Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-13 / 111. szám
\ Szerda esti külpolitikai kommentárunk Régi barátok ÉRDEKES per FOLYIK e pillanatban az egyik nyugatnémet bíróság előtt. Az alperes egy karikaturista, a felperes az ellenzék egyik vezére, Franz Josef Strauss „Bajorország ura” azért perelte be a grafikust, mert az egy gúnyrajzán a horogkereszttel párosította őt, mármint Strausst. Még nincs hivatalos ítélet, de a Spiegel című liberális hetilap — mintegy a bíróság helyett, a közvélemény nevében — egy komoly és jónevű történészprofesszort kért fel az ügyben szakértőként A lap teljes terjedelmében hozza a történész részletes szakvéleményét. A professzor Strauss egész politikai múltjának rengeteg eseményével, epizódjaival, különböző beszédeiből vett részletekkel bizonyítja szakértői véleményének azt az állítását, hogy a grafikus nem lépte túl a politikai karikatúra megengedett határát: Strauss csakugyan évtizedek óta a nyugatnémet szélsőjobboldal vezéralakja, ilyen értelemben tehát történelmi-szellemi-ideológiai rokonság fűzi a bukott német szélsőjobbhoz, az egykori hitlen harmadik birodalomhoz, AZÓTA ÜJABB TÉNYÉK is alátámasztják ezt a szakvéleményt, olyanok, amelyek a professzor cikkének megjelenése után keletkeztek, s amelyekre Anatolij Tyu- pajev mutat rá a TAS2SZ hírügynökség egyik szerdai kommentárjában. Strauss legutóbbi, dél-afrikai útjáról van szó. Ennek során Angolában is járt, ahol nyilvánosan magasztalta a portugálok kegyetlen gyarmatosító uralmát A Dél-afrikai Köztársaságban sok magas rangú vezetővel tárgyalt, elsősorban Vorster miniszterelnökkel. Az út előtt azt mondta: „régi barátokhoz” látogat el Dél-Afri- kába. S ne felejtsük, hogy Vorster, a elvbarátai csakugyan azok, már a második világháború alatt is — pedig akkor még brit dominium voltak —, nyíltan fejezték ki rokonszenvüket és csodálatukat Hitler és a nád Németország iránt Ma az egész haladó emberiség elítéli Vor- sterék középkori apartheid-politikáját, a faji elkülönítésnek, a fekete emberek megalázásának ezt a fasiszta kinövését Strausst nem zavarta a dolog, 6 régi barátoknak neved e megvetett dél-afrikai politikusokat Persze: nem csupán elvbarátságról, emberi szimpátiáról, „szerelemről” van szó. Hanem elsősorban — gazdasági érdekekről. Pénzről. Hiszen útja befejezésekor Strauss elárulta, milyen módon is óhajtotta erősíteni az együttműködést a dél-afrikai rezsimmel: a nyugatnémet hadiipari komplexus dél-afrikai ipari és fegyverszállításainak növelését kívánta előmozdítani. MERT STRAUSS ELSŐSORBAN ezeknek az exponense. És ismét nem csupán elvbarátságból. Anyagi érdekeltségei is ezt írják elő. Franz Josef Strauss ugyanis 1 nemcsak Bajorország „legerősebb embere”, de az egész Német Szövetségi Köztársaság egyik leggazdagabb politikusa is. Prága vendégei Szerdán küldöttségek érkeztek a csehszlovák fővárosba, hogy részt vegyenek a CSKP megalakításának 50. