora falun is gyarapítható. Párt napok a megyében EIVRT Gyöngyösi Gyáregysége, Gyöngyös, délután 14 órakor: Lévai Ferenc; ÉVM Állami Építőipari Vállalat, Gyöngyös, délután 16 órakor: Barta Alajos; LŐRINCI, este 13 órakor: Balázs Pál; HÁZIIPARI és Népművészeti Szövetkezel, Heves, délután 13 órakor: Prokai Gábor; EGER, dohánygyári kultúrterem. délután 14.15 órakor: Kalmár Péter; EGER, KlSZÖV-tanácste- rcm, délután 14.30 órakor: Hurták Lajos; EGER, Megyei Művelődési Központ, délután 15 órakor: Búzás Lajos; EGER, Heves megyei Tanácsi Építőipari V allalat délután 16 órakor: Varga Lajos; EGER, Technika Háza, délután 19 órakor; Baka Sándor tart pártnapot. Az országos átlag háromszorosát adják az új meggyfajták Bemutató a Kertészeti Kutatóintézetben A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium meg bízásából a Kertészeti Kutatóintézet irányítja a hazai gyümölcstermeléssel kapcsolatos kutatásokat, valamint több kertészeti termék nemesítését és a korszerű agrotechnikai módszerek kidolgozását. A tudományos munkát 1971. január 1-től 10 éves kutatási program szabályozza, amely alapján megoldást keresnek a pillanatnyi agrotechnikai nehézségekre és 10—15 év múlva várható piaci igényeknek és munkaerőhelyzetnek megfelelő nagyüzemi termelésre alkalmas fajtákat állítanak elő. A gyümölcsféleségek között első helyen szerepel a meggy, amely már évek óta hiánycikk a hazai és a világpiacon egyaránt. A jelenleg termő fajták ugyanis rendkívül alacsony hozamúak, nagyüzemi művelésre alkalmatlanok. A Kertészeti Kutatóintézetben 12 új fajtát nemesítettek, melyek háromszor annyit teremnek, mint az országos átlag. A meggy után fontossági sorrendben kajszi, cseresznye és a szilva szerepel a programban. Az új telepítési módszerek közül az úgynevezett sövényes gyümölcsösöktől várnak legtöbbet a kutatók, a sűrű tőtávolságban és nagy sortávolsággal kialakított telepítések ugyanis géppel művelhetők, gépesíthető a permetezés és a betakarítás is, amely jelentős munkaerő-megtakarítással jár. A kertészeti termékek közül elsősorban a paprika-, hagyma-, zöldbab- és borsótermesztéshez kapcsolódó kutatásokat koordinálja a kutatóintézet. Már eddig is több új fajtát állítottak elő. A cecei csokros nevű új fehér paprikájuk bő hozamú és könnyen szedhető. Az alsógödi elnevezésű hagymafajtájuk termesztése pedig teljes egészében gépesíthető a dugványozástól a betakarításig. Az új gyümölcs- és zöldségfajtákat, valamint az agrotechnikai módszereket szerdán mutatták be a Kertészeti Kutatóintézet kísérleti telepein a társintézetek igazgatóinak, és a vezető agrárkutatóknak. A bemutatót követő tanácskozáson egyeztették a program megvalósításának részfeladatait, s így az átfogó irányítással elkerülik az egymást keresztező vagy párhuzamos kutatásokat. (MTI) Megújul as Arany Bilta fejlődik a Hortobágy Erdekfeszítő dokumentumregény a Népújságban. ■••“SSlISaSiia jiUmiiiiiiii Debrecen, Hajdúszoboszló és a Hortobágy idegenforgalmának fejlesztéséről tanácskozott szerdán Debrecenben a hortobágyi intéző bizottság. A tervezet szerint 1975-re ötven százalékkal nő a Hortobágy körzetének idegenforgalma. Az elfogadott tervezet pontosan rögzíti; hol és hogyan tudják fogadni a megnövekedett vendégsereget. Június 18-án megnyílik a debreceni 160 ágyas turista- szálló, A debreceni és ahajdúszoboszlói kempingben 30 —30 összkomfortos faliázat szerelnek össze. Az Arany Bika rekonstrukciója során 210-zel növekszik a szállodai helyek száma a debreceni Hortobágy-malomban százszemélyes turistaszállót nyitnak, Hajdúszoboszlón százharminc helyes touring hotelt építenek. Hajdúszoboszlón a jelenlegi 1129-ről háromezer- egyszázra emelkedik a SZOT-üdülők befogadóképessége. JjőüisM) A Magyar Szocialista Munkáspárt Hevea megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Pfiuzerfceactőt PAFF JÁNOS. — TTImtli a felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. a fPte 28.) Telefon: B«, U-T3- S0-29_ M-H.-----éti ess tsör*s *B.— Itt. Előfizethető bármely postahivatalnál ás kézbesítőnél. Index: 20 88*. “ Kssaggés satsmsm aossss eaegvd Lapkiadó Vállalat 1M». Terjeszti a Magyar Posta. Bge«, Sttódx Bénáss mos «.