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken: Az MSZMP Budapesti Bizottságának küldöttsége, élén Katona Imrével, az MSZMP Központi Bizottsága tagjával — a budapesti pártbizottság titkárával; az SZKP moszkvai városi bizottsága Leo- nyid Boriszov titkár vezetésével; az NSZEP Berlin kerületi bizottságának küldöttsége, Hans Modrow titkár vezetésével; a LEMP varsói városi bizottságának delegációja, élén Jerzy Lukasze- wlcz titkárral. A szófiai városi pártbizottság küldöttsége már kedden megérkezett Prágába. Az új kormány eskütétele (Folytatás az 1. oldalról) szerint is képviseletet kapták országgyűlésünkben társadalmunk legkülönbözőbb rétegei így például az ipar területén dolgozó fizikai munkások száma 35, a technikusoké 2, ipari és agrármérnökként dolgozik 30 képviselő, az orvosok száma 16, a pedagógusoké 21. Jogász szakképzettsége 16. közgazdász szakképzettsége 12 megválasztott képviselőnek van. Az alkotó művészek száma 7. Ismét dr. Starte Janika vette át a szót, s közölte az országgyűléssel, hogy az MSZMP Központi Bizottságától és a Hazafias Népfront Országos Tanácsától együttes javaslat érkezett az országgyűlés tisztségviselőire. A javaslatot — amelyet Milován Ildikó körjegyző ismertetett — az országgyűlés egyhangúlag elfogadta. Az országgyűlés elnökévé Apró Antalt, alelnöikeivé dr. Beresztóczy Miklóst és Varga Gábomét, jegyzőivé Bariba Istvánt, Hámor Imrénét, dr. Pesta Lászlót, Pólyák Jánost, dr. Prieszol Olgát és Szviridov Ivánnét választották. Szünet után az országgyűlés Apró Antal elnökletével folytatta munkáját Az országgyűlés új elnöke megtartotta székfoglalóját Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt képviselőtársaim! Valamennyiünk nevében ígérhetem: törekedni fogunk, hogy megfeleljünk bi- galmuknak és legjobb tudásunk szerint munkálkodjunk annak a politikának a megvalósításában, amelyet a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa megjelölt és amelyet egész dolgozó népünk lelkesen támogat. Felhasználom az alkalmat, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az Országgyűlés tisztség- viselői nevében szeretettel üdvözöljem valamennyi képviselőtársunkat, a mai nappal megalakult új magyar országgyűlést. Képviselőtársaink útján szeretettel kőszöntjük azt a több mint 7 millió választópolgárt, akiknek bizalmából ml megválasztott képviselők részt vehetünk országunk legfőbb államhatalmi és törvényhozó testületének munkájában. Apró Antal rámutatott, most lényegében kettős feladat áll előttünk: egyrészt minden vonatkozásban tovább kell erősítenünk szocialista államunkat és növelnünk kell a tervszerű szocialista gazdaság szervezésében és vezetésében betöltött szerepét, kulturális nevelő funkciójának gyakorlását Ezzel párhuzamosan az államigazgatási munka további tökéletesítésére és hatékonyságának emelésére van szükség. Másrészt feladatunk a tanácsi hatáskörök bővítésének és munkájuk továbbfejlesztésének, önállóságúk gyakorlati megvalósításának elősegítése. Tisztelt képviselőtársaim! Ügy gondolom, mindannyiunk gondolatát fejezem ki akkor, amikor kijelentem, hogy országgyűlésünk fő feladatát abban látja, hogy a következő négyéves ciklusban hatékonyan elősegítse szocialista társadalmunk, rendszerünk erősítését. Az elnöklő Apró Antal ezt követően közölte, hogy az Alkotmány 19. paragrafusának első bekezdése alapján az országgyűlés feladata, hogy megválassza a népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökét, két helyettes elnökét, titkárát és 17 tagját. Erre vonatkozóBrüsszeli kompromisszum A közös piaci országok mezőgazdaságügyi miniszterei egész éjszakán át vitatkoztak és csak szerdán hajnalban született meg a kompromisz- szumos megállapodás arról, milyen intézkedéseket tegyenek a nyugatnémet márka és a holland forint „hullámzása” miatt a mezőgazdasági közös piacban előállott helyzetben. Végül is úgy állapodtak meg, hogy abban az esetben, ha az árfolyamhullámzás meghaladja a 2,50 százalékot, Hollandia és az NSZK Izraeli légitámadás Izraeli alakulatok keltek át a libanoni határon, hogy mintegy 400 méter mélységben libanoni területen felvonulási útszakaszt építsenek — közölték a szerdai bejrúti lapok. Az izraeli hadsereg műszaki egységei egy 12 fős őrjárat, két félhernyótalpas jármű és két helikopter támogatásával három órán keresztül tevékenykedtek Ra&Mmsőa «BH. május 13„ csutorSS mia község térségében. Az izraeli katonák úti ellenőrző- pontokat állítottak fel, libanoni járműveket és utasokat kutattak át, majd akciójuk befejeztével erőteljes géppuskatűz fedezete alatt visszavonultak. Emberéletben Don esett kár. A libanoni kormány nem erősítette meg a lapjelentéseket, de az A1 Liwaa című lap, amely közel áll Szaeb Szalam miniszterelnök hivatalához, megjegyezte, hogy az izraeli agresszió alig egy héttel Rogers látogatása után határaikon megfelelő mértékű különvámot vethetnek ki a többi közös piaci ország- bál beérkező mezőgazdasági termékekre, és ugyancsak megfelelő mértékű külön szubvencióval támogathatják a hazai mezőgazdasági exportot. Ezt az intézkedést elsősorban az NSZK azért követelte, mert a nyugatnémet márka árfolyamának emelkedése kárt okoz a nyugatnémet mezőgazdaságnak. Az importált mezőgazdasági cikkek ára ugyanis csökken, a külföldre szállított nyugatnémet mező- gazdasági cikkek áremelkedése pedig veszélyezteti azok versenyképességét Az angol belépéssel kapcsolatos problémáról csak szerdán délután folytatódnak a brüsszeli tárgyalások. Délután élőbb a hatok egymás között tartanak újabb tanácskozást, amit az tesz szükségessé, hogy az angol küldöttség nem tartja kielégítőnek a cukorkérdésben a hatok által javasolt megolgyában «— az MSZMP Központi Bizottságával és a Hazafias Népfront Országos Tanácsával egyetértésben — átíratott intézett az ország- gyűléshez. Az Elnöki Tanács személyi javaslatát — amelyet dr. Pesta László jegyző ismertetett — az országgyűlés egyhangúlag elfogadta. A kormány elnöke: Fock Jenő; elnökhelyettesek: dr. Ajtai Miklós, Fehér Lajos, dr. Tímár Mátyás, Vályí Péter; belkereskedelmi miniszter: Szurdi István; belügyminiszter: Benkei András; egészségügyi miniszter: dr. Szabó Zoltán; építésügyi és városfejlesztési miniszter: Bondor József; honvédelmi miniszter: Czinege Lajos; igazságügy-miniszter: dr. Korom Mihály; kohó- és gépipari miniszter: dr. Horgos Gyula; könnyűipari miniszter: Keserű Jánosné; közlekedés- és postaügyi miniszter: dr. Csanádi György; külkereskedelmi miniszter: dr. Bíró József; külügyminiszter: Péter János; mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter: dr. Dimény Imre; munkaügyi miniszter: Lázár György; művelődésügyi miniszter: Ilku Pál; nehézipari miniszter: Szekér Gyula; az Országos Tervhivatal elnökei Párdi Imre; pénzügyminiszter: Faluvégi Lajos. Az új kinevezésekkel, az államtitkárok a következők: Dr. Csikós Nagy Béla, az Országos Anyag- és Arhiva- tal elnöke; dr. Dabrónaki Gyula, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke; Végen Imre, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke; Huszár István, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke; dr. László Andor, a Magyar Nemzeti Bank elnöke; Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke; dr. Papp Lajos, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke; dr. Várkonyi Péter, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke. Az elnöklő Apró Antal felkérte a kormány tagjait^ hogy tegyék le a hivatali esküt Az ünnepélyes aktus idejére az ülést felfüggesztette. Szünet után Fock Jenő, a kormány elnöke emelkedett szólásra. Fock Jenő az új miniszterelnök Fock Jenő az új miniszterelnök beszél. (MTI foto — Vigovsaki felvétele — KS> Tisztelt országgyűlési Képviselő elvtársak! — A kormány és a magara nevében köszönöm a bizalmat. Átérezzük megbízatásunk fontosságát a felelősséget amely állami tisztségünkkel együtt jár. Biztosíthatom önöket képviselő elvtársak, hogy a nép érdekében a legjobb tudásunkkal, minden erőnket latba vetve igyekszünk eleget tenni a követelményeknek, hogy méltóak legyünk a megtisztelő bizalomra. Hangsúlyozta: — Azt akarjuk, hogy kormányzati munkánk a jövőben az eddiginél hatékonyabbá váljon. Ezt azzal kívánjuk elérni, hogy tovább erősítjük a dolgozó nép hatalmát, a követelményeknek megfelelően minden szinten növeljük az önállóságot és az ezzel együtt járó felelősséget. Következetesebbé tesszük az ágazati és a területi elv megvalósulását, tovább bővítjük a tanácsok népképviseleti és önkormányzati szerepét, lehetőségeit a helyi ügyek eldöntésében. Arra törekszünk, hogy a dolgozóknak mind nagyobb szerepet biztosítsunk saját ügyeik intézésében. — Tevékenységünk fő irányát életünk minden területére meghatározta pártunk X. kongresszusa. Gazdasági félemelkedésünk legfontosabb feladatait, a IV. ötéves tervet törvénybe iktatta országgyűlésünk. A cél — a szocialista társadalom teljes felépítése magasabb szinten — világos. A végrehajtáshoz azonban a meglevő eszközök hatékonyabb felhasználására, új módszerek és eszközök még bátrabb alkalmazására van szükség. — A kormánynak az a szándéka, hogy az országgyűlés következő ülésszakán előterjeszti terveit, programját. Számot kíván adni hazánk, társadalmunk jelenlegi helyzetéről, s azokról a közeli és távolabbi tervekről, amelyeket az államélet, népgazdaságunk, egész társadalmi életünk fejlesztése érdekében tneg akar valósítani. A kormány elnöke után Apró Antal tartotta meg nagy tapssal fogadott zárszavát. ÜJ, VAGY ALIG HASZNÁLT GAZ «9-ES GÉPKOCSIRA elcserélnénk, esetleg eladnánk kitűnő állapotban lévú VOLGÁNKAT. győzelem Mg. Termelőszövetkezet, Gyöngyöstarján. Telefon: 9, Az új kormány eskütétele. m. (MTI foto — Vigovszki felvétele — KS) an a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa együttes javaslatot terjesztett elő. A javaslatot — amelyet dr. Pesta László jegyző ismertetett — az országgyűlés egyhangúlag elfogadta. A népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke: Loson- czi Pál. Az Elnöki Tanács helyettes elnökei: Gáspár Sándor, Kisházi Ödön. Az Elnöki Tanács titkára: Cseterki Lajos; Az Elnöki Tanács tagjai: Barcs Sándor, dr. Bariba Tibor, Bodonyi Pálné, dr. Horváth István, dr. Horváth Richard, Kádár János, Kállai Gyula, dr. Mihályfi Ernő, Nánási László, Németh Károly, dr. Ortutáy Gyula, dr. Petri Gábor, dr. Sályi István, Szabó István, dr. Trautmann Rezső, Úszta Gyula, Vast Istvánná. Az országgyűlés tíz Jüan- dó bizottságának tagjaira tett javaslatot a képviselő^ egyhangúlag megszavazták.) Apró Antal bejelentette, hogy a szünetben a Népköz-! társaság Elnöki Tanácsai megtartotta első ülését és a] Forradalmi Munkás—Paraszt] Knra}gry( megválasztása tár-